Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. május 7. Irodalmi hírlevél a Bessenyei műveltségi verseny eredményeiről, tanulságairól Gurály György nyugdíjas termelőszövetkezeti elnöknél, aki nem vágyott arra, hogy első számú vezető legyen, de mert azzá választották, keményen dolgozott. Munkája gyümölcse beérett, és mégsem elégedett... Egy megbeszélés után 1964-ben Vadász Miklós párttitkár, Gurály György, a tsz elnöke és Nagymáté György lőagroValaho! Dunántúlon. Országjáráson a szabolcsi tsz-tagok, közöttük Gurály György. „Életednek minden napjában kell tanulnod, hogy elméddel, mint hajnalcsillag ... másoknak világító fáklyául szolgálhass.” Bessenyei György A sokféle vetélkedő, tanulmányi verseny, rádiós és tévés versenyzések korát éljük. Bizonyára mindnek megvan a maga jelentősége. Mégis, úgy érzem, amikor a megye gimnazistái számára meghirdettük a Bessenyei műveltségi versenyt, nem csupán mennyiségileg növeltük a művelődési lehetőségek számát. Igaz, ez a verseny kifejezetten, bevallottan megyei hatókörű, „mindössze” — ha ennek a szónak itt korlátozó jelentése lehet — a Szabolcs-Szatmárban született vagy itt élő íróink-köl- tőink alkotásainak ismeretére terjed ki. Ám ez az anyag arányaiban is rendkívül gazdag: a berceli Tisza- parttól a schönbrunni parkig, a tiszacsécsei Tündérszigettől Leányfaluig, a sóstói Svájci-laktól az óbudai kiskocsmákig, a mátészalkai kovácsműhelytől a Pen- klubig, a kálmániházi tanyavilágtól a Gilgames-ho- rizontig, a nyíregyházi tanítóképzőtől Hanoiig és így tovább — tágulnak a határai. Cseppben a tenger, egy tájban az ország és a nagyvilág. Ilyen értelemben tehát a Bessenyei műveltségi verseny anyagában gazdag és igen tágas világot fog át, szemléletében pedig a táj iránti vonzalom elmélyítésével egy időben ablakokat nyit az európai magyarság gondolatának, tényeinek felismerésére. Tematikai gazdagságát az is jelzi, hogy a résztvevőknek három témában kell színvonalas ismeretekkel rendelkezniük. A Bessenyei életére, műveire, jelentőségére vonatkozó kérdések mellett ugyanis nyelvhelyességi és helyesírási feladatokat is meg kell oldaniuk. A harmadik téma pedig a szellemi elődeink és mai alkotóink műveinek ismeretét igényli mai gimnazistáinktól. Nos, a Bessenyei Társaság által kezdeményezett, a védnökintézmények és a hivatalos mozgalmi és tanácsi szervezetek által támogatott idei verseny — a főpróba — igen jól sikerült. A megye 17 gimnáziuma közül 15 nevezte be csapatát. Az iskolák vezetői odafigyeltek a tanulóik felkészülésére: időben és jó színvonalon érkeztek meg a „Bessenyei nézetei a nyelvről és a nemzetről” címmel megírt dolgozatok. A felkészítő tanárokkal együtt egyes iskolák esetében — mint pl. a nyíregyházi Krúdy és a kisvárdai Bessenyei gimnázium — népes „szurkológárda”, vagyis érdeklődő fiatalok kísérték a csapatot. A csapat tagjai nemcsak felkészülten, de minden túlzás nélkül állíthatom, igen lelkesen, szívesen vettek részt a versenyeken. Jó néhány zsűritag véleményét sűrítem ebbe a mondatba: öröm volt látni és hallgatni ezeket a fiatalokat; mai gimnazistákat, akik pl. Bessenyei pennacsatájáról, jobbágyok iránti érzéseiről, tanulási módszereiről, akadémiai tervezetéről, irodalomszervező tevékenységéről, anyanyelvsze- retetéről stb. tartottak önV. ______ álló — jegyzet nélküli — kiselőadásokat. Talán nem tévedünk, ha azokban a percekben úgy éreztük, hogy ezek a kiselőadások nemcsak „a jó tanuló felel” iskolai magatartását példázták, de azt is, hogy ezek a fiatalok felismerték a megtanult gondolatok szépségét és igazságát, és így magukénak is érezték azokat. Az általános iskolák — az idén még csak „szűkített” mezőnyéből a kisvárdai 2. sz. ált. iskola csapata lett a győztes. Megérdemlik, hogy megismerjük neveiket: Tóth Anikó, Simon Gyöngyi, Hanucsák Enikő és Muki Marianna. Ök vihették haza a megyei úttörőszövetség vándorserlegét és a védnökintézmények által felajánlott jutalmak zömét. A második helyet a tiszaberceli körzeti iskola csapata szerezte meg, s őket ismét a kisvárdaiak: a 4. sz. iskola tanulói követték. A szép teljesítményeket, a felkészítő tanárok eredményes munkáját ezúton is az illetékes művelődési vezetők szíves figyelmébe ajánljuk. A gimnáziumok közti verseny döntőjébe egy-egy kisvárdai, mátészalkai, nagykállói, nyírbátori és nyíregyházi gimnázium jutott be. A színvonalas és az utolsó fordulókig izgalmas versenyben az alábbi végeredmény születette 1. a kisvárdai Bessenyei gimnázium, 2. a nagykállói Korányi gimnázium, 3. a nyíregyházi Krúdy gimnázium csapata. A kisvárdai csapat tagjai: Bállá Anikó, Bíró Marianna. Czapári Beáta és Katona Katalin. Ők a KISZ megyebizottság szép vándorserlegét — és egyéni jutalmakat — vihettek haza. Közülük Bíró Mariannát a zsűri — a legszebb előadás megtartásáért — külön ajándékkal is jutalmazta. A verseny eredményeinek elemzését a Bessenyei Társaság főiskolás tagjai részleteiben is elvégzik. E tanulmányból nemcsak az olyan kérdésekre kapunk választ, hogy a versenyzők hány százaléka tudta Bessenyeinek a hazafiúság- ról vallott felfogását érdemileg felsorolni, vagy milyen arányban ismerték fel a tanulók a Kisebb hazám c. kötetből válogatott versek, cikkek szerzőit, de azt is meg fogjuk tudni: hol és milyen témákban kell a jövő évi versenyt még jobban előkészíteni, s milyen módszereket kell kitalálni, hogy a versenyzők írásbeli és szóbeli megnyilvánulásának aránya javuljon. Összefoglalva: eljutottunk odáig, hogy megyei gimnazistáink, sőt általános iskolásai is Bessenyei- verseket, röpiratokat és esszéket olvasnak; ismerik a filozófus-író életpályáját, Tiszaberceltől Bécsen át Bakonszegig és Nyíregyházáig; fel tudják sorolni a megyében született vagy a most itt alkotó művészeink nevét, felismerik műveiket; ki tudják javítani a helytelenül írt mondatokat; képesek önálló előadásban ismertetni Bessenyei legfontosabb gondolatait; ismerik a Bessenyei-kutatók nevét, s a szakirodalmat; mit mondjak még? Talán csak annyit: jó lett volna ezt a munkát már évtizedekkel korábban elkezdeni. Bánszki István Mélyen szánt az idő. Ügy munkálta el a homlokbarázdáit, hogy a párhuzamosan futó árkok szinte a csontig hatolnak. A haj deres. A sok nikotintól — egymás után szívja a Symphoniákat — a hangszín rekedtesen kevert. Pedig egykor Sári bíró volt, címszereplője a Sárga csikónak, a Cigánynak, és még nagyon sok népszínműnek. De főszereplője volt hosszú ideig a község közéletének is. Emlék. Most, ahogy ülünk a konyha langyos melegében — kint hűvös áprilisi zápor veri a földet — a múlt megelevenedik. Látni vélünk egy fiút, aki jó tanuló volt, akit Huszti Mariska tanítónő és Budai György kántortanító éles esze miatt továbbtanulásra ösztönöz. — Lettem volna villany- szerelő — mondja Gurály György —, volt itt egy Sztan- kó nevezetű körzeti szerelő, tanítóim ahhoz protezsáltak, de megbukott a dolog egy vacak biciklin. Hát nem nevetséges, hogy az apámnak nem volt annyi tehetsége, hogy megvegyen egy kerékpárt. A körzeti szerelő mellé kerékpár nélkül nem mehettem. Suszter vagy szabó viszont nem akartam lenni. A Gurályokat Napkoron mint kisparasztokat ismerték. Volt a családnak két és fél hold saját földje, vállaltak hozzá felest és bérletet. És mert a fiú nem lehetett iparos, tanulta a szántást, a vetést, az aratást, a földművelést. — Rajtam nagy teher volt. Volt két sovány lovunk, és azokkal én már akkor szántottam, amikor még nem bírtam feltenni a szekérre az eketaligát. Alig értem el az eke szarvát. Apám kivitt a határba, elrendezte, amit kellett, és azt mondta: na fiam szánts! Szántottam sokáig. Rá voltam kényszerítve, mégis örültem, amikor már voltam annyira erős, hogy felemeltem az eketaligát. Volt közben levente. Ott is a sor elején. Egy jutalmul kapott zsebóra, egy szakadozott szélű amatőrkép idézi fel a háborús éveket. Azt is, hogy háború utánra a két lóból csak egy maradt, és forrt a feketeleves a politika akkori kondérjában. Már férfivá érett, családos volt, amikor eljött 1961. — Utolsónak írtam alá a belépési nyilatkozatot a Lip- ták szomszédommal. Ebben megegyeztünk, és abban is, ha mi aláírunk, akkor csak a községi tanácselnöknek és párttitkárnak. Megvolt rá az okom. Amikor felhívattak és agitáltak, azt mondtam; mondják meg, mit keresek én itt? Nekem nincs földem, gazdasági felszerelésem, akkor meg mit akarnak? Nemes, a járási tanács akkori elnöke erre azt válaszolta: magára nem a földje miatt van szükség. Az egyenessége, az embersége kell. Akkor bejött három agitátor, az egyik nagy hangon nekem állt: nem írt még alá?! Majd én megmutatom, hogy aláír! Erre én azt mondtam, ne pattogjon! Nem otthon van ... Hat hétig tartott. Az önkéntesség keserves napjai hat hétig nyugtalanították az embereket. Megtörtek, aláírtak. Gurály is üzent a párttitkárnak és a tanácselnöknek, gyertek: aláírom. Elfáradt, avagy meggyőzték az érvek? Nehéz ezt már 28 év elteltével pontosítani. — Nem volt már borom, elfogyott. Amikor aláírtam, átszóltam a Lipták szomszédnak, ő adott át a kerítésen egy kupa bort. Hogy mire ittunk? Nem volt nekem rossz emberem Vádász Miklós, a párttitkár, sem Sipos Ferenc, a tanácselnök. Bíztam is abban, hogy ők jót akarnak. De hogy mi tartott vissza hat hétig a belépéstől? A példa. Volt már tsz a köz«X ségben, a Balla-tanyán. A Nyugdíjban. A házi kerti szőlőtőkék között is mindig van munka. Paptagot, a Kántortagot művelték. Loptak-csaltak. Ilyet én nem akartam, azok ott rossz gazdák voltak. Halljunk szót! Ez az ige vitte fel Gurály Györgyöt a községi iskolába, az alakuló közgyűlésre. Ott volt a nép és nagy volt a hangzavar, megválasztották a 15 tagú vezetőséget. Mint derült égből a villám, úgy érte Gurály Györgyöt a bizalom. És később is, amikor a vezetőségi tagok elvonultak, hogy elnökre voksoljanak. — Először nyíltan szavaztunk, és a vezetőségi tagok engem akartak elnöknek. Nem vállaltam. Aztán titkosan szavaztunk. Megint csak az én nevem került ki. Nem és nem. Akkor Kozma, a megyei tanácstól rábeszélt, vállald el, mi majd segítünk. Nincs jobb nálad. Kötélnek álltam, de amikor hazamentem, nem győztem dicsérni magam, én őrült, mibe egye-*- lem bele. Azt sem tudom, hogy mi az a termelőszövetkezet, eszik-e vagy isszák. Hamar megtudtam, hogy mi az, hogy tsz-elnökség. Amikor jártunk házról házra összeírni, hogy ki-ki mit ad a közösbe, minden voltam én, csak jó ember nem. Nyugalmat a zsámbéki elnökképző adott. Már amenv- nyi nyugalmat adhat egy gyorstalpaló tanfolyam, ahonnan a gondolat pillanatonként hazaszalad, vajon mi van, mi történik, milyen a hangulat. A hangulat még évek múltán is olyan volt, hogy a tsz-tag aratáskor megjelölte gallyakkal a földjét, a régi földjét, mert ha hirtelen feloszlik a szövetkezet, akkor jó, ha az ember tudja a mezsgyehatárt. — Az első időkben nemigen dúskáltunk a földi javakban. A kezdő évben ez még nem okozott gondot, mindenkinek volt valameny- nyi tartaléka, de amikor ez elfogyott?! Emlékszem, terményt osztottunk. Ott volt mindenki. Hiába mondtam én, csak sorba, emberek! Amikor kinyílt az ajtó, rohant mindenki: kaparj kurta, neked is lesz! Pár esztendő után már nem kellett a termény, már nem tülekedtek. Ha szóltunk, sokan azt mondták, jó helyen van az. Szinte büntetni kellett, hogy ki-ki hazavigye, ami az övé. A felszínt tekintve még ha sima is egy tó tükre, nagy erők feszülhetnek a mélyben. A tsz-elnöknek sem volt könnyű. Az, hogy kiépült az egykor szerfásnak nevezett központ, hogy eltelepítették a gyümölcsfákat, hogy gépesítettek és évről évre gyarapodott a közös, nőtt az eredmény — ez csak a felszín. Az ütközések, a nap minden szakában tucatjával jelentkező gondok, emberi problémád, néha még a kötélidegzeteket is kikezdik. — Tizenhat évig voltam elnök. 1977-ben kértem, mentsenek fel. Borzasztó idegkimerültség vett erőt rajtam. Megviselt a taposómalom. Így lettem elnökhelyettes. Itt elidőzünk. A napi munkáról, az egykori időbeosztásról beszélgetünk, arról, hogy hajnalok hajnalán már kint volt a határban, éjszaka, amikor már aludt a ház, akkor tért haza. — Mindenről tudni akartam. Ha nekem azt mondták, itt vagy ott dolgozik egy gép, akkor meggyőződtem, tényleg dolgozik-e. Azt nem nagyon szerettem, hogy ha kimentem valahová, akkor az ottlévők ha ültek, felpattantak és sürgősen dolgozni akartak. Ilyenkor azt mondtam, üljetek cpak, -szívjátok el nyugodtan a cigarettát, reggelizzetek vagy ebédeljetek. Az én kedvemért, vagy csak azért, mert engem láttok, ne dolgozzatok. Azt hiszem, megértettek. Örökké jártam a határt, szerettem az emberek között lenni. A közösséget én mindennél többre tartottam. Talán ezért is van, hogy nem értek mindennel egyet. Amit mi összehoztunk, azt széjjelszedik. Eladták a lovakat. A gyümölcsöst gebinben művelik. Ez már nem az a termelő- szövetkezet, ami volt. Gurály György azt fájlalja, hogy milyen nehéz és keserves munka volt összehozni mindent, és most úgy tűnik a vállalkozás, a részes művelés, az anyagi érdekeltség új módjai megbontják azt, ami egy és oszthatatlan. — Lehet, hogy én konzervatív vagyok, de az már nem tetszik, hogy a közösségi munkát, a kollektív gazdálkodást ennyire alárendelik az egyéni érdeknek. Az emberek egymás között ma már másról sem beszélnek, hogy „az almám, a paprikám, a dohányom mennyit fog teremni.” De hogy a közössel mi van, mi lesz? Szívemben, érzésemben én az maradtam, aki voltam, de csalódtam. Elmondtam a taggyűlésen is, amikor nem kértem űjra a pártkönyvemet. Hiányoltam a tájékoztatást, az őszinte szót. Az is fáj — nem tagadom —, hogy hiába voltam 16 évig elnök, később elnökhelyettes, még annyit sem érdemiek, hogy a volt tsz-el- nökök nyugdíjas-találkozójára meghívjanak... Van, ami van. Hatvanhárom év súlya a vállakra nehezedik, és nehéz megszokni, hogy nyugdíjas, hogy ne érezze egy nagygazdaság mindennapját. Munkát, ha akar, talál. Van a ház, a gyümölcsös, némi szántó is. Éppen elég. Mégis ennek ellenére is, bármennyire fáradt, gyakran teszi, hogy nem az egyenes útra irányítja a motorkerékpárt. Hazatartva, körbejárja a határt. A gazda szemével nézi élete mindenét. Seres Ernő KM Kasza »Iá éred a rozs. halárszemlén dönt a tsz vezetőség« az aratás mer kezdéséről.
