Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-27 / 126. szám

Alois Mock hazánkban Az osztrák: külügyminisztert fogadta Kádár «János Várkonyi Péter külügymi­niszter meghívására csütörtö­kön hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezett Alois Mock alkancellár, az Osztrák Köz­társaság szövetségi külügy­minisztere. Az osztrák diplomácia ve­zetője megérkezését követő­en ünnepélyes külsőségek kö­zött koszorút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművén a Hősök terén. Ezután a Kül­ügyminisztériumban megkez­dődtek a hivatalos magyar- osztrák külügyminiszteri tár­gyalások. Várkonyi Péter és Alois Mock tárgyalásán egyaránt érintettek kétoldalú és nem­zetközi jelentőségű kérdése­ket. A megbeszéléseken hang­súlyosan szóltak az 1995-re tervezett közös világkiállítás politikai jelentőségéről. Meg­elégedéssel állapították meg — újból megerősítve a két ország készségét a világkiál­lítás közös megrendezésére —, hogy az előkészületek az el­képzeléseknek megfelelően, kellő ütemben folynak. Az osztrák külügyminiszter ja­vasolta, hogy a terv politikai fontosságának hangsúlyozása érdekében a Nemzetközi Ki­állítási Iroda ez év novem­beri közgyűlésén a két kül­ügyminiszter személyesen is vegyen részt. E javaslatot a magyar diplomácia vezetője elfogadta. A világkiállítás megrendezésének elősegítésé­re a Bécs és a magyar ha­tár közötti autópálya építését az osztrák fél meggyorsítja — jelentette be Alois Mock. (Folytatás a 4. oldalon) fiDES ÖZEM. Nyáron napi 4—5 ezer cukrászsüteményt készítenek a megyeszékhely vendéglátóhelyei és a közületek részére a Szabolcs-Szatmár megyei Vendéglátó Vál­lalat nyíregyházi Pazonyi úti cukrász termelőüzemében. Képünkön: a készáruraktár­ban szállításhoz készítik elő az üzemben készült ötvenféle cukrászterméket. (Császár Csaba felvétele) Bezárta kapuit a BNV Berecz Frigyes yásári nyilatkozata A BNV zárónapján, Berecz Frigyes ipari miniszter csü­törtökön összegezte az MTI munkatársainak az idei vá­sár tapasztalatait. A minisz­ter vitába szállt azokkal," akik szerint az ipar csak azt nyújtotta, amit tavaly, vagy azelőtt. — Ezen a vásáron a vállalatok és szövetkezetek számos olyan terméket is ki­állítottak, amely igazán kor­szerű és versenyképes — hangsúlyozta. — A beruházási javak mostani szakvásárán az elektronika állt a középpont­ban, szinte valamennyi ilyen terméket előállító vállalat egész sor újdonságot muta­tott be. Ide sorolhatók az új számítógépek, az űrtávközlé­si adások vételére alkalmas egyéni és közösségi rendsze­rek. Általában igen színvo­nalas volt a vegyipar részvé­telé a vásáron. Tapasztalható már némi arányeltolódás a magasabb feldolgozottságé, értékesebb félkész- és kész­termékek irányába. — A gépipari kiállítók so­rában színesnek bizonyult a (Folytatás a 4. oldalon) llnsznlanania csütörtöki programja Vidéki körúton a thaiföldi vendég A magyiar vasúti jármű­gyártás tradicionális nagy­üzemét, a Ganz Mozdony- és Vagongyár Vállalatot kereste fél elsőként csütörtöki prog­ramja során a thaiföldi mi­niszterelnök. A hivatalos lá­togatáson hazánkban tartóz­kodó Prem Tinszulanonda. Délután a magyar mező- gazdaság tevékenységével is­merkedett. Elsőként Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadé­mia Mezőgazdasági Kutató­intézetét kereste fel a ma­gas rangú politikus Ezután Herceghalomra látogatott, ahol az állami gazdaság te­vékenységével ismerkedett. A thaiföldi miniszterelnök magyarországi látogatásához kapcsolódó programok sará­ban Lőrincz Péter, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkára fogadta a kormányfő kísére­tében hazánkban tartózkodó vállalati delegáció vezetőit. Ezután kerekasztal-megbe- szélést tartattak a Magyar Gazdasági Kamarában; a ithaiföldi üzletemberek ma­gyar partnereikkel tárgyaltak a kapcsolatok alakulásáról. Nyíregyházán először Zenepedagógusok országos tanácskozása Első alkalommal rendezik meg Nyíregyházán — a ha­gyományteremtés szándéká­val — a magyar zeneiroda­lom egyik kiemelkedő alko­tója, Bárdos Lajos zeneszer­ző emlékére a zenepedagógu­sok országos konferenciáját, NYÍRTERV s díj A műszaki alkotói munka anyagi és erkölcsi elismeré­sének új módja az Alkotói Díj adományozásának lehető­sége. A NYÍRTERV vezetősé­ge úgy döntött, hogy ilyen el­ismeréssel fogja jutalmazni azt a tervezőt és kollektívá­ját — minden évben —, aki műszaki, gazdaságossági és esztétikai szempontból a leg­kiemelkedőbb alkotással ajándékozta meg az évben a megyét, vagy városunkat. Az elmúlt évben kivitele­zett létesítmények közül ki­lencnek a tervezője pályázta meg a 30 ezer forinttal jutal­mazott díjat. A más megyék­ből és városunkból kiválasz­tott szakemberekből álló bí­ráló bizottság úgy döntött, hogy az 1988. évi Alkotói Díjjal Csomós Jánosnét ju­talmazza a nyíregyházi Egészségügyi Szakközépisko­la tervezéséért. A bíráló bi­zottság dicséretben és pénz­jutalomban részesített két másik alkotót is: Szabolcsiné Rezsöfi Ágnest a máriapócsi Iskolabővítés tervezéséért és Kajati Attilát a KSH—SZÜV székházának tervezéséért. A főkonzul bemutafkezó látogatása Bemutatkozó látogatáson járt csütörtökön Szabolcs- Szatmár megye vezetőinél Nyikita Ivanovics Darcsijev, aki a közelmúltban vette át a debreceni szovjet főkonzulá­tus vezetését. A pártszékház­ban Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Bánóczi Gyula, a megyei ta­nács elnöke tájékoztatta a vendéget Szabolcs-Szatmár életéről, terveiről. Nyikita Darcsijev 53 éves, hivatásos diplomata. A kül­Megyei bemutatkozó látoga­tásán a debreceni szovjet fő­konzul (a képen balról a má­sodik) Szabolcs-Szatmár ve­zetőivel. ügyminisztériumban és kül­képviseletében teljesített szolgálatot különböző beosz­tásokban. Többször dolgozott a budapesti szovjet nagykö­vetségen is, ahol legutóbb — főkonzuli kinevezéséig — kö- vetségi tanácsos volt. Jól be­szél magyarul is. gyermekkórusok találkozójá­val egybekötve. A május 27-i és 28-i kétnapos fórum és kórusbemutató programjá­nak szervezésében több or­szágos intézmény vett részt, például a Művelődési Minisz­térium, a Kórusok Országos Tanácsa, a Bárdos Társaság, amellett megyei intézmények is közreműködtek, így a ta­nárképző főiskola a megyei tanács művelődési osztálya, a Kodály Társaság megyei cso­portja, a Váci -Mihály mű­velődési ház, a megyei pe­dagógiai intézet. A tanárképző főiskolán a két napon, három különböző témakörben tanácskoznak az isikdlai ének-zene oktatás helyzetéről, tapasztalatairól, az általános iskolai tantervek és tankönyvek nyújtotta le­hetőségekről és hiányossá­gokról, a tehetséggondozás­ról, az ének-zene tanítás sze­repéről a nemzeti hagyomá­nyok őrzésében. Áttekintik, milyen repertoárból válogat­hatnak a nyilvánosság elé lé­pő énekegyüttesek, milyen kórusműveken nevelkedik az „Éneklő ifjúság”. A pedagó­gusok fórumán előadást tart többek között Szönyi Erzsé­bet, Erkel-díjas zeneszerző, ny. egyetemi tanár, illetve L. Nagy Katalin, a KÓTA főtitkár h ely ettese. Május 27-én dálután ötkor Bárdos Lajos emlékére ünne­pi műsort adnak a nyíregy­házi 4-es és 5-ös számú álta­lános iskolák gyermekcso­portjai, 28-án 10 órától pedig kórusbemutatót tartanak ka­zincbarcikai, egri, ózdi, szol­noki, szegedi, debreceni és budapesti gyermekkarok. A A záróünnepély műsorában fellép a főiskola 1-es gya- gyakorlóiskolájának kórusa. Zsebre megy a vizsga Nőtt & itmilási kedv a főiskolákon A héten kezdődőit meg és négy héten át tart a vizsga- időszak a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskolán, ahol a levelezőkkel együtt 320-an adnak most számot ismere­teikről. Kilencven hallgató érkezett el tanulmányai be­fejezéséhez, közülük húszán a repülőgép-vezetői szakon — ők most államvizsgát tesz­nek. Üjdonság ebben a tanév­ben — hallottuk Végső Ká­roly igazgatóhelyettestől, hogy a végzős hallgatóknak lehe­tőségük nyílik tanulmányai­kat a Gödöllői Agrár,tudomá­nyi Egyetem gépész karán folytatniuk, ahol a negyed­évesekhez csatlakozhatnak, és két év múlva egyetemi diplo­mát kaphatnak. Többen él­nek most ezzel az alkalom­mal. Ugyancsak idei újság a ta­nári kar és a hallgatók által közösen kidolgozott új ta­nulmányi és vizsgaszabály­zat, amely jelentős változáso­kat hozott a korábbiakhoz képest. Eddig csak elégtelen osztályzat esetében kellett, lehetett javítóvizsgát tenni, újabban akkor is lehet ilyen javítóvizsgán bizonyítani a nagyobb tudást, ha a hallga­tó úgy érzi, többet tud, mint amennyire értékelték — ja­víthat a jobb jegyért. Az ed­digi tapasztalatok azt mutat­ják, kedvezően hat ez az in­tézkedés a tanulmányokra, nőtt a tanulási kedv — már csak azért is, mert a jövő tanévtől zsebre megy a vizs­ga, 3-as tanulmányi ered­mény alatt komoly tandíja­kat kell fizetni. Duplájára emelkedtek a vizsgadíjak, így az esetleges utóvizsgákra is­mét csak mélyen kell benyúl­ni a pénztárcába — a gyen­gébb előemenetelűektől így összeszedett forintok sorsa is érdekes: a tanulmányokban és a közösségi munkában élenjárók jutalmazására for­dítják. Javában tart a vizsgaidő- szak a tanárképző főiskolán is, június 18-ig, az évzáró napjáig. Az új tanulmányi és vizsgaszabályzattal kapcso­latban itt is hasonló tapasz­talatokról számolt be Csizma­dia Valéria, a tanulmányi osztály vezetője. Az új sza­bályozók ösztönzően hatnak, szinte mindenkinek az az érdeke, hogy jobban tanul­jon, érdemes lesz tanulni. Közel ezer végzős hallga­tó fejezi be ebben a tanév­ben itt a tanulmányait: 421 nappali szakos tanárjelölt, 208 levelező tanár, 148-ari pe­dig a kétéves kiegészítő kép­zés után szereznek oklevelet. A tanító szakon 79 nappali és 50 levelező hallgató végez. Most először hagyják el az intézmény falait tanító—ma­tematika szakosok. E kép­zés érdekessége, hogy 3 évet jártak nappali tanító és ma­tematika szakra, plusz egy évet munka mellett levelező tagozaton végeztek el mate­matikából. Képesítésük révén alkalmazhatók alsó tagozat­ban tanítónak, és felsőben is matematika szakos tanárnak. Az újabban indított szako­kon, a német és a francia. nyelven most a 3. évfolyam­nál tartanak a hallgatók — ezek a szakok tehát a jövő tanévben bocsátják ki az első „fecskéket”. Szeptemberben, pedig újabb nyelv, az angol tanítása is megkezdődik a főiskolán. Modellépítés, vetélkedők, bábjáték Hétvége: gyermeknap 4 gyermeknapi program- sorozat kisdobos- és úttörő­avatással kezdődik ma me­gyénk legtöbb iskolájában, de rendeznek avatásokat szombaton és vasárnap is. Az ünnepségeken kitünteté­seket adnak át a kiváló út­törőcsapatoknak, közössé­geknek, s kiemelkedő mun­kát végzett személyeknek. A megye valamennyi települé­sén gazdag program várja a gyerekeket: lesz majális, kirándulás, akadályverseny. Nyíregyházán vasárnap a Kabaláson az MHSZ-nap keretében a gyerekek részt vehetnek összetett honvé­delmi versenyen, modellépí­tésen, haditechnikai bemu­tatón, tombolán pedig nyer­hetnek többek között BMX- kerékpárt és segédmotor­kerékpárt. A sóstói KISZ- iskola is várja vasárnap a diákokat. Vidám műsorok, játékok, vetélkedők ígérnek kellemes szórakozást az ér­deklődőknek. Az úttörőház­ban vasárnap 10 órától báb­műsort, 17 órától zenés víg­játékot láthat a közönség. A gyermeknapon tartják a megyei tűzoltóparancsnok­ságon a tűzvédelmi rajzpá­lyázat eredményhirdetését és a tűzoltóverseny döntőjét is. Mátészalkán babaszépség­versenytől sórkányépítésig, lovaglástól zenei vetélkedő­ig egy sereg kulturális, sport- és ügyességi prog­ramból válogathatnak, hét­főn pedig a megyeszékhely­re utazhat sok gyerek, ahol megnézik a színházban a Micimackót. I XLV. évfolyam, 126. szám ÁRA: 1j8&J?ORINT 1988. május 27., péntek M A Az új vasúti menetrend (4. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom