Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-20 / 119. szám

1988. május 20. Kelet-Magyarország 7 FOLYAMATOS TÁJÉKOZTATÁS A PARTÉRTEKEZLETRÖL Vasárnap is megjelenik a Kelet-Magyarország Az MSZMP ma kezdődő országos értekezletéről la­punk folyamatosan és részle­tesen tájékoztatja olvasóit. Ezért a Kelet-Magyarország a megszokottól eltérő módon jelenik meg a következő na­pokban. Olvasóink holnap, május 21-én 12 oldalas lapot vehet­nek kezükbe, amelyben tu­dósítunk a pártértekezlet megnyitásáról, az előadói be­szédről és az első napi vitá­ról. Emellett szokásos belpo­litikai anyagaink, érdekes és közérdekű információink is megjelennek. Igaz, emiatt most 4 oldallal kevesebb lesz a szokásos szombati szám — nem jelentkezik ezúttal a társadalompolitikai, kulturá­lis melléklet — de vasárnap ezt bepótoljuk: ekkor is meg­jelenünk, s 8 oldalon jut el lapunk olvasóinkhoz. (A pos­ta minden településre kézbe­síti és árusítóhelyre eljuttat­ja a vasárnapi lapokat!) Ez azt jelenti, hogy a két nap alatt 4 oldallal többet kapnak a Kelet-Magyarország előfi­zetői, megvásárlói. A vasár­napi számban egyébként ugyancsak részletes tudósítá­sokat közlünk a pártértekez­letről, míg hétfőn a tanács­kozás utolsó munkanapjáról, a személyi döntésekről szá­molunk be. Jelen lesz az or­szágos pártértekezleten la­punk munkatársa is, aki sza­bolcsi szemszögből kíséri fi­gyelemmel az eseményeket, s küldi friss jelentéseit. PÉNTEKEN Békenap Vásárosnaményban FÁCÁNCSIBÉK CSEH­SZLOVÁKIÁBÓL. A napok­ban megérkeztek az első fá­cán naposcsibék és vadka­csák megyénk vadásztársasá­gaihoz. Ebben az évben kap­nak még 120 ezer fácáncsibét a csehszlovákiai Királyhel- mecről és a MA VOSZ henci- dai telepéről, Gyomaendrőd- ről pedig 20 ezer vadkacsát. Megpróbálkoznak 1500 fo­golycsibe mesterséges tartá­sával is, mert ez a kedvelt vad szinte teljesen eltűnt a földekről. KIÁLLÍTÁS ÚJFEHÉRTÓN. Május 27-ig látható még az újfehértói művelődési ház­ban Szemákné Tóth Valéria saját festésű népi iparművé­szeti tárgyait és Papp Sán­dor képzőművészeti alkotá­sait bemutató kiállítás. Állatorvosi ügyelet: ezen a hét végén szombaton reg­gel 6 órától hétfő reggel 6 órá­ig az I-es körzetben (Nyíregy­háza-Nyírszőlős, Kálmánháza, Butyka, Vadas) dr. ifj. Gubicz Pál. Nyíregyháza, ív u. 1., tele­fon : 14-066; a Il-es körzetben (Nyíregyháza-Oros. Nyírpa­zony. Napkor) dr. Poncsák Mik­lós, Nyíregyháza-Oros. Magyar u. 14.. telefon: 25 — tart ügye­letet. OLASZORSZÁG-SZERTE jobb­nál jobb minőségű autósztrádák futnak. A gépkocsi azonban csak akkor biztosít valódi kényelmet a magyar látogatónak, ha előre felkészült az esetleges ..bukta­tókra” is. Legfőbb gondot a gépkocsival kapcsolatos költségek okozzák. A szuperbenzin ára 1300 líra körül mozog, de gyakran válto­zik. A turisták számára bizonyos kedvezmény jár. Ezt a benzin­utalványok biztosítják, ponto­sabban olyan utalványcsomagok, amelyele árkedvezményt adnak benzinre és az autósztráda­használatra. Ha a turista nem tudja ezeket az utalványcsoma­gokat Budapesten beszerezni, az olasz határon is megvásárolhat­ja az olasz autóklub (ACI) iro­dájában. A csomagot azonban csak nyugati valutáért (de nem líráért!) kaphatja meg. Az olasz országos idegenforgalmi hivatal tájékoztatása szerint ezek a bo­nok megvásárolhatók Ausztriá­ban, az NSZK-ban, és Svájcban is. AZ AUTÖSZTRÄDA persze a kedvezmény ellenére is elég drá­ga, s akinek túl szűkre szabott a pénze, jobban jár, ha elkerüli a sztrádát. A mellékutak minősé­ge is kifogástalan, sőt. talán több is a látnivaló a kisebb uta­kon. Ha a sztrádán elromlik a gépkocsi, a legközelebbi segély­kérő telefonon a 116-os számot kell tárcsázni, hamarosan meg­Nagygyűléssel kezdődik 16 órakor az a rendezvénysoro­zat, amelyet május 20-án a békehónap alkalmából szer­vez a vásárosnaményi Haza­fias Népfront béke- és barát­sági bizottsága. Ezt követően kulturális műsort nézhetnek meg az érdeklődők, melynek programjában szerepel ének­kar, szavalat, pol-beat és ci­a 4. sz. Általános is­kola TELJES ZENEI ÉLE­TÉT bemutatja az a hang­verseny, amelyet május 20- án 18 órai kezdettel rendez­nek meg az intézet dísztermé­ben. Ez a koncert már 1974 óta hagyomány, s az első osz­tályosoktól kezdve a nyolca­dikos tanulókig bemutatkoz­nak a zenetagozatos osztá­lyok legjobb növendékei, és szerepelnek még az iskola énekkarai: a „Cica” énekkar, a „Napsugár” kórus, s fiú ka­marakórus és a „Cantemus” kórus. érkezik a helyszínre az elvonta­tó jármű. A nagyvárosokban a magyar turistát érhetik kellemetlenségek autója miatt. Egyre tötlb helyen ugyanis kitiltják a gépjárműve­ket a történelmi városközpontok­ból. Firenzében, Rómában, már jó ideje megvan ez a tilalom. A külföldi rendszám semmiféle szabály alól nem mentesíti a tu­ristát. Különösképpen a tilosban parkolástól óvakodjék- a magyar világjáró, mert könnyen elvon­tathatja kocsiját a „kampós au­tó”, s akkor valódi kálváriát kell megjárnia ahhoz, hogy drá­ga pénzért visszakapja! Érde­mesebb fizetőgarázsokban vagy parkolókban pihentetni a gépko­csit. Elvben nem kellene a ma­gyar autósnak kiváltania a „zöld kártyát”, mégis, utazás előtt ott­hon tegye meg, mert sok köz­lekedési rendőr nincs tisztában a két ország közötti biztosítási megállapodásokkal. A KEVÉS PÉNZŰ TURISTA nem engedheti meg magának, hogy drága, garázst is biztosító szálláshelyen hajtsa álomra a fe­jét. Arra viszont mindig van lehetőség, hogy viszonylag olcsó szállodát, panziót találjon. Saj­nos, az „olcsóság” is csak rela­tív. A legszerényebb panziók is egy éjszakára 30—40 ezer lírába kerülnek. Ezért nyáron a kem­pingeket érdemesebb igénybe venni, ezek jóval olcsóbbak. terazene. A fiatalokat várja még leg-leg vetélkedő, rajz­verseny, békehajó készítése. Este 8 órától békemenet vo­nul keresztül a városon a játszótérien lévő tábortűzhöz, ahol az általános iskolás gye­rekek műsora, majd közös éneklés zárja a békenapi ren­dezvényt. Népszerű a borítékos sorsjegy Már több mint 2 millió sorsjegyet adtak el megyénk­ben március óta az OTP-fió- kok, takarékszövetkezetek, totó-lottó kirendeltségek bi­zományosai. Egy-egy akció során az elmúlt években eny- nyi még sohasem fogyott el. A legnagyobb nyeremény ér­téke 100 ezer forint volt, s ebből kettő talált eddig gaz­dára: az egyik Nyíregyházán, a másik Nagykállóban. Többször húztak ki 5—10—20 ezer forintos nyereményt, de találtak már 50 ezer forin­tos sorsjegyet is. A lottó nyerőszámai: 11, 24, 37, 52, 54. ELMARAD betegség miatt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház május 20-i előadása. Az erre a napra szóló Móricz- és Molnár-bérletek, valamint a megváltott jegyek a május 26-i előadásra érvényesek. MEGKEZDŐDÖTT AZ EGYNYÁRI PALÁNTÁK KI­ÜLTETÉSE Nyíregyháza ut­cáira, parkjaiba. A közterü­let-fenntartó vállalat dolgo­zói 24 fajta virágot, közel 100 ezer palántát helyeztek ki a város különböző részeire, vi­rágágyakba, kővázákba. A megyeszékhelyünket szépítő virágok között a leggyako­ribb a begónia, a cána, a dá­lia, a petunia, a celosia és a cinerária. ALSÓTAGOZATOS TA­NULÓK RÉSZÉRE rendezik meg május 20-án a Zelk Zol- tán-szavalóverseny döntőjét Nyíregyházán a 19. sz. álta­lános iskolában 14 órától. Két kategóriában (1—2. o., és 3— 4. o.) versenyeznek a diákok a versbarátok találkozóján, melyen részt vesz Zelk Zol­tán özvegye is. A SZELLEMI ELŐDEINK sorozatban Katona Béla mu­tatja be Fehér Gábor életút­ját. Az előadás május 20-án 17 órakor kezdődik Nyíregy­házán, a Hazafias Népfront nagytermében. ISMÉT HALLAT MAGÁRÓL a fiatalok körében népszerű „Re- so” együttes. Zenében, humor­ban, ötletekben gazdag műsoruk­kal már eddig is sokszor szerez­tek kellemes perceket közönsé­güknek. Szombaton, május 31-én 18 órától a nyírteleki művelődé­si házban tál: 'kozhatnak az ér­deklődők a „bét botcsinálta ut­caseprővel”. Hnrsmentalevelet válogatnak az asszonyok a Herbaria nagy­halászi üzemében. A gyógynövényből 8000 kilogrammot exportál a vállalat az NSZK-ba. (elek) Tanácsok turistáknak (3.) Olaszország, a csodálatos Nagy érdeklődés mellett nyílt meg csütörtökön a Kép­csarnok nyíregyházi Benczúr-termében Csömör Katalin fes­tőművész kiállítása, amelyen derűt, harmóniát árasztó táj­képeket és aktokat mutat be. A több mint harminc képből álló tárlat a jövő hét végéig látható. (Császár Csaba felv.) TÜRÁK, AKADÁLYVERSENYEK A HÉT VÉGÉN Madarak és fák napja Régi hagyomány, hogy minden év májusában megrendezik a Madarak és fák napját, amely­nek keretében a természetben is­merkednek a fiatalok az állat- és növényritkaságokkal, s vetél­kedőkön, versenyeken adnak számot addigi ismereteikről. így lesz ez ezen a hét végén is, má­jus 21-én, Nyíregyházán, ahol a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ, valamint a Pro Natura Természetvédelmi Csoport szervez programot reg­gel 9 órától délután 5 óráig, Jó- savárosban az 1-es sz. Gyakorló Általános Iskola előtti téren. Ha ezen a napon hideg, esős idő lenne, akkor ezt a programot egy héttel későbbre, május 28- ára halasztják. Szombaton térzene köszönti a program résztvevőit, majd az ünnepélyes megnyitó után ter­mészetről szóló játékos zenés műsor és aszfaltrajzverseny lesz. Déli 12 órakor a Pro Natura Természetvédelmi Csoport mu­tatkozik be, majd délután a kertészeti vállalat virágkötészeti és ikebanakészítő bemutatói rendez. A délutáni program utolsó részében gyerekeknek és szüleiknek szerveznek játékos vetélkedőt, majd ekkor osztják ki az egész napos program kü­lönböző versenyein legjobb ered­ményt elérteknek a díjakat. Mindezek mellett lesz népművé­szeti vásár, játék- és bábkészi- tés. és sok egyéb érdekesség. Másnap, május 22-én gyere­keknek és szüleiknek rendeznek természetvédelmi akadályver­senyt a sóstói erdőben. A részt­vevők délelőtt 9 órakor a Töl­gyes csárda előtt gyülekeznek. Negyven éve államosították az iskolákat Az iskolák államosításának 40. évfordulója alkalmából emlékező ülést tartott tegnap délután a Hazafias Népfront megyei Pedagógiai Bizottsá­ga. A negyven évvel ezelőtt hozott intézkedés eredménye­képpen egységes szemlélet és tanterv megvalósítására nyi­lott lehetőség valamennyi is­kolában. Az államosítás lehe­tővé tette az egységes állami pedagógusképzést is. Az ülé­sen elhangzottak szerint az akkori Szabolcs IHetye. Szat- rhár- megyében- közel '400 is­kolát érintett az államosítás. Korányi Frigyesre emlékeztek Korányi Frigyes halálának 75. évfordulója alkalmából rendeztek emlékülést csü­törtökön délelőtt Nyíregyhá­zán, a megyei kórházban. Amint azt Somogyi Endre professzor, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora ünnepi beszédében hangsúlyozta, a Korányi-év­forduló lehetőséget ad arra is, hogy immár történelmi távlatból vizsgáljuk a tudós orvos munkásságát, számon tartsuk, mi az, amit Korányi a ma emberének ad. Élete, munkássága máig eleven ér­vényű, hiszen Korányi nem csak orvos, jelentős közéleti ember is volt, aki a betegek gyógyításban, az orvoslás fel­tételeinek megteremtésében egyaránt példamutatót alko­tott. Korányi irányításával Európában elsőként Magyar- országon alakult meg az igaz­ságügyi orvoslás tanácsa. Az ünnepség további részé­ben a megyei kórház aulájá­ban Korányi Frigyes emlék- kiállítást nyitottak. Csütörtökön Nagykállóban is Korányi Frigyes halálára emlékeztek. Megkoszorúztá n a nagy orvos emlékházé i. majd a résztvevők az elme­gyógyintézettel és a nagy­község nevezetességeivel is­merkedtek. Nyári tábor áttelepülőknek A KISZ Vas megyei Bizottsá­ga a KISZ KB szabadidős osztá­lya, a KISZ KB Középiskolai Szakmunkástanulók Tanácsa, a hazánkban letelepedni kívánó magyar nemzetiségű 20 éven alu­li fiatal román állampolgárok számára nyári táborozási alkal­mat kíván teremteni azzal a cél­lal, hogy tájékozódhassanak ha­zánk hétköznapjairól, kiegészít­hessék ismereteiket a magyar irodalomról és történelemről, ez­zel is segítve beilleszkedésüket, kapcsolatteremtésüket magyar fiatalokkal. Várjuk azoknak az áttelepült fiataloknak a jelentke­zését, akik szívesen táborozná­nak magyar fiatalokkal, pedagó­gusok, népművelők vezetésével. Nyári táborunkat a következő helyeken és időpontokban ren­dezzük. Velem (Vas megye): július 23— július 31-ig. Balatonszemes: június 15—jú­nius 28-ig, június 29—július 12-ig, július 13—július 26-ig, július 27— augusztus 9-ig, augusztus 10— augusztus 23-ig. A táborozás ingyenes, kérjük, hogy a jelentkezők levélben tün­tessék fel életkorukat, lakcímü­ket, s a választott táborozás he­lyét és időpontját. A táborban való részvételről külön értesítést küldünk. A jelentkezéseket 1988. június 10-ig várjuk a következő címre: KISZ KB Középiskolai, Szakmunkástanuló Tanács, 1133 Budapest, Kun Béla rakpart 37— Ejtőernyős halála Csütörtökön Hajdúszo­boszlón, ejtőernyős ugrás köz­ben nem nyílt ki az ernyője Jakó Imre 26 éves kar­bantartónak, helyi lakosnak. Egy családi ház kertjébe zu­hant és a helyszínen meg­halt. A rendőrség szakértő bevonásával megkezdte a vizsgálatot. KÉK FÉNY Elfogták Rátkait Röviddel a Kék fény szer­da esti adása után lakossági bejelentés alapján Tatabá­nyán elfogták Rátkai János 56 éves nyugdíjast, büntetett előéletű, budapesti lakost. A férfit a Kék fény adásában lopás, csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás bűntet­tének alapos gyanúja miatt körözte a rendőrség. Ügyé­ben a BRFK XVI . kerületi Rendőrkapitányság folytat­ja a vizsgálatot. 20., péntek BERNÁT napja A germán Bernhardt név­ből. Jelentése: erős, minta medve. Névnapok még: Barnar- da, Felicia, Félix, Ferdi- nánd, Galamb, Hanna, Jo­hanna, Kolombina, Kolum­ban, Zsanna. A Nap kél 5 óra 01 perc­kor — nyugszik 20 óra 20 perckor. A Hold kél 8 óra 20 perc­kor — nyugszik 0 óra 57 perckor. Száz éve halt meg Dell’- Adami Rezső (1850—1888) ügyvéd, a maga korában ismert jogi író. a budapesti egyetem magántanára. Várható időjárás az or­szágban ma estig: többfelé megnövekvő felhőzetre, fő­ként az ország északi felé­ben helyi záporokra, ziva­tarokra számíthatunk. Északnyugaton többnyire erősen, másutt változóan felhős lesz az ég, továbbra is várható zápor, zivatar. Eleinte gyakran élénk lesz a délnyugati szél. A zivata­rokat viharos szél is kísér­heti. A Dunántúlon lassan északnyugatira fordul és erősödik a szél. Hajnalban 11—16 fok, péntek délután 22 és 27 fok között várható a hőmérséklet. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: északira for­dul és megerősödik a szél. A hőmérséklet és a csapa­dékhajlam is átmenetileg csökken. Később mérséklő­dik a szél és elsősorban délutánonként gyakran megnövekszik a felhőzet. Helyi záporok, esetleg ziva­tarok kialakulására is szá­mítani kell. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 20 és 25 fok kö­zött lesz. Jelentős mennyi­ségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 45 százalékán várha­tó. (MTI) — Mi lenne, — kérdezi a tanító —. ha Edison nem találta volna fel az izzó­lámpát? — Akkor gyertya mellett ülnénk a televízió előtt, ta­nító bácsi! Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: M. MAGYAR LÁSZLÖ Esti ügyelet: 15-124

Next

/
Oldalképek
Tartalom