Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-05 / 80. szám
1988. április 5. Kelet-Magyarország 3 Pótcselekvések helyett Tiszalökön változott a helyzot Középpontban: az üzlet az egyik építőipari VÁLLALATNÁL a taggyűlés után néhány embert megkérdeztem, hogy miért váltott ki a megvitatásra szánt téma a tagság részéről teljes érdektelenséget. A taggyűlést követő „nem hivatalos” beszélgetés során kiderült, hogy a véradó- mozgalom helyzetét taglaló napirend mindössze azért került be » munkatervbe, mert az alapszervezet rég tárgyalta. Mellesleg az adott munkaterület kollektívájának tagjai példamutatóak a véradásban, szívesen segítenek rendkívüli felkérésekre is embertársaikon. Rákérdeztem, hogy most melyek azok a témák, amelyekről a dolgozók magán- beszélgetéseikben leginkább vitatkoznak. A válaszokból kiderült, hogy naponta több órát kénytelenek állni a szervezetlen betonszállítások miatt, — bár számtalanszor felvetették — a zsaluk már megkoptak, elvetemedtek, s így bármennyire igyekeznek, munkájuk minőségére egyre több a panasz, és emiatt a prémiumok is lecsökkentek, amit nem tartanak igazságosnak. Főként azért, mert akik valóban felelősek, megkapják a fizetésüket. A szenvedélyes panaszokat hallgatva kiderült, hogy a taggyűlés ez esetben nem volt más, mint egy formális aktus, kollektív pótcselekvés, melyben minden az előírt rendben, a munkatervnek megfelelően történt, de az égvilágon egyetlen valóságos gond megoldását se vitte előre. Az idő elment, politikai haszon nemigen mutatható ki. És itt nem arról van szó, hogy a véradást elhanyagoljuk, hanem találjuk meg a legalkalmasabb módját annak, hogy a véradók számára mily módon lehet ileghatá- sosabban kifejezésre juttatni elismerésünket. AZ EMLÍTETT PÉLDA jelzi a pótcselekvés egyik leggyakrabban megnyilvánuló formáját, amikor a szervezeti megoldások eluralkodnak a cselekvő politizálás, az érdemi munka rovására. Valljuk be, hogy az ilyen jelenségek nemcsak az alapszervezetekben, hanem az irányító pártszervek munkájában sem ismeretlenek. Amikor például vizsgálódásainkban az a legfőbb szempont, hogy az alapszervezeti taggyűlést megtartották-e, milyen volt a megjelenési százalék, hányák hányán szóltak. Sajnos a figyelem itt néha megreked, és azzal már nincs kellő törődés, hogy mi változik a megvitatás, a feladatkijelölés nyomán, milyen új nem várt hatások jelennek meg, esetleg miben kellene, miben lenne célravezetőbb az eredeti elgondolást módosítani. Márpedig ez legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint maga a napirend megtárgyalása, maga a döntés. Az igazi politizálás lényegének megragadása nem. valami ördöngösség, egyszerűen csak annyi, hogy a párttagok maguk között, a pártélet erre alkalmas fórumain rendszeresen tisztázzák a bennük, a környezetben felmerülő választ vagy intézkedést kívánó kérdéseket. Mindez persze csak látszólag tűnik köny- nyűnek, mert a tényleges kérdések kiválasztása, nem kívánatos a helyzetek megváltoztatásához szükséges módozatok kidolgozása jó politikai érzéket, eltökéltséget, bátorságot, állhatatosságot igényel. VAJON AZ ILYEN KÉZENFEKVŐ, érdemi munka helyett — a felgyülemlett gondjaink ellenére — miért gyakori még mindig a pótcselekvés? Az egyik ok mindenképpen a gyakorta tapasztalható bátortalanság, a kockázatvállalástól való irtózás az „éles” problémák felvetésében. Ilyenkor tapasztalni azt, hogy a társadalom élete és a pártélet útjai elválnak egymástól, mindkettő a saját örökérvényűnek hitt törvényei szerint működik. Előfordul olyan is, hogy a választott tisttségviselők tájékozatlanok, vagy felkészületlenek, csak a jelenség szintjén, az összefüggések értése nélkül képesek foglalkozni a gazdasági kérdések politikai vonatkozásaival. Ilyenkor gyakori a gazdasági vezető általános beszámoltatása, amelyet követő eszmecsere a legritkább esetben megy túl azon, hogy a tájékoztatót formálisan elfogadják. Azt sem szabad elhallgatni, hogy a pótcselekvést nemritkán felülről gerjesztik. Gyakran előfordulnak túlzott beszabályozások, sok a kötelezően előírt napirend, a feleslegesnek tűnő írásos jelentés. Ezek egy része formális, semmire se jó, másik részét pedig nem dolgozzák fel érdemben. E néhány jelzett belső, külső tényező fékezi a tényleges konfliktusokkal való szembenézést, helyi kérdésekben a cselekvési egység kialakítását, hatásos érvényesítését. Ügy gondolom, akkor politizálunk maradandó hatással, ha érdemi kérdéseket viszünk taggyűlésre, vagy egyéb pártfórumok elé, azokon érdemi vitát folytatunk, és valóságos egységet teremtve közös nevezőre jutunk a tennivalók kijelölésében is. Az ma már egyre inkább látszik, hogy az élet nem fogja elviselni a pártmunkában sem az üresjáratokat, a pótcselekvést, a problémák megkerülését, a határozatlanságot, a lassú reagálást, és a cselekvés halogatását, mert így az élet elmegy a pártszervezet mellett, önmagukat zárják ki a társadalmi élet játékteréről, a cselekvés lehetőségeiből. ENNEK ELKERÜLÉSE VÉGETT a pótgondolkodást, a pótcselekvést mielőbb csökkentsük minimálisra, majd szakítsunk azok- . kai véglegesen. Járható útnak tűnik, hogy igyekszünk a dolgozóinkkal együtt megélni, megítélni a folyamatokat, azokból táplálkozni a pártmunkában. Segítsük, a munkahelyi és lakóhelyi kollektívát abban, hogy a nehézségeket, az elkerülhetetlen változtatásokat a lehető legkisebb veszteségekkel, ismételten megvitatandó közmegegyezéssel megoldják. Az ilyen gondolkodás és cselekvés megóvhat bennünket az üresjáratoktól, az időt és energiát fe- csérlő, nemegyszer bizalmat koptató pótcselekvésektől. b. r. ___r — Csökkentettük a búza vetésterületét, 530 hektárról 250-re. A Keleti- és a Nyugati-főcsatorna közötti területen olyan kötöttek a talajok, hogy nem nagyon lehet búza alá többet bevonni. Volt idő, amikor erőltettük a kalászosokat, és a veszteség nem volt nagyon szembetűnő. Amikor a gazdaság mérlege elkészült, elfedte a többi ágazat nyeresége. Egyet kérnek számon... Mi változott? Az, hogy Tiszalökön is bevezették azt a módszert, aminek a létjogosultsága másutt már fényesen bebizonyosodott. Az önelszámolás egyetlen idény alatt felszínre hozta a búza veszteséges mivoltát: Négy tonnát is alig termett a sok víznyomásos föld. Nem lenne ez kevés erre mifelénk, de csak az egyoldalú „termeljünk többet” szemléletben lehet dicséretes. Az önelszámoló egység vezetője előtt egy cél lebeg, egyet kémek tőle számon: jövedelmezően gazdálkodni. Egyetlen gazdasági év alatt persze nem lehet fájdalommentesen átállni, de a körülmények is a kezdeményező ember kezére játszottak. — Tulajdonképpen a gépeink is odaöregedtek, hogy már váltani kellett volna őket, — magyarázza a részleteket Kobzos Gábor. — A megmaradó kombájnok azonban éppen elegendőek, a traktorlétszámmal egyetemben. Az önelszámoló részlegek hamar rájöttek arra, hogy legcélszerűbb végtermékben gondolkodni. Az állattenyésztő telepek rekonstrukciója befejeződött, így annak takarmányellátása jó üzlet. A maguk gazdái Nem azt mondta, fontos érdek, jegyezzük meg: jó üzlet. Füveshere terem ott, ahol régen búzát vetettek, mert ebben látnak fantáziát. Egyáltalán: vállalkozó szemlélet lett úrrá a középvezetés szintjein. A mai gondolkodásmóddal szinte nem is lehet indokolni azt a búzatermelést, amelyhez tároló sem volt. A kombájntól egyenesen a gabonaforgalmiba vitték a terményt. A gépek, az állattenyésztés, a puszták... elég sajátságos szerkezete van a Tiszalöki Állami Gazdaságnak. Dankópuszta például 23 kilométerre van innen. Talán még egyesíteni is kár volt — kockáztatjuk meg így utólag. A mai gazdálkodási szerkezet legalábbis erre utal. Az önelszámoló egységek annyira a maguk gazdái, hogy nem szorulnak egymásra semmiben. A dankópusztaiak például elmennek valamelyik tiszavasvári szövetkezetbe traktort bérelni, ha a gépesítési önelszámoló ágazat drágán adja a vonóerőt. Már példa is esett ez ügyben. A saját tevékenysége alapján bírálunk el mindenkit — mutat rá a haszonra Kobzos Gábor. — A saját maguk közötti verseny a költségek leszorításához vezet, és az eredménnyel kecsegtető formákat helyezi előtérbe. Hogy ez k gazdaság már nem az a^gazdaság, azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy 1983-ban még jelentős veszteséggel zárt. A mai felállás azok után alakult ki, és azóta finomítgatják. Nagyobb változásokat csak a változó gazdasági környezet kényszerített ki, az alapok azonban változatlanok. Az idei eredményterv 4,5 millió forint, ami szerénynek mondható. A forrására érdekes módon utal a gazdaság igazgatóhelyettese: az marad nyereségnek, ami külön jön. Vagyis az alaptevékenység tulajdonképpen éppen eltartja magát. Azt is csak így, az önelszámoló rendszer saját maguknak szabta szigora közepette. Mi az, ami külön jön? Fizet már a giliszta — Szeretünk óvatosan belevágni egészen új dolgokba — kezdi a felsorolást Kobzos Gábor. — Tagjai vagyunk a tedeji folyékony- műtrágya-telep vállalkozásának, ez még nem is idegen attól, amire jogosítványunk van. Aztán a biohu- musz-vállalatnak, amely jelentős nyugati exportlehetőségekkel rendelkezik. A gilisztatenyészetünk is kezd már fizetni, és még sok minden más... Mindamellett azóta már vetnek is Tiszalökön, az állami gazdaságban. A tájhoz, a talajhoz jobban illő növényeket, amelyekkel kapcsolatban „nem baj”, ha még ráadásul konjunktúrájuk is van. 250 hektár étkezési szárazborsóra nemrég kötöttek szerződést, mégpedig ötévest. Az Agrointer nevű kereskedelmi vállalattal fél évtizedre előre lekötötték a 'termést — mondván: kisebb a kockázata, minit a zöldnek. Lassú apadás a folyókon A pénteki 728 centiméteres tetőzés után szombaton Budapestnél 15 centiméterrel csökkent a Duna vízszintje. Az előrejelzések szerint vasárnap újabb 30 centiméteres apadás várható, az árhullám levonulása lassú, még napokig eltart. A fővárosban előreláthatóan négy nap múlva húzódik vissza a víz az elöntött rakpartokról. Ezután kezdhetik meg az elöntött területek megtisztítását, a leülepedett hordalék, iszap, sár eltávolítását. A hazai folyókon továbbra is mintegy 2350 kilométer hosszúságban van első, illetve másodfokú árvízvédelmi készültség. Több mint 2400 ember vesz részt a védekezésben. Ellátják a figyelő-és őrszolgálati feladatokat, helyreállítják a megrongálódott töltéskoronát, védekeznek a hullámverés ellen és figyelemmel kísérik, hol fordulnak elő szivárgások, átázások. Továbbra is magas a vízállás a Tisza középső szakaszán, Tokajnál 24 óra alatt csupán 2 centimétert apadt a folyó szintje. A Bodrogon a másodfokú készültséget első fokúra mérsékelték. Ugyancsak első fokú a készültség a Tisza felső és középső szakaszán. A belvíz itt csak kisebb rét- és legelőterületeket öntött el. Mintegy ezer hektárnyira becsülik.a szakemberek a belvizes területeket. A Sajón és a Tárnán szombaton tetőzött árhullám már levonulóban van. Mivel az esőzés -megszűnt ezeken a folyókon nincs különösebb veszély. É. S. A .agyszombat dél- y y utánján mindnyájam együtt ültünk, a terített asztalnál. és vártuk a Papát. A Papa még reggel elment, hogy vegyen egy bárányt a húsvéti asztalra. Estefelé érkezett meg egy szörnyen borostás illető társasa- gá ban. Mindketten igen furcsán viselkedtek. — Nem kaptam bárányt — mondta a Papa. — De ne búsuljatok, gyerekek! Ez az úr azt állítja, hogy Báránynak hívják. Egy vendéglőben ismerkedtünk össze, és beleegyezett, hogy az asztal közepére ültessük. A Mama azt mondta, ■hogy ezt sohasem fogja megengedni. Érre a Papa: — Hogy lehetsz ennyire szívtelen a saját gyerekeiddel? Azt akarod, hogy a hagyományok ismerete nélkül nőjenek fél? Elvégre le is veheti a cipőjét! — Jaj, de nehéz! — mondta a Papa. — Hiába, az apai szív! — és egy üveg meggypálinkát tett a kre- dencre. Bárány úr még kétszer fenyegetőzött azzal, hogy leszáll, de a Papa minden alkalommal új üveget állított mellé. Harmadszorra már kérlelni kezdte: — Báránykám, üldögéljen még egy kicsit! Az apróságoknak boldog gyermekkorra van szükségük. Nincs több pálinkánk. — Nincs? — mondta Bárány úr. — Akkor leszállók. Itt a személyi igazolványom. Nem is vagyok Bárány! És leszállt a kre- dencről. A Papa most garázdaságért ül. ‘ Jövő húsúéikor lógják kiengedni. (Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán) A nyírbátori Üj Bóráid» Tn-ben Idén 78 hektár lesi » dohányültetvény. A magokat már elvetették, sí asszonyok naponta locsolják az ágy ásókat, hogy megfelelő legyen a kelés. Ez a gazdaság már nem az a gazdaság — összegeztem magamban az információkat, amelyeket Kobzos Gábortól, a Tiszalöki Állami Gazdaság igazgatóhelyettesétől kaptam a napokban. Szépen sütött a nap, úgy gondoltam: talán már a vetőgépek mellett találom a szakembereket. Itt a Tisza partján azonban nem lehet elsietni a dolgokat, mert a hirtelenkedés megbosszulja magát. Semmi nem késett még, van lehetőség a megfontoltságra. Az igazgatóhelyettes inkább arról beszél: miként készültek az idei vetésre. Slmvomir Mrozek: lApai szív 9 .... Bárány úr oldalvást állt, és udvariasan bólintott. A Papa végül is azt mondta, nem hagyja megrövidíteni a gyerekeit, és leültettük a vendéget. De nem az asztal közepére, mert a Mama nem engedte, hanem a kredencre a torta mellé. A Nagymama elkezdett jaj- veszékelni, hogy megfertőzi a tortát, de a Papa biztosította, hogy a vendég már alaposan fertőtlenítve van. — Bárány úr — mondta a Papa. — Üldögéljen itt egy órácskát vagy kettőt, de az isten szerelmére, ne lóbálja a lábát, mert lejön a politúr! Néhány zsályalevelet viszont magára szórunk díszítésképpen. Hadd ünnepeljenek a gyerekek a hagyomány szerint! Végre asztalihoz ültünk, és sok boldogságot kívántunk egymásnak, ahogy .ez már Húsvétkor illik. Bárány úr egy ideig nyugodtan üldögélt, de később elkezdett forgolódni, és leverte a tortát. — Ne mozogjon! — figyelmeztette a Papa. — Ki látott már olyat, hogy a húsvéti bárány leveri a süteményt? ' Bárány úr odahívta a Papát, és súgott valamit a fülébe. — Ki van zárva! — háborodott fel a Papa. — Vodkát nem kap. Elvégre ez családi ünnep. — Akkor leszállók! — fenyegetőzött Bárány úr.
