Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-22 / 95. szám
1988. április 22. Kelet-Mafyarország 3 A büntetés hiányzik Prémium a legjobbaknak „Ha ön eljön egy üzembe, kijelölik, kivel fog beszélgetni, önnek ez demokratikus?” — kiérdezi Nagy Jenöné Kisvárdánói. Ha így lenne, akkor valóban igaza lenne. Mindenesetre eaemitüQ még inkább vállasz- tóm azt a gyakorlatot, hogy ha csak lehet, kísérő nélkül „csámborogjak” egy üzemben, azt szólítsam meg, azzal elegyedjek beszélgetésibe, aikii éppen az utamba kerül. Különösen olyan rázós témáknál, minit a fizetés, a prémium. Vlilhlant kavartam a múlt hónapban, amikor nem átaillottam megírná: igenis egyes vezetők megérdemlik a több tíz ezer forintos prémiumát is, ha mindezt a vállalati eredmények igiazdlják. Ebben nyilván benne van a szervezőkészség, a kockázatvállalás, a gazdálkodás „művészetének” Ismerete. Azt írja egy másik levélíró: „A véleményem erről: igenis fizessék meg az ambiciózus, szakmailag, emberileg, politikailag felkészült embereket, de megette a fene azt a vezetőt, aki csak azért nem valósítja meg az egységénél a munka jobb szervezettségét, netán kiváló ötletét, mert anyagilag nincs elismerve.” — Milyen igaza van! Hiszen régen rossz, ha pusztán az anyagiak motiválnak egy vezetőt, ha az kerülnie irányít» pozícióba, akit kizárólag a maga meggazdagodása vezet. (Talán a magánszektorban lehet erre 'több példát találni, a tisztességes iparosok hírnevének csorbítására.) Tény, hogy sokkal szigorúbban ítélik meg a beosztottak manapság egy-agy vezető munkáját. Bármennyire titkolódzik vallalki, egy közösség előtt hamar tisztázódik,- mennyire elkötelezetten dolgozik, mennyire tártja szem előtt elsősorban a vállalat, a szövetkezet böldoguilását, s csak ezzel együtt, ennék névén a maga jobb életét. Minit ahogy az előbbi 'levélben fogalmaztak: „Ahol a vezető megfelel a hármas követelménynek (iszonyúan kevés van), arra felnéznek a dolgozók. Az olyan embert követik, s tűzbe mennek érte.” S itt hadd maradjak a követelményeknél. Mert változnak a hangsúlyok, egyre inkább természetesnek vesz- szük a politikai megbízhatóságot, annál inkább fő követelményként lép elő a szakmai, vezetői rátermettség. És itt már különbséget keld 'tenni a „jó ember”, a különben jó szándékú, de keveset értő vezető, és a követelményeket támasztó — magával és másokkal egyaránt — valóban irányító között. Mindez különösen az ország nehezebb gazdasági helyzetében érzékelhető. Bujról keltezték azt a levelét, amely továbbgondolkodásra késztet: „Arról nem szól az írása, mikor az eredmények elmaradnak, mi történt? Most ennek a levét issza az ország, meg a melósok, nem a vezetőség ... Munkás nélkül nincs eredmény. Kell a jó vezető is, kapjon ö is fizetésemelést, prémiumot, de ne csak látszatdolgo kért.” Egyetértünk. Ugyanis időnként meg kell állni, számivétést készíteni — erre készüli a májusi pártértekezlet is. S ilyenkor nemcsak az eredményeket vesszük számiba, hanem a sikertelenségek okait is kutatjuk, nehogy még egyszer előforduljon ugyanaz. A vállalati, szövetkezeti berkekben viszont sajnos még minidig az a gyakorlat — ,bár más területről is le- , hét példákat felhozni —, hogy a sikertelen vezetők esetén 'túl hosszú a türelmi. idő. Hogy ez nem mehet így, arra egy gumigyári vezetőtől idézek, aki azt mondta, nálunk csak egyszer lehet eredménytelen ■ egy vezető. Akkor lehetőséget kap a bizonyításra, de a következő esetben már nem foglalkoznak a magyarázatokkal. Mert abból köztudottan nem Lehet megélni... Vagyis levélíróink többségével egyetértve abban egyezhetünk meg, hogy min- danifiajta premizálás, anyagi elismerés csak akkor jogos a vezetőknél is, ha mögötte tairitalom van. S ha ezt természetesnek vesszük, akkor ne legyen feltűnő az sem, hogy megválik íróasztalától az, aki nem tesz eleget a követelményeiknek. S ilyen szempontból korántsem szabad szembeállítani munkást és igazgatót, elnököt, mert a maga szintjén egyforma a kívánalom — az eredmény érdekében. Lányi Botond Újdombrád község lesz Falu ez a tanya... Tanya maradjon-e a tanya, vagy „szerveződjön” községgé? Űjdombrádon most ez a kérdés szerepei a fő helyen, ezért hívták össze a falugyűlést az iskolába. Van. aki ünneplésen, más éppen csak megmosva kezét a munka után, fiatalok, idősek, asszonyok, férfiak hallgatják a zsúfolt tanteremben Solymosi László tanácselnök nyitó szavait, majd Harcsa Bertalan vb-titkár tájékoztatóját : 835 lakos — Szétszórt tanyavilág volt itt, de már csak mutatóban látni a nyomait, 1960- tól elkezdődött a zárt településszerkezet kialakítása. A szabályok szerint községalakítást lehet kezdeményezni ott,‘ahol mintegy nyolcszázan élnek. Itt felmerült az igény, hogy a községgé válással is adjunk egyfajta rangot a településnek. Űjdombrádon a legutóbbi népszámláláskor 789 állandó lakos volt. most pedig 835-en élnek itt. Itt lehet legkönnyebben mozgósítani az embereket társadalmi munkára, óvoda, alsó tagozatos iskola, orvosi rendelő, művelődési ház. mozi, élelmiszer- és vegyi bolt, presszó, fiókposta áll az új- dombrádiak rendelkezésére — vagyis biztosított az önálló község működése. Megemlíti a titkár, hogy még önálló futballcsapat is vitézkedik a városkörzeti első osztályban; hogy a közlekedés is hellyel-közzel megoldott; hogy kiépült a vezetékes ivóvíz hálózata, ösz- szegzésként jelenti ki. hogy indokoltnak tartja a tanács a községgé válás kezdeményezését. Taps követi szavait, majd Ecsedi József kérdez: ha nem maradunk együtt, különválik-e a község fejlesztésre szánt pénz is? A hátsó sorokból egy hang: „A ujgzel-van baj, nagyon szagos ..”, a többség azonban lehurrogja, most nem erről van szó. Harsányt Menyhért, a népfront helyi elnöke kijelenti: megérdemli ez a település, hogy község legyen. Megint egy közbeszólás: „Szavazzuk meg, elv- társak, ez természetes!” Hi legyen a neve? A megyei tanács szervezési és jogi osztályának vezetőhelyettese, dr. Ungvári István arról tájékoztatja a- falugyűlést eztán, hogy több pénzre aligha számíthat^ a település a következő egykét évben, illetve csak akkor, ha a meglévő egy forinthoz a továbbiakban is hozzátesz kettőt társadalmi munkájával a lakosság. Említi azt a lehetőséget is, hogy nem feltétlenül kell községgé válni. hiszen elöljáróságot településrészen is lehet alakítani, s az önállóan dönt bizonyos ügyekben Ha azonban az itteniek a községgé válást kívánják, akkor a megyei tanács végrehajtó bizottsága pártfogólag terjeszti elő a javaslatot az Elnöki Tanácshoz. Megemlíti azt is, hogy milyen részletkérdések rendezésére is szükség lesz, például a kül- és belterület elhatárolása, a község nevének eldöntése... Szárnyak önnyebb a lelkem- f\ nek, ha elsírom ma- “ “ gam. A szemem mint a rongy eresz csorog és csepeg mindenütt. Most a verebek sorsán hatódtam meg. A madárvilág szürke egerei... — Ne zagyváljon. A madár az nem egér. A gúnykacaj, amit Sto- hanek megereszt, sátáni, vagy legalábbis horror. — Maga még itt tart, szomszéd úr? Váltson át allegóriába. Gondolkodjék néha elvontan is. Ha a verébre én azt mondom, hogy a madárvilág szürke egere, az jelképes. Én most a jelképek erdejében élek. — Mint? — Micsoda mint? , — Mint favágó, erdész, avagy mesehős, teszem azt Piroska nagyanyja, akit felfalt a farkas. Mi maya a jelképek erdejében? — Állampolgár. Emberke, mint a veréb, szürke, mint az egér. De lehetek kutya is, macska is. — Most mi baja van? Nem váltják vissza a vod- kás üvegeit, nem nyert a borítékos sorsjegyen, vagy talán adócsaláson kapták? Nyögje már ki, mi a baja? — Hát jó. Bevallom, mostanában sok a bajom, de vodkát nem iszom. Nem telik rá. Borítékos sorsjegyet sem veszek, nem telik rá. Jövedelmem se akkora, hogy árnyéka legyen, így hát nem csalok. Viszont unom a csirkeszárnyat. Én, aki egy jó ebédtől, vacsorától szárnyakat kapok, most kénytelen-kelletlen tűröm, ■hogy ebédre, vacsorára csak szárnyakat kapok. . . — Ez szójáték? — Frászt. Ez a valóság. Azt mondja a nejem: a csirkeszárny olcsó és nem ráz. Nem rázza meg anyagi biztonságunk alapjait. Unom és bosszant a dolog, már csak azért is, mert tegnap a húsboltos rámköszönt és megkérdezte, hogy vannak a kutyák és a cicuskák. Se kutya, se macska a lakásban, de ha a boltos azt hiszi, gondoltam, nem ábrándítom ki. Köszöntem szépen az érdeklődést a kutyák és macskák nevében, de azért hazaérve kérdőre vontam az asszonyt. Mi ez a kutya, ~macska dolog? Semmi, semmi, válaszolta, de amikor négy csomag csirke- szárnyat kértem, az a nő olyan furcsán nézett rám. Erre én azt mondtam, a kutyulinak és a cicuskák- nak lesz ... Értem már. Ez a bonyolult észjárású szomszédom azért zagyváit a verébről és az egerekről, hogy a csirkeszárnyat, a macskákat és a kutyákat nekem elmesélje. Kár volt a kanyarért. Egyenesen is megmondhatta volna, hogy állatbarátok lettek. Magam is kedvelem a négylábúakat, ezért megkérdeztem. — Na és milyen kutyájuk, macskájuk van, Sto- hanek úr? Fajtiszták? Egy kiadós morgás volt a válasz. Bernáthegyire emlékeztetett. Nem szeretem, ha egy ember morog. Gyorsan elköszöntem, intve a jó szomszédot, ne gondolja azt, hogy az egér is madár. Valaki még félreértené. Seres Ernő Kenyér és pogácsa Naponta 1500 francia és ugyanannyi zsemlekenyeret sütnek a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat 1- es számú kenyérgyárában. A megyeszékhely és a vonzáskörzetéhez tartozó települések boltjai és közületei részére 150 ezer süteményt készítenek. Képünkön: Karácsony Dezső elsőéves tanuló a Pajtás-kemencéből szedi ki a vajaspogácsát. Második képünkön: Orosz Attila az Alföldi fehér kenyeret készíti elő a sütéshez. (Császár Csaba felvételei.) Lukács János áll fel: „Ha már rendezni kell a külterület-belterület kérdését, hadd mondjam el, annak idején derékba szakították a kertünket. Olyan volt, mint ha minket szakítottak volna ketté. Jó lenne, ha legalább a régi kert visszakerülhetne a lakásokhoz.” Sipeki József a névhez szól hozzá: .— Megszoktuk ezt a nevet, egyáltalán nem kicsinyít bennünket, hogy van már egy nagy Dombrád. Más szempontból is reális, mert az állandó lakhelyünk is úgy van beírva, hogy Üjdomb- rád. Maradjon továbbra is ez! A nép szava erre: „Helyes! Helyes!” Harsányi Menyhért is emellett teszi le a voksát, s még megemlíti, hogy előző nap voltak focizni V.-n, s amit láttak, azt bizonyítja, sok községnek nincs ilyen jó ellátása, mint az ő — egyelőre még — tanyájuknak. Harcsa Bertalan válaszol ezután az elhangzottakra. Újjáépülő házak — Jó látni, hogy sok fiatal is eljött, tapasztalni azt, hogy bár sokan kényszerülnek ingázásra, mégsem költöznek el innen. A település 208 háza lassan mind újjáépül, hiszen tavaly 17 használatbavételi engedélyt adtunk ki. s az idén már eddig nyolc új építési engedélyt. Amikor Solymosi László szavazásra teszi fel a kérdést. szinte csak formalitás a kezek felnyújtása. Űj- dombrád lakossága egyöntetűen úgv döntött, hogy kéri a település községgé szervezését a jelenlegi név megtartásával, 1989. január elsejétől. Zárszavában a tanácselnök elmondja, örömmel támogatnak minden olyan'kéz-, deményezést, ami a lakóhelyhez való kötődést elősegíti. Ha jövőre Üjdombrád már Dombrád társközsége lesz, ez nagyobb rangot jelent majd, de ezt az ittenieknek kell tartalommal megtölteniük. Mint hajdan itt élő, s most is újdombrádi tanácstag fogalmazta meg az útravalót: „A meglévő értékeinket becsüljük még jobban meg, és ha szerényebb mértékben is, de haladjunk tovább!” Papp Dénes Olvasónk írja Hely a zenélőknek A városi „Ki mit tud” zsűrije elismeréssel szólt arról, hogy városunkban hány és hány zenét szerető és tudó fiatal él. Az elismerés valós. Ezek a fiatalok nem „tétlenül” lézengenek, hanem zenét tanulnak, gyakorolnak. Valahol ki akarják énekelni. „kiabálni” magukból mindazt. amit a ml generációnk és sokan a mai fiatalok közül is magukba fojtanak. A bérházak nem adnak lehetőséget arra, hogy a zenét — különösen a mai hangerejű zenét — ezek a fiatalok szabadon gyakorolhassák. A szomszédok előbb- utóbb ellenséggé válnak, ha egy- egy lépcsőházban a fellépésre való felkészülések állandósulnak. Tenni kellene azért, hogy ezek a fiatalok, a valós vagy vélt tehetségek ne kallódjanak el! Ne tegyék félre a gitárjukat, a hangszerüket — mert a szomszéd már nem köszön nekik —, hanem teret és időt kellene biztosítani számukra, hogy kedvelt zenéjüket szabadon gyakorolhassák, javasolnám: egy-egy művelődési ház adjon lehetőséget heti Z—3 alkalommal, 2—3 órában, elfogadható térítés ellenében, hogy ezek a fiatalok — a szomszédok zavarása nélkül — kedvenc és nemes elfoglaltságuknak élhessenek. Tisztelettel: Jeles László Nyíregyháza
