Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
m HÉTVÉGI MELLÉKLET a Thália ügyvezető igazgatója: Voith Ági és Kazimir Károly közötl az ügyvezető igazgató, Rohály Miklós. Rohály Miklós A Thália színházbeli Doktor úr rendezője, Rátonyi Róbert a nézőtérről csendben ffigytli a próbát. A függöny mögi 1 Rohály Miklós egy pilla itást vet a színpadra, tniajt az irodájában átolvassa az e múlt havi jegyeladások statt ztiikáiját. Az első havi csökkenés után visszaállt a meg; zokott rend — nyugtázza örömmel — telt házak előtt játszik a színtársulat. „Ki ez a civil?”, — kérdezték nem is olyan régen, akinek se rokona, se ismerőse nincs a színházban és mégis, amik ta tíz éve megcsapta a mast x szaga, ennek bűvöletébe ■ él. A válasz egyszerűnek tinik. A Thália Színház ..pénzügyminisztere”, akinek „csa t” annyi a feladata, hogy este hétkor felmenjen a függöny. A műsortervet és azt, hogy kli játszik Kazimir Károly állítja össze, a műszaki és menedzselési feladatok Rohály Miklós kezében összpontosul. És övé egy hálátlan 'tisztség is, a fegyelmi jogkör. De ennek gyakorlása nem jellemző, — mondja, — hiszen a színház maga az élet, ahol a színészek a lelkűket, szívüket adják és eközben adódnak apró fegyelmezetlenségeik. „A színház olyan hely, ahol nem lehet unatkozni, és amelynek igazi problémája a siker: ha a közönség tapsol, nem felejti el az előadást, ha nem is mindig katarzist él át de elgondolkodik rajta. A színész ezt is érzi, ilyenkor elfelejti búját, baját, és akkor boldog. A siker az irányítás és a műszakiak sikere is.” KoEábtban mint a Nyíregyházi Universal osztályvezetője csodálta a vendégsziné- szék játékát, majd az önálló színtársulat megalakulásakor elvállalta a Móricz Zsig- mond Színház ügyvezető igazgatói tisztét. Bozóky István mellett tanulta a színházi szakmát, alakította arculatát. A legjóbb gyakorlati hely volt számára, ahol utólag visszatekintve nem szégyellj kimondani, hogy a tanulópénzt is megfizette. Megtanulta, hogy ha a színész megdolgozott érte, akkor nem kell fukarkodni a pénzzel. A diplomáciai érzék sem elhanyagolható, hiszen a művészek érzelmi és idegi állapota pillanatok alatt változik. A levezető szelep az ügyvezető 'igazgató, aki próbálja analizálná a konkrét helyzeteket, megoldani azokat úgy, hogy a színész csak a színdarabra koncentráljon. Léner Péter művészeti vezető már egy igazi szakemberrel folytathatta a munkát, aki nem panaszkodott, nem kesergett, hanem előteremtette a működéshez szükséges pénzügyi fedezetet. „Mindig adódik periodicitás a működésben és nem biztos, hogy a feltételrendszer miatt. Egyszer nagyobb a közönségsiker, máskor egy rövid taps után feláll a nézősereg és elindul a kijárat felé. Én is éreztem, hogy változtatni kell, ami nem ment egyik pillanatról a másikra. Hónapokig jártam be a Thá- liába, ismerkedtem újra a színházzal, azután mondott igent Kazimir Károly. Ezzel a váltással sem lettem hűtlen Nyíregyházához. A fővárosban élő szabolcsi sziiletésű- eknek már nem is meglepetés, hogy ß Móricz Zsigmond Színház vendégjátékait a Tháliában mutatja be és az országos színházi találkozó keretében is itt fognak játszani.” Nincs munikaidő-beosztósa, 'bármikor és - bármettől bármeddig a színházé, attól függően, mennyi feladat van, amivel egy picit előbbre viheti az ügyet. Számára ez egy speciális munkahely, ahol mindennap történik valami. Bérletet nem adnak ki, minden előadásra jegyet kell váltani a közönségnek. A színiház pulzusa így lett a pénztár, amelyen keresztül az érdeklődést lehet mérni. A bevétel pedig egyre lényegesebb, a gazdaságos üzemeltetéshez, annál is inkább, mert a Thália nem emelte a jegyárakat. (Nem riasztottuk el ezzel a nyugdíjasokat, számunkra a legfontosabb, hogy bejöjjön a néző a színházba.) Megszállott ember, aki mindennap érzi. hogy a színházat Igazgatni nehéz jól, de köny- nyű rosszul, — amit a leg- 'hamanaibb észrevenni. Kazimir mellett a „csendestársnak'' észrevétlenül és zavarmentesen kell ügyködnie. Minden újabb bemutató pedig újabb megmérettetés számára is, hiszen a színház örök megújulás. Évente tíz bemutató, ötszáz előadás a Thália Színházban, a Thália Stúdióban és a városligeti Körszínháziban, emellett a vidéki szereplések. Mindezek lemondással járnak a világi örömökről. Egyről viszont nem kell lemondania: a színházról. Évente ugyan. 50-60 előadásra ő is beül a nézők közé, végiglátogatja a fővárosi színházakat, de a leggondtala- nahb kikapcsolódást mégás az a két hét jelenti, amikor minden este színházba megy. A másaik hobbija az utazás. Persze ilyenkor sem tagadja meg önmagát. Moszkvában sikerült jegyet szereznie a Bolsojba, Londonban a National Theater-t látogatta meg. A hétvégeken pedig gyerekeivel barangolja be Buda még fel nem derített látványosságait. A vasárnap sem telhet színház nélkül, Levente Péter műsorát, a Banya-tanyát nézik meg. Ez már lassan mánia, fogalmazhatnánk meg, de nem. Inkább egy állandó stresszhelyzet, amit a színház okoz és amit a színház csillapít. Itt nincs húsvét, nincs karácsony, mégis: minden előadás, amikor felgördül a függöny és egy szék sem üres, az az ünnep. Ezt a Tháliában pedig sokszor átéli. Máthé Csaba Szépen magyarul — szépen emberül „Én is jártam Isonzónál" Régebben az volt a szokás hogy az énekeskönyvekben a cím alá odakerült annak az éneknek vagy dalnak a címe is Ad nótám jelöléssel, amelynek dallamára azt énekelni kellett. Amikor a címben említett dokumentumfilmről hallottam, akaratlanul is felidézte bennem egy régi nóta egyik sórát dallamként: Jártam én is vecsernyére ...” Az Isonzó elől hiányzik a határozott névelő, s ez a hiány juttatta eszembe az idézett dalsort. Csakhogy a vecsernye szó előtt nem kellett használnia a névelőt ■a szöveg szerzőjének, hiszen nem egy bizonyos napi vecsernyére ment el, hanem általában eljárt erre a délutáni vagy esti templomi áhitatosságra. Az Isonzó elől azonban nem hagyható el a névelő. Folyónak a neve, a folyónevek előtt pedig, akár hazai, akár külföldi folyóról van szó, nyelvünkben a kialakult szokás szerint ki kell tenni'a határozott névelőt. A dokumentumfilmet nem láttam, így nem tudom, mennyi szerepe lehetett a címadásban az emlékező embereknek. Valószínűleg többen is e mondattal kezdték emlékeik felidézését, az olasz folyó nevét névelő nélkül emlegették, s ez a forma lett a film címe. Sajnálatos dolog. Ugyanis a magyar nyelvre nagyon jellemző az a mód, ahogy a névelőket használja, s aki ezt nem tudja vagy nem a kialakult nyelvi szokásoknak megfelelően használja, finom értelmi árnyalatok és különböző stiláris hatások kifejezésének a lehetőségeiről mond le, Másrészt azért is baj, mert a nyelvileg helytelenül megszerkesztett cím rossz példát mutat, elsősorban a diákoknak. Magyart tanító tanárok mesélték el, hagy több osztályban is a. névelő tanításakor vita volt arról, az Isonzónál a helyes forma. S mivel a filmnek, a televíziónak, a rádiónak és a sajtónak jóval nagyobb hitele van a diákok előtt, mint tanáruk szavának vagy a tankönyvnek, nem kis nehézségbe került, a tanárnak igazán bizonyítani. A vita azonban szinte naponta újra kezdhető. Igen gyakran gondoskodnak a rádióban és a televízióban a riporterek és riportalanyok egyaránt arról, hogy a határozott névelő használatában bizonytalanságok keletkezzenek. Milyen gyakran hiányzik a névelő a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió neve elől, ha a szocialista országokat felsorolják. E felsorolásban ugyanis Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország stb. az országnevével szerepelnek. a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió pedig az államnevükkel. Ha Magyarországot, Csehszlovákiát is -az államnevükön emlegetnénk, eléjük is ki kellene tenni a határozott névelőt: a Magyar Népköz- társaság, a Csehszlovák Népköz- társaság stb. Az államnevek nem a földrajzi nevek csoportjába tartoznak, hanem az intézmény- nevek közé, azok pedig maguk elé kívánják a névelőt: a Vízművek, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Államvasutak stb. Nyelvművelő kézikönyvünk szerint igen sok névelő-használati hibának a logikai tisztánlátás hiánya az oka. Gondoljuk meg tehát, mit akarunk elmondani vagy leírni, a nyelvi forma pedig pontosan tükrözze! Bacliát László '^■^==========3^'^ ; film Egy szntlyjségz»íii nyomában A februári filmszemle és a frissiben mozikba került új magyar filmek a figyelmet döntően a hazai termés felé fordították az utóbbi hetekben, vagy hogy pontosabbak legyünk: a tömegkommunikáció fórumain, aztán egy meglehetősen szűk szakmai illetve a szakmához különféle okok folytán kötődő körben és egy kicsiny létszámú nézőcsoportban keltettek érdeklődést az említett események. Eközben a megszokott módon zajlott tovább a korábbi gyakorlat szerint a moziélet, került sor a külföldi filmek jelentkezésére. Nem akadt közöttük egy sem, amelynek jegyeiért közelharc dúlt volna, s olyan sem, amely különleges művészi teljesítmény lenne, egyszóval hétköznapi volt a kínálat. Hogy mégis kiemelünk közülük egyet, a számunkra eddig ismeretlen francia rendező, Jean- Jacques Beineix alkotását, a Betty Blue-t, azt részben az indokolja, hogy az átlagosnál nagyobb közönségérdeklődést váltott ki, másrészt pedig az, hogy méltányolható értékeket hordoz egy sajátos életformának, egy folyamatnak a művészi ábrázolásával. Ha ez az utóbbi eredményezte volna a korábban említettet, akkor örvendeznünk kellene, de gyanítható, hogy a két dolog független egymástól, vagy még az sem meredek feltételezés, ha arra gondolunk, hogy az érték- mozzanatok az érdeklődés ellenében hatottak. Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy egy-egy alkotás megítélése, minősítése milyen sarkított módon jelentkezik a kritika és a közvélemény körében, s ha ebbe nehéz is belenyugodni, egyre inkább hajlamosak vagyunk természetesnek venni, merthogy mindkét fél más-más értékszempontot érvényesít. Az már feltűnőbb, ha a hivatásszerűen bírálók véleménye is. megosztódik. Erre példa a Betty Blue. A vélemények eme megosztottsága mindenképp elgondolkodtató még akkor is, ha nem filmtörténeti jelentőségű- alkotásról van szó. S bármennyire ellentmondásosnak tűnik, azt kell mondjuk, mindkét fél álláspontja mellé lehet érveket felsorakoztatni mindenféle skizofrénia nélkül is. A rendező azon a vékony határmezsgyén lépdel, amely a realizmust (a fogalmat szigorúan stíluskategóriaként értelmezve) a naturalizmustól elválasztja. Leegyszerűsítve a kérdést. arról van szó, hogy el- fogadjuk-e Betty és Zorg történetét igaz történetnek, avagy egy lány életútját megőrüléséig, illetve párjának sorsát a közéleti sikerig és magánéletbeli kudarcig úgy fogjuk fel, mint felületesen megrajzolt élethelyzetek sorozatát, amelyeknek nincs meg a belső indokoltsága, hanem ezeket kívülről kell hozzájuk rendelni. ' A kérdés megválaszolása, ezzel együtt a minősítés azért nem egyszerű, mert — különösen a film első felében — a lány indulatkitörései nehezen magyarázhatók azzal, hogy érzékeny lelkületű, amely mögött a hisztérikát gyaníthatjuk alakjában, de a befejezés felől közelítve ezekhez a jelenetekhez nyilvánvaló, hogy egy pszichoti'kus alkat útját láttuk, ahogyan eljut az érzékel feletti uralom teljes elvesztéséig. Lehet, hogy amiként ezt a film bemutatja, az orvosi szemmel nézve hiteltelen, de ilyesfajta érvek kevésbé ingatnak meg, mióta Benedek István, az Aranyketrec szerzője leírta, hogy Blanche megőrülése A vágy villamosában szakmai szempontból elfogadhatatlan. Számomra az előzmények és a következmény itt is logikusan függnek össze, művészi hitelük van. A naturalista ábrázolásra Jelenet a Bíborszín gyanakvók számára támadási felületet ad a rendező azzal a dramaturgiai-szerkesztési módszerrel, ahogy a történetet felépíti. Ennek az a jellemzője, hogy kimaradnak olyan cselekmény mozzanatok, amelyek magyarázatképpen illeszkedhetnének az eseményekhez, de az alkotó ennek nem tulajdonít jelentőséget, ezért mellőzi őket. Várnánk példáuL, hogy a faház felgyújtása után valahol valakik számon kérik ezt a tettet, továbbá homályban maradnak azok az összefüggések, amelyek a megélhetési gondokkal függnek össze, és Zorg végső tettének következményeire sincs utalás. A Betty Blue jellegzete- • sen nyugat-európai film. Bár franciák készítették, mondanivalójának érvényességi köre tágabb határokat ível át. Arra figyelmeztet, hogy a kiszolgáltatottságnak hányféle árnyalata és mélysége létezik, valamint arra is, hogy a társadalmi környezet milyen visszafogó vagy lendítő szerepet tölthet be az egyéni élethelyzetekben. Betty és Zorg kiszolgáltatottsága nem anyagi természetű, vagy legalábbis nem ez a meghatározó életük kisiklásában, bár ugyanakkor egyéni felelősségük alól sem menthetők fel, mert ők maguk is csak tétova lépéseket tesznek sorsuk megfordításáért. Ha a rendező finom utalásokkal korábbi életük lényegi mozzanataira is utalt volna, teljesebb s ezáltal hitelesebb sorsokat állíthatott volna a nézők elé. Hamar Péter amerikai filmből fejezetek a logika Kieiöl A közelmúltban jelent meg William Kneale és Martha Kneale „A LOGIKA FEJLŐDÉSE” című könyve. A oxfordi logikatörténész házaspár nagy merészséget és bátorságot igénylő kultúrtörténeti feladatra vállalkozott. Közel hétszáz oldal terjedelemben egy logikatörténeti rekonstrukciót valósítottak meg az európai kezdetektől kb. 1960-ig. Mivel világviszonylatban is növekedőben van az érdeklődés a logikatörténet iránt, egy ilyen szintetikus, korszerűen magas színvonalon megfogalmazott összefoglalás feltehetően nálunk is széles körű olvasói érdeklődésre tarthat számot. Ha tehát a vállalkozás a kitűzött feladatokat alapjában sikeresen oldja meg, akkor várhatóan itt is emelkedni fog a logikai ismeretterjesztés hatékonyságának színvonala, ugyanakkor jelentős világnézeti felvilágosító szerepet is betölthet. A szerzőpáros az ELÖSZÓ-ban így ír elsődleges céljukról: .......nyomon követjük azoknak az eszméknek első megjelenését, amelyek napjaink logikája szempontjából a legfontosabbak” ! Az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen típusú összegzés nem fog minden igényt és várakozást kielégíteni. Elkerülhetetlenül lesznek benne problematikus mozzanatok és hiányok, de ezeknek a vizsgálata elsősorban a szakkritika feladata. Egy felfogásbeli problémától eltekintve a könyvük nem féloldalas. A logikát történeti fejlődésében vizsgálják. Különösen kiemelik a filozófiával illetve a filozófiai gondolkodással való kölcsönös egymásra hatásukat, kapcsolatukat. Az ókori görögség filozófiai és logikai teljesítményeit alaposan és sokoldalúan elemzik. Átfogóan vizsgálják a meggarai, a sztoikus gondolkodók, a rómaiak-valamint a középkor filozófusainak logikáját. Nagy teret szentelnek a reneszánsz utáni logika kérdéseinek. Produktívan elemzik Leibniz munkásságát. Mélyreszántóan írnak a matematikai absztrahálás kapcsán Boole-ról, De Mor- gan-ról és Peirce-ről. Kitűnő részletességű a Fregével kapcsolatos fejtegetés. Történetiségükben vizsgálják a logikafilozófia valamint a matematika filozófiai problémáinak változásait. A logikai metaelméletek zárásakor fogalmazták meg a szorosabban vett logika határait és a logikai tudományképüket. Arra a következtetésre jutottak, „ ... hogy az azonosságelméletet nyugodtan kizárhatjuk a logika területéről, s hogy tudományunkat legjobb az involució tiszta elméleteként definiálni..^” A magyar változatban megjelent fordítás nem áll meg itt. RÚZSA IMRE a Függelék-ben „AZ UTOLSÓ KÉT ÉVTIZED”-ben a legfontosabb eredményeket ösz- szegzi, s orientálja az olvasót arra is, hogy újból végiggondolja a logika fejlődéstörténetét. Az olvasónak arra is ad lehetőséget, hogy újból ráérezzen a logikafilozofálás folyamatára. A büszkeség érzését keltve az olvasóban, bennünk, hogy az emberi értelem kimeríthetetlen lehetőségeket hordoz. A kötet végén hasznos, igényesen válogatott irodalom, valamint név- és tárgymutató található. Az általános műveltség, a látókör szélesítése és bővítése szempontjából igen fontos mű. Könyvespolcunk egyik legfontosabb része lehet. (Gondolat) Szűcs Gábor ■■■■Ml .•;;;ss,;,.wtw.\%ww.%v.v.va*.v.v.v.v.,.v.v.v.v.v.-.v.v.v.vv.v.v.v.v.v.v.,.v.va\ III ll II II III 1^1—1 1988. március 19.
