Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-09 / 58. szám

1988. március 9. Kelet-Magyarország 7 olvasóink leveleiből Postabontás Motozás Két fiatalembert meg­motoztak a nyíregyházi Kelet Áruház csemegeosz­tályán. A megszégyenítő kutatást az áruház egy dolgozója végezte a vá­sárlók szeme láttára. Ügy hitte ugyanis, hogy az if­jak italt loptak. Amikor mégsem talált semmit, szó nélkül eltávozott. A fia­talemberek első haragjuk­ból, döbbenetükből fel­ocsúdva megkeresték a rendésznek hitt idős fér­fit és kérdőre vonták: mi­ért alázta meg őket min­denki előtt? Tudják, hogy a rendészeknek joguk van a vásárlót megmotozni, de ezt kizárólag két tanú jelenlétében, az előírásnak megfelelően, nem nyilvá- nosan(!) tehetik meg. Ar­ra pedig végképp senki­nek sincs joga, hogy a má­sikat emberi méltóságá­ban megalázza. B. Mihály elkeseredet­ten írta lapunknak: ...... Igaz, a kenyerünk javát még nem ettük meg, vagy­is még fiatalok vagyunk, de kérdezzük, hogy a fia­talok nagy része csak rossz lehet?! A fiatalok­nak nincs szégyenérze­tük?. ..” A történteket már — bármennyire sajnálom is — nem lehet meg nem történtté tenni. Csécsi György, az áruház igazga­tója ezzel kért bocsánatot a B. Mihálynak küldött levelében. Közölte, hogy a dolgozó, akinek a figyel­mét a pénztárosnő hívta fel az italállványoknál „gyanúsan viselkedő” if- jakra, a szabálytalansá­gért írásbeli figyelmezte­tést kapott. Clgondolkodtató, hogy egyre több hasonló panasz érkezik a kereskedőkre. Idősek, középkorúak és fiatalok írják, hogy a töb­bi vásárló előtt hangosan lopással gyanúsították őket. Netán oly módon tuszkolták be az irodába, hogy mindenki előtt egy­értelművé vált, tolvajt fogtak. Tudjuk, a bolti lopások száma szaporodik. A ke­reskedők túlterheltek, né­ha annyi a dolguk, hogy azt sem tudják, hová kap­janak. Figyelni kell ébe­ren, nehogy valamelyik vásárló megkárosítsa a boltot. Mindezt azonban tapintattal és udvariasan kell tenniük. Mert akit mások előtt meggyanúsí­tanak, nagyon nehezen, vagy soha nem mossa le magáról a szégyenfoltot. Miránk, emberekre amúgy is jellemző, hogy szere­tünk kiszínezni, saját szánk ízére átformálni egy esetet. A két fiatalember jogo­san érezte sértőnek azt is, hogy azonosították őket az enyveskezű fiatalokkal. A generációk közti szaka­dékok ezzel is mélyülnek. Az ifjú megbántja az idő­set, az idős a fiatalt, míg­nem eljutnak oda, hogy ellenszenvvel méregetik egymást, ami később akár gyűlöletté is válhat ben­nük. Az esetnek tehát sok tanulsága van. Érdemes kereskedőnek, vásárlónak, idősnek és fiatalnak is el­gondolkodni rajta... Tóth M. Ildikó TYÜKVÄSÄR A nyíregyházi Ságvárt Termelőszövetkezet újság­hirdetésében olvastam, hogy fehér tojó tyúkokat ad­nak el darabonként 45 forintért. Mire odamentünk a baromfitelepre, már a hírveréssel ellentétben hetven forintért árusították a tyúkokat. Tavaly is csináltak már hasonlót, akkor ötven forintért reklámozták, és hatvan forintért adták a tyúkok darabját. Özvegy Hegedűs Károlyné Gégény, Petőfi u. 53. (Szécsi Károlynak, a tsz baromfiágazat-vezetőjé­nek a válasza szerint február 22-től 26-ig hirdették meg a fehér tojótyúkvásárt. Mivel már az első napon tíz­ezernél többet adtak el a tyúkokból, szerdától 5 forint­tal emelték az árat, hogy mindenkinek jusson. Ezek­nek a tyúkoknak a súlya másfél kiló volt. Hetven fo­rintért a két és fél kilós nagy testű, piros hibrid tyú­kokat árusították. Ez eredetileg nem állt szándékuk­ban, de a nagy érdeklődés miatt végül is az eladás mel­lett döntöttek.) BEÁZIK AZ ÉV LAKÓHÁZA 1985-foen lett a házunk az Év Lakóháza. Azóta sok la­kótársunkkal együtt egyfoly­tában ázunk, mert rossz a te­tőt fedő műemlékpala. Ugyanígy beázik a tetőab­laknál a fal, rosszak a mo­dern és drága nyílászáró szerkezetek is. A tetőgerinc „kupás elemei” több helyen észak felé néznek, holott dél­re kellene. Ezért lesodorja a ■szél. A kivitelező az első perctől fogva tudja, hogy hi­bás a pala is. A munkások hoztak újat, hogy kicseréljék, de az más színű volt. Ügy hallottuk, hogy ezt a palát nagyon nehéz beszerezni, de lehet, hogy már nem is gyárt­ják. Ezekután már csak az a •kérdésünk, hogy miért nyer­hette el a ház ezt a kitünte­tő címet? Mi három éve — ■a többszöri javítás foldozga- tás ellenére — sem tudjuk használni a kis szobát, mert a nyakunkba csöpög a víz a plafonról, leválik a tapéta, penészedik a fal. G. A.-né Nyíregyházai, Legyező u. 78. SZÍVÜGYEM AZ EGÉSZSÉGEM Korunk pusztító betegsé­geiről, a magas vérnyomás­ról, a cukorbetegségről, a szívinfarktusról és az AIDS- ról tartott előadást február 29-én este dr. File János fő­orvos a kéki embereknek. A filmvetítéssel egybekötött előadás nem csak tudást nyújtó élmény volt a részt­vevőknek, hanem elgondol­kodtató figyelmeztetés is. Rádöbbentette a hallgatókat, milyen nagy érték az épség, az egészség, amit annyiszor veszélyeztetünk felelőtlenül. Köszönettel a község nevé­ben: Farkas Lászlóné Kék, Kölcsey u. 23. ÜGY KÉSZÜL, MINT LUCA SZÉKE Sajnos az év első napjától nem működik a lift a Nyír­egyháza, Május 1. tér 13-as számú házban. Ebben a tíz­emeletes házban hatvanöt család, közel kétszáz ember lakik. A toronyházban im­már harmadik hónapja gya­log járjuk a magas lépcső­ket, mert a liftünk úgy ké­szül, mint a Luca széke. Sejt­hetően egy gmk dolgozik a javításon, ugyanis elsősorban hét végén láthatók. A nyír­egyházi ingatlankezelő válla­latot már többször megkeres­tük a panaszunkkal, mégsem változik semmi. Idősek, ter­hes anyák, kisgyermekek, be­teg emberek is laknak a ház­ban, akik nem bírják a lép­csőjárást. Pataki Csaba lakóbizottsági elnök ÁLDATLAN ÁLLAPOTOK Kötelező csípőficamszűrés­re vittem nemrég a gyerme­kemet a megyei rendelőinté­zet orthopédiai szakrendelé­sére. Felháborodva tapasztal­tam, hogy a sorszámokat tel­jesen feleslegesen osztják ki, mert a betegek ellátása tel­jesen más sorrend szerint történik. Az érzéseimet csak fokozta a hulló vakolat lát­ványa, a huzatos, zsúfolt vá­róterem, ahol majdnem har­minc csecsemőnek két öltöz­tetőpadja van. A kabátok, ru­hák, babakocsik elhelyezésé­re sincs lehetőség, ugyanis nincs egy talpalatnyi hely. A csecsemőknek, a gyermekek­nek és a felnőtteknek is ugyanazon a napon tartanak rendelést. A csecsemőket gyakran betegen viszik haza a szülők, mert a várakozási idő alatt még az egészséges picik is könnyen megbeteged­hetnek ilyen körülmények között. Orbán Zoltánná Nyíregyháza (A panasz kétségtelenül a valóságot tükrözi — tájékoz­tatta lapunkat dr. Havasi Sándor, a megyei rendelőin­tézet igazgató főorvosa. — A zsúfoltsághoz, melyet újabb rendelő átadásával kíván­nak csökkenteni — azonban hozzájárul az is, hogy a dél­utáni rendelést kevesen ve­szik igénybe. Az új rendelő átadására valószínűleg 1991- ben kerül sor. Az orthopéd szakellátást úgy szeretnék bővíteni, hogy ha elegendő szakorvosuk lesz, a késő dél­utáni órákban is rendelnek majd.) ILLEGÁLIS PARKÍROZÓ A nyíregyházi Piaccsarnok­kal szemben van parkírozó­hely. Sokan mégsem itt vá­rakoznak, hanem a parkíro­zóhely háta mögötti kis ut­cában állítják le az autóikat. A szűk utcácskát gyakorta teljesen elfoglalják, lehetet­len emiatt ott közlekedni. Az autóból kiszállók sem a lánc­korlátra, sem a növényzetre nem fordítanak gondot, leta­posnak szinte mindent. Ta­lán lehetne megoldást talál­ni, például legalább az egyik oldalon megtiltani a megál­lást, a várakozást. Bartók László Nyíregyháza, öz köz 37. Szerkesztői üzenetek Szőke Sándor, Bököny: A TITÁSZ Nyíregyházi Üzem- igazgatóságának válasza szerint a községben .az áramszüneteket a középfe­szültségű hálózat anyaghi­bája okozta. Ezen — a Bö- könyt is ellátó — hálózaton még 1988-ban szigetelőcse- rét terveznek. Ezután jelen­tősen csökken majd az üzemzavarok száma. Áram- számlázással kapcsolatban a következő tájékoztatást adták: Igaz, az üzemigazga­tóságnál több helyen éves számlákat készítenek, ez azonban nem azonos az átalánydíjas számlázással. A villanyáram díjait pedig nem az áramszolgáltató, ha­nem az Anyag- és Árhiva­tal állapította meg. N. Gergely, Anarcs: A ta­karékszövetkezeti tagságot csak az alapszabályiban elő­írt módon, az erre hivatott fórum jóváhagyása után le­het megszüntetni. A késle­kedésnek ez volt az oka. T. János, Nyíregyháza: Aki csak részben falazza el a meglévő kéményének a füstcsőcsatlakozá’sát. és ez­zel nyitva hagy egy tisztító csatlakozást (tehát a ké­mény akármikor használ­ható), akkor is fizet érte, ha a kéményt nem sepr.ik. A kémény ugyanis tartanék kéményként van nyilván­tartva, amelyért — a sep­réstől vagy nem sepréstől függetlenül — meg kell fi­zetni a díjat. Ha nem ért egyet a fentiekkel, keresse fel a kommunális szolgálta­tó vállalatot. Címük: Nyír­egyháza, Kereszt ü. 9. Sz. 1., Fehérgyarmat: Nem értjük, miért burkolózott névtelenségbe. A helyi ta­nácson érdemben tájékoz­tatják önt arról, hogy a szomszéd mezsgyéjétől mi­lyen távolságra telepítheti a fóliasátrat. ■> D. József né. Nyíregyháza: Az érvényben lévő rendel­kezések szerint az ikerszü­lés egy szülésnek számít, vagyis egy gyermek után adják a gyest, a gyedet. Az illetékes válaszol TERV SZERINT ÉPÍTIK A mándoki Rákóczi és Szé­chenyi utca lakói ugyanazt panaszolták Fórum rova­tunkban: az utcájuk sáros, jóformán járhatatlan. A ta­nácstól vagy nem kapnak vá­laszt a többszöri kérelmük­re, vagy elutasítják őket az­zal, hogy a javításra nincs elég pénz — írták a levelük­ben. Mind a két utcát a tervnek megfelelően építik ki, illetve újítják fel — tájékoztatta szerkesztőségünket a pana­szokkal kapcsolatban Bíró Gusztáváé, a mándoki Nagy­községi Közös Tanács elnök­nője. — A Széchenyi utca II. szakaszának a megépítését eredetileg is 1988-ra tervez­ték. A pénzük arra elég, hogy kohósalakkal kiépítsék az utcát. Már a kivitelezés ter­vét is megrendelték. Erről egyébként hallhattak volna az utca lakói, ha részt vesz­nek a február 1-jén megren­dezett falugyűlésen, vagy a tanácstag beszámolóján. A Rákóczi utca teljes meg­építését viszont 1989-re ter­vezték. Erre sor is kerül. Szintúgy megrendelték a ki­viteli tervet, így nem lesz akadálya annak, hogy időben megkezdődjön a felújítással együtt az útépítés a régi „Bukóc” nevét megőrző ut­cában. Arra azonban nincs lehetőségük, hogy a terve­zettnél hamarabb kezdjenek hozzá a munkákhoz, még • akkor sem, ha a lakosság közműfejlesztési hozzájáru­lást is fizet majd. NEM AZ IMBISZ SZÁLLÍTOTTA A boltvezető ismeretével ellentétben nem a nyíregy­házi IMBISZ szállította a megyeszékhelyen lévő (Kos­suth téri) Csemege ABC-be azt a „rántott halat”, melyen ö. J. olvasónk 25 dkg sület- len panírt talált. Berecz Zol­tánná, az IMBISZ Grill veze­tője közölte lapunkkal, hogy ők ebben az évben roston sült keszegen kívül rántott halat nem is készítettek. Sze­rinte az ABC a halat Buda­pestről kapta. NEMSOKÁRA FELÚJÍTJÁK Török Lajos nyíregyházi lakos arról írt lapunkban, hogy a megyei tanács Egy­ház utcai épületének csator­nájából hiányzik egy darab. A leömlő esővíz rongálja az épület falait és zavarja a gyalogos közlekedést is, né­ha váratlan hidegzuhany éri a gyalogosokat. Mint arról Lengyel Miklós, a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V. B. ellátó szerveze­tének a vezetője értesítette szerKesztőségünket, március- oan megkezdik az épület nomlokzatának a felújítását, és megjavítják egyúttal a csatornát is, amelynek álla­potai természetesen ők is ész­revették. A személyi jövedelem- adóról Több olvasónk érdeklődött a személyi jövedelemadóval kapcsolatos tudnivalókról. 1988. január 1-jével a személyi jövedelemadóval össze­függésben a dolgozók éves jövedelmét az adó mértékének megfelelő összeggel kellett növelni. Ezt az összeget a dol­gozó nem kapja kézhez, hanem a munkáltató adó címén köteles befizetni. Az adó alapja a dolgozó éves összjöve­delme. A dolgozót megillető adómentességen felüli jöve­delme után adót köteles fizetni. A mentességen felüli ke­reset uitán az adót nem év végén, hanem havonta egyenlő részletekben vonja le a munkáltató. Ebből következik, hogy a teljesítménybér ingadozása miatt — bár a dolgozó keresete az adómentességet nem haladja meg —, a tárgy­havi adót le kell vonni és be kell fizetni. Így abban a hó­napban a dolgozó keresete csökkenhet. Három gyermek után csak akkor illeti meg a dolgozót adómentesség, ha mind a három gyermekét a saját háztartásában neveli. Az évi kereset nagyságát és az adómentesség mértékét a munkáltató által január hónapban közölt értesítésből meg lehet állapítani. Túlfizetés esetén év végén az ■ összeget vissza lehet követelni. P. Ferenc fehérgyarmati levélírónk több nyugdíjas tár­sa nevében tudakolja, hogy mennyi a legkisebb összegű munkabér. A nyugdíjuk folyósítása mellett tovább dolgozókat a ve­lük azonos körülmények között dolgozó aktív dolgozókkal együtt azonos juttatások illetik meg. Ennek megfelelően az. időbéres (havi és órabéres) dolgozóknak a teljes mun­kaidőben való foglalkoztatása esetén a havi bére 3000 fo­rintnál, órabére pedig 16,50 forintnál kevesebb nem lehet. A teljes munkaidőtől eltérő foglalkoztatásnál a havibért a munkaidővel arányosan csökkenteni, illetve növelni kell. Teljesítménybérezés esetén a teljesítménykövetelményt és a munkaidőt együttesen kell figyelembe venni. G. József nyíregyházi olvasónk nyugdíjasként már több éve dolgozik. A munkáltatója úgy tájékoztatta, hogy éven­te 24 napnál- több szabadságot nem kaphat. Levélírónk viszont másként tudja, emiatt fordult szerkesztőségünk­höz. A munkáltató tájékoztatása valóban téves. A nyugdíjuk folyósítása mellett teljes munkaidőben foglalkoztatottak részére a munkaviszonyban töltött’ idő után járó, és a nyugdíjasokat megillető pótszabadságot egybe kell számí­tani. Tehát az első évben összesen 27, minden további év­ben 29 nap szabadság illeti meg. Az elmaradt pótszabad­ságot 3 évre visszamenőleg lehet igényelni. Ilyen kérel­mével forduljon a munkáltató mellett működő munka­ügyi döntőbizottsághoz. M. Kornél mátészalkai olvasónk három évig kisiparos­ként dolgozott, alkalmazottakat nem foglalkoztatott. Most újra munkába állt a régi munkahelyén, azonban a kis­iparosként eltöltött időt a munkáltatója nem hajlandó munkaviszonynak elfogadni. A jelenlegi munkáltatója helyesen járt el. A kisiparos­ként eltöltött idő akkor sem munkaviszony, ha alkalma­zottat nem foglalkoztatott. Viszont az 1950. január elseje előtti tanoncidőt munkaviszonyban töltött időként kell fi­gyelembe venni, de az ezt követő tanulóidőt már figyel­men kívül kell hagyni. A katonaságnál eltöltött időt min­den esetben munkaidőként kell elszámolni. Valóban igaz az a rendelet, miszerint a nyugdíjas az egyébkénti adó (például ebadó) felét köteles csak megfi­zetni? — kérdezte lapunktól J. István, Vásárosnaményból. Az ebadó 1988. január 1-jétől megszűnt. A közműfej­lesztési hozzájárulás címén befizetett összeg 30 százalékát (ha a nyugdíjas fizet ilyet), le lehet vonni. Nincs hatály­ban egyébként olyan rendelet, ami szerint a nyugdíjas az egyébkénti adó 50 százalékát köteles csak megfizetni. 1988. január 1-jétől a nyugdíjasoka nyugdíjuk melletti kerese­tük 5 százalékát kötelesek járulék címén megfizetni. En­nek elsősorban az a magyarázata, hogy háromévi mun­kaviszony után van mód a nyugdíj ismételt megállapítá­sára. Nagy Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom