Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
4 Kelet-MagyarotsJág 1988. március 5. Tanácskoztak a pártok külügyi titkárai Február 29. és március 3. között Havannáiban tartották meg a szocialista országok kommunista és munkáspártjai iküllügyekért felelős központi bizottsági titkárainak találkozóját A Magyar Szocialista Munkáspárt 'küldöttségét Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára vezette. A tanácskozás résztvevői széles körű véleménycserét folytattak a továbbra is bo7 nyolulit és ellentmondásos nemzetközi helyzetről. Ugyanakkor egyöntetűen megállapították, hogy a szocializmus, a béke és a józan értelem erőinek köszönhetően erősödnek az előremutató folyamatok. Ezzel összefüggésben kiemelték a közepes és rövi- dabb hatótávolságú rakéták felszámolásáról aláírt szovjet—amerikai megállapodás jelentőségét. A tanácskozás résztvevői kifejezésre juttatták, hogy pártjaik a jövőben is kihasználják a kedvező lehetőségeket, és jelentős előrelépésre törekednek a leszerelés, mindenekelőtt az atomfegyverek szakaszos csökkentése, sőt azoik teljes felszámolása érdekében. Céljuk továbbá az tatomfegyvermentes övezetek kialakítása, a nukleáris kísérletek betiltása, a világűr felfegyverzésének megelőzése, a vegyi fegyverek mielőbbi betiltása és megsemmisítése, a hagyományos haderők és fegyverzetek jelentős csökkentése. A tanácskozás résztvevői megvitatták a fejlődő országok drámai gazdasági helyzetét, amelyet a -külső adósságterhek politikai, szociális és kulturális következményei még tovább súlyosbítanak. A havannai tanácskozás megfelelő alkalmat teremtett .arra, hogy a résztvevők véleményt cseréljenek a közép-amerikai helyzetről, nevezetesen a nemzeti függetlenségük megszitárdí táróért, gazdasági-társadalmi fejlődésükért .küzdő latin-amerikai népek harcáról. A béke oszthatatlan jellegéből kiindulva határozottan állást foglaltaik a nemzetközi feszültséget fokozó veszélyes regionális válságok — így a dél-afrikai, a közel-keleti, .a délkelet-ázsiai és a délnyugat-ázsiai helyzet — politikai, tárgyalások útján történő rendezése mellett. A tanácskozás résztvevői nagyra értékelték a pártok és mozgalmak képviselőinek moszkvai nemzetközi találkozóját. .amelyet .az októberi forradalom 70. évfordulója alkalmából tartottak. Rámutattak arra, hogy az ilyen kezdeményezések megfelelnek korunk követelményeinek és hozzájárulnak valamennyi politikai erő közötti együttműködés és alkotó párbeszéd megteremtéséhez, amelyek érdekeltek a béke megszilárdításában, a leszerelésben, a fejlődésben, a környezetvédelemben és .az emberiség előtt álló - egyéb nagy horderejű problémák megoldásában. A tanácskozást a kölcsönös megértés, a szabad, tárgyszerű véleménycsere jellemezte.-fTTJ HALLGASSUNK HŰLI NÉZZÜNK MEG 1988. március 5., szombat 1988. március 6., vasárnap KOSSUTH RADIO 4,30: Reggeli zenés műsor. — 7,30: Találkozások. — 8.30: Családi tükör. — 9.05: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét a javából. — 12,30: Mezőgazdaságunk műszaki ellátása. — 13,00: Zeneparádé. — 13,49: Énekeljünk együtt. — 14,20: Mindennapi irodalmunk... — 15,00: Schiller költeményei (ism.) — 15.10: Üj Zenei Üjság. — 16.00: 168 óra... — 17.30: Népdalelőadók hangalbuma. — 18,15: Mese. — 18,25: Könyvújonságok. — 18,45: Szophoklész: Elektra. — 20,20: Látogatás Székely Mihálynál. — 21,01: örökzöld dallamok. — 21,39: A XIX. század költői. — 22,10: Sporthíradó. — 22.25: Európa hangversenyterméből. — 0,15—4,20: Zenés műsor. PETŐFI RÁDIÓ 4,30—7,59: Dallamkoktél. — 8,11: Mario Lanza énekel. — 8,50: Tíz perc külpolitika (ism.) — 9,05: Hétvége Szuhay Balázsnál. — 10,27: Üj lemezeinkből. — 11,10: Slágerről slágerre. — 11,50: Sport. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Sport. — 13,07: A gondolatolvasó — hangjáték. — 14,00: Magunkat ajánljuk. — 17,05: Az idei ,,Oscar”-díjakról. — 18,00: Körkapcsolásos sportközvetítés. — 19,05: A Locomotív GT felvételei XXVII/9. rész. — 20.00: Leszler József nótáiból. — 20,30: Egy pálya vonzásában. — 21,03: 168 óra... (ism.) — 22,30: Country muzsika. — 23,10: Sporthírek. — 23,15: A mai dzsessz. — 23,55: Bill Haley műsorából. — 0,15—5,50: Zenés műsor. BARTÓK RÁDIÓ 6.05—7,00: Népszerű muzsika. — 7,03: Román nemzetiségi műsor. — 7,30: Szlovák nemzetiségi műsor. — 8,19: Francia orgonamuzsika. — 9,00: Operaáriák. — 9,32: Híres csellisták — XVI/9. rész. — 10,30: Slágerlista (ism.) — 11,00: Hangfelvételek felsőfokon. — 12,30: Iskolarádió: Orosz és angol. — 13,05: Kívánságműsor. — 14.05: Lemezbörze helyett. — 15,00: Operanégyesek. — 15,16: Magyar zeneszerzők. — 16,00: Énekkari hangverseny. — Kb. 16,40: Évszázadok muzsikájából. — 17,10: Holnap közvetítjük.— 17,30: Mindennapi irodalmunk (Ism.) — 18,00: Szimfonikus zene. — 19,05: Verdi operáiból. — 19,35: Vonósnégyesek. — Kb. 21,35: Madrigálok. — 21,48: Dvorzsák: IX. (Üjvilág) szimfónia. — 22,35: Az Észt és a Magyar Rádió kétnyelvű műsora. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8,00: Hírek. — Lapszemle. — Évfordulónaptár. — 8,20: A héten történt. . . összeállította: Váradi József. — 8.40: Hétvégi teríték, zenével. [A tartalomból: A hallgatók leveleire dr. Orosz Gyula válaszol. — Hobbimikrofon. — Házmester nélkül .. . (Kolláth Adrienne). — Kábelen jön a világ! (Gajdos László). — Életmódok (Matya- sovszki Edit). — Idegenforgalmi előzetes (Horvát Péter).] — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter.) MAGYAR TV 8,05: Tv-torna gyerekeknek. — 8,10: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora (ism.) — 8,40: Az Egyszarvú legendája II/2. rész. Francia tv-film (ism.) — 10,05: Képújság. — 10,10: Szovjet aerobic. Interví- ziós átvétel. — 10,40: Az amatőr természetbúvár. Angol ismeretterjesztő filmsorozat XIII/ 9. rész: Fű, fű, fű. — 11.10: Magyar Média Kupa. Nemzetközi gyermek síverseny. — 11,50: Hol — mi? Ifjúsági magazin. — 12,35: Képújság. — 14,00: Képújság. — 14,05: Csengetés. A hiba az ábécéskönyvben van? — 14,55: Toronyházi történetek. NDK tv-filmsorozat VH/4. rész: Nyári gyakorlaton. — 15,50: Betüreklám. — 15,55: Rockstúdió. — 16,55: Reklám. — 17.00: Híradó. — 17,15: Mozgó képek. A MOKÉP filmajánlata. — 17,30: Legyen a vendégem! Rátonyi Róbert műsora. — 18,00: Reklám. — 18.05: Biztató „ . . . őrizd meg jól az életed ...” A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Televízió sorozata XVII/8. rész: Lassan a testtel?! — 18,20: Cranach. A reformáció korának kiemelkedő festője. NSZK film. — 18,35: Családi torna. — 18,40: Reklám. — 18,50: Tom és Jerry*. Amerikai rajzfilmsprozat. 1. Egyszer fent, aztán lent. 2. Irányított egerentyű. 3. A repülő macska. — 19,10: Esti mese. — 19,25: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. Petőfi Sándor: Vérmező. — 20,10: Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat. . . Fejezetek a közelmúlt humorából IV/3. rész: ,,Miért lettem pesszimista?” — 21,20: Szerelem... Verses-zenés összeállítás. — 22,00: Vidám forgácsok. összeállítás klasszikus burleszkekből (FF) Egy éjszaka a mulatóban. NSZK film. — 22,15: Sándor Pál-sorozat: Szabadíts meg a gonosztól! (1978) Magyar film (16 éven felülieknek!) (ism.) — 23,40: Híradó 2. 2. MŰSOR 14,50: Képújság. — 14,55: Fedettpályás atlétikai Európa- bajnokság I. nap. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból. (Átveszi az Intervízió és az Euró- vízió.) — Kb. 18,20: Movi-Kró- nika. — 18,30: Kitörés. Angol balettfilm. — 18.45: Politikáról gondolkodva. Társadalmunk és az erkölcs. — 19,30: Finn csoda II/2. rész: Művészi forma- tervezés (ism.) — 20,00: Képújság. — 20,05: Véres salétrom. Chilei film (1969). — 22,00: Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat . . . Riportmelléklet IV/3. rész. — 22,20: Képújság. SZLOVÁK TV—1. 8,30: Elektronika kalandjai (szovjet tévésorozat). — 9,10: Úttörők magazinja. — 10,10: Művelődési sorozat. — 10,50: Olasz tévésorozat (ism.*) — 11,50: Honvédelmi magazin. — 12,10: Találkozás szovjet művészekkel. — 13,05: Portréfilm. — 13,20: A Robinzon-lány (cseh film). — 14,35:, Vetélkedő. — 15,15: Magazin a modern zenéről. — 16,00: Csak nőknek! — 16,40: A régi téglagyár (tévésorozat). — 17,10: Angol termé- szetfilm-sorozat. — 18,05: Válasz a nézők leveleire. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Receptek nem csak vasárnapra. — 19,30: Híradó. — 20,00: Zenés szórakoztató műsor. — 21,00: Rablás (ausztrál tévéfilm). — 22,25: Egy kis tévétalálkozás (rövidfilmek). — 23,55: Jana Kociafova énekel. SZLOVÁK TV—2. 9,00: Feliratos szovjet film. — 10,30: Német nyelvtanfolyam.— 10,55: Angol nyelvtanfolyam. — H,25: Érdekességek a filmvilágból. — 15,55: Az 1987-es év dalai. — 17,00: Fedettpályás atlétikai EB (közvetítés Budapestről) . — 19,20: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Nyitott ablakok (tévéjáték). — 22,00: A művészet útjai (dokumentumfilm). — 22,25: Sporthíradó. — 22,40: Hunyadi László (magyar tévéjáték). SZOVJET TV 13,30: Hírek. — 13,45: Gyermekműsor. — 14,15: A. Glazunov: VIII. szimfónia. — 15,00: Ünnepi gyűlés és koncert a nőnap alkalmából. — 16,30: Koncert. — 17,00: Jeralas. — 17,10: Világhíradó. — 17,30: A. Pah- mutova zeneszerző estje. Közben: 19,00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 21,20: Világhíradó. — 21,30: Fedettpályás atlétikai EB. — 22,30: A boldogság csillaga (film, 1. rész). — 23,52: Hírek. — 23,57: Zenés szórakoztató műsor. 6., VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6,00—8,25: Vasárnapi Üjság.— 8,30: Énekszóval, muzsikával. — 9,05: A Roller együttes műsora. — 9,43: Külpolitikai negyedóra. — 10,20: örökzöld dallamok. — 10,54: Édes anyanyelvűnk. — 11,00: Gondolat-jel. — 12,15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12,55: Radioton koron- gok. — 13,20: Az élő népdal. — 13,30: Tudományos magazin. — 14,10: Művészlemezek. — 15,00: Pantaleon és a hölgyvendégek IV/3. rész. — 16.08: Lemezmúzeum. — 17,00: Jelenidőben. — 17,30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 18,15: Mese. — 13.40: Saintré lovag története — rádiójáték. — 19,43: Népszerű filmmelódiák. — 20,05: Károlyi Amy versei. — 20,19: Erkel: Hunyadi László — opera. — Közben: 22,10: Sporthíradó. — 22,30: Dzsessz. — 23,00: Zene- történeti érdekességek. — 0,15— 4,20: Zenés műsor. PETŐFI RADIO 6.00: Dallamkoktél. — 7.05: A római katolikus egyház félórája. — 7,35: Orgonamuzsika. — 8,05: Alice Tükörországban — mesejáték. — 9,05: Mesezene gyerekeknek. — 9,43: Karinthy Frigyes műveiből (ism.) — 11,00: Vasárnapi koktél. — 11,55: ,, örök gyönyör a lét”. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,50: Labdarúgás. — 13,05: Mikrofon-próba. — 14,00: Jézus tanítványai (ism.) — 14.55: Muzsikáló természet. — 15,05: Táskarádió. — 16,00—21,00: Poptarisznya. — Közben: 17.05: Sporthírek. — 18,45: Sportösszefoglaló. Totó. — 21,05: Társalgó. — 22,30: Dzsessz IV/2. rész. — 23,10: Könnyűzene. — 0,15— 4,20: Zenés műsor. BARTÓK RADIO 6.03—7,59: Népszerű muzsika. — 8,13: Komolyzenei kívánságműsor. — 10.05: Üj Zenei Üjság (ism.) — 10,50: Eszperantó híradó. — 11,00: Kis magyar néprajz. — 11,05: Rahmanyinovhangverseny. — Kb. 13.10: öt kontinens hét napja (ism.) — Kb. 13,25: Régi fúvószene. — 13,40: Kamarazene. — 14,10: Morze. — Rockhírek. — 15.05: Mozart operáiból. — 16,00: Beszélgetés Gabriel Garcia Mar- quez-zel (ism.) — 17,00: Bartók: A csodálatos mandarin.— 17,35: Wagner és a franciák XV/13. rész. — 18,30: Szerb-hor- vát nemzetiségi műsor. —19,05: Német nemzetiségi műsor. — 19,35: Barokk zene. — 20,19: Az irodalomtudomány műhelyei II. — 21,05: Roy Harper felvételei Xm/3. rész. — 22,00: Zenei áldozatok VI/1. rész. — 22,30: Kritikus füllel. NYÍREGYHÁZI RADIO 9,00: Hírek. — Évfordulónaptár. — 9,20: Táj közelben — Görbeháza (Váradi József). —Lemezespolc (Matyasovszki Edit). — Üjra színpadon . . . (Matyasovszki Edit). — 10,58—11.00: Műsorelőzetes. — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások. — Sport- összefoglaló. (A nap szerkesztője: Horvát Péter.) MAGYAR TV 8,55: Tv-torna gyerekeknek. — 9,00: Képújság. — 9,05: Óvodások filmműsora: 1. Matejt megpatkolják (ism.) Csehszlovák kisfilm. (Matej, a ló című sorozat.) 2. Hogyan hancúroztak a medvebocsok az erdőben. Lengyel kisfilm. (Mesék a mezőről című sorozat.) — 9,25: Miki és Donald. Amerikai rajzfilmsorozat XIII/5. rész: Gólyaóra. Nyúlnyom. Bajban a bolyban (ism.) — 9,45: Benji. Amerikai filmsorozat XIII/9. rész: A baj nem jár egyedül. — 10,10: Orrom krumpli, hajam kóc. Ellopták a hangomat. — 10,20: Peters pop-show — 1987. III/l. rész. — 11,20: Másfélmillió lépés Magyarországon. Végig az országos kék túra útvonalán XIV/9. rész: A Vértes erdejében (ism.) — 11,55: Hírek. — 13,35: Képújság. —13,40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 13,45: Gregory Peck- sorozat. Idegen a cowboyok között. Amerikai westemfilm (1958). — 16,25: Kapcsoltam. Társasjáték. — 17,05: Betűreklám. — 17,15: Delta. Tudományos híradó, — 17,40: Reklám. — 17.45: Nézzük együtt — Kovalik Károllyal. — 18,15: Reklám. — 18.20: Családi torna, — 18,25: Meséről mesére: 1. Vendel keresztapa lesz. Csehszlovák rajzfilm. (Potyka vízimanó és a furfangos Vendel című sorozat.) 2. Kacor király. Magyar rajzfilmsorozat (ism.) (Magyar népmesék című sorozat.) 3. Az ásító sárkány. Magyar rajzfilm (ism.) (Pom-pom meséi című sorozat.) — 18.55: Reklám. — 19.00: A HÉT... — 20.00: Híradó. — 20.10: Zenés Tv-Szín- ház. Kálmán Imre: A Montmartrei ibolya. Az operett televízióváltozata. — 22.00: Telesport. — 22,45: Hírek. 2. MŰSOR 10,25: Tv-egyetem: Természettudományi Tagozat. Hogyan lettünk emberek? (ism.) — 11.20—12,10: A cirkusz pillanatai. Francia film (ism.) —15.25: Képújság. — 15,30: Nyelvlecke. Entrée libre. Francia nyelvlecke kezdőknek XII/8. rész (ism.) — 15,45: Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság II. nap. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból felvételről. (Átveszi az Intervízió és az Euróvízió.) — Kb. 18,50: Képújság. — 18.55: A Kelet városai. Kairó — a mohamedán világ központja. Angol rövidfilm (ism.) — 19.05: Régi mesterségek. A kő munkásai. Spanyol rövidfilm. — 19,30: A néptánc hídján. Magyar néptánctanítás Japánban. — 20.00: Száz híres festmény. Külföldi múzeumok gyűjteményeiből. Raffaello: Belvedere-i Madonna. Angol rövidfilm (ism.) — 20,10: Gondolkodó. Arcképcsarnoka — Jánossy Lajos. — 20.55: Popkorong. Can- nes-ban a MIDEM Fesztiválon (ism.) — 21,35: Parabola (ism.) — 22.05: Képújság. szlovák tv—i. 8.30: Gyerekeknek. — 10,40: Tévésorozat (ism.) FF — 11.40: Objektív (magazin). — 12,10: Straznica, 1987 (folklórfesztivál). — 12,55: Autósok, motorosok magazinja (ism.) — 13,35: Sport februárban. — 13.55: Hófehérke (cseh film).— 15.10: Természetfilm. — 15,40: Szórakoztató vetélkedő. — 16,45: Cseh film. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Zenés szórakoztató műsor. — 19.30: Híradó. — 20,05: Miről álmodnak a fűszál lányok? (cseh film). — 21,15: Opera. — 22,00: Sporthíradó. — 22,15: Találkozás Frantisek Langrral. — 22,45: Zenei krónika. — 23,15: Sakk. SZLOVÁK TV—2. 14,00: Fedettpáiyás atlétikai EB. —-18,20: Folklór. — 19,00: Torna. — 19.10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Publicisztika. — 20,40: Irodalmi magazin. — 21.05: Híradó. — 21.25: Isten veletek, édes álmok (szlovák film). SZOVJET TV 8,00: A hazámat szolgálom! — 9,00: Reggeli posta. — 9.30: Filmelőzetes. — 10,30: Zenebutik. — 11,00: Falusi óra. — 12,00: Az egészség. — 12.45: Nemzetközi népművészeti tévéfesztivál. — 13.15: A három kövér (film). — 14,55: Fedettpályás atlétikai EB. — 16.00: Nemzetközi panoráma. — 16.45: Vasárnapi filmek. — 19.00: Híradó. — 19,40: Fedettpályás atlétikai EB. — 20,40: Hírek. — 21,45: Jurmula—88 (2. adás). — 22,30: A boldogság csillaga (2. rész). — 23,49: Zenés szórakoztató műsor. MOZIMŰSOR Videóház 5—ji-án: A KÖD. (USA) Eá.: 5-én csak 9, 11, 14! 5- én: EGY NÖ AZONOSÍTÁSA (ol.) Ea.: 16, 18, 20! Krúdy mozi 5—6-án: ASTERIX TIZENKÉT PRÓBÁJA, (ír.) Ea.: 16 és 17,45! BOUNTY (USA). Ea.: 19,30! Béke mozi 5—6-án: SZEREPCSERE (USA). —__ Matiné 6-án: NUKI MAJOM KALANDJAI. Móricz mozi 5-én: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI (USA). 6- án: PIEDONE EGYIPTOMBAN (Ol.). © Amikor a rendőrtiszt magamra hagyott a cellámban, elkészültem a halálra. A kis kopott írónnal megírtam búcsúlevelemet az egyetlen szál megmaradt papírra. Letargikus állapotban vártam az éjszakát és a hajnalt. Aznap éjjel is légitámadás volt Budapest ellen. A szirénák felzúgásakor nem rúgdostam az ajtót, nem idegeskedtem, egykedvűen ültem a priccsen. Mi történhet velem? Legfeljebb hamarabb halok meg és nem kerülök a pribékek kezei közé. Sírtam. A folyosón és a lépcsőn menetelő facipős fegyencek lábbelijének egyhangú kopogása, egyikmásiknak türelmetlen to- pogása, amely máskor úgy hangzott, mint, hogy ha szöget vertek volna a dobhártyámba, már nem zavart. Éber maradtam egész éjszaka. Reggel ötkor bejött a tiszt. — Megyünk — mondta gúnyosan. Ott álltak társnőim, mint mindig. Remegve néztem, hol van a kivégző osztag, hol van az akasztófa? A két géppisztolyos német terelt bennünket a kapualj felé. Megint a rabomobilba. Azt hittem, ez az utolsó utam. És megint a Gestapo épülete előtt szálltam ki, a Melinda előtt.. . Klages helyett egy másik SS-katona- tiszt szobájába kerültem, aki nyájas volt, cigarettával kínált és szép szóval próbáit tőlem olyasnit megtudni, amiről sejtelmem se volt... Nem tudtam neki felelni semmi olyant amire kíváncsi volt. — ön menthetetlen — állapította meg rólam. — Fel kell akasztani... Golyót nem érdemel... Intett a katonáknak, hogy vigyenek. A halálhír 1944. nyarán e jelenet után elterjedt Budapesten a hír, hogy Karády Katalint a Pesit-vidiéki törvényszék udvarán kivégezték. Karády Katalin nevét már senki sem olvashatta a Lapok művészeti rovataiban. A szélsőjobboldali újságok írtak róla éles és gúnyos hangon. Az Üj Magyarság, összetartás, Raj- niss Ferenc lapja, a Magyar Futár, az Esti Üjság, az Egyedül Vagyunk és Bos- nyák Zoltán szennyes hetilapja pellengérezte ki a „zsidóbarát és szélsőjobboldali” Karádyt. ,, Zsi d ószabad ító ” volt az egyik cikk címe. Fii'imjeiit már sehol nem játszották. Sokan „szemtanúi” voltak a kivégzésnek. Remény i-Schediieir Lajos akkori pénzügyminiszter éppen Raílatonfüredine készült, amikor a hírt jelentették neki. Délben ért fü- redre. Amint kiszállt autójából, a szanatórium előtti sétányon megpiil Lantatita az egyik pádon pihenő, beteg Egyed Zoltánt. — Jó napot, szerkesztő úr — szólította meg. — Hallotta már a legfrissebb hírt... Nem? ... Akkor én mondom meg magának, így mondta szóról szóra: — Karády kampec. Tegnap reggel kinyírták. Egyed Zoltán zokogva boruLt a pad támlájára. Az újságját leejtette a földre. Mielőtt Raményi- Schneller odaszólt, színházi riportot olvasott a „Pest” című lapban: „Június 14-én különös merénylet ügyében kezdtek nyomozni a budapesti rendőrség detektívjei. Vaszary Jánost, az Andrássy Színház akkori igazgatóját, ismeretlen tettesek meg akarták mérgezni. Vaszary, aki a színházat a Wertheimer családtól vette át, az akkori törvények kényszerátadási szerződése révén, délben bement az igazgatói irodába, hogy napi postáját átnézze. A levelek között talált egy borítékot, amelyben Drucksache felirat jelezte, hogy nyomtatványküldemény. . Felbontotta á borítékot es a Pesti Hírlap 194lilik évfolyamának egyik vasárnapi mellékletét táailálha benne. Meglepetve, forgatta ujjal között a példányit és miközben Lapozgatott az oldalak között. hirtelen szúró fájdalom támiadta meg a tarkát, és erősen könnyezni kezdett. Az egész helyiség megtelt . valami átható szaggal és akik késeibb bementek az irodába, azokat is elfogta a köhögés, szemüket könny borította el. Vaszary János délután még rosszabbul lett és betegsége az éjszaka vált a Legsúlyosabbá. A színház orvosa azonnal megvizsgál- ta és arra a megállapításra jutott, hogy valószínűleg valamilyen , klórvegyüilettel itatták át a papírost. Az esetet azonnal jelenítették a rendőrségnek. A levélben volt egy kis cédula is, ezzel aiz aláírással: A Magyar Felszabaidítási Bizottság. Megállapította a rendőrség, hogy a Magyar Felszabad í- tási Bizottság aláírással nyomtatott cédulát már többen kaptak a színházi világból. Vaszary feljelentése után nyomozni kezdtek a tettes elkerítésére, de nem sikerült megtalálni, hogy ki volt...” Gyilkosságok... (Kis angyalka a kandallón, Karády mereven nézi a reliefet. Szótlanul ül. Pattog a tűz. Csend van ... — Fázom ... — szólal meg végre, pedig egyáltalában nincs hideg. Még a két kis vizsla is elhúzódik a kályhától. iNeim tudja folytatni az elbeszélésit, annyira felzaklatta a visszaemlékezés. A nagy csendben erősen hangzik az óraiketyegés. Én sem kérdezek semmit. Hallgatok. Az utcáról lárma hallatszik fel. A kutyák ugatni kezdenek. Ez mintha felriasztaná gondolataiból. Tovább mesél: — A Melindából visszakerültem ismét a Pest-vidéki törvényszék cellájába. Csont és bőr voltam. Félóra múlva megjelenít cellámban Klages őrnagy és két német SS-katona. — Kutassák ki! — adita ki a parancsot. Átnézték a cellát, s a prices alatt megtalálták vőlegényem két levelét és a kis ceruzát. — Tudtam — szólalt meg az őrnagy szárazon. Rögtön vitték vissza a Melindába. (Folytatjuk)