Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-31 / 77. szám
1988. március 31. Kelet-Magyarország * •f Kiszolgálhatva Megmondom «»szintén, nem szeretem azokat a cikkeket, melyben a kereskedelmi dolgozókat csepülik — mondván s udvariatlanok, utálják a vevőket stb. Persze ezt néha magam is tapasztalom vásárlóként, de próbálom megérteni őket — akkor se több a fizetés, ha mosolyognának, és egy másik helyen, hivatalban, közintézményben ők is ugyanolyan ügyfelek, mint mi a boltban; velük is udvariatlanok mások, őket is utálják stb. Ami miatt most mégis erre a területre figyelek, annak oka egy új jelenség, ami már több, mint egy bosszúságot kiváltó mentalitás. Alapvető higiéniáról van szó, illetve annak hiányáról. ÜJab- ban megfigyelem, már a nagyobb ABC-áruházak csemegeosztályain is előszeretettel mellőzik azt a segédeszközt, amivel meg lehet fogni a felvágottat, a sajtot, a krémest. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem már nem is esik olyan jól az az étel, amit az orrom előtt a kezével kotorászott, fogdosot't az eladó. Lehet, hogy túl kényeskedő az ízlésem, de kíváncsi volnék, mi történne, ha a pult két oldalán helyet cserélnénk? Vajon ők is- szó nélkül hagynák? Mert megfigyeléseim szerint a vevők többsége, fintorogva bár, és csupán egymás közt megjegyzéseket téve — nem szól. Talán már észre se vesszük, hol, hány helyen, hogyan vagyunk kiszolgál (tat) va . . . be. livid ünnepség keretében tartalékos tintek ki ne verésére és előléptetésére. került sor szerdán Nyíregyházán a helyőrségi klubban felszabadulásunk évfordulója alkalmából. Képünkön Ungvári Sándor ezredes köszönti a tartalékos tiszteket. (F. Z. felv.) Az év lakóháza Komoly szakmai vitában értékelték március 30-án Az év lakóháza pályázatra érkezett terveket, pályamunkákat, illetve a kivitelezési módszereket. A bíráló bizottság, melyben az építészek és a tanácsi vezetők mellett részt vesz a Hazafias Népfront képviselője is, néhány részletkérdésben ugyan megosztó véleménnyel odaítélte Az év lakóháza címet és a vele járó jutalmat a Tuzséron a Szovjet utca 6. szám alatt felépített családi háznak. Tervezője: Kőszeghy Attila, építtetői: Schmelczer Erika és Nagy Béla. A pályázat ezt követőéi! országos értékelésre kerül. Dicséretben részesítette a zsűri a borbányai Áfonya utcáról beküldött pályázat tervezőjét: Dobronyi Istvánt. Versmondó gyerekek FOGADÓÓRA. Dr. Mezei Károly országgyűlési képviselő március 31-én — csütörtökön — délután 3 órától — választókörzetében — Lövőpetri községben a tanácsházán tart fogadóórát. Négy órától a jelenlévők tájékoztatást hallgathatnak meg az Országgyűlés tavaszi ülésszakán felvetett problémákról. Varga Miklós, a Mátészalkai Városi Tanács V. B, titkára március 31-én — csütörtökön — reggel 8 órától 10 óráig és délután 4 órátQl 6 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. ÜZEMTÖRTÉNETI PÁLYÁZAT Záhonyban. Negyven éve annak, hogy Záhonyban megindult a vasúti átrakás. A helyi szervek ebből az alkalomból üzemtörténcti pályázatot hirdettek, hogy részletezően feltárják egy-egy üzemrész, átrakóhely történetét a megalákulástól napjainkig. A rendezők a június 20-i határidőig mind egyének, mind csoportos pályázók műveit várják, eredményhirdetésre és a pályadíjak átadására a 38. vasutasnapon kerül sor. A Közterület-fenntartó Vállalat értesíti a Tisztelt Képjárművezetőket, hogy 1988. április 1-jétől a fizető parkolóhelyeken történő várakozás 4 Ft óra díj 5 Ft/óra díjra Változik, az 1988. január 1- jétöl bevezetésre került, fenti szolgáltatást terhelő 25°/0 AFA miatt. (725) o KÉPZELÖSDI, címmel Zubor Agnes színművész és Kazár Pál műsorát nézhetik meg a gyermekek Nyíregyházán az 1. számú gyakorló iskola aulájában március 31-én. Némi szomorúsággal tapasztaltuk legutóbb a Ki mit tud? nyíregyházi elődöntőjén, hogy csak néhány versmondó versenyző indult. Nosztalgiú- ml gondoltunk azokra a szép időkre, amikor a fiatalok sokasága vállalkozott ar- a, hogy mások és maguk gyönyörűségére a magyar és a világirodalom legszebb verseit megtanulják és pódiumon is előadják. Ezért most bizonyára sok verskedvelő örömére szolgált, hogy a hét végért Ti- szaszalkán megrendezett Váci Mihály vers- és prózamondó versenyen mintegy száz nebuló lépett dobogóra, hogy elmondja legkedvesebb költeményét, prózáját. Dicséret illeti a legfiatalabb győzteseket, a gemzsei Török Károlyt, a nyírmadai Varga Beátát és sok versengő kispajtását. Az üzletek nyitva tartása Az 1988. április 4-.i (húsvéti) munkaszüneti «lapra te- Ikmßettipl Szabolcs-Szattlmláír Liuegye tertülietjén a Mskeres- iéedéLmi és vendéglő talpam -gységek ünnep előtti és •alatti nyitva tartási rendje .a következőképpen alakul: Április 2-án (szombatom) va- lamienmyi éMmiiiszenüzlet, sarnok és piac 14,00 óráiig, r.z ennél később záró űztetek szombati nyitva tartási rendimik szerint, a ruházati ‘és iparcilkkiiztetek szombati nyitva tartási rend saerint, a vendéglő főegységeik, a dohány-, édesség- és virágtoalForgalom- korlátozás 1988. április 2-án koszorúzás! ünnepség miatt 8 órától 12 óráig Nyíregyházán a régi 4-es számú főútvonal Vörös Hadsereg és Kígyó utca közötti szakasza, a Szarvas utcának a Lenin tér és Arany János utca közötti szakasza, valamint a Dózsa György útnak a Sarkantyú utca, a Kun Béla utca és a Marx tér közötti szakasza a forgalom elől lezárásra kerül. Új nyitva tartási rend a múzeumban A nyíregyházi Jósa András Múzeumnak április 1-től változik a nyitva tartás rendje. Eszerint hétköznap fél 10-től fél hatig, vasárnap, ünnepnap kilenctől ötig tekinthetők meg a kiállítások. Április 3—4-én (vasárnap, hétfő) kilenctől ötig látogatható a múzeum. Április 5—6-án (kedd, szerda) a múzeum zárva lesz. tok a szombati nyitva 'tartási rendjük szerint üzemeknek. Április 3-án (vasárnap) és április 4-én (hétfőn) a vendéglátóhelyek, a dohány- és édesség- 'és virágboltok vasárnapi rendjük szerint tartanak nyitva, minden más üzlet, áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyek tejet, kenyeret és péksüteményt áirusáttanalk. MAI KÉRDÉSÜNK: Az ünnepi szolgáltatásokról A tévénk nem tudja, hogy húsvét van, a kulcsot az ünnepek alatt is elveszíthetjük, és az autóval is történhet bármi. Hová fordulhatunk, kiktől kaphatunk gyors segítséget? — erről érdeklődtünk, és kaptunk tájékoztatást a Nyíregyházi Városi Tanácson Szikara Andrásné osztályvezetőtől. — Április 1-től a hónap végéig hét kisiparos vállalt ügyeletet, akiket — remélem — meg lehet találni az ünnepek alatt is. Ilyen hétvégi gyorsjavító szolgálatot lát el Forró László rádió-tévészerelő, Hímes u. 4. Ifj. Duleba Vilmos lakatos — Kiss E. u. 47. — Kertész Zoltán autószerelő — Csipke u. 10. — Kiss István központifűtés- és vízvezeték szerelő — Korányi F. u. 9. — Molnár Tibor központifűtés- szerelő — Sólyom u. 26. — Nadolal Zsigmond asztalos — László u. 13. — és Varjas László háztartási gép- és villanyszerelő — Kun B. u. 27. Neki van telefonja: 18- 756. Meghalt » ® ■mim ír dr. Timkó Imre megyéspfispdk 68 éves korában váratlanul elhunyt dr. Timkó Imre hajdúdorogi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagja. Személyében olyan egyházvezető távozott az élők sorából, aki a kölcsönös érdekeket időben felismerve, 1950-től kezdődően egészen napjainkig Igen sokat tett a görögka- tolikus egyház és a magyar állam kapcsolatának fejlesztéséért. Az egyházmegye élére 1975-ben került. Püspöki működésének éveiben a lelkieken íbúl, materiálisán is építette egyházát. Ezt fémjelzi többek között a felújított teológia, az aulán belül ■épült bizánci stílusú kápolna, illetve a .márilapócsi zarándokhely rendezése. A békemozgalomnialk, a népfronitmozgalomnak — amelynek maga is egyik •aktív tagja volt — nagy jelentőséget tulajdonított. Hazai és nemzetközi téren ■egyaránt aktívan vett részt a béke, a békesség munká- lásáhan. Külügyli szolgálatait 'nagyban segítetté a magyar nép iránti elkötelezettsége. Nagy munkabírású, széles látókörű, rendkívüli műveltségű ember volt. Már pályájának kezdetén mint pedagógus és/történész nagy tekintélynek. őr-' vendett. Alkotó részese volt a hívők és marxisták között folyó párbeszédnek. Közvetlensége, udvariassága közismert volt. -Életvitelére a puritánság, a segítőkészség. az ember tisztelete volt a jellemző. Dr. Timkó Imre megyés- püspök halálával nagy veszteség érte megyénk társadalmát. Mindazok száméra, akik tisztelték és szerették őt, olyan szellemi és erkölcsi örökséget hagyott hátra, amely megőrzése tisztesség és becsület kérdése. Püspök úr végső búcsúztatásának .időpontjáról és helyéről az egyház a későbbiek során 'intézik edi'k. . Hazafias Népront Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága Tovább árad a Duna és a Tisza A Duna változatlanul árad a Dunaremete alatti szakaszon, s így továbbra is másdfokú készültség őrzi a folyó szigetközi, győri, esztergomi és komáromi szakaszát, s onnan a déli országhatárig elsőfokú készültségbe» tartanak megerősített figyelő- szolgálatot. Budapestnél egy nap alatt mintegy 20 centiméterrel emelkedett a víz, és szerda délben 721 VÁROSÉPÍTÉS. Az Építőipari Tudományos Egyesület vásárosnaményi tagozata a népfront városi bizottságával építési napokat rendez március 31-én Vásárosna- ményban, ahol előadások hangzanak el az építésigazgatási munkáról, illetve urbanisztikai kérdésekről. OLVASÓINKHOZ. A Kelet-Magyarország — tekintettel az április 4-i és a húsvéti ünnepekre — az alábbi időpontokban jelenik meg: április 2-án, szombaton 16 oldalas ünnepi Kelet-Magyarország jut el az olvasókhoz, ezt követően legközelebb április 5-én, kedden hétköznapi terjedelemben jelenik meg lapunk. Márciusi fagylaltozók. (cs.» centiméteres vízállást mutatott a folyó vízmércéje. A Tisza a Tokaj alatti szakaszon árad, és ezért a Lónyai-fő- csatorna és a Maros torkolata között elsőfokú árvízvédelmi készültséget tartanak. A belvíz összesen 21 ezer hektárt, s ebből 3000 hektár vetést öntött el. Erz a vízborítás mintegy 20 százaléka a szokásos évi átlagnak. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY! Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács V. B. közlekedési osztálya, mint a megyében illetékes I. fokú Hajózási Hatóság értesíti a lakosságot, hogy a — sportcélú kishajóvezetői vizsgához szükséges nyomtatványok és tananyag rendelkezésre áll. Információkérés és vizsgára jelentkezés az alábbi címen: 3541 Miskolc, Fazekas út 2. sz. II. 1. Telefon : 06-46—36-503 vagy 06-46— 16-461 383. Vizsgáztatás- ■?— előzetes bejelentkezéssel. Egyéni vizsgázók esetén minden hónap első és utolsó pénteki munkanapján 9 órakor. Csoportos vizsgáztatás — előzetes időpont- és anyagegyeztetés után minimum 10 fő esetén a kért helyszínen. Képesítéshez kötött és vizsgázni köteles a 125 cm1 hengerűrtartalmat meghaladó motorral meghajtott csónak és kisgéphajó vezetője. Az 1987 évben kiadott gyakorlati vizsgalapok érvényességi ideje a kiállítás keltétől számított egyéves időtartamra meghosszabbítva. Vizsgadíj: a 22' 1987. (XII. 30.) KM rendelet alapján 200 Ft. A vitorlás kishajók üzembehelyezési és időszakos vizsgálatával, valamint a kisgéphajók időszakos üzemképességi vizsgálatával kapcsolatos feladatok ellátásában szintén a B-A-Z. Megyei Tanács V. B. közlekedési osztálya az illetékes. (M. 139538) A SZAVICS AV Nyíregyházi Üzemmérnöksége értesíti T. Fogyasztóit, hogy alább felsorolt utcákban 1988. március 31-én 22.00 órától 1988. április 01-jén 05.00 óráig a vízszolgáltatást szünetelteti: az Etel köztől északra a Sóstói úton. Csaló közben. KérjükT. Fogyasztóink szíves türelmét és megértését. (737) Halálos baleset Tiszatelekén egy személygépkocsi elütötte a kerékpározó Tasi Attila 29 éves foglalkozás nélküli, helyi lakost. A fiatalember a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a kerékpáros féktávoLságon belül a személygépkocsi elé esett. HÍREK II Keletfflagyarország KÉPEK Március ÁRPÁD NAPJA Régi magyar személynévből újították fel a 19. században Árpád fejedelem tiszteletére. Az „árpa” köznévre utaló régi magyar Árpa személynév -d kicsinyítőképzős származéka. Lehet egy föltételezett árpád árpácska szó személyneve- sülése is. Névnapja van még Akács, Ákos, Balbina, Béni, Benjámin, Banjamina, Benő, Gujdó, Johanna és Kornélia nevű kedves olvasóinknak. A Nap kél 6 óra 25 perckor — nyugszik 19 óra 12 perckor. A Hold kél 17 óra 22 perckor — nyugszik 5 óra 45 perckor. Negyven éve halt meg Egon Erwin Kisch (1885— 1948) prágai születésű, németül író publicista, újságíró, a „száguldó riporter”. Polgári család sarjaként újságírónak állt. Részt vett az első világháborúban. Bécsben belépett a kommunista pártba és a Vörös Gárda vezetője lett. Beutazta csaknem az egész világot. Riportjaiban mindig az adott ország átfogó kulturális. társadalmi ábrázolására törekedett. Később Berlinben dolgozott, ahol 1933-ban a nácik letartóztatták, de cseh tiltakozásra szabadon engedték. A ..barna pestis” elől visszatért Prágába, ám a nácizmus terjeszkedése miatt onnan is emigrálni kényszerült.----------- 1 31., * Hld8iárás Várható időjárás ma estig: az esti óráktól délnyugat felől lassanként megnövekszik a felhőzet. Az általában élénk déli, délnyugati szelet többfelé erős. a% Dunántúlon néhol viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 és 15 fok között alakul. Megér egy mosolyt — Ahelyett, hogy a vizsgára készült volna — mondja a professzor szemrehányóan a vizsgázónak — a lányomnak udvarolt! — ön azt tanácsolta — válaszolja a hallgató —, hogy foglalkozzam a műveivel. És én a leányát tartom a legjobb művének. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: BARAKSÓ ERZSÉBET Esti ügyelet: 15-124 nyírfa Áruházi ajánlata: J HÜSVÉTI VÄSÄR a NYÍRFA ÁRUHÁZ DIVATARXT^V OSZTÁLYÁN — Nyíregyháza, Zrínyi I u. 4—6. sz. 40 —50 százalékos engedményes vásár március 31—április 2-ig. Régi ár: Üj ár Bébitipegő 708,— 354,— Bébi tipegő 533,— 266,50 Gyermekpulóver 422,— 253,20 Gyermek szabadidőruha 764,— 458,40 Gyermekköntös 387,— 232,20 Gyermekpulóver 514,— 308,40 Gyermekpulóver 350,— 210,— Gyermekpulóver 383,— 229,80 Gyermekpulóver 180,— 108,— Amíg a készlet tart! _______ ^———a—pm■——nimmmmwiiw——s—