Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-30 / 76. szám
1988. március 30. Kelet-Magyarország 7 Postabontás Ki a hibás? Az elmúlt hetekben több olyan üggyel találkoztunk. ahol a gyermek a vér szerinti szülei ellen fordul. Kétségbeesett apák, anyák kérik szerkesztőségünk segítségét: —' fékezzük meg „elvetemült” fiukat. Akik félelemben és rettegésben tartják az egész családot, sokszor „megöléssel” fenyegetik őket. Persze nemcsak a szülői házban találkozunk ezekkel a fiatalokkal, de szórakozóhelyeken, vonaton ott van a kezük nyoma. A legtöbbször tehetetlenek a hatóságok velük szemben. Tetteikre nincs tanú, cinkosságból vagy félelemből hállgatnak a többiek. Ezek már nem felelőtlen gyermeki csínyek, ha elkövetőik sokszor gyerek- korúak is. Szinte minden településen van egy ilyen „csoport”, akik rendszeresen problémát okoznak. Gyenge akaratú egyének, kik a bandaszellem hatására mindjárt vagányak lesznek, és igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Útjaikat letört fák, kidöntött és összehajtogatott kresztáblák jelzik. Jelentős szerepet tölt be cselekedeteikben az alkohol, és sajnos ma már „divatos” más narkotikum is. Nem meglepetés az sem, ha az alig felnőtt (18. évét betöltő) fiatalt kényszer-elvonókúrára utalják be. Nem szeretnék általánosítani, de az esetek kezdenek rendszeressé válni, és úgy érzem, le kell vonni a következtetést. Ki a hibás? Sokszor elhangzó közhelyeket idézhetek csak. A legnagyobb problémát mégis . abban látom, hogy ke- * vés a jó példa — a minta. Nincs, vagy csak formálisak azok a közösségek, melyek a fiatalokat törnöríthetnék. Gondolok itt az. ifjúsági klubra, de sajnos a KISZ-re is. Így az életkori sajátosságaikból adódó társas kapcsolatok, de bátran ki merem mondani, más kapcsolatok is leértékelődtek. Társadalmunk nagy eredménye, hogy a gyerekek sok mindent készen kapnak már. Látókörük nem szűkül a falu és a, város határai mögé. A technika közelhozta az egész világot, csak épp azt nem tanulták meg, hogyan kell az információk közül szelektálni. Ebben a nagy rohanásban valahogy mellettük is elrohantunk._ Ügy érzem, nem általában a fiatalokkal van a baj, de a fent említett csoportokra jobban oda kellene figyelni. Ne csak akkor, amikor a bírósági tárgyaláson találkozunk a nevükkel, mert az inár késő. S ebben a legtöbbet az a „mikroközösség” tud teni, amit CSALÁD- nak. pevezünk. Elsősorban érzelmi ráhatással, jó példával, hasznos feladatok adásával és ezek számonkérésével. Dankó Mihály ÁTÁLLÍTOTTÁK Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a TITÁSZ szakemberei Kisar község nagyon sok lakásában kicserélték a villanyórát. Ezzel átállították a villanyboylerek melegítési rendjét. (Eddig napközben is volt melegvíz, most csak éjjel fűti fel), a délelőtti főzés, mosás, háziállatok etetése elveszik a „napi adagot”, így az esti fürdésre a gáztűzhelyen kell vizet melegíteni. A kisari lakók (A TITÁSZ Mátészalkai Üzemigazgatóságának tájékoztatása szerint: a fogyasztói ellenőrzések alkalmával megállapították, hogy a községben több kapcsolóóra, — amely az éjszakai áram mérésére van beállítva,— meghibásodott, illetve nem megfelelően működött. így fordulhatott elő, hogy a kapcsolóórák nappal is bekapcsoltak. Mivel rendelet írja elő, hogy a villamos hőfejlesztő-- készülékeket (forróvíztároló, 1,5 kW-nál nagyobb teljesítményű fűtőberendezés) csak a villamosenergia-rendszer csúcsterhelési időszakán kívül szabad a hálózatra kapcsolni. Ehhez szükséges vezérlőeszközök beszerzése, üzemeltetése a háztartási fogyasztóknál az áramszolgáltató vállalat feladata. Ezért került sor a hibák megszüntetésére. Ha a fogyasztó melegvízigénye nagyobb, kérheti a forróvíztárolójának egésznapos, de csúcsidőszakon kívüli üzemét. Az áram- szolgáltató ezt az igényt csak abban az esetben tudja kielégíteni, ha a helyi elosztó hálózat terhelési viszonyai erre lehetőséget adnak. Ter- .mészetesen ez az üzemmód már nem a kedvezményes díjtétellel történhet.) KI FAKASZT VIZET? Kisvárdán a város szívében lévő Béke utca hét lakásában nincs víz, holott az utca két végére csapokat telepítettek. Ma, amikor az egyszerű tanyákon is .egészséges vizet ihatnak az emberek, az épülő-szépülő Kisvárdán a tanács nem tudja, hogy mifelénk mikor lesz vízveze- . ték. Boros Attila Kisvárda, Béke u. 1. sz. (Kisvárdán minden ivóvíz- vezeték társulati _formában épül. A Béke utcai lakosok elzárkóztak régebben ettől a lehetőségtől — válaszolta Tóth László tanácselnök — most viszont a társulati ösz- szeg határáig anyagilag hozzájárulnak. Március 24-én ezt személyesen is tisztázták, s ha a lakosok valóban hajlandók anyagi áldozatokra, -elkészülhet a Béke utcában is az ivóvízvézeték. A hiányzó összeget pótolja a tanács.) A TÁBLA MARADT Nyíregyházán, a Hatzel tér előtt egy útszűkületjelző, sebességkorlátozó tábla figyelmezteti az autósokat a Dimitrov utcán. Igaz is, valamikor az ősszel felbontották az úttestet, gázvezetéket vezettek, de azóta — ha kissé rosszul is — újra lebetonozták, igazából semmiféle indok nem szól a korlátozás mellett. Esetleg elfelejtkeztek mindkét oldalon a tábláról? Keresztes Lajos Nyíregyháza VÍZÖZÖN A Csályi Ferenc utcán az esővízlevezető-csatornák egy-két kivétellel mind el vannak tömődve (a kórháztól egészen az ÉPSZER vállalatig). Esős, vizes időben szinte tengeren kell átlábalni, áthajtani autóval. Már többször kerestük a városi tanács • műszaki osztályát, mindeddig csak ígérték, hogy intézkednek, de nem történt semmi. F. P. Nyíregyháza, Borbánya SZÉPÜLŐ HATÁR Tavaszi nagytakarítást végeztek március 12-én (szombaton) Rohod határában. Az általános iskola mintegy 200 tanulója szorgoskodott azon, hogy az elmúlt tavasz óta összegyűlt, — felelőtlen emberek által kihordott — szemetet a fasorokból és kiserdőkből eltávolítsák. A járműveket az elszállításhoz a termelőszövetkezet, a .tanács és a cukrosító üzem biztosította. Valamin mégis elgondolkoztam, talán szervezési hibából, vagy nem akarásból, de szégyenszemre alig pár felnőtt vett részt az akcióban. Ök is inkább a szervező intézményeket képviselték. Úgy tűnik, ebből a munkából kimaradt a falu meggyőződésen alapuló önkéntessége. Balogh László Rohod, Kossuth u. 20 sz. HIÁNYZÓ JÁRDA A nyíregyházi Dugonics utcán lévő óvoda előtt 15 méter hosszan hiányzik a járda. Esős, sáros időben nagyon nehéz a kisgyerekekkel ott közlekedni. Szeretnénk a tanács segítségét kérni elsősorban az anyagbeszerzésben, mert a környéken lakók vállalnák társadalmi munkában a járda megépítését. Garai József Nyíregyháza Az illetékes válaszol A közérdekű felvetések közül nagyon sok a Szabolcs Volán autóbusz közlekedésére vonatkozik. Ez alkalommal Erős Károly, a vállalat igazgatója válaszolt a felvetett problémákra. EGYEZTETVE VOLT Szerkesztői Tóth Sándor, Balkántf, Petőfi út: Örömmel olvastuk kedves katonaversét. Rímes visszaemlékezését szívesen fogadtuk, és köszönjük. Szarka Béláné, Mátészalka: Nyárfaerdő-telepítéssel kapcsolatos kérdéseivel forduljon az Állami Erdőfelügyelőséghez. Címük: Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 16. sz. F. J., Nyíregyháza: A magánszemélyek jövedelem- adójáról szóló 1937. évi IV. törvény -17. §-a (2) bekezdése alapján jövedelem- alap-csökkentő kedvezmény illeti meg a saját háztartásban legalább három gyermeket nevelő magánszemélyt. Ennek összege gyermekenként évi 12 ezer forint. K. Andrásné, Nagyhalász: Az OTP rendelkezései értelmében magánforgalomban lebonyolított lakásvásárláshoz szociálpolitikai kedvezmény nem vehető igénybe. A jogszabály a szociálpolitikai kedvezmény nyújtásánál semmilyen méltányosság gyakorlását nem teszi lehetővé. Sándor Béla, Tákosl Az M—70-es motoros fűkaszát á HERMÉSZ Áfész javítja. Címük: Budakalász, Lupa-szigeti elágazás. Telefon: 26/20-325. Gergely József, Vásáros- namény: Kérdésükkel forduljanak a kisvárdai közjegyzői hivatalhoz. Sz. J.-né, Nyírparasznya: Az Állami Biztosító tájékoztatása szerint: „A biztosítás megszűnik, ha a tag összesen három havi díjjal hátralékba kerül, az első elmaradt díj esedékességétől számított három hó elteltével”. G. Ferenc, Nagyhalász: A szakmunkásképzés ideje 1950. január 1-jétől nem számít munkaviszonynak. Ebből következik, hogy az ezt követő tanulóidőt a jubileumi jutalomhoz szükséges munkaidőbe nem lehet beszámítani. Özvegy Vargáné, Nagy- ecsed: Kérjük, írja meg a pontos nevét és címét, mert problémájára levélben kívánunk választ adni. Fülpösdaróc község elöljárója kereste meg szerkesztőségünket, hogy a Volán megváltoztatta a településről Mátészalkára közlekedő reggeli autóbusz indulási idejét, így, akik ezzel járnak dolgozni. sorozatosan elkésnek, vagy a hajnali járattal kénytelenek' beutazni a munkahelyükre. A Mátészalkai Városi Tanács városgazdálkodási osztályán az üzemeik, intézmények és iskolák képviselőinek jelenlétében minden évben menetrend-egyeztetést tartanak. Már régebben közösen megállapodtak az általános munkarendben, ami azt jelenti, hogy az alkalmazót-' tak és az -egymászakos dolgozók munkaidőkezdése 7,30 óra. A kifogásolt autóbusz- járat korábban 6,25 órára érkezett Mátészalkára, s ez az érkezési idő az utasok többségének túl korai volt. Ezért ‘történt * közös megegyezéssel a menetrend-módosítás. Ezenkívül kedvező lett a vonat- csatlaikozás is, az utasok többsége a módosított érkezési időt kedvezően fogadta, ezért nem tervezik a járat jelenlegi menetrendjének megváltoztatását. NEM VÁLTOZIK A nyíregyházi kórház, illetve a rendelőintézet felé, a 6-os jelzésű autóbusz reggel 8,40 óra után csak egy óra múlva, 9,40-ikor indul újra, — panaszolta a beutazó betegek nevében Mészáros'Kál- mán kemecsei olvasónk. A Volán Vállalat jellegéből adódóan köteles az autóbusz-vonalakon jelentkező szállítási igényeket a gazdaságosság figyelembevételével kielégíteni. A menetrend kialakításánál döntő jellegű az utasáramlás. A vasúti menetrend szem előtt tartásával igyekeznék olyan menetrendet kidolgozni, amely az utasok többségének megfelel. Belátják, hogy vannak olyan utazási igények is, amelyeket nem tudnak azonnal kielégíteni. A vasútállomásról a Kert utca. SZTK, és az Örökös- föld felé jelentős az utazási igény 6,45—8,45 óra között. Ezeket, úgy érzik, megfelelő - en meg is oldják. A szóban forgó járat indulása valóban 9,40 óra, de erre azért van szükség, mert legalább három vonat érkezik az emli- itett idő között a vasútállomásra. Számlálás alapján általában 30—35 fő utazik ekkor, s mivel a befogadó képessége az autóbusznak 100 fő, 15—20 perc eltéréssel újabb járat indítása teljesen indokolatlan és gazdaságta- Jiaft. Megtámadható-e á végrendelet? Rjándékazási szerződés T. I. tiszavasvári olvasónk fiának házasságát felbontották. A házasságból született gyermeket a bíróság az apánál helyezte el, majd az ő váratlan halála után olvasónk vette magához. Az anyát a bíróság gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte. Ö ennek azonban csak hiányosan tett eleget, bár van állandó munkahelye. Jelenleg is nagy összeggel tartozik. Olvasónk tudomása szerint az anya veszélyeztetett terhes, és azt közölték vele, hogy ilyen körülmények között ha akar fizet, ha akar, nem. Ha az anya táppénzben részesül, valóban mentesül-e a tartásdíj fizetése alól? —, teszi fel a kérdést olvasónk. A tartásdíj fizetési kötelezettség egyformán vonatkozik mindenkire, akár az apa a kötelezett, akár az anya. Betegállomány esetén csökken a jövedelem, hiszen a táppénz nem éri el a tényleges keresetet, — de tartásdíjat abból is fizetni kell. (Legfeljebb egyszerre kisebb összeg fogható le, és így a hátralék emelkedik). •Olvasónk két dolgot tehet: először, kérjen végrehajtást az anyának egyéb, meglévő vagyonára. Mivel nemcsak munkabért lehet letiltani, hanem minden elárverezhető vagyontárgyat. Sőt az esetben, ha az.anya saját hibájából nem teljesíti a tartási kötelezettségét, bírósági eljárást is lehet indítani. K. L.-né fehérgyarmati olvasónk 1970-ben kötött házasságot néhai férjével. (Férjének ez már a második"há- zassága volt.) Férje 1984-ben írásheli végrendeletet Készített ügyvéddel, melyben őt jelölte meg a lakóház kizárólagos örökösének. Annál is inkább, mert amikor házasságot kötöttek, a ház csak tető alatt volt, és azt az olvasónk- által a házasságba bevitt pénzből fejezték be. Ezt a végrendeletet a bíróság előtt az első házasságból született gyermekek megtámadták. Azt kérdezi olvasónk, hogy meg lehet-e a végrendeletet semmisíteni? Minden végrendelet megtámadható, — az más kérdés, hogy ez a megtámadás érvényes lesz-e vagy sem. A megtámadási okokat teljes egészében nem tudjuk felsorolni, de azok két fő csoportra oszlanak. Az egyik, hogy ■ ha a végrendelet nem a törvény által előírt formában készült, (ez az alaki ok). A másik, ha a végrendelkező nem volt az akaratnyilvánítás szempontjából beszámítható, vagy kényszer, fenyegetés hatására tette a végrendeletet, (ez a tartalmi ok). Természetesen ezeket az okokat annak kell bizonyítani, aki megtámadja a végrendeletet. f. J.-né nyíregyházi olvasónk az iránt érdeklődik, hogy az írásban .megkötött ajándékozási szerződést az ajándékozó milyen jogcímen vonhatja vissza, vagy támadhatja meg. Az ajándékozási szerződés visszavonására semmilyen lehetőség nincs. A szerződő felek között megegyezéssel bármikor felbonthatják viszont a szerződést, de hangsúlyozzuk, csak közös megegyezéssel, mint ahogy a szerződés létrejöttéhez is közös megegyezés kell. A még meglévő ajándékot vissza lehet követelni. Például: amennyiben arra az ajándékozónak létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti. Visssza lehet követelni, ha a megajándékozott vagy á vele együtt élő hozzátartozója, az. ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el. Vissza lehet követelni az ajándékot, ha azt bizonyos feltevéssel ajándékozták, és ez a feltevés utóbb meghiúsul. Ez utóbbira példa, hogy ha a házastársak szülője, vagy valamelyik szülője mindkét házastársnak ajándékba adta, (általában ingatlan, vagy nagyobb összegű készpénz) és utólag á házasság felbontásra kerül. ' Ezek a szabályok az érvényes szóbeli szerződésekre is vonatkoznak. , , . Dr. Juhász Barnabás