Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-24 / 71. szám

1988. március 24. Kelet-Mag jrar ország Hol a mosoly ? Aki hallgatta kedden este a rádióban a „Mosolygó Par­nasszus” című vetélkedőt, igencsak felemás, érzésekkel kelt föl a székből az adás végén, örülhetett, hiszen a nyíregyháziak kiválóan felké­szült csapata győzött, a szé­kesfehérváriak nem kevésbé Jól felkészült versenyzői ellen — és eltöprenghetett azon, hogy miért kesernyés mégis a szájíze. S rájöhetett, hogy nem csak azért, mert a vég­ső összesítésben az elért pon­tok alapján a nyíregyháziak nem kerültek tovább. Inkább ott a bökkenő: valami nem stimmelt. . . Mert, hogy is van az. hogy egy fordulóban a versenyző csapatok a zsűri sajátos dön­tése alapján eleve több pon­tot kaphatnak, mint a többi­ek? S milyen rendezési mód az, hogy egyes kérdések előtt nem közük, mennyi a helyes válaszért kapható pontok szá­ma — így ugyanis (indoklás híján) nem tudhatja a csa­pat, hogy válasza, amire két pontot adtak, mennyire volt egyáltalán jó. kaphatott vol­na-e többet is. Vagy: olyan irodalmi műről is van kér­dés, mely nem szerepelt a verseny anyagában . . . Mindent egybevetve: így már nem is olyan mosolygós ez a Parnasszus. (tarnavölgyi) I ___________________ SZÁLLÍTÁSI KAMPÁNYT szervez a hét végére a Ma­gyar Államvasutak. Márci­us 25—26—27-én a MÁV ga­rantálja, hogy kielégíti a fu­varoztatók igényeit, előse­gíti a berakodást, a rakodó­helyre való beállítást. A kampánnyal a MÁV az első negyedévi terv teljesítését szeretné elősegíteni, és le­hetőséget nyújtani a fuva­roztatóknak a tarifaemelés előtti szállításokhoz. HORGAS OK KÖRNYEZETVE DELMI TSÍ, 'JA. A MOHOSZ me- gyei intéző bizottságának csá­szárszállási nagy horgásztaván szombati mellett vasárnapra is szerveztek vízparti takarítást. Ugyancsak kétnapos a környe­zetvédő munka a záhonyi vas­utasok tiszabezdédi vízénél és a kocsortíiak Kirva-laposi horgász­taván. A mátészalkai horgász- egyesület tagjai több tavaszi hétvégét is munkával töltenek el a vajai tározónál. A fehérgyar­matiak a szamosújlaki nagy holtágon, a vásárosnaményiak a Kesk jny nevű Tisza-holtágon, a gávavencsellőiek a Ka csaton« a nagyhalásziak a Marót-holtágon végzik a tavaszi nagytakarítást a környezet tisztaságáért. A nyír­egyházi vasutasok horgászegye­sülete a megyeszékhely közelé­ben lévő Nagy-Vadas tónál szer­vez társadalmi munkát. AZ ÁLTALÁNOS ISKO­LÁK aktuális problémáiról folytat eszmecserét pedagó­gusokkal Kelemen Elemér, a Művelődési Minisztérium fő­osztályvezetője ma délelőtt 10 órától a Pedagógiai Intézet­ben. ÁTHELYEZTÉK A TE- HERTAXIK állomását Nyír­egyházán március 20-tól. Eddig az evangélikus temp­lom mellett sorakoztak a te- hertaxik, ám itt nem volt megfelelő a helyük, ezért hétfőtől a Búza tér északi oldalán, az autópiac mel­lett, illetve a MÁV-állomás közelében, a Vasvill Depó áruház mellett találhatók a fuvarozók. FIATAL DALOSOK országos találkozóját rendezik június 25— R6-án Székesfehérváron. Nevez­ni lehet olyan amatőröknek, akiknek nincs sem ORI-, sem Filharmónia-engedélyük. Saját szerzeményű mozgalmi, forradal­mi, közéleti dalokat, megzenésí­tett verseket, népzenét, maxi­mum tízperces összeállítást tar­talmazó kazettákat az Országos Közművelődési Központ Tánc és Zenei Osztálya címére (Buda­pest, Corvin tér 8. 1251) küldjék a jelentkezők. ÜNNEPI KLUBKÖZGYÜ- LÉST tartott a Vajai Terüle­ti Honvédelmi Klub az MHSZ megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére. Meg­emlékeztek a szövetség tör­ténetéről, értékelték a klub munkáját, majd ismertették idei tervét. Ezután a helyi általános iskolában működő lövészszakkör tagjai adtak ünnepi műsort. Az ünnepsé­gen Tamási Tibor, Paczári Imre, Greksza Mihály és Ti­sza László az MHSZ főtitká­rának díszoklevelét vehette át. A közgyűlés végén a résztvevők a klub történetét vázoló kiállítást tekintették meg. A TÁRSASÁGI FÓRUM előadássorozat március 25-i vendége Király István akadé­mikus, beszélgetőpartnere Pálfy G. István újságíró lesz. A beszélgetés 16 órakor kez­dődik a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előadótermében. HÉTFŐTŐL AZ OTP-FIÓ­KOK megváltozott munka­rend szerint üzemelnek. A megyeszékhelyen csütörtö­kön mindkét OTP-fiók es­te 19 óráig, a pénztár 18,30 óráig lesz nyitva. Vidéken s hosszabbított nyitva tar­tási idők változatlanok, de az eddigiektől eltérően a nagykállói fiók hétfőn, a ti- szavasvári kedden, a bal- kányi szerdán, a tiszalöki csütörtökön, a fehérgyarma­ti, a mátészalkai, a nyírbá­tori, a nyíregyházi körzeti fiók és a megyei igazgató­ság pénteken 13 órától zár­va lesz. Százszorszépnézőben a nyíregyházi Búza téri piacon, (cs) HMIAMHU —■1 Hm ■■■ A világ legkisebb másológépe A világ legkisebb másológépe természetesen japán. A Sony cég a közelmúltban mutatta be a 105 grammos, ingzsebben elférő, HCP—50 típusjelű másológépet, ami inkább emlékeztet egy zsebrádióra, vagy villanyborot­vám, mint másolatok készítésére alkalmas készülékre. A masina túl azon, hogy normál papírm, vagy vinilre tud másolni és három különböző színben képes a kó­piát kinyomtatni, memóriával is „rendelkezik”, ami al­kalmassá teszi arra, hogy a letapogatott eredetiről ké­sőbb adjon ki, másolatot. A beépített, újra tölthető ele­mes új termék elsősorban kéziratokról való másolásra alkalmas. Ára 42 800 jen, azaz kb. 330 dollár. Egysze­rűbb, rrtemóriaegység nélküli változata, a HCP—C8 tí­pusjelű készülék 14 800 jenbe, azaz 114 dollárba kerül. HÉTFŐN ESTE Ősbemutató a Nyíregyházi Városi Televízióban Előbb űzetik a munkabéreket A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint az ápri­lis 2-án és 3-án esedékes bé­reket március 30-án, a 4-én és 5-én járó munkabéreket pedig március 31-én kell ki­fizetni. AZ ÁLLAMI GONDOSKO­DÁS alatt álló gyermekek száma egyre növekszik a me­gyében. Tavaly 327 gyermek került állami gondozásba, 208 visszakerült családjához, 164- en pedig nagykorúak lettek. 1987-ben 32 gyermeket fogad­tak örökbe. Szabolcs-Szat- márban a tavalyi adatok alapján 2569 gyerekről az ál­lam gondoskodik. Sajnos, kö­zülük az iskolaköteles gyere­kek mintegy harminc száza­léka még egy évig óvodában fog maradni, mivel teljesít­ményeik nem alkalmasak az iskola megkezdésére — írja tudósítónk, Laja Mária. HÚSVÉTI HAGYOMÁ­NYOKKAL, népszokásokkal ismerkedhetnek meg a játszó­ház szombati programjában a gyerekek Nyíregyházán, a KPVDSZ művelődési házban. A 14 órától kezdődő foglalko­záson a tojásfestés csínját- binját is megtanulhatják. EGYKORI DOKUMENTU­MOKBÓL, díszes serlegek­ből, színes képekből kiállí­tást rendez az MHSZ vásá- rosnarrényi városi vezetősé­ge a szövetség megalakulá­sának 40. évfordulója tisz­teletére: A vitrineket és tablókat a városi MHSZ székházában állítják ki. A kiállítás megnyitója márci­us 25-én 14 órakor lesz, amikor az egykori alapítók és a szövetség tagjai elis­merésben részesülnek. A napokban tartotta kül­döttgyűlését a Fehérgyar­mat és Vidéke ÁFÉSZ. Ér­tékelték az elmúlt év mun­káját, s megvitatták az ez évi üzletpolitikai célokról szóló beszámolót. A tavalyi árbevétel meghaladta az 1 milliárd 100 millió forintot, így eredményük alapján a megyében a három legjobb szövetkezet között vannak. Az új célkitűzések között szerepel a lakossági ellátás további javítása megfelelő munkaszervezéssel, a lehető­ségek hatékony kihasználá­sával. A szövetkezét tagjai és dolgozói a társadalmi élet minden területén aktívan te­vékenykednek a tömegszer­vezetekben. Többek között ezt példázza az is, hogy Herczku 2250 TONNA UBORKA szállítására szerződött 1989- re NSZK-beii partnerével a Nyírség Konzervipari Válla­lat. A jövő évi tervek között ezen kívül dzsemek exportá­lása is szerepel amerikai és kanadai vevőknek. LAPUNK MÁRCIUS 21-1 szá­mában cikk jelent meg „Vadá­szok, vadak, viselkedések” cím­mel, amelyben Színyei Bertalant, tévesen, a megyei vadászok in­téző bizottságának elnöki tiszt­jével tiszteltük meg. Az intéző bizottság elnöke dr. P. Szabó Gyula, Színyei Bertalan az inté­ző bizottság szervezési felelőse. AZ „OKTATÁSTECHNO­LÓGIA ’88” című pályázatra beérkezett pályaművek érté­keléssel egybekötött ismerte­tését illetve bemutatását március 25-én tartják 14 órá­tól a Megyei Pedagógiai In­tézetben. NYÍREGYHÁZÁN a Kun Béla út 6. szám előtt az út­testre lelépő nőt ütött el egy személygépkocsi. A nő agy­rázkódást szenvedett, a men­tők kórházba szállították. Az Ütinform jelentése alapján a megye valamennyi útja vizes, csúszós, ami óva­tosságra inti a gépjárműve­zetőket. Immár hagyomány, hogy a művészeti heteik 'kereté­ben a Magyar Televízió Fia­tal Művészek Stúdiója éven­te 2-2 új alkotással mutat­kozik be a városi ■televízió­ban. Idén Vadas Mihály rendezésében a „Lordok há­za”, és Matikóczík András Dosztojevszkij nyomán ké­szített „Fehér éjszakák” cí­Szakmunkástanulók részé­re rendeznek magyarból or­szágos versenyt márci/us 25- én és 26-án a 107. sz. ipára szakközépiskola és szakmun­kásképző intézetben. Több érve hagyomány már, hogy e rangos eseménynek a nyír­egyházi intézet a házigazdá­György alezredés, az MHSZ ímegyai titkára méltatta . a szövetkezet együttműködését, majd átadta a honvédelmi szövetségben kifejtett kima­gasló munkáért az elismerő oklevelet, melyet'’Tóth Zsig­mond, a szövetkezet elnöke vett át. MINDENKI JÓL JÁRT azzal, hogy a tejipari válla­lat bérbe adta Fehérgyar­maton a városközpontban lévő üzletét. Az autóbusz­pályaudvarral szemben lé­vő gyorsbüfé így különösen az autóbusszal utazóknak és a szakközépiskola diákjainak nyújt lehetőséget a tejter­mékek, friss pékáruk be­szerzésére. A hagyományos főtt kolbász mellett ham­burger, melegszendvics, s az utóbbi napokban már gofri is színesíti az ételvá­lasztékot. NÖVÉNYVÉDELMI NYÍLT NAP lesz kistermelők, kertészkedők részére március 25-én, a megyei növényvédelmi és agrokémiai ál­lomáson (Nyíregyháza, Kótaji út 33.). A házigazda a vidékről ér­kezők utazását könnyíti meg az­zal, hogy őket saját buszával 9 órakor az állomás előtt a hely­színre szállítja. Visszautazás 12 órakor lesz. Halálos közlekedési baleset történt szerda reggel Nyír­egyházán a Mező utca ’és a Bethlen Gábor utca kereszte­ződésében. Tiszalökről hozott be egy szülő nőt a mentő. A Tiszavasvári úton haladt szi­rénázva a mentőautó, a Vas­gyár utcáról kanyarodott a Főtaxi egyik autója, ezt Sza­bó Gábor 31 éves nyíregyhá­zi lakos vezette. A rendőrség megállapítása szerint a Fő­taxi sofőrje ügy haladt át a zöld jelzésen, hogy nem vette figyelembe a kialakult for­galmi helyzetet — azt, hogy a többi jármű megállt a megkülönböztető jelzést mű fiimije kerül a iképer- nyőkre. Ez utóbbi egyben ősbemutató is. Szereplők: Gá Ifiéi László, Kuibi/k Anna, Kerekes Éva és Funtek Fri­gyes, . az operatőr Bucsek Tilbor. A filmeket és az al­kotóikkal készített beszélge­tést a jövő héten hétfőn, ■március 28-án láthatják a nyíregyháziak. ja. Az ország minden me­gyéjéből érkeznek verseny- rák, akik írásbeli és szóbe­lli fordulókon bizonyíthatják irodalmi, illetve nyelvtani ismereteiket. A vetélkedés mellett jut idő arra is, hogy a résztvevőik megismenked- jenek városunkkal. Az üzletek ünnepi nyitvatartása Tíz nap múlva kezdődnek a felszabadulási ünnepségek, majd a húsvéti locsolkodásra készül­hetnek a családok. A Szabolcs- Szatmár megyei kiskereskedelmi és vendéglátóipari egység ünnep előtti és alatti nyitvatartási rend­je a következőképpen alakul. Április 2-án (szombaton) vala­mennyi élelmiszerüzlet, csarnok és piac 14 óráig tart nyitva. Az ennél később záró üzletek, a ru­házati és iparcikküzletek, vala­mint a vendéglátóegységek, á dohány-, édesség- és virágbol­tok a szombati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. Április 3-án (vasárnap) és áp­rilis 4-én (hétfőn) a vendéglátó- helyek, a dohány-, édesség és vi­rágboltok vasárnapi nyitvatartá­si rend szerint üzemelnek, min­den más üzlet, áruház zárva lesz. A kijelölt vendéglátóhelyek tejét, kenyeret és péksüteményt árusítanak. TISZAVASVARIBAN szer­dán ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsá­ga. A testület beszámolót hallgatott meg a bázisböl­csőde működéséről, a ható­sági munka javításáról és szakmai programjáról, és — többek között — utcanevek megváltoztatásáról, új elne­vezésekről döntött. használó mentő közeledése miatt — és így összeütközött a mentővel. Mindkét jármű vezetője megsérült. A mentő sofőrje, Nagy Ferenc 57 éves tiszalöki lakos súlyos, életve­szélyes sérülést szenvedett és néhány órával később a kór­házban meghalt. Szabó Gá­bort agyrázkódás gyanújával szállították kórházba. Csodával határos módon a mentővel szállított szülő nő és a mentőápoló nem sérült meg a baleset következtében. A baleset körülményeit és a felelősség megállapítását — szakértők bevonásával — ,a rendőrség vizsgálja. Ml Kelet ■agyarország [ KÉPEK 24., csütörtök ■(j.áin\r és Diasina napja GÁBOR neve a héber Gabriel névből rövidült. En­nek a jelentése: Isten em­bere, Isten bajnoka. KARINA: több név egybeesése. 1. Az olasz Ca­rina névből, melynek jelen­tése csinos (nő). 2. A Ka­talin svéd formájának, a Karin névnek a latinos to­vábbképzése. 3. A Katalin (görög jelentése: mindig tiszta) dán formájából. Adelmár* Alpár, Ella, Gábriel, Gabriella, Jella, Kapolcs, Katalin, Kolum- t. bán, Olivér és Simeon nevű * kedves olvasóink névnapja is van. A Nap kél 5 óra 39 perc- kor —t nyugszik 18 óra 02 % perckor; y A Hold kél 8 óra 43 perc­kor — nyugszik 1 óra 15 perckor. Hetvenöt éve született a görögországi Patraszban Makrisz Agamemnon görög származású Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Népköztársaság Kiváló Mű­vésze. Művészeti tanulmányait 1938-ban fejezte be Athén­ban. az ottani képzőművé- ) szeti főiskolán. 1945-ben po- j * litikai okokból Párizsba emigrált, majd 1950 óta ha- j zárikba; az utóbbi időben \ felváltva Magyarországon és S szülőhazájában él. Várható időjárás az or- ' j . I szág területén ma estig: reggel többfelé lesz köd. A - megélénkülő északnyugati szelet a Dunántúlon időn­ként erős széllökések kísé­I * rik. A várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7 fok. a legmagasabb f nappali hőmérséklet csü­törtökön általában 10 és 15 * fok között alakul. ■ fi :>«v [ ■ — Milyen igazságtala­nok ezek a válóperes bí­rók — panaszkodik Re­nate. — Mind a három gyerekemet a férjemnek ítélték, pedig egyik se tő­le van! Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: MÁTHÉ CSABA Esti ügyelet: 15-124 ötvenéves házassági évfordulóját ünnepelte a közelmúltban Gombos András és felesége, Gyureskó Zsuzsanna császár­szállást olvasónk. Aranylakodalmukon gyermekeik, unokáik mellett a népesebb rokonság is köszöntötte őket. Küldöttgyűlés oklevéllel SZAKMUNKÁSTANULÓK — MAGYARBÓL Országos verseny a 107-esben HALÁLOS BALESET NYÍREGYHÁZÁN Taxi és mentő karambolja A SZÜLŐ NÖ NEM SÉRÜLT MEG í «

Next

/
Oldalképek
Tartalom