Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-24 / 71. szám

1988. március 24. Kelet-Magyarország 3 Ho^ vonzó, megfizeti a vendég Válságban a vendéglátás? MONDJÁK, VÁLSÁG­ÁGAZATAINK egyike a vendéglátás, és bizonyíték­ként egyebek között azt hoz­zák fel, hogy üresek az ét­termek, sok vendéglátóválla- lat alig ér el nyereséget, és kilátás sincs arra, hogy a magyar vendég meg tudja fi­zetni e szolgáltatások magas, egyre emelkedő árát. Meg­győző érvelés, ám Ha alapo­sabban belegondolunk a dor logba, arra a következtetés­re juthatunk, hogy legfel­jebb némely vendéglátóvál­lalat jutott válságos helyzet­be, de nem maga a tevé­kenység, nem a vendéglátás. A vendéglátóhelyek, akár­csak más üzletek, a város és a falu szerves, nélkülözhe­tetlen részei, a társadalmi érintkezés színhelyei. Halott város, élettelen falu lenne az, amelyben nem lenne fogadó, kocsma, vendéglő, eszpresszó, amelyben nem lenne hely, ahová az ember beülhet egy korsó sörre, egy ízletes va­csorára. Miért hát, hogy mégis, sok éve újra és újra, válságága­zatnak minősítik a vendéglá­tást? Azt hiszem, már maga a minősítés is annak a hiva­tali — és nem üzleti — szemléletnek a tükröződése, amely a válságjeleket kiter­melte. Mert a baj ott kezdő­dött, ahol a vendéglátás meg­szűnt nyereségcélú, üzleti te­vékenység lenni, és felsora­kozott a szociális juttatások sorába. A vendéglátás a ven­déglátóvállalatok „ellátási kötelezettségévé” vált, mint annak a programnak a része, amely — akkori, utópisztikus szemléletünk szerint — hoz­zájárul a nők felszabadításá­hoz, munkába állításához, így lett a vendéglátás álla­milag dotált tevékenység, olyan szolgáltatás, amelyhez — legyen bár a szolgáltatás az alumínium kanalak szint­jén — bárki hozzájuthat a vendéglői, sőt. az éttermi ét­kezés nem került többe, mint az otthoni. Ennek az ötvenes-hatvanas évekbeli állapotnak egyfelől olyan következménye lett, hogy a lakosság — a ven­déglátóhelyek közönsége — megszokta: az éttermi étke­zés olcsó, és amikor drágább lett, távolmaradt. Másfelől azt az államilag dotált, a la­kosságot „ellátó” vendéglá­tást a funkciónak és a kora­beli helyzetnek megfelelő szervezetbe öntötték: a job­bára jellegzetesen kisüzemi tevékenységet nagyvállala­tokba szervezték. A vállala­tok működési területét köz- igazgatási határokhoz kötöt­ték; így jött létre megyén­ként. fővárosi kerületenként egy-egy vendéglátóvállalat, méghozzá a maga „ellátási felelősségével". A közigazga­tási határokhoz igazítást az áruk elosztása tette szüksé­gessé: akkortájt az „áruala­pokat” központilag „bontot­ták le” megyékre, városokra, falvakra. Hogy ez a vállalati rendszer, ez a hierarchikus rendszer lényegében máig is fennáll, az olyan következ­ményekkel jár, amelyek már szorosan összefüggnek azok­kal a bizonyos válságjelen­ségekkel. HOGYNE MUTATKOZ­NÁNAK ilyen válságjelensé­gek, ha a vendégnek nem­csak az amúgy is dráguló szolgáltatásokat kell megfi­zetnie, hanem hozzá kell já­rulnia annak a központi ap­parátusnak a fenntartásához is, amely maga a vendéglátó vállalat? Aki betér egy kis­vendéglőbe, és pörköltöt kér csemegeuborkával, bizony az igazgató, meg a vállalati bel­ső ellenőr bérét is megfizeti, de még a vállalati személy- kocsi benzinköltségét is. Ide­je lenne tehát felülvizsgálni, hogy vajon szükség van-e, és ha igen, milyen esetekben vendéglátó vállalatokra, s mikor lehet egyszerűen a boltvezetőre rábízni a kocs­mát, az éttermet, a bisztrót, csinália a legjobb belátása szerint, a bevételből pedig fi­zessen adót annak rendje, s módja szerint. Ez a felülvizsgálat annál is inkább időszerű, mivel a szerződéses üzletvezetés eb­ben a szakmában nagy teret nyert, s a szerződésesek rend­re érkező befizetései olyan biztos bevételt garantálnak a vállalatoknak, amely elfedi létük esetleges feleslegessé­gét, a szervezet ráfizetéses voltát. Ezek lehetnek, vagy vannak válságban, de nem maga a vendéglátás. Mert még a legmagasabb árakat alkalmazó éttermek is kifejezetten jól mennek, nye­reségesek, ha szolgáltatásaik arányban állnak áraikkal. A hangulatos kisvendéglőkről, a meghitt beszélgetésre alkal­mas eszpresszókról, a gyors étkezést nyújtó önkiszolgá­lókról, de még a tiszta kocs­mákról is elmondható ugyan­ez: ha jól töltik be szabadon választott hivatásukat, ha nem nyerészkedésre, hanem a vendég kiszolgálására ren­dezkednek be, ha jellegzetes a kínálatuk, ha tiszta az ab­rosz és hozzáértő a szakács, ha forró a leves és hideg a sör, vagyis, ha minden olyan, amilyennek lennie kell, ak­kor — sok száz példa tanú­sítja — a vendég odatalál, sőt, vissza is tér. S, hogy a szolgáltatás olyan legyen, amilyennek lennie kell, ahhoz — több évtizedes tapasztalatunk szerint — a vállalat léte, a vállalati irá­nyítás nem elegendő. Sőt, alighanem felesleges. Leg­újabb tapasztalataink a ma­gánvendéglőkről és a szer­ződéses üzletekről azt a fel- tételezést támasztják alá, hogy a vendéglős erős anya­gi érdekeltsége teremthet a vendéget vonzó viszonyokat. A VENDÉGLÁTÁS ilyen átstrukturálódása — ami együtt járhat a felesleges vendéglátóhelyek más célra való hasznosításával — elke­rülhetetlennek látszik, s minden bizonnyal ez az át- épülés lesz az, ami mindenki számára bizonyítja a szolgál­tatás szükségességét, még a lakosság megnehezülő élet- körülményei közepette is. G. ZS. Üjabb lakóházak vázszerkezetének szerelését fejezték be Nyíregyházán az OrSkösföldön. (jl) TÖLGY, AKÁC, FENYŐ Növekszik erdeink területe Egyre izgalmasabb kérdés országszerte, így a megyében különösen, hogy miként alakul az erdők területe a követke­ző években. Az erdővagyon ugyanis népgazdasági célokat is szolgál, de egyre jobban bebizonyosodik: egészséges éle­tünk függ tőle. Biztató, hogy Szabolcs- Szatmárban szép tervek ké­szültek, mitöbb, egyes elemei már a megvalósulás stádiu­mában vannak. Tekintélyes felfutás Ha az 1970-es adatokat nézzük, akkor kiderül: akkor erdőgazdálkodás alá vont te­rületünk 51 ezer 284 hektár volt. A fejlődés már 1985-re is szembetűnő: 71 ezer 111 hektárra nőtt. A távlati ter­vek 2005-re 110 ezer 431 hek­tárt irányoznak elő. Szembetűnő, hogy a koráb­bi 8,6 százalékos erdősülés 1985-re 12-re nőtt, és a jövő század elejére eléri a 18,6 százalékot. Tetemesen megnő a termelőszövetkezetek rész­aránya, 2005-re eléri az össz­terület 71 százalékát. Érdekes egy pillantást vetni a fajta- összetételre. Lényegében vál­tozatlan lesz a tölgy mennyi­sége, növekszik az akác és a nyár, az előrejelzések szerint a fenyő is több lesz. Nagy feladat hárul az er­dővel foglalkozókra, akik kö­zül a legjelentősebb az erdő- gazdaság, sok fa fölött ren­delkezik a vízügy, erdei van­nak az állami gazdaságok­nak, valamint igen fontos er­dőgazdák a tsz-ek. A gondos tervezés azt irányozza elő, hogy a megye erdeiből éven­te 441,6 ezer köbmétert ter­melnek ki. Ez kevesebb, mint a visszatelepítés révén növő mennyiség, s ez biztató, hi­szen nem egyszerűen vissza­pótlásokról van szó, hanem arról: jelentősen nőnek az erdővel borított területek. Genetikai értékeket! A távlati telepítési tervből látható, hogy a genetikailag értékes állomány telepítése áll az előtérben. Legyen szó Nem ostorral — szép szóval A gazda szeme... A z ízes beszédű sertés­ei gondozó képes volt elhitetni velem az ismert• közmondást, mely szerint a gazda szeme hiz­lalja a jószágot. — A gazda szeme is! — egészíti ki. Tiszta, kék — ahogyan ö mondja, viselős — munka­köpenyt hord. A szivar­zseb fölött kivarrva a neve: Szakács János. — Persze, szükségeltetik a gazda szeme mellé más is. Lelkiismeretesség. Sze­retni kell a jószágot, s ezt meghálálja — bölcselkedik. Most éppen azért mun­kálkodik, hogy az „ö" is­tállójában közel nyolcszáz sertés gömbölyödéssel há­lálja meg gondoskodását. Tizenharmadik esztendeje sertésgondozó Fehérgyar­maton, a Termelőszövetke­zetek Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalatánál. Ta­valy 15 ezer sertést ér­tékesítettek. Nem tanult mestersége ez: beleszüle­tett. Otthon a háztájiban is hizlal sertéseket. Gye­rekkora óta foglalkozik az állatokkal. Mielőtt a vál­lalathoz szegődött, hat esz­tendeig volt állatgondozó. Ha Szakács János be­nyit az istállóba, szinte észreveszik az állatok. Ta­lán éppen azért is, mert nem lapáttal, nem ostorral közelít a jószághoz, hanem szép szóval. Tizenkét esz­tendeje múlt, hogy minden reggel azt vizsgálja elő­ször, hogyan töltötték az éjszakát az állatok. Ha nyugodtak, tudja, hogy nem éheztek, nem szomjaztak és beteg sincs közöttük. Mozgásukról, viselkedésük­ről ő csalhatatlanul meg tudja állapítani a jószágok közérzetét. — Ez fontos. Ha vala­mi bajuk van, olyanok, mint a csecsemők, sírnak, izegnek-mozognak, lelkiis­meretemre mondom: nem érzem jól magam, ha az önetetőben nincs elég táp — vallja. Megtörtént már, hogy útjából hazafelé visz- szajött, úgy emlékezett, va­lamit elmulasztott. És csak akkor ment el, amikor rendben talált mindent. Becsülik-e az állatgondo­zót? Szakma-e? Pillanat­nyi szünet után mondja: — Valaki szemében nem szakma. Aki ebből él, an­nak ez nagyon fontos. Mit mondhatok: én itt tanfo­lyamra jártam, sikerrel vizsgáztam, de még ez sem elegendő a jószághoz. Nem mindegy, hogy ki fi- aztatja a kocát, hogyan bánnak vele, ki eteti, ki itatja és hogyan. Valami­kor lenézték a disznópász­tort. Jóformán csak cigá­nyok végezték ezt a mun­kát. Tizenkét év távlatá­ból azt vallom: rangja lett a sertésgondozónak. Bár ezt nem tanítják. De más lett e fogalom tartalma. Létbiztonságot ad, nem ne­héz munka, inkább figyel­met, törődést igényel. És csak az dolgozhat eredmé­nyesen, aki szereti az álla­tokat. — Megfizetik-e? — Nem mondom, hogy nincs megfizetve. Megvan a pénzünk. Bár nekem alig két-három évem van a nyugdíjazásig, de ha több lenne, akkor sem változ­tatnék. Valóban a gazda szeme (is) hizlalja a jószágot? Ítéljék meg. Szakács Já­nos keze alatt 170 nap alatt hízik meg 105 kilóra a „karajnak” való. Szakem­berek mondják: tisztes eredmény. Farkas Kálmán tölgyről, akácról, nyárról vagy fenyőről, a szakemberek döntése szerint válogatják azokat a fajokat, melyek a klimatikus és talajviszonyok­nak a legjobban megfelelnek, és a legértékesebb fát adhat­ják. A nagy műgond és a szak­értelem fontos, hiszen a 2005- re szóló prognózisok nagy kö­vetelményeket tételeznek fel. Az élőfakészlet addigra 11,5 millió köbméterre kell, hogy növekedjék, ami a jelenlegi­nél 15 százalékkal több. Fon­tos, hogy az extenzív, vagyis telepítéses módszer mellett az intenzív gazdálkodás is nagyobb szerephez jusson. Figyelembe kell venni, hogy megyénkben sok olyan terü­let van, amely alacsony aranykoronaértékű, ott erdő- gazdálkodáson kívül mást csinálni nem lehet. Ez fontos része a programnak, hiszen a megszűnő veszteséges mező- gazdálkodást a nyereséget hozó erdőgazdálkodás váltja fel. Új módszerek keresése Az erdővel foglalkozók kö­rében mind többször merül fel, hogy keresni kell a jöve­delmezőbb gazdálkodás szer­vezeti formáit. Fontos helyet kap ebben a kooperáció, a gesztorerdészetek és a társu­latok szorosabb együttműkö­dése. Javaslatban szerepel egy közös erdészeti vállalat létrehozása is, hiszen az érde­kek kényszerének ez felelne meg a legjobban. Szó van az állami és szövetkezeti erdő- gazdálkodás szorosabb, szer­vezettebb munkájáról. Az in­tegrációs törekvések a jövő­ben még nagyobb hangsúlyt kapnak. Mint látható: a megye er­dőgazdálkodásának jelentősé­ge folyamatosan nő. A fava- gyon növekedése mellett igen fontos, hogy a használhatat­lannak mondott területek is hasznosulnak. Most már az is lényeges, hogy az elképzelé­sekhez szükséges szakember- képzés üteme gyorsuljon, hi­szen a húszesztendős prog­ram csak részvételükkel lesz eredményes. (b. 1.) Áz adózás is kedvez Szakcsoportok Nyírbátorban Tavaly is jelentősen növe­kedett, idén várhatóan to­vább emelkedik a szakcso­portok tagjainak száma a nyírbátori áfésznél. Az új adórendszer ugyanis ösztönzi a kistermelőket, hiszen öt­százezer forint árbevétel alatt nem kell adót fizetniük. A ti­zenkét szakcsoportnak több mint 1700-an tagjai a város­ban és környező falvaiban. Legnagyobb számban a ser­téstenyésztők vannak, de egy­re többen csatlakoznak a mé­hészeti szakcsoporthoz is. Az utóbbi időben megsokasod­tak a nyultenyésztők, hiszen a felvásárlók egyre jobban fizetnek az átvett állatokért. A 116 tagú méhész szakcso­porttól az elmúlt évben a ter­vezett 590 mázsa helyett 646 másza mézet vettek át a fel­vásárlók. A jó termés össze­gyűjtéséhez a termelési elő­legként adott, kellő időben eljuttatott 560 mázsa kris­tálycukor is hozzájárult. A méhészkedők 15 százalékos kedvezménnyel vehették bir­tokba a pergetőket és kaptá­rokat is. A legdinamikusabb emel­kedést a sertéstenyésztők száma mutatja. Ennek okát a felvásárlási ár növekedése és az átvétel kiegyensúlyozott­sága egyaránt magyarázza. A szakcsoport munkájának mi­nőségét jelzi az a Báldy Bá­lint arany emlékplakett, amelyet kiemelkedő eredmé­nyeikért az elmúlt évben vet­tek át a MÉM-től a szakcso­port tagjai. A segítségnyúj­tásban a hizlalási előleg, va­lamint a kocavásárláshoz adott 1500 forint vissza nem térítendő támogatás bizonyult a leghatékonyabbnak. A kerthasznosító szakcso­portnál szintén emelkedett a tagok száma. Fokozta a ter­melési kedvet, hogy a meg­termelt zöldséget, gyümöl­csöt korlátlan mennyiségben átvette az áfész. Fennakadás­ra mindössze a paprikater­melők panaszkodhattak, hi­szen a konzervgyárak a szerződésben kötött feltétele­ket megváltoztatták, eseten­ként csak magházától meg­tisztítva vették át a termést. (k) Még idén elkészül Nyírbátorban az intézet sportcsarnoka. (E. E. felv.) új szakmunkásképp

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom