Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

1988. március 12. Kelet-Magyarország 15 Havonta átlagban 4—4,5 millió forint forgalmat bonyolít U a Nyíregyházi ÁFÉSZ 126. számú Ságvári kertvárosban le­vő ABC-boltja. (cs) ÖTÉVES A NYÍRFA KLUB Jubiláló nyugdíjasok FOGADOÖRAK. Kőrössy Kál­mán, a megyei tanács vb. titká­ra március 14-én — hétfőn — reggel 8 órától 10 óráig tart fo­gadóórát hivatali helyiségében. Ugyanezen a napon Koncz Imre, a Nyíregyházi Városi Tanács el­nökhelyettese reggel 8 órától 10 óráig fogadja az ügyfeleket hi­vatali helyiségében. Fazekas Já­nos, a Nyíregyházi Városi Ta­nács vb-titkára szintén ezen a napon tartja fogadóóráját Sóstó­hegyen, a kihelyezett ügyfélszol­gálati irodában, reggel fél nyolc­tól fél kilencig. Vásárosnaményban is hétfőn, azaz 14-én lesz fogadóóra, melyet ezúttal Miklós Elemér tanácsel­nök-helyettes tart reggel 8 órá­tól 10-ig, és délután 4—6-ig. Kis- várdán ugyancsak hétfőn tartja fogadóóráját Rákóczi András ta­nácselnök-helyettes délelőtt 10— 12-ig és március 16-án (szerdán) délután 3—5 óra kozott. Hivatali helyiségében ez idő alatt keres­hetik fel panaszaikkal, kéréseik­kel az állampolgárok. Baja Ferenc, a Nyíregyházi Vá­rosi Tanács elnökhelyettese már­cius 16-án — szerdán — délután három órától fél hatig várja a tanácsot kérőket irodájában. Március 14-én Nyírbátor ta­nácselnök-helyettese, dr. Lengyel Valéria 10—12 és 16—18 óra kö­zött hivatali helyiségében foga­dónapot tart. A KAZINCZY FERENC­RŐL elnevezett Szép ma­gyar beszéd verseny megyei döntőjében a következő ta­nulók bizonyultak a legjobb­nak. A középiskolásoknál el­ső Mészáros Ilona, a nyíregy­házi Vasvári gimnázium ta­nulója (szaktanára Nagy Éva), második Hadaszti Ani­kó a Krúdy gimnáziumból (tanára dr. Durucz István­ná). A szakmunkástanulók­nál Vártás Attila, a kisvár - dai 111-es szakmunkásképző tanulója lett az első (tanára Bodzás Csabáné), második Szűcs Pál a nyíregyházi 107- esből (tanára Takács Zoltán­ná). ők négyen képviselik a megyét az országos döntőben, amely Győrben lesz. A városi tyúk is talál szemet a megyeszékhely aszfalttal borított központjában. (Far­kas Zoltán felvétele)* Lottótájékozíató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 10. játékheti lottónyeremé­nyek a nyereményilleték le­vonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatos szelvényekre egyenként 444 382 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 2151 forintot, a 2-esekre 66 forintot fizetnek. A közölt adatok nem végle­gesek. (MTI) FELVÁSÁRLÁS, ÜJ ÜZ­LETEK. Március 11-én tar­tatta meg a K i svá rd a i ÁFÉSZ küldöttgyűlését, me­lyen beszámoltak az elmúlt évi munkáról és az 1988-as tervékről. A Kisvárda és Vi­déke ÁFÉSZ 20 településen több mint 55 ezer ember él­látásáról gondoskodik. Ta­valy fejlődött a bolti kiske­reskedelmi forgalom és a felvásárlási üzemág is ered­ményes volt. A terveknek megfelelően halad a kistele­püléseken a kereskedelmi egységek felújítása, Rétköz- berencsen és Tölgyesszögön új élelmiszerboltot nyitották. Ünnepségen emlékeztek meg a nyíregyházi Népi El­lenőrzési Bizottsásg tagjai pénteken a népi ellenőrzés megalakulásának 30. évfor­dulójáról. Az ünnepségen Kiváló Társadalmi Munká­ért kitüntetést vett át Sze­rényt József. Emlékplakettel köszönték meg Bartók Ká­roly, Füleki László, Horváth Sándorné és Vajda Albert munkáját.. Evek óta hagyomány már Nyíregyházán a 4. sz. Általá­nos Iskolában, hogy az ének­zene tagozat legkiválóbb hangszeres növendékei ré­szére versenyt rendeznek. Március 15-én két kategóriá­ban szerepelnek a diákok. A 3., 4. és 5. osztályosok 9 órá­tól, a 6., 7. és 8. osztályosok 11 órától szerepelnek. Érde­kesnek ígérkezik a közönség­díj, melyet az a diák kap meg, akire a nézők közül a helyszínen a legtöbben sza­A JÓSA .ANDRÁS MÚ­ZEUM Baráti Körének szer­vezésében március 12-én 8 és 12 óra között a várostörténe­ti jubileumi kiállítást feldol­gozó vetélkedő döntőjét tart­ják. A döntőn részt vesz az 1. sz. iskola, az 1. sz. gyakor­ló iskola, a 7. sz. és a 12. sz. általános iskola csapata, va­lamint hét baráti köri tag. ZÖLDÉRT-árak Ezen a héten is bőséges az áru- választék Nyíregyházán a ZÖL­DÉRT Vállalat boltjaiban és pa­vilonjaiban. Mit és mennyiért vásárolhatunk? A káposzta kilóját 5—7 forin­tért, a burgonyát 17-ért, a vörös­káposztát 9—5-ért, a savanyüká- posztát 16-ért vehetjük. A kelká­poszta kilónként 10—6 forintos áron. A vöröshagymát 17-ért, a fokhagymát 110—80 árulják. A karalábé kilóját 9—5-ért, a sár­garépát 8—5-ért, a gyökeret és a zellert 18—14-ért. a céklát 7-5- ért, a téliretket 6—4-ért kínálják. A primőrökből is jó az ellátás. A töltenivaló paprika darabon­ként 14 forint, a hegyes erős pe­dig 12—10 forint. Az uborka ára kissé mérséklődik, már csak 125 forint, a zöldhagyma csomója 8- ért kapható. Az almát 14—9-ért. a szárazbabot 85 forintért, a má­kot 160-ért árulják. Déligyümöl­csökből jelenleg a kubai és tuni­szi narancsból válogathatnak a vásárlók, viszont az Ízletes kó­kuszdió kilója 20 forint. A tojás darabját 2,10-ért adják. A MAGYAR NEMZETI BANK felvételre keres pénzügyi szak­középiskolai végzettségű munka­társat. Jelentkezni lehet a szám­viteli osztályvezetőnél. (549) Lobogózzuk fel a házakat! Nyíregyháza Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsá­ga és a Hazafias Népfront városi elnöksége kéri a lakosságot és az üze­mék, intézmények veze­tőit, hogy március 15-re, az 1848-as polgári forra­dalom és szabadságharc 140. évfordulója tiszteleté­re az ünnepnek megfele­lően lobogózzák fel :a há­zaikat, középületeket. Harmincéves munkájáért kapott elismerő oklevelet Franczel Andrásné, Hajdú Lajosné, Kajdi Károly, Kiss Sándor, Madácsi János, Sza­bó Pál, Tar Károly és Tren- csényi György. Huszonöt éves munkájáért vett át emléklapot Kun Fe- rencné, Réti József né és Szá­raz Istvánná. vaznak majd. A diákok a ze­neiskolában sajátítják el a muzsikálás művészetét, s ezért a szervezők ügyelnek arra, hogy elfogulatlan szak­mai zsűri ítélje oda az első három helyezett díját: Fehér Ottó, a zeneművészeti szak­iskola igazgatója, Décsi Zsu­zsanna hegedűművésznő és Somorjai G. Lehel, a Kis- várdai Zeneiskola igazgatója lesz a zsűri. A diákok zon­gorán, vonós, fúvós és egyéb hangszereken mutatják be tudásukat. A XXII. VASVÁRI PÁL- EMLÉKNAPOT rendezik március 13-án Nyírvasvári­ban. A megnyitó 8 órakor kezdődik az általános iskolá­ban, sport- és honvédelmi versenyekkel folytatódik a program. Bemutatkoznak majd Amatőr művészeti cso­portok, lesz termékbemutató és videofilm-vetítés is. Tíz órától a megyei úttörő-talál­kozóra kerül sor, délben pe­dig ünnepi nagygyűlésen em­lékeznek meg az 1848-as márciusi eseményekről. ÉVENTE 200 MILLIÓ fo­rint értéket állítanak elő a Nyírlugosi Állami Gazdaság konzervüzemében. A termé­kek 60 százaléka tőkés ex­portra kerül, a szocialista piacon 30 százalékát értéke­sítik, a többi a belföldi fo­gyasztókhoz kerül. A kister­melőktől felvásárolt gyümöl­csöt dolgozzák fel a 3 éve működő üzemben. Az idei tervek között egy meggyelő- berendezés megvásárlása sze­repel, Svédországból. VONAT AZ ESKÜTÉTELRE. A menetrenden kívül a MÁV külön gyorsvonatot indít március 25-én Debrecenből Nyíregyházán és Miskolcon át a Dunántúlra. A vonat 21,20 perckor indul Debre­cenből, 22,02 perckor Nyíregyhá­záról, s másnap reggel érkezik Lentibe. Erről a szerelvényről Miskolcon át lehet szállni a Szé­kesfehérvár érintésével Kör­mendre induló menetrenden kí­vüli gyorsvonatra. Lentiből az­nap 16,35 perckor indul vissza a Nyírségbe a vonat. Alakulásának ötödik év­fordulóját ünnepelte március 10-én a nyírteleki Nyírfa n y lUgdí j asklub. ' Találkozót szerveztek a helyi kluib- könyvtárban, ahol .a k isvár- dai, vásárosnaményi, nyír- egyháza-örökösföldi és a Ságvári-lakótelepi klubok köszöntötték a házigazdákat. Mint Lipcsei Mihályné klubvezető beszámolójából kiderült, a több mint hetven- fős közösség, a hagyományos kirándulás, színházlátogatás ismeretterjesztő előadások és szórakoztató programok szer­vezése .mellett, védnökséget vállalt a község fásítási és környezetvédelmi program­jának meg valósításában. A klub szinte minden tagja be­Az idén március 27-én. va­sárnap kezdődik a nyári idő­számítás, amikor egy órával előbbre kell igazítani az órá­kat. Hivatalosan vasárnap hajnali 2 órakor történik az átállítás 3 órára. A nyári idő­számítás szeptember 25-én fejeződik be. Ebben az évben is a szom­szédos országokká1 egyszerre .térünk át a nyári időszámí­tásra. Az óraigazítás miatt nem kell változtatni a MÁV menetrendjén. Az átállítás hivatalos időpontja a nem­A TELEFONDOKTOR jövő héten is folytatja előadásso­rozatát. Ezúttal a terhességi húgyúti fertőzésekről Hall­hatnak egészségügyi felvilá­gosítást. — március 14—19- ig. hétfő reggel fél nyolctól péntek este 8 óráig — akik feltárcsázzák a Telefondok­tort, a 13-555-ös számon. A „rendelés” szombaton csak négy óráig tart. ÚTLEZÁRÁS. Az 1988. március 15-én Nyíregyházán tartandó koszorúzási ünnep­ség miatt az alábbi útvona­lakat lezárják a forgalom elől: 8.45 órától 9.45 óráig a Petőfi utca, Széchenyi út és a Kiss Ernő utca közötti sza­kasza, 9.45 órától 11.30 óráig a Bethlen Gábor utca Ber­csényi utca és Kossuth tér közötti szakasza, valamint a Kossuth teret övező útvona­lak. lépett a hélyi vöröskeresztes alapszervezetbe; részt vesz­nek a település idős; arra rá­szoruló lakóinak szociális helyzetének felmérésében, nagy segítséget nyújtva ezzel a tanácsnak. Aktívan bekap­csolódtak a település múltjá­nak felkutatásába, a hagyo­mányok és tárgyi emlékek összegyűjtésébe is. Ezért a sokoldalú tevékeny­ségért mondott köszönetét .a klubnak a község vezetése nevében Szűcs Dénes tanács­elnök. Az ezt követő műsor­ban közreműködött a helyi 2-es számú általános iskola énekkara, a Dózsa Tsz és a klub tagjaiból szerveződött népdalkor, (dankó) zetközi vonatok közül Ma­gyarországon éri a Polo- nia, a Tisza és a Puskin ex­presszi, így az óraigazítás következtében 60 perces ké­séssel folytatják útjukat. A MAHART menetrendje is változatlan, a Volán-autóbu­szok jelenlegi menetrendeje pedig már tartalmazza a nyá­ri időszámításkor érvénybe lépő időpontokat. A MALÉV viszont új nyári menetrendet ad ki, .amely az óraigazítás napján lép életbe. (MTI) JÓ ÜTEMBEN HALAD Nyíregyházán a MÁV vonta­tási főnökség új takarítóbázi­sának az építése. Jelenleg a debreceni járműjavító dolgo­zói végeznek gépészeti szere­lést a műhelyben, ahol egy­idejűleg 8 négytengelyes ko­csi külső-belső tisztítására lesz majd lehetőség. A tervek szerint május elsejére adják át az épületet rendeltetésé­nek. ÖNKÉNT JELENTKEZETT A GÁZOLÓ. Önként jelent­kezett a rendőrségen Kafka Gyula 38 éves rakodó, buda­pesti lakos, aki március 10- én, csütörtökön a XI. kerü­let, Fehérvári út 47—51. szá­mú épület előtt személygép­kocsijával halálra gázolta dr. Medgyasszay Viktor 69 éves nyugdíjas budapesti la­kost, majd segítségnyújtás nélkül .továibbhajtott. A bal­eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. ARAMSZÜNETI KÖZLEMÉNY! Értesítjük nyírbátori fogyasz­tóinkat. hogy az alábbi időpon­tokban és helyeken áramszüne­tet tartunk: Március 14—15-én 8-tól t6 órá­ig: Béke u.. Csokonai u.. Szé­chenyi u.. Rákóczi u.. Görögte­mető u.. József A. u., Ságvári u. Március : 6-- 17-én 8-tól 16 órá­ig: Derzsi u.. Deák F. u., Szé­chenyi u., József A. ú.. Bercsé­nyi u., Bocskai és Honvéd u. Március 18-án 8-tól 16 óráig: Vörösmarty u.. Zsák u.. Köl­csey u.. Rajk L. u.. Alkotmány u.. Szőilö u.. Víztorony u.. Tol­di u.. Tinódi u.. Császári és Zal­ka M. u. Kérjük fogyasztóink türelmét és megértését. TITASZ V. NYÍR­BÁTORI KIRENDELTSÉGE. (571) Áramszünet — tiszavas­VARI! A TITASZ Vállalat érte­síti fogyasztóit, hogy az alábbi napokon és helyeken hálózat­szerelési munkák miatt áram­szünetet tart. 1988. március 16- án 08,00 órától 15,00 óráig a Zrí­nyi, Wesselényi, Október 6., Betblén, Móricz Zs., Fürst S.. Munka utcában. TITASZ Tisza- löki Kirendeltsége. (55146) M Kelet agyarország | képek 1 1118!,,f~11HI •, í , . A Ifi I i | 12., szombat GERGELY NAPJA A görög Grégoriosz lati­nos Gregorius formájának Gregor rövidüléséből. Je­lentése : éberen őrködő. Névnapok még: Engel­hard, György, Maximilián, Miksa, Szibilla, Teofánia. A Nap kél 6 óra 04 pere­ikor, nyugszik 17 óra 45 perckor. A Hold kél 2 óra 51 perc­kor, nyugszik 10 óra 13 perckor. Száz éve született Mónus Illés (1880—1044) szociálde­mokrata vezető, újságíró. Március 13., KRISZTIÁN NAPJA A latin Christianus rövi­dülése. Jelentése: Krisztus­hoz tartozó, keresztény. Ajtony, Humbert, Ida, Leander, Lizander, Lizand- ra, Rodrigó, Rozina, Solt, Szabin, Zina és Zoltán nap­ja is van. A Nap kél 6 óra 02 perc­kor. nyugszik 17 óra 46 perckor. A Hold kél 3 óra 45 perc­kor, nyugszik 11 óra 26 ' perckor. Száz éve született Anton Makarenko 01888—1939) szovjet pedagógus és író. [|jjjg] Időjárás Varhato időjárás az or­szágban ina estig: gyakran lesz erősen felhős az ég. Kisebb eső, illetve hózápor várható. Többfelé megerő­södik az észak nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —3 és plusz 2 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok kö­zött lesz. — Na, komám, hogy ízlik a házasélet? — kér­di a drámaírót a régi ba­rát. — Ó, roppantul élve­zem — feleli a drámaíró. — Már két tragédiára való anyagot gyűjtöttem. Olyasészolgálat Hírek, információk' közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-877 A délutáni és esti hírügyeletes: KERTÉSZ SÁNDOR Esti ügyelet: 18-184 Kéziratárverés Kétszáznyolcvanezer márkáért kelt el Marx Károly levele egy árverésen az NSZK-beli Marburgban. A le­vél címzettje Thomas Alsop brit reformista szociálde­mokrata volt, 1878-ban. A Stargard kézirataukciós cég szokásos tavaszi árve­résén számos más neves ember levelei, kéziratai is bor­sos áron keltek el. Kalapács alá került egy 1783-ban írt Mozart-levél is, amelyben a zeneszerző egy mecénás anyagi támogatásáért folyamodott. Aligha kapott an­nak idején olyan értékű összeget levele nyomán, mint amilyet most kifizettek írásáért; százhetvenezer már­káért vette meg az új tulajdonos, egy nyugatnémet gyűjtő. Jó pénzért, kilencvenötezer márkáért vevőre talált továbbá a csillagász és matematikus Kepler levele a hadvezér Wallensteinhez, a harmincéves háború ki­emelkedő katonai egyéniségéhez. Végeredményben a remélt 2,7 millió márkás bevé­tel helyett négymilliót könyvelhetett el magának a cég. „F.lődeink fegyverei” címmel nyílt kiállítás pénteken Nyír­egyházán a Jósa András Múzeumban. Képünk a bemuta­tón készült, melyen régi korok fegyvereit, páncéljait, hadi öltözeteit ismerhetik meg tárgyak és rajzok segítségével az érdeklődök. (FZ) Népi ellenőrök kitüntetése Ifjú muxsikusok versenye Oraigarítás március 27-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom