Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

KU HÉTVÉGI MELLÉKLET Szamosszegről Nashville-be Boció, aki az USA-ban is magyar maradt Amikor a közelmúltban Szamosszegen jártam, érdek­lődtem: ki ismeri Bodó Sán­dort? Csak az idősebbek kö­zött akadt, aki tudott róla, mondván, volt valaki, aki festegetett. Róla lenne szó? Róla — mondom — s így de­rül ki, kortársai közül, az 1920-ban születettek nemze­dékéből emlékeznek rá. Mint festőről nem tudnak, legfel­jebb annyit, valahol Ameri­kában él. Pedig Bodó Sándor és felesége, Ilona, a tenge­rentúlon híres emberek let­tek. Harminc éve élnek az ál­lamokban, s bár úgy hirde­tik magukat, hogy Bodó’s Art Studio, Nahsville, High­way 100, magyarok marad­tak, minden porciká jukkái. Példa volt erre pár évvel a Tisztelet a szülőföldnek ki­állítás Budapesten, amikor jó pár alkotásukkal érkez­tek. A nézők megdöbbenve látták, hogy a legamerikaibb képeken is ott vannak a ma­gyarok. Mindez nem volt vé­letlen. Bodó Sándor képei­nek nagy részén azt ábrázol­ja: miként vettek részt a ma­gyar emigránsok az amerikai függetlenségi harcokban, mit adtak ahhoz, hogy győ­zedelmeskedjék a washingto­ni eszme. Nézem képeit: Huszártábor Érem Budavár visszavívásá- nak 300. évfordulójára. Szobrász is Bodó. Legutóbbi művei is Magyarországgal kapcsolatosak. Az USA-ban adta ki azt az éremsoroza­tot, mely Budavár visszaví- vásának 300. évfordulójára készült. Sok más érme a vi­lág legkülönbözőbb múzeu­maiban vannak, kisplaszti­káival, szobraival együtt. A múlt esztendei FIDEM- kongresszus idején is feltű­nést keltett alkotásaival. Ugyanakkor igazi jó barát­ként szegődött a magyar mű­vészek mellé, akiket helyis­meretével menedzselt, segí­tett. Művészi hírneve sokat számított, és érdekes, hogy az Egyesült Államokban úgyne­vezett művészeti • stúdiója mindenfelé ismert. Nincsen olyan amerikai nagyváros. szabályai szerint dolgozni. Egy biztos: a maga válasz­totta útról ennek ellenére nem mondott le, évek óta kö­vetkezetesen ragaszkodik té­májához. szerkesztési elkép­zeléseihez. Felesége, aki in­kább naiv stílust követ, lé­nyegében egy Nyugaton igen kedvelt irányzatot szolgál, nem kis sikerrel. A kritikusok bizonyára vi­táznának képein, milyen is­kolához tartoznak, mennyire korszerűtlenek vagy éppen modernek, netán naivak. Egy biztos, fölényes rajztudása, amit a képzőművészeti főis­kolán szerzett imponáló, színérzéke megdöbbentő. Ta­lán a csataképektől elszokott szemünk az oka, hogy kicsit csodálkozva nézzük műveit, melyek elképesztő sikert hoz­tak neki az Egyesült Álla­mokban. És ami rokonszen­ves: Bodó magyar maradt. Amit a történészek elmulasz­tottak, azt igyekezett pótolni, bizonyítván, hogy mi ott vol­tunk akkor is, amikor a füg­getlenségi nyilatkozatot még éppencsak hogy fogalmazgat- ták az USA-bah. Hírnökünk, propagandistánk az Üjvilág- ban, ahonnan haza-hazalá- togat, s ezen a nyáron is itt szándékozik tölteni.hosszabb időt. ö is egy azok közül, akik megyénkből- indultak, Huszárok a gloucesteri csatában. 1781-ben. Pennsylvaniában, 1778; A gloucesteri győzelem huszá­rokkal; Huszárparádé Char­leston utcáin 1779; A char­leston! roham; Éjjeli harcban a huszárok New Orleansnál. Bodó szatmári szemében ott­maradtak a gyermekkorban látott lovak képei, s talán ezért is a vonzódás e nemes állatokhoz, melyek hátukon a legendás magyar huszárt hordják. De nemcsak festő. ahol ne rendezték volna meg tárlatait. Művei negyven könyv illusztrációjaként is ismertek. Különleges helyet foglal el az USA művészeti életében, hiszen ott se sok a csataképfestő, főleg az olyan, aki az ottani história kevés­sé ismert eseményeit örökíti meg. Ott amerikainak tart­ják, és Bodó Sándor kényte­len is a marketing ottani messzire jutottak, de szívük újra és újra hazahúzza őket. Jó, ha tudunk róla, szelle­miségünk távoli hirdetője mégiscsak innen, a Szamos mellől indult világhírszerző útjára. B.L. Címképünkön: Huszárparádé a charlestoni utcán, Bodó Ilona műve. annak tiszteletére, hogy száz évvel ezelőtt villamosították — az elsők között — Máté­szalkát. Bíró Lajos ezen a munkán dolgozik. Egyik kezé­ben mécsest tartó, életnagy­sága paraszti iú-alákot-terve­zett. A figura mellé, majd egy emléktábla kerül, ezt is a művész készíti. Sirpa Ihainus nem magyar állampolgár, egyelőre még meghosszabbított tartózkodá­si engedéllyel lakik Magyar- országon. Finn állampolgár­ságát nem kívánja feladni. Sokáig a lakás berendezése kötötte le idejét, de már ő is dolgozik. — Mindenképpen külföl­dön kívántam folytatni ta­nulmányaimat. Először Len­gyelországra vagy Angliára gondoltam, de a barátaim annyi jót mondtak Magyar- országról, hogy végül is ide jöttem. Döntésemet az is be­folyásolta, hogy Európában szinte már csak Magyaror­szágon tanítják a tradicioná­Egervári motívumok. (Bíró Lajos plakettje) karakterét is hagyjuk érvé­nyesülni a műben. Sirpa Ihanus művei egyéni művészeti világról tanúskod­nak. Szobrainak anyaga a finnek köziül a legfinneb'b: fa és kő. Öreg gerendákat, az idők során már patinássá vált fát hasiznál és hozzáadja' a már eredetileg is az idő által megmunkált anyaghoz a sa­ját keze nyomát. A fába ékelt kő újfajta dimenziót ad az egyszerű fadarabnak. Memó­riái című műve egy fáiból ké­szített csonka háromszög, af­féle emlékmű. A fa rajzola­tán rovátkák, mintha ősi írás lenne. A mű időtlen, éppúgy elképzelhető egy őskorból megmaradt fejfának, mint egy mai absztrakt műnek. Ama figurális ábrázolás sem idegen a művésztől, erről több mellszobor, tanulmány is tanúskodik. A finn szobrásztól egy eset­Memoriál. (Sirpa Hannele alkotása) Még a mátészalkaiak közül is kevesen tudják, hogy né­hány hónapja egy fiatal míi- vószházasipár telepedett le a városban, Bíró Lajos és Sirpa Hannele Ihanus szobrászmű­vész személyében. Bíró Lajos tulajdonképpen szűkebb ha­zájába jött vissza, hiszen tyu - kodi származású. A képző- művészeti főiskolán diplomá­zott két évvel ezelőtt. 198t>- ban Herman Lipót-díjbian ré­szesült. Jelenleg Szőnyi Ist- ván-ösztöndíjas. Munkáiból a Művelődési Minisztérium is vásárolt. Több önálló és cso­portos kiállításon is szerepelt például Nyíregyházán, Buda­pesten a Bartók Galériában, a pécsi kisplasztikái bienná- lón, Hatvanban és Salgótar­jánban. Néhány hónappal ez­előtt a finnországi Tamperé­ben rendezték meg tárlatát. Köztéri munkája látható Bu­dapesten és Tyúkodon. A Művészeti Alap tagja, szob­rai erősen kötődnek a ma­gyar plasztikai hagyomá­nyokhoz, művészi érdeklődé­se központjában az ember áll. Realistának tartja magát. Sirpa Hannele Ihanus — mint a nevéből is kiderül — külföldi származású. Finnor­szágból jött a Magyar Képző­művészeti Főiskola szobrász szakára vendégművészként, hogy tovább folytassa tanul­mányait. Előzőleg a Helsinki Szabadművészetek iskoláján, illetve egy finn képzőművé­szeti főiskolán fanult. Neki is több finnországi önálló és egyéni kiállítása volt. Alko­tásaival a magyar műértő kö­zönség még csak Tokajban ismerkedhetett meg. Mátészalkán Wesselényi ut­cai lakásukat egy előzőleg üresen álló orvosi lakásból alakították át számukra. A kertes családi házban két műterem is van, így zavarta­lanul dolgozhat mindkét mű­vész. Fiatalok mindketten, a főiiskolán ismerték meg egy­mást. Sirpa Ihanus még töri a magyar nyelvet, és beszél­getés közben gyakorta a férje segít mondandója megértésé­ben. Ez nem túl könnyű, ő ugyanis finnül nemigen be­szél. Ettől függetlenül a fia.- tal házaspár láthatóan jól rhegérti egymást. — Véletlenül kerültünk Mátészalkára — mondja mintegy magyarázatként Bí­ró Lajos. — Budapesten ke­vés lehetősége van egy fiatal művésznek. Készítettem Tyú­kodra egy Dózsa-szobrot, és Lengyel Ferenc környezetter­vező mérnök barátom hívott, hogy nem lenne-e kedvűn!: letelepedni. A mátészalkai tanács is minden segítséget megadott, s ami a legfonto­sabb, lakást is kaptunk. Anyaggal is ellátnak minkét a szálkái üzemek, szövetkeze­tek, s ez sem utolsó szem­pont. Bíró Lajosnak jól sikerült az itthoni indulás, mert azon­nal megbízást is kapott. A mátészalkai Titásznak kell készítenie egy emlékműfélét, lisabb figuramintázást. A tér és forma fogalmairól talán itt lehet a legtöbbet elsajátí­taná. Egyébként egyre több modern művész rájön ara, hogy a figurális megjelenítés a művészetek alfája. Ennek elsajátítása nélkül nem lehet igazán jó szobrász senkiből sem. — Ha már a külföldi mű­vészetről beszéltünk, vajon a finn szobrászat mennyiben különbözük a magyartól? — A skandináv szobrászat­nak közvetlenebb a kapcso­lata az anyaggal. Sokkal több- fát használunk, de hisz ez természetes, hiszen Finnor­szág nemcsak a tavak és szi­getek. hanem az erdők orszá­ga is. A fa naturális voltát igyekszünk megőrizni. A fa erezeteinek rajzolatát, még a göcsörtjeit, egyszóval a fa leges magyarországi kiállí­tásról érdeklődöm. . Kiderül, ez nem fog könnyen mefini, mivel a'legtöbb műve otthon maradt. Itt pedig még alig néhány alkotása készült el. Sirpa Ihanus elmondta, hogy férjé, Bíró Lajos tam­pered kiállítása igen jól sike­rült. Több fifth lap is elisme­rően szólt a'magyar szobrász Finnországban ma már nem is alkalmazott, a régi hagyó- . mányokat követő stílusáról. A beszélgetés végén a finn f •srmagyár barátságról, káp- f csőlátókról beszélgettünk. Ki- 1 derült, hogy nem is olyan messze Mátészalkától, Nagy­bányán a híres festőiskolá- ban hosszabb időt is eltöltött a legnagyobb finn festő, Ak- seli Gallen Kallela. Bodnár István Műteremben Sima Hannele Ihanus és Bíró Lajos szobrászművésznél 1988. március 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom