Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-02 / 52. szám
1988. március 2. Kelet-Magyarország 3 Mit tehet a szakszervezet? Segítség a munkanélkülieknek Beszélgetés Nyikos Lászlóval, a Szakszervezetek El méleti Kutató Intézetének igazgatóhelyettesével. Nevezhetjük munkaerő- fölöslegnek az érintett embereket, és elhelyezkedési segélynek a számukra hónapokon át kifizetett összegeket — a tény tény marad: évtizedek teljes foglalkoztatottsága után megjelent hazánkban a munkanélküliség. Hogyan alakult ki ez, és milyen kilátások vannak a közeli és távolabbi jövőre? Ezekkel a kérdésekkel kerestük fel Nyikos Lászlót, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének igazgatóhelyettesét, a közgazdaságtudomány kandidátusát. — Hatékony gazdaságot akarunk Magyarországon, s az a világon mindenütt piacgazdaság — mondta a bevezetőben. — Annak pedig alapvető ismérve, hogy minden áru, ide értve a munkaerőt is, amelynek árujellegét a szocializmusban sokan és sokáig tagadták, sőt, ma sincs ebben egységes vélemény. Ha a piac hatékonyan működik, akkor nagyobb a kínálat, mint a kereslet, azaz kínálati piac alakul ki. — A munkaerő azonban egyáltalán nem hiánycikk, mint köztudomású. Viszont mindeddig alapelv volt a teljes foglalkoztatottság, tehát szó sem lehetett munkanélküliségről. — Helyesbítenem kell: szó igenis volt róla. Tudtuk és mondtuk, hogy jelentős belső, úgynevezett kapun belüli munkanélküliség van az országban. Ezen ■ túlmenően: ha nem is beszéltünk róla, vagy csak ritkán, azért tulajdonképpen mindig létezett bizonyos regionális és strukturális munka- nélküliség. Azaz: az ország egyes vidékein, ' például Szabolcs-Szatmárban olyan kevés volt a munkahely, hogy ezreknek kellett ingázni lakóhelyük és a főváros, vagy valamelyik másik nagyváros között. — Milyen elképzeléseik vannak ezen a téren? — A megoldás természetesen nem egyszerű, igen sok oldala van a kérdésnek. Az egyik az, hogy a bérreformmal együtt felül kell vizsgálni a jelenleg általános, kétkeresős család- modellt. Ez egyrészt a fel- szabadulás utáni idők sok területen megmutatkozott leegyszerűsítéseiből, a rosz- szul értelmezett női egyenjogúság megvalósításából maradt ránk. — Ebből azonban következnék, hogy a férjek keressenek annyit, amennyiből megél a család. — Természetesen a különbözetnek be kell folynia a családhoz. Ezért is kell újragondolni, megvizsgálni a bérreform során, hogy mit tartalmaz a munkabér. összefügg ez a társadalombiztosítási rendszer ugyancsak nagyon időszerű reformjával is. Ma még ott tartunk, hogy nem tudjuk igazán mérni a teljesítményeket, abban az értelemben, hogy nem tudjuk: milyen teljesítmény mennyit ér. — Jelentős a nemtermelő, úgynevezett improduktív szféra. — Ez valóban nagy, társadalmi gond. Jobb szó híján improduktívnak nevezünk mindenkit, aki nem vesz részt közvetlenül a termelésben, tehát az állami, tanácsi tisztviselők, társadalmi tisztviselők mellett az orvosok, pedagógusok, művészek stb. szintén ide tartoznak. Összesen mintegy 8—900 ezer ember sorolható ebbe az úgynevezett nemtermelő kategóriába. Akárhogyan nézzük, ez mindenképpen sok. — Milyen méretű ma a magyarországi munkanélküliség, és mi várható? — Ma még csak a folyamat elején tartunk, s bár a nyilvántartások szerint tízezer fölött van a munka- nélküliek száma, a valóságban ennél több, 20—30 ezer ember keres ma munkát. Számítani lehet arra, hogy az ország északkeleti részében — így Szabolcs-Szatmárban is — meglévő, ismert munkanélküliség más régiókra is átterjed. Előrelátható, hogy az idén általánosan bevezetett bértömeggazdálkodás is leépítésre késztet számos vállalatnál. Több mint valószínű tehát a munkanélküliség növekedése a következő években, addig, amíg a gazdaság a jelenlegi stagnálásból ki nem mozdul, nem kezdődik el számottevő fejlődés. — Hogyan állunk nemzetközi összehasonlításban? — Lehet, hogy furcsán hangzik annak, aki ilyesmivel nem foglalkozott: a fejlett tőkés országokban nem számít munkanélküliségnek, ha a munkaképes lakosságnak csak 2—3 százaléka keres elhelyezkedést. Nálunk 2 százalék százezer embert jelent, vagyis a jelenlegi arány jóval elmarad az ottani alsó határtól. — Megalakult a SZOT fog- lalkoztatáspoltikai tanácsa, amelynek ön is tagja. Milyen feladatok hárulnak erre az új tanácsra? — Űj módon kell a társadalmi kérdéseket megvizsgálnia a szakszervezeti mozgalomnak is. Jelenleg a szakszervezetek egyszerre képviselik a társadalmat mint tulajdonost, és a dolgozókat, akiknek érdekvédelmi szervezetük. Ezután elsőrendű feladatnak a munkavállalók érdekvédelmét kell tekintenie a szak- szervezeti mozgalomnak. Természetesen nem lehetünk a haladás kerékkötői, tudomásul kell venni, hogy a változások „szülési fájdalmakkal” járnak, de rá kell kényszeríteni a vállalatokat, hogy a szükséges leépítést messzemenő humanitással intézzék. — Milyen segítséget lehet nyújtani azoknak, akik már most, 1988-ban megélhetés nélkül maradtak, illetve maradnak? — A szakszervezetekkel kezdem. Saját anyagi eszközeikből is hozhatnak létre munkahelyeket, alapíthatnak vállalatokat, ahol értelmes munkával foglalkoztathatnak munka nélkül maradókat. Másrészt segélyalapot is hozhatnak létre a szakszervezetek, ehhez részben saját pénzeiket használhatják fel, részben pedig élniük kell a magyar munkásszolidaritás hagyományaival, gyűjtéseket lehet indítani a munkanélküliek javára. Az állam számára is bőségesen van tennivaló ezen a téren: érdekeltté kell tenni a vállalatokat a területi munkaerőgondok megoldásában. V. E. Többet kemény valutáért, s a hazai piacra Változtatni szükséges az exportarányon A HAFE múlt évi mérlege Szállítás előtt a konvejorpá- lyák. Bár 1986 után stabilabbá vált a Hajtóműveik és Festő- berendezések nyíregyházi gyárának gazdálkodása, de tavaly is akadt néhány meglepetés. Év elején a megrendelések, a szerződések aláírása jelentette a legnagyobb gondot, ami miatt ütamtelen- né vált a termelés és megnövekedtek a 'költségek. Ezt az év végére jobb szervezéssel, nagyobb munkatempóval valamennyire ellensúlyozták. A hajrára magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a 686 fős kollektíva és behozta az elmaradást. Tavaly 627 mülió forint értékben szállítottunk festőberendezéseket és konvejoro- kat partnereinknek — értékelte az évet Hekmann László igazgató. Ebből igen magas — 397 millió — a szocialista export aránya. Tőkés ■szerződésben csak 21 millió forintért készítettünk porszóró festőberendezést, részegységeket, aíkairészöket. A csökkenő termelői árak, a rubel árfolyamváltozása, a külső kooperációs partnerek termékeinek áremelkedése érzékenyen érintette a vállalatot. Ök is tudják, ahhoz, hogy a termelés nyereségesebbé váljék, a szocialista exportot lejjebb kellene szorítani és nagyobb erőket fordítani a belföldi piac meghódítására. Már 'csak azért is, mert a hazai gazdálkodó szervek költségtételei között kiemelkedően magas az anyagmozgatásra szánt ösz- szeg. Az orvoslás egyik módja a konvejor, amely szállítószalagként, akár több kilométeren keresztül továbbítja a nehéz munkadarabokat is. Festőberendezéssel kombi— nálva a rozsdás alkatrészt a szalag végén felületkezelten, lefestve lehet a részegységbe beszerelni. Hogy mégsem sikerül ennek ellenére a belföldi szállításokat növelniük, ők a gazdálkodó szervek fejlesztési alapjainak csökkenésével magyarázzák. Pedig mór van jó példa: a Hajdúsági Iparművek a nyíregyháziak berendezéseivel növelte termelését. Jó lehetőséget jelenthet a Jászberényi Hűtőgépgyár megrendelése, amely új termékének gyártását automatizálja ilyen formában. Erre az évre 610 millió forintos forgalmat terveznek, aminek teljesítéséhez továbbra is jelentős mértékben szükség van külső kooperációs bedolgozásra és a vgrnk-k munkájára. A tőkés export 28 millióra emelkedik az idén. Érdekesség, hogy Kínában jelenleg a harmadik berendezésüket szerelik és várhatóan ebben az éviben megkezdik a negyediket, — dollárelszámolásra. 4 z emberek nem felejtenek — fogalmazódott meg bennem vasárnap este Ambrus Kyri és Dobos Attila KPVDSZ mú- velődésiház-beli estjén. A két énekest élőben több mint 20 éve láttam. Ezúttal az is nagy cm érdekelt: az emberek ismerik-e még őket, kíváncsiak-e még rájuk, avagy az idő pora belepte, megkoptatta-e népszerűségüket és elhomályosította a közönség emlékezetét? Miközben a régi számokat hallgattam és a nézők arcát figyeltem, egy nagy találkozás szemtanúja lehettem. A legtöbben újra átélték negyedszázaddal ezelőt- J ti önmagukat, hajdani érzé- ' sek sejlettek fel bennük. Ilyenkor bebizonyosodik. I hogy a táncdalok egy ré-' szére nem illik a „kérészéletű’’ jelző. | 4 művészekre, akik az emberekben valaha I érzelmi húrokat pengettek meg, 20—25 év. múlva is szívesen emlékeznek, | sőt őket újra látni, velük ' ismét találkozni óhajtanak, mint azt a vasárnap esti i KPVDSZ rríúvelődésiház | beli zsúfolt nézőtér is példázta, ■ (csgy) Peresztrojka 3 61 fésült férfi lép be a gyorsvonat első osztályú fülkéjébe. Alig huppan le a vörösbársenyos ülésre, újabb utas érkezik egy feltűnően jól öltözött úr személyében. Nyomban felfedezik egymásban a régi ismerőst, jóízű tereferébe kezdenek. Hajdani közös diákévekről, sikerről, pénzről, politikáról folyik a szó. Ügy belehevülnek, hogy észre sem veszik a megjelenő kalauznőt. A halkbeszédű jegyvizsgálónak kétszer is meg kell ismételnie a közismert felszólítást, míg magára tudja vonni figyelmüket. — Tessék — nyújtja pda a jegyét jólöltözött, miközben hanyagul hozzáteszi: — És kérnék egy első osztályú pótjegyet! — Én szintén — nyújtja jólfésült is, s már folytatná, amit elkezdett, ha nem szólalna meg előbb a vasutas: — Nincs hely a másodosztályon? — érdeklődik kedvesen, még egy halvány mosolyt is mellékelve kíváncsiságához a kilyukasztott tikettek fölül. — Miért? — kérdez visz- sza jólfésült megütközve, s némileg ingerülten, hisz kénytelen végleg elejteni meséjének fonalát. — Mert ha van, pótdíjat is fel kell számoljak — szívódnak fel a kalauznő arcáról a mosoly vonásai. — Húszhúsz forintot. — De kérem! — replikázik jólöltözött. — Nem először utazom így, de még soha nem kellett pótdíjat fizetnem! Adjon egy pót jegyet és a viszont látásra! — Pedig a szabály az szabály — adja vissza a kezelt jegyeket a kalauznő, s venné is elő a dolog elintézéséhez szükséges papírokat, ám jól- fésültnek további véleménye van az ügyről: — Tele a tévé, meg a rádió a peresztrojkával! — zúdítja dühét ismerőse felé, de nem annak címezve. — Mást sem olvasni az újságban mint megújulás, szemléletváltás és tessék . .. Fújhatják itt reggeltől estig, nem változik semmi ... A MÁV-nál is minden a régi, pedig az ország egyik legnagyobb vállalata ... Ugyanaz a szemlélet, semmi rugalmasság! A MÁV alkalmazottját szemlátomást zavarba hozzák a hallottak, még a toll is megáll a kezében. — Jól van ... Vehetjük úgy is, hogy csak itt volt hely — mondja nagy sokára, s csendeset köszönve átmegy a következő fülkébe, hogy teljesítse a kötelességét. Czine Gáspár Útravalót a tanácstagnak! Szakszerűen, tájékozottan! KIVÁLÓ GYAKORLATOT honosít meg Nyíregyházán a városi tanács. A 'tanácstagokat összefogó klubja olyan információs lehetőség, amely lassan teljes körű tájékoztatást ígér. Vagyis a tanács apparátusa igyekszik mindent megtenni, hogy a klubtagság minden kérdésére választ kapjon. Ügy tudjon felkészülni egy-egy testületi ülésre, hogy ott érdemben legyen képes szólni, vitázni, véleményt kialakítani és szavazni. A tanácstagok klubjának programja követi a megtárgyalandó témáikat, de emellett minden érdeklődő tanácstagnak minden más kérdésére is választ ad. Aztán vitafórum is ez, ahol a választottak egymás véleményét is ütköztethetik, netán egyeztessék, vagy éppen különbözőségét ■hangsúlyozzák. Vagyis ez a fórum jó, kell. Teljesen érthető, ha az ■embert az izgatja, miként lehetne ezt továbbfejleszteni. Mert jóllehet a tanácstag és a hivatal tud már szót váltani, a választó még mindig kicsit távol van. Igaz, ebben a Lakosság is ludas, hiszen érdeklődése nem ostromol egeket, de ■hát azt is meg kell nézni, miért nem. A következő lépés most az kellene hogy legyen: minden tanácstag találja meg azt a keretet, melyen belül választóival folytathatna dialógust. Kikérné véleményüket; tanácsot kérne, hogy egy várható témában miként szavazzon. KORÁNTSEM TELJES A LISTA, de valahol itt kellene kezdődnie annak, amit úgy hívunk: társadal- masított politika. Igaz, ehhez a mai szisztéma — ez is valamilyen örökség — nemigen ad lehetőséget. A tanácstagi beszámolók kötelező ese- ménytelensége sosem lesz izgalmas közéleti fórum. Az ■előre megírt, stencilezett, rossz plakátokkal hirdetett beszámoló annyi, mint semmi. Főleg azokban a városrészekben, ahol az elidegenedés kézzel tapintható. Talán az lenne a legjobb folytatás, ha a tanácstagoknak is lenne egy klubjuk. Egy álompélda. Azt mondja a választott, hogy ő minden hónap első hétfő délutánjától a körzeti könyvtárban van. Oda kiteszi a ■plakátot, hogy mire kér választ, felhatalmazást. Meg azt, mit akarnak a választók. így kialakul egy rend, a beszélgetési lehetőség, ahol a formaságok nélkül, az apparátustól nem gyámolított tanácstag állandó párbeszédet folytat megbízóival. ■Nem biztos, hogy ez a jó. De hogy valami kell, az kétségtelen. Mert azt mindannyian akarjuk tudni, mit csinál a tanácstag. Azt is, hogy miként fog szavazni. Az utólagos reklamáció sehol nem ér semmit. Márpedig ha igényünk van, akkor lépjünk mi is. Ha kell hát ötlettel serkentsük, ha az kell, hát kényszerítsúk a tanácstagot, hogy igenis vegye nagyon komolyan: őt mi küldtük. Nekünk tartozik elszámolással. Csak ■tőlünk viheti a voksot! CSAK A TELJES NYITOTTSÁG, a szakszerűség, a választó adta erő és bizalom lehet a helyi népképviselet esetében is ütőképes. Formális demokráciánkat ám cseréljük valódira. Ha lassan megy, akkor nem a demokrácia a hibás. Bürget Lajos Találkozás
