Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-11 / 35. szám
1988. február 11. Kelet-Magyarország 3 Á mérnökeiét íratlan törvénye Fonoda a MÚV 116171 SZükCld C juhpajtában Nehéz évek után Petneházán Az orsózógép automatikusan kivágja a foualhibákat. A nagyorsókra már jó minőségű szálat csévél. A TAVALYI ŐSZI PARLAMENTI ÜLÉSSZAK egyik felszólalója említette, hogy nálunk ,a mérnökök 7—8 szó- zaLóka vesz részt rendszeresen továbbképzésben. Megszűnt az a kényelmes helyzet, hogy elég volt egyszer megtanulni a tudományt, vagy egyszer hosszabb vándorútra kelni, és ellesni az élenjárók gyártási fogásait. A megszerzett ismeretanyag felezési idejét sokan 3—5 évre becsülik. Magyarán szólva nehezen tanulunk és gyorsan felejtünk. Ez .azért is elgondolkoztató, mert a magyar oktatási rendszerre — a műveltség és a szakmai .képzést tekintve egyaránt — az alulképzés a jellemző. Az iskola által közvetített tudás elégtelen .a jelen, de legfőképpen a jövőbeni követelményekhez képest. A megszerzett tudásanyag természetes eróziója mellett a munkához szükséges ismeretanyag jelenítő« részének életben maradási ideje folyamatosan rövidül. Ezért az ezek tárolására kijelölt rekeszeinket gyakrabban ki keli üríteni, és újakkal felitől térni. Nem .a divattal való lépéstartás, hanem az emberi munkavégző képesség szintentartása, vagy javítása céljából. Nehezen tudunk otthonosan mozogni mai viliágunkban, különösen akkor, ha a tanulmányi idő mindenekelőtt a hagyományos értékek átörökítésére, a tradíciók megtartására, felhalmozására nyújtott csak módot. A Római klub néhány éve közzétett, „A tanulásnak nincsenek határai” című zárójelentésében az innovációs tanulást, továbbképzést ajánlja, amelynek lényege a folytonos megújulásra való törekvés. A szerzőik abból a .történelmi tapasztalatból indultak ki, hogy az emberi tanulás történetének tanúsága szerint az újat gyorsan elsajátító társadalmak felvirágozták, azok, amelyek ezt elhanyagolták, lehanyatlottak. Állításuk szerint az innovációs tanulásnak két fő eleme van. Az egyik a tudomány, a technika 'és a gazdaság várható változásaihoz illeszkedő „iránykereső és időben előresiető” gondolkodás, a másik pedig az együttműködésit, a társadalmi javak igazságos elosztását szolgáló emberi magatartás kifejlesztése. Nem 'elhanyagolható az a körülmény sem, hogy az oktatás átlagos lemaradását a tudomány és a iteohtnjlka élvonalához képesít mintegy harminc évre teszik. Ezt csak rendszeres továbbképzéssel, az új ismeretek szüntelen befogadásával lehet csökkenteni. A MUNKAKÖRI UElRÄSBAN legegészségesebb, ha a továbbképzés természetes belső szükségletként nyilvánul meg. Ehhez persze le kéül számolni azzal az illúzióval, hogy létezik „befejezett tudás”, és a diploma átvétele egyben a tanulási stációk utolsó állomását i.s jelenti. A fejlett nyugati országok mérnökeinek munkaköri leíráséiban benne van, hogy ismereteiket állandóan szinkronba kell hozni a követelményekkel. íratlan törvénnyé vált: ha nem tanulsz, 'nem maradhatsz. Fakad ez abból a .felismerésből, högy a mérnök alkotóképessége elsődlegesen tudásától, így folyamatos továbbképzésétől függ. A vállalatok nem is sajnálják az anyagi és időbeni ráfordítást a továbbképzéstől, mert egyik leghasznosabb és megtérülő beruházásnak tartják. Persze az is magától értetődő, hogy ezeket a itudás- gyarapító képzési fprmákat a munkakör a szakma, a munkaidő értékes részének tekintik. Ettől a gyakorlattól idegen az a logika, amely a kemény, embert próbáló szakmai továbbképzés költségeit legszívesebben a résztvevők saját zsebéből fedezné, és a képzési időt a munkaidőn kívülire helyezik. Nálunk is szükség van olyan vállalati és kormányzati szemléletre és gyakorlatra, amely képes kedvező társadalmi légkört és feltételeket teremteni a szakmai továbbképzésnek. Húsz évvel ezelőtt például 120 forintot lehetett fizetni a mérnöktovábbképzést tartó előadónak egy óráiért. Mára ez csak 180 forintra kúszott fel. Ha valaki egy 6 órás kurzust vállal, ahhoz legalább 30 óra felkészülés tartozik. Hozzászámolom még azt a 6 órát, amíg elmondja, akikor eljutok a társadalmi munkához. FIZESSEK meg a jó oktatót. Mit tartok megoldásnak? Feloldani a 'kifizetésre vonatkozó jogi tilalmat és — ésszerű limiteket tartva — az intézményre bízni, hogy bevételei terhére megállapítsa az előadók javadalmazását. Erre a piac ma megadja a fedezetét. Ma még a díjazásban szabályosan alig lőhet különbséget tenni a rutinszerű és a ténylegesen új ismeretanyagot hordozó előadás között. E „részkérdés” méliett fontosnak tartom, a bevezetőben említett parlamenti felszólalásnak azt a javaslatát is, .amely a kormány, vállalati, intézményi vezetéstől azt kérte, hogy az ót- és továbbképzést tekintsék a szakma és a munkaidő értékes részének. A kormány ennek szellemében módosítsa rendezvényekről, illetve a tanfolyamokról kiadott határozatait. Ma a mérnökök (de a szakmunkások) továbbképzésével is nagyon sokan foglalkoznak. Örömtelinek tartanám, ha ez a paletta még színesebbé válna. Ehhez persze kell egy egységes koncepció, amely az egyes továbbképzési elemeket arra bízza, aki azt a legjobban, legszínvona- lasabban és a legolcsóbban tudja megcsinálni. Elsősorban nem új intézmények létrehozására kell gondolni. A TOVÁBBKÉPZÉSI intézményrendszer régi szereplői a tudományos egyesületek is, amelyek gyorsaságukkal és rugalmasságukkal képesek jól kiegészíteni az állami oktatást, vagy lefedni a továbbképzési fehér tóitokat. Remélhető, hogy javuló feltételekkel és bővülő lehetőségekkel, jogosítványokkal a jövőben egyenrangú részesei lehetnek a szakmunkás- és mérnöktovábbképzésnek. Henczi Lajos, az MTESZ főtitkár-helyettese Petneházán télen eddig az asszonyok ellátták a jószágokat, mostak, főztek, takarítottak, gondosan beosztották az őszi betakarítások után szerzett pénzt, amiből egy- egy tartás fogyasztású cikkre is tellett, de ez számukra a nyári munka után félműszakot jelentett. Gépek Pestről Azon, hogy a hidegebb időkben is legyen munkájuk és a petneházi Egyakarat Tsz-nek is csurramjon valami, Koleszár István elnök segített: hosszas utánjárás végén 1983-ban bérmunka-szerződést kötött a Lörinczi Fonóval. A pesti vállalat betanította a petneháziakat, gépeket telepített, átveszi a termékeket. A falutól néhány kilométerre lévő egykori juhpajtát 20 millió forintért varázsolta újjá a téesz, ahol jelenleg 95 asszony és 25 férfi dolgozik. Az üzemen belül nagt zaj. fülvédővel vagy füldugóval serénykednek az asszonyok. Beszélgetésre kevés idejük marad, hiszen ügyelni kell a szálakra, de tudják, hogy ilyenkor ez egyébként is lehetetlen, majd az étkezési szünetben. Az üzemvezető, Némethné Csuhák Éva is inkább a szájmozgásomat figyeli, a hangomat kevésbé hallja, ezért gyorsan beinvitál az irodába. Legelőször a füldugót veszi ki, azután már nyugodtabban beszélgethetünk. Fiatalasszony, aki 1983 májusában az elnök kérésére korábban jött vissza a gyesről, hogy elvállalja a fonoda indítását. — Legelőször négy hónapig 35-en felutaztunk a gyárba, ahol valamennyi munkaműveletet megtanultuk. Ezután kezdődhetett a próbaüzemelés, valamennyi hátrányával együtt. Nem volt jó a kazán, a fűtés akadozott, s mivel nem volt egyenletes a hőmérséklet, ezért gyakran szakadt a szál. Ráadásul az, hogy majd tódulni fognak az asszonyok az üzembe, akkor még hiú ábránd volt. Téeszes, főleg „dohányos” asszonyoknak nem fült a foguk ehhez a munkához, ahol a gép diktálja az iramot. Itt napi 36 kilogrammot le kell hozni az orsóról, ha ennél kevesebbet termelnek, csökken a pénz és a kimaradt teljesítményt túlórában lehet bepótolni. Az első félév a betanítással ment el, jóformán alig termelt a fonoda. „Kínlódott” az üzem, az 1984. évben keletkezett veszteséget a téesz többi ágazata állta. Emelkedett az ázsió Az egyik gyűrűsfonógéphez megyünk, ahol a dolgozó gyakorlott mozdulattal teszi vissza a szálat. Egy-egy orsó 4—5 óra alatt telik meg, majd mérlegelik és az orsó- zógépre teszik, amely nagyobb orsóra csévéli. Tizenhét évével a délelőtti műszak legfiatalabbja a gyűrűs fonodában Titkos Margit. Nővére ajánlotta be az üzembe, most négy és ötezer forint között keres. „Egyszer már nyolcezret is vittem haza." A pénzt szüleinek adja, míg a 800 öl háztájiból befolyt összeget takarékba teszi. — Jócskán emelkedett az ázsiónk 1984-re — folytatja újra az irodában házigazdánk, miközben mindketten a levegőben szálló fonaldarabokat szedjük le ruhánkról. — Páihézik az üzem — magyarázza. — Három éve már nullszáldóval zártunk. 1986-ra belerázódtak a tex- tilmunkába az asszonyok, teljesítettük a gyár által előírt 290 tonnát. Tavaly pedig 20 százalékkal növeltük teljesítményünket és 335 tonna fonalat szállítottunk. Harminc név a noteszban Megváltozott az asszonyok véleménye az üzemről. Megbecsülik az ipari munkát, keresnek vele és emellett a házéihoz igazítják Petneházán a szabadságokat. Májustól szeptemberig nincs túlóra, hiszen a paradicsomot, az uborkát le kell szedni. Ilyenkor műszak végén a petne- háziak és a laskodiak buszra ülnek és sietnek haza, a nyínkarásziak, akikhez közelebb az üzem, hazákerekez- nek. — Két év szenvedés után egyenesbe jöttünk — búcsúzik Némethné az üzem előtt. — Reménykedünk, hogy a gyár orsózó üzemébe még egy gépet beállít és kicseréli a régieket. Elkelne — sóhajt fel —, mert lenne rá létszám. Már vagy 30 nevet írtam a noteszomba, akik szeretnének hozzánk jönni dolgozni. Még Kisvárdáról is érdeklődnek. Műszakonként 22—23 ezer üveg Viking üdítőt palackoznak a Nyírkémia Vállalat nyíregyházi palackozóüzemében. Képünkön: egyliteres üvegekbe töltik, majd címkézik a mangó ízű üdítőket. (Császár Csaba felvétele) táji is jól jövedelmez. UtóbM. Cs. Ahol a krumpli terem A számadás hangulata O tt, ahol a krumpli terem és jó talaja van a gülbabának, február 6-án szokatlanul enyhe az idő, kora reggel eső szemetelt, aztán tíz óra körül rákacagott a városra a nap. Idejében. A művelődési házba igyekvő ünneplősök úgy gondolták, ha már tavasz van a télben, legyen igazán az, süssön a nap. Jusson az embernek némi öröm. Különben Kisvárdán akár esik, akár fúj, hétköznap, vagy vasárnap a zárszámadó közgyűlést mindig február hatodikán tartják. Hagyomány. Több mint negyedszázada ezen a napon alakult a közös. Biztosan nem olyan hangulatban, mint amilyen most betölti a termet. Mellettem fiatalok, traktorosok ülnek, az egyik később kitüntetést is kap, beszélgetnek: — Mit vetsz, kérdezi az egyik és másik nagy komolyan mondja: tarkamacskát. Jó exportcikk, nagy a keletje. — És mettől meddgi? Fülétől a farkáig? Az egész macskát. Mindezt mosolytalan és rezzenéstelen arccal játsszák, hadd csodálkozzék az idegen. Aztán csend lesz, Bodzás Árpád, a Rákóczi Tsz elnöke köszönti a tagságot. Az egyperces felállás az elhunytakért szintén hagyomány. Közel kétórás a beszámoló. Némi képzelő erővel a szavak hatására megelevenedik a határ. 1987 tele más volt. A hideg pusztított. A tavasz, a nyár sem hozott reményt. Az időjárás okozta károk mérlegét az elnöki szó így vonja meg; a búza, a kukorica a tervezettől hektáronként egy tonnával termett kevesebbet. Legnagyobb kiesés burgonyánál volt, hat tonna hektáronként. A tavalyi volt az egymást követő második aszály, de ez az előzőnél keményebb, kegyetlenebb. Ilyen csapásokat nehéz kibírni. Mi mindent bírtak ki és hogyan, arról is van adat. Az almatermesztés, az állattenyésztés jövedelmezett. A kisvárdaiaknak országos hírük van, nemcsak a burgonyában, de a sertéstenyésztésben is. Országos elsők például a nagyfehér húsfajták tenyésztésében. Ez a munka jó pénzt hozott, de növelte az eredményt a tehenészeti fejlesztés, a tejtermelés emelkedése. Rakódnak egymás mellé a számok. A műszaki főágazat, erdészet, a fonóüzem, a háztáji termeltetés és értékesítés, mind-mind hozott valamit a pénztárba. Végül is összejött kilencmillió 200 ezer forint. Volt jobb — mondta mögöttem valaki és fészkelődik már,, ki szeretne menni. Majd ha tapsolnak — inti a fészkelődőt a szomszédja és a taps nem is sokára bekövetkezik. Szünet nincs, mégis kevés ember hagyja pl a helyét. Most már nem az elnökre, egymás szavára figyelnek. Sok a felszólaló, a véleményt mondó. Az egyik azt kifogásolja, hogy miközben a költségek emelkednek, a mezőgazdasági árak maradnak. A nekihevült ember azt hangoztatja, hogy két mázsa búza ára egy gyermekcsizma. A hűtőtárolóban, a hidegben, huzatban dolgozó asszony kéri, jobb munkakörülményeket kellene biztosítani. A hallgatóság lelkes, mindenkit megtapsolnak. Különösen Kós néni szavait kíséri nagy egyetértés. „Láttuk, hogy a kocsi hátuljába rakják a zsák krumlit, mi meg restellünk a szatyorba három szemnél többet tenni.” Később az egyik felszólaló kijelentette: idén majd jobban ellenőrzik a szatyrokat. Bodzás Árpád, a vitazárójában tisztázta a félreértést. Nem a szatyrokat kell ellenőrizni, hanem a szövetkezeti tulajdont kell megvédeni attól, hogy azt senki szét ne hordja. A zárszámadás egy nap egy évben. Érzelmeket kiváltó, különös' hangulatú esemény minden zárszámadás. Szavakban, írásban szinte vissza sem adható, ami ott végbe megy. Egy valami azonban jól megfigyelhető, ha van eredmény, ha a sok baj és gond ellenére nincs szövetkezeti szintű veszteség, akkor az ember kibékül a világgal. Ilyen alapon a várdai számadás jól sikerült. Seres Ernő Ha tanulsz, maradhatsz
