Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
Negyven éve történt Emlékmfiayatás a temetőben 1948. február 8-án, vasárnap Nyíregyháza népe kegyelettel adózott a várost fölszabadító szovjet hősök emlékének. Az Északi temetőben impozáns emlékművet lepleztek le, ,amely örök figyelmeztető lesz arra, hogy a szabadság eszméjét az élet árán is meg kell védelmezni” — írta két nappal később a Nyírség című helyi napilap. Az ünnepség délelőtt 11 óraikor kezdődött. A pártok, szakszervezetek, iskolák, egyesületek képviselői és a város dolgozóinak többezres tömege hatalmas négyszögben vette körül az emlékművet, mely előtt szsovjet katonák és magyar rendőrök álltak díszőrséget. Először a debreceni VI. honvédkerület zenekara játszotta el a szovjet és a magyar himnuszt, majd Fazekas János, Nyíregyháza polgármestere mondott rövid emlékbeszédet. „Emléküket őrizzük meg az utókor száReviczky Imre alezredes az új emlékmű előtt mára. Most már csak egy cél báltatás után az igazi béke, amelyért ezek a hősök küzdöttek és amely után valamennyien áhítozunk” — mondotta többek között a polgármester, majd elhelyezte az emlékművön a város hatalmas koszorúját. Ezek után Dankó János, a Magyar Kommunista Párt nyíregyházi szervezete, Veress Sándor alispán helyettes Szabolcs vármegye, Reviczky Ifnre alezredes a honvéd állomásparancsnokság, Kiszely Mihály pedig az össz-szak- szervezetek nevében koszo- rúzta meg az emlékművet, a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazdapértr a Parti zánbarátok Szövetsége és az iskolák képviselőivel együtt. Befejezésül a nyíregyházi szovjet katonai parancsnokság nevében Platov alezredes, városparancsnok emlékezett meg a temetőben nyugvó szovjet hősökről. Az ünnepséget a szovjet katonaság és a nyíregyházi rendőrség díszszakaszainak díszmenete zárta az emlékmű előtt. Mikor lesz itt kiművelt emberfők sokasága? Annyi, amennyire szüksége lenne a mezőgazdaságnak. Például a számítástechnikában? Miközben ha lassan is, üzemi számítógépes központok létesülnek, itt-ott alkalmazzák a számítógépekkel kidolgozott programokat, aközben kevés az olyan szakember, aki kvalifikált és jártas e feltörekvő tudományágban. De sok területen hasonló a helyzet. Huszár István, a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola docense, a továbbképzési osztály vezetője ezzel kapcsolatban mondja: — A mi feladatunk az, hogy elősegítsük a főiskolát, egyetemet végzett szakemberek továbbképzését, második szakma megszerzését. Törekvésünk és munkánk találkozik a szakemberek olyan igényével, hogy pótolják azt, amit korábban nem tanultak, nem tanulhattak. Hiszen hol volt még a számítástechnika 20—25 évvel ezelőtt, meg nagyon sok technikai, technológiai megoldás, amit ma alkalmaznak. Mi a főiskolán évente 500—600 szakembert képzünk, illetve átképzünk, ezeknek háromnegyed része szabolcs-szatmári. Munkánkat a MÉM mérnök- és vezető továbbképző intézete koordinálja, ők tolmácsolják a tárca akaratát, a továbbképzés tehát tudatos, meghatározott célok és feladatok érdekében történik. .. Amíg az osztályvezető, főiskolai docens, a napi munkájáról szenvedélymemtesan és megfontoltan beszél, jómagam arra gondolok, hogy mennyire illik lapunk sorozatába tevékenysége. Ezen a helyen többnyire művészek, képzőművészek, színészek, kutatók beszélnek önmagukról, életükről, alkotásukról. Mennyire alkotó és miben alkotó egy tanár? Jut eszembe az a bizarrnak tűnő ötlet, hogy az élő és lelkes anyag alakítása, formálása mindennél több, hiszen az ember születése még nem egyenlő a jó értelemben vett emberré válással. A végkifejletig a nevelés, a tanítás hosszú láncolatára van szükség és ebben a folyamatban alkotó a taní tó. De hogyan lett azzá Huszár István: — Beregdarócon születtem 1931-ben. Ott, abban a számomra felejthetetlenül szép és érdekes szatmári községben voltam gyermek, jártam elemi iskolába. Később Debrecenben gépésznek tanultam. Aztán a nehézipari műszaki egyetemen 1954-ben végeztem. Miért vonzott a gépész szakma? Talán azért, mert az édesapám gépészkovács volt. Tizenhárom gyermek között ő volt a legidősebb, sokat tapasztalt, sokat tudott. Tizennyolc szakmáról volt bizonyítványa. Tőle tanultam meg kovácsolni, a gépeket szeretni. De a nagyapám is gépész volt. Uradalmi gépész, az 1800-as évek végén megjárta Amerikát. Hát lehettem én más, mint gépész, gépészmérnök? Ki tud minden kérdésre választ adni. Valószínű, hogy a sorsak alakulásában a családi, szülői indíttatásoknak jelentős szerepük van, de olykor a véletlenek is közrejátszanak. Például a munkahely megválasztásában. Huszár István friss diplomásként, 1954-ben a Nagyecsedi Állami Gazdaságban három hónapig volt gyakornok, majd kinevezték műszaki vezetőnek. A második munkahelye a Mátészalkai Állami Gazdaság, a harmadik az állami gazdaságok megyei igazgatósága lett. Aztán az állami gazdaságok megyei igazgatóságát átszervezték, és tanárnak szegődött a főiskolára. — Természetesen mindaz, amit felsoroltam, nem így, nem ilyen egyszerűen történt. Elmondok egy példát. Mint gyakorló gépészmérnöknek, örökké bizonyítanom kellett. Nemcsak felfelé a főnökeimnek, de legtöbbször a beosztottjaimnak, a szakembereknek. Egyszer az egyik szakmunkás nem úgy oldotta meg a feladatát, ahogy szerettem volna. A kifogásomra azt válaszolta: ha a mérnök elvtárs jobban tudja, csinálja meg. Megcsináltam. Beszélgetés közben az ember egyre kíváncsibb. Az nem vitás, hogy Huszár István szereti szakmáját, munkáját, de vajon a végzett feladatok közül melyik volt jobb, mélyik volt számára kedvesebb? Mert más egy szerelőcsarnok, és más egy iskola atmoszférája. — Attól szebb és kedvesebb nincs számomra, mint a szabadban, friss levegőn dolgozni. Mindig is szerettem a gyakorlati munkát, szerettem az emberek és a gépek közelében lenni. Most is igyekszem életközeiben maradni. A tanári munkának is sok a szép oldala, a sikerélmény sem hiányzik. 1972- től tanítok és már látom, hogy a munkám milyen haszonnal járt. Akiket tanítottam, már dolgoznak — és jól dolgoznak, sokukkal .találkozom. Nem kerültek ki végképp a látókörömből. Ä tanári munka nap mint nap szinte felbecsülhetetlen mértékű és értékű szellemi energiát igényel. Állandó jellegű az a feszültség, ami a felkészülés, az emberekkel való foglalkozás, vezető esetében az adminisztrációs leterheltség miatt termelődik. Ezt mi oldja fel? Miért van az, hogy Huszár István mindig nyugodt, beszédében és cselekedeteiben megfontolt? Ügy tűnik, semmi sem idegesíti. — Órarend szerint élek. Vagy ahogyan a magánéletben szokták mondani: menetrend szerint. A pontosság a megnyugtató, fegyelmező erő. Ha értekezlet van 9,50-kor, akkor az ná- Lunk nem 9,49 vagy 9,51, hanem 9,50. Amilyen a -napirendem, olyan a heti rend is. Tudom., hogy minden hétfő: sporthivaitall, szerda: MHSZ, péntek: MTESZ. Ez az, ami feloldja az említett feszültséget, ami a tanári munkánál keletkezik. Vannak hobbijaim. Már amennyiben hobbi az. ami valahol ugyancsak munka. A sporthivatali tevékenység a röplabdához kapcsolódik. Az j^HSZ-ben a rádiósklub, az amatőr rádiósok oktatása és nevelése, illetve a rádiózás. Ebben valóban van jócskán érdekesség és idegnyugtató élmény.. Egy a sok közül, hogy a híres világutazó vitorlásokkal, Fa Nándorral és Gaál Józseffel tucatnyi alkalommal létesített Huszár István, illetve a klub rádiós kapcsolatot. Nem kis dolog rádión keresztül elérni Brazíliát, megtudni milyen a tenger, amely hátán hordja a hazafelé tartó vitorlást. Az MTESZ-ben egészen más: ott Huszár István az oktatási bizottság vezetője, a gépesítési szakosztály elnöke. — Így együtt, egymást követően felsorolva soknak tűnik. De nem az, jó időbeosztással mindenre jut időm. Nem mondom, néha van restanciám a folyóiratok, könyvek olvasásában. Általában este 10 után olvasok. Akkor már csend van, alszik a család. Az újságot hamar ki lehet olvasni. Ha az ember mindennap figyelemmel kíséri a gazdasági-politikai eseményeket, akkor az újságolvasás gyors, mert tudom az előzményeket, hiszen a rádióból sok mindent meghall az ember... A telket mondtam már? Az se maradjon ki, hiszen hétvége is van, és a kertészkedés igazi kikapcsolódás. Kétszáz négyszögölön a konyhai szükségletet megtermeljük. Ennyi lenne az élet, dióhéjban és ebből már csak az hiányzik, hogy van két gyermek is a családban, egy fiú, egy lány. A gyermekek már nagyok, önállóak. Huszár István munkáját, munkásságát már többször is elismerték. Egy a sok közül: a Kabay János Emlékérem, amit a közelmúltban kapóit, az MTESZ-ben végzett társadalmi munkáért. Erről hallgat, de miért is mondaná. Beregdarócon nagyapja és apja nem az érdemek felem- legetésére tanították. Seres Ernő lebeg előttünk, hogy jöjjön el a sok szenvedés és megpróZámbó Ildikó Bal oldalt Platov alezredes, városparancsnok, jotibnrRnekss János polgármester az avatás utáni pillanatokban. Kettős évfordulójához érkezett Nyíregyháza mozihistóriája az 1988-as évben. Kilencven éve, 1898. október 8- án tartották az első mozgóképes vetítést Nyíregyházán, aminek törvényszerű következménye volt, hogy a bemutatkozás után tíz évvel, először ideiglenes helyen, majd kimondottan mozi céljára készült épületben, megkezdte működését az „Apolló villanyszínház”. (Ekkor még az elsők között voltunk honi földön.) A Lumiere testvérek első vetítései nyomán gombamód szaporodtak egész Európában a mozgófényképes előadások. A vetítési láz országunkat is gyorsan elérte, s a millennium évében (1896) először Budapesten, a Városligetben tekintették meg az érdeklődők Edison kinetoscope-ját, majd ugyanebben az évben, a Lumiere testvérek kinema- tográf-ja varázsolta el az embereket. (Az ő készülékük sokkal tökéletesebb volt, mint Edison egyszemélyes „filmszínháza”.) Budapestet követően, szinte az egész országban tartottak vetítéseket, amelyeket élelmes vállalkozók, sátrakban, vendéglőkben, kávéházakban és egyéb szórakozóhelyeken bonyolítottak le. Egy ilyen vállalkozó jutott el 1898-ban Nyíregyházára, aki emígyen hirdette magát a Nyírvidék október 6-i számában: „Csak szombaton október 8-án és vasárnap 9-én! — Nyíregyháza városi színházban — Kezdete este nyolc órakor — vasárnap 2 előadás ... Látható az eredeti Edison- színház — szenzációs látványosság — Cinematograph — Életnagyságú élő fényképek az Edison-féle Cinematog- raphal...” Az első vetítés nézői, zömében egy-két perces felvételeket láthattak, amelyeket A megszökött automobil és a peches kocsis MozBolénykep-iahitemn Nyíregyházán Kővári M. „fővárosi electró- technikus” mutatott be. (Edisonnak ez a gépe már vászonra tudta vetíteni a képeket.) Nagy esemény volt ez, hiszen a vetítésekkel megkezdődött egy máig tartó folyamat, aminek következtében az ország és a világ eseményei láthatóan is „eljöttek” Nyíregyháza embereihez, hogy a képek által is színesítsék életüket, fejlesz- szék tudásukat. (Nem elhanyagolható tény, hogy ehhez írni-olvasni sem kellett.) A „megemberesedett” film a későbbi években komoly tudatformáló és érzelemszínező művészetté nőtte ki magát. A mozgófénykép premierjét követően minden évben volt vetítés Nyíregyházán, hol mutatványos bódékban, hol sátrakban, vagy éppenséggel a városi színházban. A korabeli sajtó megkülönböztetett figyelemmel kísérte a budapesti Uránia Színház vendégszerepléseit. Tudomásom szerint az Uránia, 1900. november 3-án tartotta első vetítését városunkban. Ez a színház arról volt híres, hogy tudományos előadásokat tartott, s előadásaikat, többek között, mozgóképekkel illusztrálták. Előadásaik általában 2 és fél órásak voltak. Nyíregyházán nemcsak az Uránia tartott vetítéseket. Az országot sokan járták sátraikkal, berendezéseikkel, s ide is rendre megérkeztek. A sok vetítés közül most csak párat emelek ki. A városi színházban Soly- mossy Sarolta mutatott be „párizsi mozgófényképeket”, akinek édesapja a Népszínház neves tagja volt. (1901. augusztus 10—11.) Lifka Er- nesztin, az ország egyik leghíresebb „vándormozisa”, a Búza téren tartott bemutatót, aki azzal is csábította az embereket, hogy a vetítések mellett „viasz panoptikumot” működtetett. (1904. szeptember) Adler Zsigmond szintén híres mozgófónyiképes volt, Chromobiograf-nak nevezte „Villamos színházát”, ami valóiban, látványosságszámba ment, s melyről a Szabolcs című újság így számolt be 1905. augusztusában .Már maga a helyiség külzete is látványosság számba megy, amennyiben körülbelül ezer villamos izzó és 4 Mámpá- val van feldíszítve.” 1907. júniusában a „The Royal Bio Co.” nevezetű társaság a „legnagyobb és legteljesebb” vállalatként hirdette magáit, s tartott vetítéseiket. Ebben az évben már felmerült egy állandó mozi létesítésének igénye, amint arról a Nyírvidék 1907. szeptember 15-S száma beszámolt. A város képviselőtestületéhez hárman nyújtottak be mozgófénytkép-színház működtetésére kérvényt. A pályázóik közüli, Antal Jánosnak és társának (Dokupil Gyula) adták meg 1908. januárjában “a „concessiót”. Antallék gyorsan dolgoztak, s a Szabolcs már február 29- ón a kővetkezőket írta a készülő moziról: „Az Apolló villanyszínház berendezése annyira előrehaladt már, hogy előreláthatólag március 14-én meg fog nyílni. A vetítőgépet a párizsi L. Gau- mont cégtől hozták, mely e szakmában a legelső. A vállalat bérbe vette az Otthon szálloda új dísztermét és azt átalakította. Körülbelül 160 kényelmes hely lesz benne és a várakozók részére egy külön helyiség lesz berendezve ...” A hír igaznak bizonyult, és 1908. március 14-én az Apolló megkezdte működését az említett szálloda dísztermében, aminek a Kiss térről (Mártírok tere) volt a bejárata. Az új „múzsacsamok” fogadtatásáról és első műsoráról szintén a Szabolcs krónikása számolt be; ......A műsor ügyesen és változatosan volt összeállítva, s különösen hangos tetezésnyilvá- nülósok kísérték. A megszökött autómobil és a peches kocsis című képek bohókás jeleneteit.” A hetek múltával nemcsak népszerű lett az Apolló,, hanem az is kiderült, hogy az érdeklődéshez képest kicsiny a szálloda terme, s ezért Antal János és Dokupil Gyula elhatározták, hogy építenek egy új és önálló „mozgó- fénykép és tudományos színházat”. Az elhatározást tett követte, s 1908. november 7-én megnyílt a város első,, önálló filmszínháza. Sarkadi Gábor _________LÁTOGATÓBAN________ A Kabay-érnes docensnél, aki oktat, rádiózik és kertet is nevel KH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. február 6. ||||
