Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-07 / 5. szám
1988. január 7. Kelet-Magyarország Helytálltak a kereskedők K evésszer jut eszünkbe, hogy a kereskedő számára a munkanap-átrendezés többletmunkát, a több napos ünnep fokozottabb felkészülést jelent, az estébe nyúló és az állandó hétvégi munka a családi együttlétet csorbítja meg. Mondhatná bárki, ezt vállalták, ez a kötelességük. Valóban: a hivatását szerető kereskedőnek ez életele- me. Ezek a gondolatok utóbb sokunkban megfogalmazódtak. Hiszen a nyár végétől együtt éltük át az adóreform előkészítésével járó vásárlási rohamot, érzékeltük az állandóan magas keresletet, és most már azt is tudjuk, hogy a minden eddigit meghaladó karácsonyi bevásárlást az élelmiszerboltokban szilveszterkor tetőztük. Ebben az időszakban naponta minősítettük a kereskedelmi munka színvonalát, közérzetünk meghatározó elemévé vált az áruellátás. A kereskedők nagy többsége ura volt a helyzetnek, bizonyította hozzáértését, szakmaszeretetét. Ami az áruellátásban rajtuk múlott, megoldották, megnövekedett feladataikat teljesítették. Köszönet érte! Akik a terhekből nem egyformán vállaltak, őket az élet előbb-utóbb változtatásra készteti. Az általános forgalmi adó bevezetése, az ehhez kapcsolódó induló árak kialakítása, az árukészlet leltározása újabb szellemi és fizikai megterhelést jelentett. Január első napján a kereskedelemben, a vendéglátásban a vállalatok, szövetkezetek szinte minden dolgozója munkába lépett, leltározott. Néhány helyen pedig már 2-án, 3-án az élelmiszerboltok árusítottak. Nem feledkezhetünk meg azokról a kollektívákról sem, akik segítették a kereskedők munkáját. Jól szervezett, összehangolt volt az áruutánpótlás, a szállító vállalatok is részesei az eredménynek. Külön ki kell emelni a sütő-, a tej-, a hús-, a baromfitermelés és -szállítás rugalmasságát, az élelmiszer és vegyiáru utánpótlását. Mindez együtt azt eredményezte, hogy ;— a tartós fogyasztási cikkek kivételével — a megyében jó színvonalú, a keresletnek megfelelő áruellátás volt év végén. A munkának természetesen nincs vége. A leltározás befejeztével a legsürgetőbb feladat, hogy a lecsökkent készleteket mielőbb pótolják. Előttünk a tél, az útviszonyok kiszámíthatatlanná válhatnak, biztonságos árukészlet nélkül 1988-ban sem indulhat a kereskedelem. És ha ez is megvan, talán a korábbi megszokott rendben készülhetnek — a mindennapi mellett — a tavaszi ruházat, az építőanyag, a kistermelést segítő áruféleségek beszerzésére, értékesítésére. Ehhez kívánok a megye minden lakója nevében kevesebb terhet jelentő, eredményes munkát! Bánóczi Gyula megyei tanácselnök Kiérdemelni az elismerést Teendőink sokaságát sorolni is alig bírjuk ezekben a napokban, hetekben. Többségük gazdasági jellegű, így vagy úgy összefügg árral, bérrel, hatékony munkával, eredményességgel — hogy csak a legjellemzőbbeket idézzem. Viszont úgy érzem, méltánytalanul kevés szó esik arról, hogy énnek a folyamatnak szerves része az, amit úgy nevezhetünk: az értékrend helyreállítása. Ezen belül is annak eldöntése, hogy a stabilizáció szakaszában éppen úgy, mint a kibontakozás időszakában minden korábbinál nagyobb szerep jut a szellemi munkának. Mondhatjuk erre: mindez szép, jó, igaz is, de hát a mostani időszakban nem éppen az értelmiségiek egy része az, amely fanyalog? Lévén értéken alul fizetett, sokszor méltatlanul mellőzött, bizalmatlanul figyelt, miért éppen az ővelük kapcsolatos értékítélet kerül előtérbe? Pontosan azért, hogy korrigálódjék egy korábbi rossz gyakorlat. Mert csak és kizárólag ebben az esetben kerülhet sor arra a két lépésre, amire szükség van. Az egyiket kétségtelenül az értelmiségnek kell megtennie, a másikat: a hatalomnak. Míg ez nem történik, addig áll az a tarthatatlan körforgás, melyben a gyengén dotált értelmiségi színvonal alatt teljesít, mire a logikus válasz: a gyenge teljesítményért mérsékelt bér járhat. Ha körbenézünk megyénkben, azt láthatjuk: értelmiségünk kis létszámú. Minősége is sok esetben vitatható. Társadalmi szerepe is mérsékelt, néhány kiemelkedő esetet leszámítva. Jelen vannak a kicsinyes intrikák, folyik a bérkiegészítő második gazdaság kiszolgálása. A lelkesedés, az áldozathozatal, a szellemi embertől elvárható izgalmi állapot és nyugtalanság a jobb jövő érdekében — mérsékelt. Érdemes tehát elgondolkodni az értelmiségieknek, miközben várják a nagyobb megbecsülést, hogy mi az, amit viszont tőlük vár a társadalom. A szellemi és lelki tespedés nem fog eredményt hozni, s ennek következménye mindannyi- ónkat sújt. Az anyagi megbecsülést lehet követelni, elvárni. A társadalmi elismerést viszont sehol nem osztogatják. Azt ki kell érdemelni. (bürget) Kezdődik a Domas építése Domus Bútoráruház építését tervezik Nyíregyházán. A Dózsa György utca és Vay Ádám körút sarkán épülő 3500 négyzetméter alapterületű épület tervei, makettjei elkészülték, s valószínűleg már az idén megkezdik az építési terület előkészítését. Az áruház nem egyszerűen egy nagy belső terű csarnok elhelyezését jelenti majd, hanem kisebb helyiségek kialakításával lehetőség lesz egy- egy szoba vagy szobarész hangulatos berendezésének illusztrálására is. Kívülről utcaszerű beépítéssel alakítják ki az épületet, amelyet a Dózsa György utca felől árkádsor kísér. A tervezők gondoskodtak megfelelő parkoló kialakításáról is, hogy az idelátogatók vásárolt áruikat könnyen elszállíthassák. Divatos női bokacsizmákat gyártanak szovjet exportra a gávavencsellői Viktória Cipőipari Szövetkezetben. Holenyák Istvánné minősíti, Kohut Andrásné csomagolja a lábbeliket. (Elek Emil felvétele) „Nem is olyan, mint egy iskola..." Számítógéppel dolgoznak Ahol próbabeteg a diák A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolát és Szakiskolát az ország egyik legszebb iskolájának tartják — nem véletlenül. Az impozáns épület két szárnya mint két kar öleli Ikotrül az udvart, amelyben örökzöldek között díszes faragott padok várják a diákokat. A tantermek, előadók a legkorszerűbb berendezésekkel fogadják a diákokat. Minden tágas, világos. Bár a termékben a kórházi színek köszönnek vissza, mégis melegnek, barátságosnak érzi őket az ember. Fia, üveg, sók- sok zöld növény: jó itt lenni. Mint egy kórházi szoba Az ember joggal hiheti: alkii itt készül leendő hivatására, csakis jól képzett, szakmájának elkötelezett szakember lehet. — Üij iskolánk nemcsak szép, nagyon praktikus is — mondja Svarcz Miklósné igazgató. — Olyan lehetőséget teremtett, hogy az oktaA hatalmas aulába fentről süt be a nap. A közösségi programoknak kívánni sem lehetne impozánsabb helyet. (Jávor László felv.) tás, nevelés ideális körülmények között végezhető. — Engem a szülők, barátnők is biztattak, hogy ebbe az iskolába jöjjek — mondja a kocsordi Kiss Judit, első osztályos szakiskolás, aki idővel a szülőfalujához közel, a mátészalkai kórházban szeretne dolgozni. — A legjobban a kollégium tetszik — mondja mosolyogva —, de jól érzem magam a tágas előadóban és demonstrációs 'termekben is. Utóbbin nem is csodálkozom. Ebben a teremben — a diákok szerint „demóban” — minden olyan, mintha igazi kórházi osztályon lennénk. A tanulók itt sajátítják el az ápolás, gondozás valamennyi tudnivalóját. A terem közepén kórházi ágy áll, amelyben időnként egy-egy diák a „próbabeteg”. — A beteg mozgatásét, mosdatását, a bánásmódot tanulják — magyaráz Poór Jánosné szakoktató. Petya már nem olyan kis gyerek: négyéves. Csakhogy az édesanyja még pöttömkének kezelte. Kanállal etette, kézen fogva sétáltatta, reggelente pedig felöltöztette. Egyszer is Petya fölébredt az ágyacskájában, édesanyja azonnal öltöztetni kezdte. Aztán a kiságy mellé állította. Csakhogy Petya elesett. Az édesanyja azt hitte, hogy csupán rakoncátlan- kodik a kisfia, hát újra talpra állította. De Petya megint elesett. Az édesanyja ugyan csodálkozott, de harmadjára is fölállította Petyát. De a kisfiú újra elesett. Édesanyja ekkor vagyon megijedt, és telefonált édesapának a hivatalba. — Gyorsan gyere haza, valami történt a kisfiúnkkal: képtelen talpra állni — panaszkodott édesanya. Az édesapja meg is érkezik, s ezt mondja: — Ostobaság! Hiszen a mi gyerekünk remekül jár, sőt fut, lehetetlen tehát, hogy ne tudjon megállni a lábán. Gyorsan a szőnyegre is állítja a kisfiút, aki a játékai után akar menni, de újból, már negyedszer is elesik. Mondja is az édesapja: — Orvost kell hívnunk, MIHAIL ZOSCSENKO: Ostoba törtömet de gyorsan. Talán megbetegedett a gyermekünk, bizonyára teleette magát tegnap cukorral. Hívták hát az orvost. Jön is az orvos, pzemüveg az orrán, hallgató a nyakában. Azt mondja Petyának: — Mit nem hallok? Miért estél el? Petya ezt mondja: — Nem tudom, miért, de párszor elestem. Azt mondja az orvos édesanyának: — Kérem, vetköztesse le a kisfiút, máris megvizsgálom. Édesanyja le is vetkőztet- te Petyát, az orvos pedig megkopogtatta, meghallgatta. Azt mondja az orvos: — A kisfiú tökéletesen egészséges. Ezért sem értem, miért esik el. Kérem, öltöztesse föl megint, és állítsa talpra. Édesanyja gyorsan felöltöztette a kisfiút, s a padlóra állítja. Az orvos megigazítja a szemüvegét az orrán, hogy jobban lássa, ha elesik a gyerek. Az, mihelyt a lábára állították, el is esett. Az orvos csodálkozva mondja: — Ide kell hívni a professzort. Talán majd ő kisüti, miért esik el a kisfiú. Édesapa már menne is telefonálni a professzorért, amikor vendég érkezik Pe- tyához: Kolja, egy másik kisfiú. Kolja ránézett Petyára, elnevette magát, és ezt mondja: — Én már tudom is. mitől esik el Petya. Az orvos megszólal: — No lám, milyen tudósunk akadt! Ö nálunk jobban tudja, miért esnek el a gyerekek. Kolja ezt mondja: — Nézzék meg. hogy van felöltözve Petya. Az egyik nadrágszára üresen letyeg, a másikba van bedugva a lába. Persze, hogy orra bukik. Most aztán mindenki — oh, oh — csodálkozik. Petya azt mondja: — Hiszen anyu öltöztetett fel. Az orvos ezt mondja: — Már nem kell a professzor. Mi magunk is tudjuk már, miért esett el a gyerkőc. Édesanya ezt mondja: — Nagyon iparkodtam reggel, hogy a kását is megfőzzem neki, most meg annyira izgultam, ezért dugtam a lábát az egyik nad- rágszárba. Ezt mondja Kolja: — Én pedig mindig magam öltözöm, nem is keverem össze soha a lábamat. De a felnőttek mindig ösz- szekevernek valamit. Ezt mondja Petya: — Ezután én is egyedül öltözködöm. Erre mindenki elnevette magát. Az orvos is nevetett. Elköszönt mindenkitől, s elköszönt Koljától is, rhent a dolga után. Édesapa visszament a hivatalba, édesanya a konyhába. Csak Petya és Kolja maradt a szobában. Játszani kezdtek. Petya már másnap egymaga húzta föl a nadrágját. Nem is esett meg vele többé az az ostoba dolog. (Ferencz Győző fordítása) Az épület a legkorszerűbb technika befogadására alkalmas. A kémiai, fizikai előadó, a mikrobiológiai terem a számítógépes oktatás bevezetését is lehetővé tette. Az „Educombi falat” például sok iskola megirigyelhetné. Valójában nem más, mint egy hatalmas asztal, amelynek felhajtható fedele alatt a legkorszerűbb technika húzódik. A a aa 0f JOVO hétköznapjai — A számítógépek legnagyobb előnye, hogy a gyerekeik megtanulnak előbb játszani, majd programozni, dolgozni is a gépekkel. Új tantárgyuknak, az ügyviteli és számviteli alapismeretieknek a kórházi adminisztrációban és a Laboratóriumi munkában van kiemelkedő szerepe — mondja mindezekről Simon Barna Lajosné tanár. A NYlRTERV tervezői szobájában sajátos hangulat uralkodik. Az asztalon papír- hailmok, tekercsek sora, a kívülálló számára áttekinthetetlen összevisszaságban. Csomós Jánosné vezető tervező kicsit szabadkozik is. — Már az is csoda volt — mondja aztán —, hogy mi kaptuk meg a munkát, hiszen a városnak az a része a Keletterv „birodalma”. Már az indulásnál tudtam, hogy ennek valami másnak, valami szépnek kell lennie. Szerencsére a megrendelők pontosan vázolták, pénzben ’és funkcióban mit várnak él tőlünk. Társaim közül is mindenki azon volt, hogy ez az épület sikerüljön, jó legyen. Amikor megtudtuk, hogy a versenytárgyaláson az ÉPSZER lett a kivitelező, hozzá juk alkalmaztuk a tervet, s a külső formától az utolsó injekciós tűig mindent 'közösen terveztünk meg. Kettős érdek vezetett bennünket: mi szép háziat akartunk, nekik meg fix összegből kellett gazdálkodniuk. Elválasztható részek A tervezők mindenekelőtt a város rendezési tervét tanulmányozták hosszasan, hiszen a környezetnek meghatározó szerepet szántak. — Olyan épületet akartunk, amely nemcsak az iskolát, hanem idővel a környék lakóit is kiszolgálja. Ezért is választhatók el egymástól a többféle funkcióra alkalmas részek, a kollégium, a tornaterem, az étterem ... Külön öröm számomra, hogy a kivitelezők is nagyon szép munkát végeztek. Pedig akadályból itt is bőven jutott számukra. Megesett, hogy a nagy hidegben szinte a munkásokra fagyott a nadrág. Mégsem panaszkodtak, mert az építkezést szívügyüknek tekintették. így gondolkodott Virág József művezető is. — Két tűz közöitt volt — mondja róla a vezető tervező. — Amikor már értette, hogy mit akarunk mi, de még nem adott rá pénzt a kivitelező, s közben a munkások is zaklatták, mert ők meg keresni szerettek volna. Az eredmény immár szemet gyönyörködtető. Különösen azzá teszik a képzőművészeti alkoitásak, amelyek dicséretes módon nemcsak díszek, hanem funkcióval rendelkező hasznos elemiek. Legnagyobb öröm számomra, hogy a kivitelezést végző munkások még ma is rámköszönnek az utcán, s kollégáim is elismerően nyilatkoztak. Valit aki azt mondta: nem is Olyan, mintha iskola lenne... Kovács Éva 3
