Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-31 / 308. szám

Hiek itthon egy kortyot se Olvasok. Szépirodal- újságot. A Keletet min- itrágom az utolsó betű­Sajnos most már olyan yzetben vagyok, hogy a ;rektartást se tudom ti­ni. Ahogy pedig az exne- net ismerem, várhatom a jelentést, és akkor azt zem, búcsút inthetek a ilomámnak. Pedig én a ikmában ismerem az dményes gazdálkodás tit- t.) Mikor voltál utoljára kában? Tavaly májusban. A kö- nagykereskedelmi válla- íl alkalmaztak segéd- kásként, azzal, hogy egy ip múlva képzettségem- megfelelő munkát ad- A szavukat tartották, tam egy 3200 forintos ad- sztrativ beosztást. Holott llalatnál alig van diplo­Miért gondolod, hogy k a vágytól belőled azon- vezetőt csinálni egy új en? Igazad van, igazad van. A környékbeli tsz-ekben érdeklődtél? Nem ismerek senkit. Ir- egy-két régi évfolyam­jainak. Vezető beosztás­van D., meg E. is, emlék- rájuk, ugye. D. szobatár- volt a koliban. Volt, ;or az én ruhámban ment trolni. Nem is válaszolt. Tisztelt Esik Elvtársi... en pillanatban én csak inkahelyet keresnék, és m azt várnám, hogy pá- ilgassanak. Esélyt szerct- k kapni arra, hogy bizo- íthassak. Én képtelen va­gyok átnyergelni más szak­mára, a mezőgazdaságra tettem fel az egész életemet. Ha tud termelőszövetkeze­tet ahol szakemberhiány vai, kérem, küldje el a cím ét.) — A megyének ebben a ré­szében alig van szakember. — Mondom, én nem isme­rek errefelé senkit, mégha itt is születtem. Nézem a Ma­gyar Mezőgazdaságban a hir­detéseket, egy sincs soha. Most is egy f.-béli tsz-szel vettem fel a kapcsolatot, két megyével arrébb. Egy hatszá­zas tehenészetbe keresnek vezetőt. Képzeld el, számító- gépes takarmányozás ... Ti­zenkétezer hektár. — Odá biztos pályázott más is ... — Valóban. Hatan va­gyunk. Tegnap voltam tár­gyalni az elnökkel. Előad­tam neki mindent, ahogy ne­ked. Gondolod, hogy sikered lesz? — Azt mondtam neki: a totóban is a meglepetés hoz­za a pénzt. A nagy pénzt. — És ha mégse? — Akkor maradók é's re- ménykedek. Nézem a hir­detéseket. Sajnos, a régi em­berekre nem számíthatok. Abban különben bízok, hogy te tudsz ajánlani majd vala­mit. — Nem kellene helyreállí­tani a családi békét? — Az nem megy, pedig olyan .stramm fiam van, ha látnád, hatéves. (Nagyon-nagyon rossz helyzetben vagyok, és azt hiszem, hogy saját erőből nem tudok elhelyezkedni. Sajnos menet közben rá kellett jönnöm, hogy az ag­rármérnökök között nincs kollegialitás, pedig min­denki kerülhet az életben rossz helyzetbe, én most abban vagyok.) — Akkor pedig rázd meg magad, és kezdj újra mindent. Annak idején ti voltatok a menők, ti sportolók. Minden nő odavolt értetek ... — Tartom is magam, nem? Most voltam negyvenéves. De hát ötven forinttal a zse­bemben, hogy menjek udva­rolni? — Tényleg, miből tartod fenn magad? — Nem láttad a meggyese­met? Közte uborkát termel­tem. — Ez nem lehet cél... Még egyszer mondom, rázd meg magad. Most is borostás vagy... — Á, azt ne nézd! Láttál volna tegnap, amikor annál az elnöknél voltam. A töb­biek rám se ismernének. Ap­ropó, tudod, hogy F. öngyil­kos lett? — Ö már az egyetemen is ivott. — Igen, G.-vel járt Nyú­lásra a kocsmába. (Ismételten kérem, hogy amennyiben segíteni tud, segítsen. Várom válaszát, és elnézését kérem a zavará­sért. Üdvözlettel: K. S. u. i.: Priuszmentes va­gyok — még!) Szikrázóan tűz át a nap a függöny vékony tülljén, rá a kristályvázára, a japánbirs ágaira. S. elhallgat, ahogy halálhírkor hagyja abba egy kicsit az ember a beszédet. Kivesz egy ágat, és a körmé­vel megmozgatja a bimbó fel­leveleit. Előtűnik a rózsaszí­nű szirom. — Jó a japánbirsnek, Sán­dor. Látod, újrahajt, és me­gint virágozni fog. — Mit mondtál, mikor vá­laszol az az elnök? — Remélem, a héten. De most már valahogy jobban bízok abban, hogy te segítsz majd rajtam. A nevemmel írod meg, amiről beszéltünk? — Nem. Akit érdekel az üpr, az úgyis tudja majd, ki­ről van szó. Ha véletlenül nem, akkor felvilágosítom. Nem állunk mi olyan jól eb­ben a megyében, hogy ne le­gyen alkalmad valahol bizo­nyítani. Dé ott nem biztos, hogy lesz számítógép. — Jöhet akármi öregem, vállalom. Esik Sándor Párhuzamos monológok Kultúrát, de milyen áron? (Az újságíró éppen azon morfondírozik, vajon hogy kerül ebbe a házba — mármint a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központba — egy muzeológus? Hiszen egy • Ugye arra gondol, hogy kerül ide egy muzeoló­gus? Én 'először is pedagógus vagyok, magyar—'történetem— filozófia szakos. Márpedig a pedagógus alapjában népmű­velő, tehát azért az allma nem esett olyan nagyon messze a fától. Egyébként szerintem egy művelődési ház igazgató­jának inem is annyira népmű­velőnek kell lennie, minit in­kább menedzsernek, akii 'irá­nyít, és felkarolja a jó ötlete­ket. (Pályázatának benyújtása előtt is figyelemmel kísérte a jelenlegi igazgató a művelődési központ működését, tehát azért nagyjában-egészében tisztában volt vele, mire vállalkozik.) A Kifejezetten 'szerencsének “ tartom, hogy nem január elsejével kezdtem a munkát, mert így már részt vehettem az 1988-<as tervek leOikészítésé- ben is. Ügy gondolom, az előt­tünk álló változások közepette számunkra az lehet a legfon­tosabb, hogy tartani tudjuk az eddig .elért színvonalat. Az .egyik feltétel megvan — jól felkészült szakembereket, ola­jozottan működő gépezetet örökölteim. (Nem is ezzel lehet gond. De a művelődéshez is — többnyire — pénz kell, egyre több pénz. Az pedig bizonyos, hogy az idén nagyon a fogunkhoz kell verni a garast. Az áremelkedések miatt még akkor is kevesebbre telik majd, ha a pénztárcánkban annyi, vagy majdnem annyi lesz, mint tavaly.) ez az... De larni a ^ költségvetésünket illeti, megmondom őszintén, rosz­:zt. A magány nem fáj, mert van, hanem mert olyan, mint a dásos játék. Az ember írja, hogy fájjon, és kkor lesz iigazán rossz, r nem lehet egészen óesés odakinn közben A hidegben addig is ive esett. A varjak yetlenkedtek a kuka mint mindig. Ha egy lalamit, a többi üldözi in esetlen nagy mada- ígymáshoz ütköznek, legbotlanak, a begyük- lek. Látszólag rendet- de áki sokáig nézi íz rájön, hogy vannak ik barátok és ellensé- lyüvé tartozóak és ma­ok. Néha van, amikor csapatokban járnak, fekete tőlük a határ, illnak egy-egy táblát, agot találni a hó alatt. :, de mindig ott ül tfcő a környező fákon, ik, mint az önök. Bgy- Vigyázitak. Mondják, a várják ébredése is 'lem egyszerre reppen- 1, hanem amikor ide- , felreppen egy, repül irt, aztán visszaül az iésőbb egy másik száll , is tesz egy kört, az is záli és akkor beszélni i fán minden madár, szé’iik a szelet, hogy a majd biztosan repül- : emberek között nincs (k óta már azt se bán­na, ha a varjak száll - párkányra. Nékik vett a parizert és darabolt ■ kevés szalonnát. Ez- rített. Most odafenni falat se kellett. Hia a .itoen lett volna a la­kkor talán, de az első se magas, se mély. zel van a földi, messzi madárnak. ska még mindig be- Méha vihogott, olyan- lővillant az egyetlen ezüstfoga. A fog történetét is tudta, a második férj csi­náltatta még a háború végén. Ez volt Mariska hadisarca, mert az őrmester aztán el­tűnt, és nem hagyott maga után mást, csak az ezüstfo­gat, meg egy gyereket. Az a gyerek ötvenhatban ment el, nem hagyott semmit, csak néhány kinőtt ruhát, meg egy csúzlit, amivel kilőtte a tanítóék ablakát. Egyszer fel­hozta és meg is mutatta az öregasszony azt a csúzlit. Ott is felejtette. Azóta ott van a fiókban. Várja, hogy hátha elmesélik még valakinek a történetét. Lehet, hogy a kinőtt csúz­lik is magányosak? Kihúzta iá fiókot. Ahogyan megmoz­dult, mintha ezer tűt szúrtak volna a lábába, de ez a játék része volt. Az öregasszony hangján érezte, hogy az meg- bántódott, de elviselhetetlen lett volna, az ostoba történet­re valamit is válaszolni neki. Ráadásul ez a parányi gonoszság is jólesett. A mo­sásért fizetett, a 'taíkairí'tósze- írekért pénzt adott. Ki köve­telhet jó szót is, a „havi nyakszázért, az már zsaro­lás. Akkor se szólt, amikor az öregasszony kifordult a szo­bából és becsapta maga mö­gött az ajtót. Az idős nők olyankor is hamar bókülnek, amikor sebet osztanak. Azt meg talán élvezik is, ha kap­ják. Megörült ennek a gon­dolatnak, de Mariska híján idegenebbé lett a lakás, és ellenségesebb a másnapig .tartó csend* Azt tudta, hogy ez már így lesz mindig. Né­hány hónapig hétvégeken, a nyugdíj után minden hétköz­napon. A képen az asszony csak mosolygott, pedig látta Ma­riskát, pedig tudja ezt az egyre reménytelenebb, egyre irohadtabb semmit. Kinyitotta az ablakot. A madarak ott voltak. Feketén a varjak, veszekedősen a ve­rebek, fürgén a búbos pa­csirta. M'egkereste a madár- eled eles zacskót, és ugyan­úgy szórta közéjük a magot, mint ahogyan az anyja tette a tyúkok között valamikor. A tyúkok még a kert végé­iből 'is szaladva jöttek, az óriási kakas izgatottan kí­nálta a legjobb falatokat a kiszemelt kedvenceinek. Ete­téskor mindig boldog volt az udvar. Az a jérce is, amit lehet, hogy holnap levágnak. Most a madarak elrepültek, csak egy kopott, vén, esetlen varjú maradt és bámult fel kíváncsian az ablakra. Csak egy. Aztán az is lomhán el­repült a szomszéd kukáig, mert bölcs volt, és ,a bölcses­ségnek gyanús minden em­ber. Nem csukta be 'az ablakot. Jólesett a beömlő hideg. Ki­húzta a fiókot, különöskép­pen nem is gondolt rá, de kivette a csúzlit. Meghúzta, próbálta, de a gumi állta az időt. A virágosládában volt néhány kavics. Még akkor hozatta, amikor akváriumot is tervezett, abból se lett semmi, mert a halak nem beszélnek vissza. A csendek pedig sohase gyengítik egy­mást. Kiválasztott négy ka­vicsot. Azt tudta, hogy a ma­darak visszajönnek, még ak­kor is, ha nem (kell nekik a terített asztal, a párkány, a párkányra elképzelt nyitott tenyér. Gyerekkorában lőtt már madarat. A Szamos vad vi­zein, csónakból nádiveréb- fészket is. Akkor evezővel nyomták le a víz alá a ki­esett fiókákat, hogy azok ne kínlódjanak, ölni, eltalálni a célt csak egy pillanatnyi fel­oldás, evezővel vadászni a tehetetlen után maga a kin. Célzott. Gyönyörűség völt a mozdulat. Olyan, mint gyermekkorában az evezők előtt. Nem talált, de ugyan­azt a dühöt érezte, mint ak­kor az első rossz lövés után. Ráadásul a madarak többsé­ge el se repült. Másodszor is célzott. A kő nékirepülit a kukának, a madarak két percre mentek el. Már régen a kiszórt magot ették, a füg­göny mögül leselkedő öreg­ember csak azt látta, hogy egyre közelebb jönnek. Állt az ablakban és lesett. Csak a sokadik lövése után talált el egy madarat. Hallani lehe­tett, amikor a puha testhez ért a kő, és ehhez a többiek szórnysuhogását. Néhány szürke tollpihe imbolygott a levegőben, a parányi szürke test még kettőt mozdult, az­tán nem volt ott más, csak egy fölt a kövön. Lement érte. Felhozta. Úgy, mint aki lop. A test még meleg völt. Szájában összegyűlt a sós nyál, a va­dász öröme, és a keserves másnapos inge. Még próbál­ta élesztgetni a madarat, de aztán becsomagolta egy új­ságpapírba és beledugta a iszametesvödör közepébe, hogy Mariáka azt meg ne lássa. R ánt (már sötétedéit. Gondosan becsuk­ta az ablakot. Még arra is gondolt, hogy egy védett madár elpusztítá­sáért akár büntetés is járhat. Józan volt, és tökéletesen el­rendezett. Mint akiben béke van. Nem gyújtott villanyt. Még volt annyi fény, hogy lássa 'az asztalon a képet, ahol az a sohasem volt nő mosolygott most is egyked­vűen. Felállt. Elment az asz­taliig. Fogta a képet, kivette >a két üveg közül és apró da­nabokra tépte, mintha azzal a madárral meghalt volna az is. Aztán leült a heverő szélére. Várt. Ugyanúgy várt, mintha történhetne még va­lami más. jó hónappal ezelőtt Nagy Ferenc még a Jósa András Múzeum igazgatóhelyettese volt, most pedig, lám, a művelődési központ igazgatójaként köszöntheti az új esztendőt.) szaibbira számítottunk. Persze a mi pénztárcánkból is kivet­itek 1 millió 200 ezer forintot, de ez nem olyan jelentős ősz- szeg, hogy ne tudnánk pótolná a bevételekből. Mindent össze­véve 40 millió körüli összegből gazdálkodhatunk, tehát hozzá­vetőleg annyi pénzünk lesz, mint 1987-ban. Ami miatt vi­szont valóban aggódunk: nem tudjuk, hogyan alakulnak majd a fenntartási költségek. Az biztos, takarékoskodnunk kell, ahol tudunk, ahol lehet. Minden művelődési házat, így minket is nagyon fájdalmasan érint, hogy csak kis részben sikerült bruttósítani a tiszte- letdíjakat. Nálunk az számot­tevő összeg, ötmillió forint kö­rül van. (Vagyis csak abban remény­kedhetnek, hogy a tiszteletdíja­sok egy része változatlan fizet­ségért — tehát valójában keve­sebbért, mert levonják belőle az adót — .vállalja a munkát to­vábbra is. Másrészt — mint más szférákban — nyilván a műve­lődési házban Is megszüntetik a sem anyagi, sem szellemi nye­reséggel nem kecsegtető tevé­kenységeket, azaz* a kevés ér­deklődőt vonzó, vagy nem elég­gé színvonalas szakköröket, tan­folyamokat, és Így tovább. Ami nem is baj, feltéve, hogy nem repül a fürdővízzel a gyerek is.) Ami fontos, az marad, .akkor is, ha számunkra „.nem üzlet”. Arról például szó sem lehet, hogy lemond­junk a szimfonikusok, az ifjú­sági fúvószenekar vagy az egészségnevelési program tá­mogatásáról. Szerencsére szá­mos, 'tisztes nyereséget hozó tanfolyamunk, szakkörünk, szolgáltatásunk van. Bővíteni is szeretnénk ezt a kört. (A terveket hallgatva elisme­réssel, és ebben az osztunk- szorzunk világban némi megle­petéssel vehetjük tudomásul, hogy igenis vannak, akik úgy érzik, a megalkuvásnak is hatá­rokat kell szabni. A művelődési ház is ezeket a példákat kívánja szaporítani.) * A Kizárólag olyasmire vál­lalkozunk, 'ami még be­lefér a széles értelemben vett művelődés keretéibe. És sze­retnénk elkerülni azt az utat ■is, amely a szó rossz értelmé­ben veitt, olcsó szórakozáshoz, a bóvlihoz vezet. Nem hiszem, hogy azok iaz emberek, akik hozzánk jönnek, ilyesmit vár­nának ta pénzükért. Ezért pél­dául a jövőben sokkal jobban fogunk figyelni a Pódiumsaro- zat előadásaira is, (amelyek az utóbbi Időben, sajnos félresik- ilanii látszanak. (Ki bizony Így vsa — úgy lát­szik, ma már a sokat emlege­tett „nagy név" sem garancia, néhány - egyébként kiváló — művészünk is úgy érzi, kizárólag a könnyed szórakoztatásra vevő a közönség. De ebbe most ne menjünk bele.) A Az idén, vlagyis most w már 1988-ban szeretnénk .szorosabban együttműködni a megye társintézményei vei. Ez­zel részben 'elkerülnénk a pár­huzamosságokat, másrészt összpontosíthatnánk erőinket, s a megye művészi értékeit is jobban megismertethetnénk. A színházzal például (közös be­mutatóit tervezünk, január 29- én Itt lesz a Micimackó premi­erje. A színház megtakarít egy csomó költséget, mi pedig kapunk (tőlük öt előadást — szóval mindenki jól jár. Szin­tén a színházzal, valamint a megyei moziüzemi vállalattal szeretnénk végre megoldani a szabadtéri színpad nyári hasz­nosítását. Nagyon sok, egyelő­re kiaknázatlan lehetőség van az oktatási .intézményekkel történő együttműködésben, sajnos, hajlandóságuknak egyelőire kevés jele mutatko­zik, de (teszem azt a középis­kolák nálunk történő bemu­tatkozását ide (kell sorolnunk. Mi is tervezzük ifjúsági infor­mációs iroda létrehozását — erre az ÁISH írt ki pályázatot. Aztán szólhatnék még az ama­tőr mozgalomról. Ügy gondo­lom, több bemutatkozási lehe­tőségét, nagyobb törődést ér­demelnek. Annál is inkább, mart az ő gondjaik is szapo­rodnak. Kétségtelen, nehéz idők jönnek. Én mégis derű­látó vagyok, mert azért a leg­szükségesebbre jutni fog. Leg­alábbis (a jelenlegi feltételek szerint. Gönczi Mária 1987. december 31. ß Q

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom