Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-31 / 308. szám

Bízunk a változásban Ú jkenézről járok be Zá­honyba dolgozni, 1974 óta vagyok a gépesített rakodási főnökségen. Targoncavezető voltam, a szakma ifjú mestere versenyen háromszor nyertem meg az első helyet. Közben megszereztem a szakvizsgákat, a főnökeim látták, hogy igyekszem, indult egy csoport- vezetői tanfolyam, arra elküldték ta­valy nyáron, azóta vagyok kinevezett csoportvezető. Most egy kicsit nehezebb az élet, mint régebben. Bizony, kell a mellé­kes jövedelem, amiből tud egy kis pénzt szerezni magának az ember, mert a fizetésből simán nem nagyon élhet meg. Azért én személy szerint nem panaszkodom, nekem, úgy ér­zem, minden megvan az életből. Azt gondolom, aki becsülettel dolgozik, az elér mindent. Nem nagyon van rá idő, hogy po­litizáljon az ember, de esténként, ha összeülünk, ha tévét nézünk, mégis megbeszéljük a dolgokat. Most elég sok rosszat hallani arról, mi lesz a jövőben. Nekünk jól sikerült az 1987-es év, mert már októberre teljesítettük az egész évi tervet. Mostanában — pon­tosabban egy pár éve — minden éven több és több áru van. Amikor ideke­rültem, a hetvenes években egész nyáron nem volt munka, előfordult, hogy egész nap egy kocsit sem rak­tunk. Azon is múlik, a főnökség ho­gyan szervezi a munkát, hogy minél több kocsit tudjunk átrakni. Szigo­rúbban veszik a rakodást, hogy mi­nél kevesebb kárral rakjuk át az árut. Aki rosszul dolgozik, azt megbünte­tik. Mégsem megy el, mert itt a kör­nyéken jobb munkát úgysem talál. Inkább meggondolja magát, másképp dolgozik ezután. Itt van a külföldi áru, mondjuk, amit az osztrák cégek­nek rakunk át. Könnyen belekötnek mindenbe, de versenyezni kell, mert ha mi nem dolgozunk jól, akkor Cseh­szlovákián keresztül kéri az áruját. Érződik a változás nálunk is, mert szigorúbban veszik a mulasztást, az ittasságot. A dolgozók kezdik meg­szokni, másképp kell cselekedni, a munkahelyre rendesen kell bejárni. Aki ezt nem akarja megszokni, azt elengedik. Különösen az új főnökünk nagyon szigorúan veszi az ilyesmit. Mégis, a dolgozók azt mondják, igaza van, akit elengedett, az megérdemli. Azt tudom, mert beszélnek az árak­ról is, hogy nehezebb lesz megélni, gyereket felnevelni. Talán annyi gye­rek se lesz, mint eddig volt. Elég ne­héz volt mostanában valamit vásárol­ni is. Egy bútort vettünk, mentem utána vagy ötszáz *kilométert, míg vé­gül Nyíregyházára érkezett egy szál­lítmány, amiből kaptunk. Azért a munkahelyen nem tapasz­taltam, hogy el lettek volna kesered­ve az emberek. Lehet, azért, mert vi­szonylag jól keresnek, de az olyan he­lyen, mint a műhely, ahol 25 forin­tos órabérért dolgoznak, négyezer fo­rintot keresnek egy hónapban, az ot­taniaknak nehezebb lesz. Az apám is onnan ment nyugdíjba, megkeresett öt és fél, hatezer forintot, neki is ki­sebb a nyugdíja. Együtt lakunk, a kerttel pótoljuk a pénzt. Hallom én, hogy Pesten jobban há- borognak. Ha egy régi gyárban van­nak, amelyik ezelőtt jó volt, akkor igazuk van, de létezik az is, hogy nem végeztek olyan' nyereséges munkát, azért vannak bajban. Más gyár lehet, hogy jobban dolgozott, jobb munkát végzett. Volt aztán ez a Gorbacsov—Reagan találkozó. Figyeltük, örültünk neki, hogy létrejött a szerződés-aláírás. Csak nincs az ember élete úgy veszé­lyeztetve, mint eddig volt. Biztosan folytatódik, a jövő nyáron eljön Reagan a Szovjetunióba, aláírják a másik szerződést, csak csökkenni fog a fegyverzet. Mert az a fontos, hogy békében éljünk. Én nem vagyok párttag, a szak- szervezeti bizottságban vagyok, ezt a társadalmi munkát csinálom. Meg szoktam hallgatni a főnököt, úgy ér­zem, engem tisztelnek, becsülnek, mert látják, hogy elvégzem a mun­kámat. Akármilyen, a dolgozókat érintő kérdés van a főnökségen, ne­künk kell megszavazni. Béremelések, jutalomelosztások, meg ilyesmi. Vi­tatkozni szoktunk, mert az egyik te­rületet jobban ki kell emelni, mint a másikat. Általában a kézi átrakó szo­kott többet kapni, de azok az embe­rek meg is érdemlik. Ha azzal jön­nének — mint amit másutt hallani —, hogy csökkenteni kell a létszámot, vagy átcsoportosítani, akkor én az át­csoportosításnál maradnék. Tizedik éve nősültem, egy nyolc­éves kislányom van. A feleségem fod­rász Tornyospálcán, a szüleimmel la­kunk egy nagy családi házban. Köz­ponti fűtést vezettünk be, van min­den szükséges a lakásban. Az a jó, hogy most Űjkenéz is jól fejlődik. A nyáron adták át a vízvezetéket. Hal­lottam eleget, mert húszezer forintba került minden családnak. Az apám tanácstag. Otthon, nálunk szoktak összejönni gyűlésre. Beszélnek arról, mi legyen a faluban. Mert a szóra­kozási lehetőség kevés. Inkább elme­gyünk máshová, kirándulni, de kül­földre is elmentünk. Mégis azt mon­dom, egy országban sincs jobb élet, mint nálunk. Faluhelyen könnyebben megélnek az emberek, még ha ilyes­miért, mint a víz, a fűtés, külön fi­zetni kell. Többet is kell dolgozni ér­te, az biztos. Sok lehetőség van arra Záhonyban is, másutt is. A téeszek- től vehet ki földet, aki akar és ott dolgozhat magának. zt hiszem, az ország hely­zete jövőre nehéz lesz, de azért mégsem lesz olyan rettenetesen rossz. Bízunk a változásban; erre csinálták a progra­mot. Többet is kell dolgozni, még ha a fizetés nem is lesz több. Ahhoz, hogy boldog új esztendőnk legyen, fő­leg rajtunk múlik, azon, mit érünk el ebben az országban. Kosa Zoltán MÁV-targoncavezető, Záhony A visszavárd hüvelykujj (A 7. oldalon) Szállás, étkezés, üdülte­tés, rendezvények szervezé­se, idegenvezetés, videoka­zetták, filmek kölcsönzése... Ezeket az ajánlatokat nem egy idegenforgalmi cég, vagy reklámgéemká küldi szét az ország minden tá­jára Nyíregyházáról, hanem egy régi-új intézmény: a megyei ifjúsági központ. Er­ről szól cikkünk a 2. olda­lon. Cipőt váltanak (A 3. oldalon) Lapunk tartalmából Kultúrát, de milyen áron? (A 9. oldalon) Néhány napja, hogy vé­get ért az Országgyűlés téli ülésszaka, amelynek fő té­mája a jövírWi költségve­tés volt. Azt mindenki lát­hatta, hallhatta, olvashat­ta, hogy nehéz évünk lesz, vajon milyennek látják azok a képviselők, akik igent mondtak rá. Bíró Miklós, Kovács Andrásné, Técsy László és László Bé­la válaszol az 5. oldalon. . Képviselőinket kérdeztük XLIV. évfolyam, 308. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1987. december 31., csütörtök j Boldog új esztendőt! Életfa ifjú párral. Részlet Schmidt Sándor népművész alkotásából (Elek Emil felvétele) Katlanszínpad és vidéke Fiatalok a zene hatalmában Gyakran elhangzik: Bar­tók és Kodály országa va­gyunk, zenei nagyhatalom. Mégis, a koncerteken kevés a közönség, alig van érdek­lődés a komoly zene iránt. Igaz ez? Erről vallanak a Nyíregyházi vegyes kar tag­jai a 8. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom