Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
XLIV. évfolyam, 303. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1987. december 24., csütörtök r '----------------------1 Győzhetetlen Nap £ \ zívem szerint magam is a gyer- mekkor sejtelmes, szegényére«-' sen is felemelő szentestéjét idézem föl karácsony közeledtem. A háborús adven tek egyre szűkösebb decembe- jpit, amikor boldog volt, aki 'Színes selyempapírba kétté- ’vágott kockacukrot tehetett és rajzolt jézuskákkail díszítette a fenyőágat. Akkor, karácsony vigíliáján azért mégis minden valahogy más volt, mint az előző estéken ; melegebb lett az egész ház, almahéjat is pirítottunk a tűzhely platni- ján, előkerült néhány gyertya és — akárha varázsló i lett vodna — anyám még a legnehezebb időkben is kikerítette a kőttes kalácsra vallót. Élesztgetem a későbbi karácsonyokat: a terítettebb asztalokat, amikor már falun is megtanultuk, hogy ilyenkor nemcsak kéreget- ni lehet a kántálással, hanem akármilyen kis ajándékokkal illik meglepni családtagjainkat. Emlékszem, az első jézuska-aján- dókot nagyanyámtól kaptam: a cserevilágban egy kerek kis tükröt, melynek hátlapján egy macska kergette az egeret, amíg mágnes módjára el\ nem kapta ... Idézem fái ón későbbi árva karácsonyainkat, amikor a főhely már üresen maradt ünnepi asztaliunknál . . . Lepergetem emlékezetem mozgó világán a lo- bog ős-«harsog ős, csiiillagszó- rós estéket és a legeslegboldogabb szorongást, fiam karácsonyesti születését. Aztán a többi szeretet ünnepét, azokat is, amikor már- rnár minden természetes kezdett lenni: a minél nagyobb fenyőfa, a minőségi szaloncukor, a külföldről váló színes gömbdíszek, sztereón a karácsonyi ének, a színes tévé, a halvacsora, a kedves vendégnek lehető- leg orosz pezsgő. Hétköznapjaim fárasztó zuhatagáhan hessegetni próbálom gyertyaillatú nosztalgiám csalóka fényeit mondván: ébredj fel végre, hiszen most másfajta a karácsony, mint volt gyermekkorod álomvilágában. Bármennyire igyekszem kijózanodni, a hatás legfeljebb csökken, de nem múlik. A karácsony ma is a békesség, a szeretet ünnepe, bármennyire is tűnik ez így patetikusnak. Aztán a történetírásban igyekszem kapaszkodót lelni. Onnan tudom, hogy a különböző ó- kori népek minden év december 25-én a 'téli napfordulót, vagy másképpen a napisten születését ünnepelték. „Sol invictus: a győzhetetlen Nap ünnepe." Valójában ezzel szerettem volna kezdeni. Vallásos neveltetésemből persze jól tudom, hogy a karácsony miként vált a keresztyén egyház ünnepévé a századok során, s a batle- hemes játék mondókáli milyen mélyen éltek, élnek az emberekben. Mostanság a gyertya, a csillagszóró fényéről nekem mégis ez a napforduló, a „győzhetetlen Nap ünnepe” ju,t először eszembe. Az átvitt értelemben is hidegebb, ködösebb napok sorában az ünnep felvillanó fényei, amelyek mindig reményt adnak a folytatáshoz. Jelképesnek gondoltam mindezt az első pillanatban. Aztán egyre szilárdabb meggyőződésemmé vált az a bizonyos napforduló egyfajta történelmi tanulsága, mába is átívelő bölcsessége. Miért idézgetek ilyen soká a napforduló mítoszának születésénél? Bizonyára azért, mert mostanában, amikor felgyütemienek egyéni és társadalmi bajaink, gondjaink, azok sem akarják meglátná a „győzhetetlen Napot”, akik pedig egyáltalán nem az élet árnyékos oldalán járnak. Kétség kívül nehezebbé vált életviszonyaink közepette sokan könnyen árnyékosnak, komorabbnak igyekeznek feltűntetni azt is, ami pedig értékként — ha úgy tetszik drágakőként — ra' gyog közösségi vívmány gyanánt, akár a kelő nap. Miközben elkomorult arccal, redőnyös homlokkal vitatkozunk értékek és -talmi csillogás, küzdelem és látszatmunka, elkötelezettség és számító törleszkedés fölött; miiközben a kilátás- talanság rémképeit festik elénk a kishitűek és a sandák, aközben példátlan a •roham a boltokban — sok helyütt már-már bántó a rivalizálás a tárgyiasuló szeretetben, az érték, a tárggyá merevedett érték minden áron való mentésében, hajszolásában. Igaz persze „a győzhetetlen Nap ünnepe” és a mi terhekkel sűrű hétköznapjaink között nem csak évezredek sorakoznak, újféle feszültségek is tornyosulnak. Azt a bizonyos napfordulót például — amely a rideg télben felmelegíjti az emberek szívét — már évtizedek óta fenyegeti egy másik félelmetes fényesség: az atom villanása, mely képes elpusztítaná, semmivé tenni a világot. Riadt, félelemmel telített napjainkban kell megélnünk mindennapi örömeinket. És mégis! Korunknak is megvannak a maga történelmi napfordulói, ma is az éltető nap fénye uralkodik a világon. Erre ad reményt 1 a világhatalmak nemrég kötött egyezménye, jogosít az élni akaró milliók béké- I ért kiáltó kórusa, a temp- j lomok hajóiban felcsendülő karácsonyi ének. Gyermekkorunk szerény | karácsonyai mesebeli é!- ' menyiként támadnak fel emléke Zeitünkben. Sors un k nehezebbé válása — mély i szerencsére távolról sem \ hasonlatos a vízfesbék-jé- j zusika korszakához — j ugyancsak befolyásol sok I embert: ki tudja, mit hoz a j holnap. Jósolni oktalan dolog. Hinni abban, hogy ha sókan akarjuk, a nehezebb napok is tisztes szinten válnak elviselhetővé — ez már egyáltálán nem ábránd. Szerencsénkre mind többen vannak, aki k hisznek a tár- j sa dalmi megújulásban, a szorgalom reneszánszában, a felborult értékrend hely- j reáilításában — ás tesznek i is érte. M eg kell végre sza- ! bad üln ünk rossz j beidegződéseinktől, divatja- j múlt, erőtlen tévhiteinktől, önámításainktól. Szembe i kell nézni önmagunkkal, j mindazzal, ami elkopott' bennünk, rajtunk, s meg I kell mártóznunk a kor frissítő, tiszta vízében. Igazodjunk a világhoz, különben, jóvátehetetlenül lemaradunk a népek versenyében. Ha azt mondjuk: napforduló, okkal asszociálhatunk! a napjainkat, egész létezésünket érintő, alakító reformra. A társadalmi napforduló akkor válik ókori mítoszból mai valósággá, ha nem késlekedünk el takarítón i a haladásunk útjában álló göröngyöket, ha elég erősek leszünk bevallani gyengeségeinket: hiányos tudásunkat, felszínességünket, érdemtelen követelőzéseinket, szavaink és tetteink ellentmondásait. A győzhetetlen Nap ünnepe akkor melegít, ha ezt a me-1 leget a mi energiánk adja. j Béke. szeretet nincs téren és időn kívül. A küzdés lehet az ára annak a fényességnek, amely ünnepeinket beragyogja. Angyal Sándor _________________J H CSÁSZÁR CSABA FELVÉTELEI
