Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-12 / 267. szám
1987. november 12. Kclet-Magyarország 3 Racionálisabb pinzgazdá Iksdást Túlfogyasztás vagy túlköltekezés OLVASOM A RANGOS FOLYÓIRAT rangos szerzőjének tanulmányában: „A liaikosság 1985—1986. évi többletfogyasztása miatt olyan intézkedéseket kellett hozni, amelyek a fogyasztást mind 1986-hoz, mind a jóváhagyott 1987. évi tervhez képest mérsék- lére késztetik." S Olvastam az elmúlt hónapokban több, ehhez hasonló és kategorikusan megfogalmazott megállapítást, s ezekből csakis arra következtethetek, hogy az ország minden gondjánia'k, bajának legfőbb — de legalábbis egyik legfőbb — oka, hogy a tervekhez és a józan mértékletességhez képest a személyes fogyasztásom mértéktelen. Ha meggondolom, hogy mint „bérből és fizetésből élő" havonta, a KSH megállapítása szerint, mindössze 6084 forint bérből, illetve és legfeljebb csak 6412 forintnyi keresetből ótók, akkor ugye aligha lehetséges annyi anyagi erőm, amennyi a mértéktelennek ítélt túlfogyasztásomhoz elegendő lenne. Ha azt is meggondolom, hogy a másod-, harmad- és négy edállások, a mellékfoglalkozások, a különmunkáik, az eseti munkavégzéssel kapcsolatos szerződések, a vgmk-zásak, egyszóval a „keresetkiegészítő többlet- jövedelmek" hajszolásának korszakában ez a bizonyos többletjövedelem — és megszerzésének lehetősége — nagyon sokak számára még mindig elérhetetlen, akkor máris nem értem, hogy miből finanszírozná e sokaság, a rájuk is érvényesített „túlfogyasztást"; s egyáltalán: vajon lakossági méretekben általáno- síthatók-e a túlfogyasztással kapcsolatos vádak ? Megkockáztatnám : aligha ... De mert — az iménti átlagkeresetéket jelző számokra visszagondolva — a két keresős csalód havi összes keresete — KSH adat! — a 13 ezer forintot sem éri dl, s ha e családban csak egyetlen eltartottal számolunk is, akkor az egy főre jutó családi jövedelem alig több mint négyezer forint, akkor kérdeznem kell, hogy a hivatalosan ugyan nem publikált, de azért csak-csak számi t- gatott létminimumnál alig egy ezressel magasabb egy főre számított családi jövedelemből miként futná a mértéktelennek ítélt túlfogyasztásra? MIT TEHET — HA EGYÁLTALÁN TEHET VALAMIT — ilyen helyzetben a bérből és fizetésből élő állampolgár? Jövedelmét kiegészítő munkavállalási lehetőség után néz, no de azt is olvasom, hogy például a vgmk-kban történő munkavállalás korántsem jár együtt olyan magas jövedelemmel, amit egyébként e munkaszervezetekből kiszorult nagy többség feltételez. Vannak persze más források is. Csakhogy a maszekvilágot nem említeném, mert az ide tartozók aligha lehetnek annyian, hogy személyes fogyasztásuk döntően meghatározná a belső egyensúlyzavart. Az átlagoshoz képest valóban több személyi jövedelmet kaszírozó kisvállalkozásokat meg azért nem említélném. mert egyrészt kemény szigorúsággal adóztatják ezeket, másrészt pedig — s erről is sokat olvasni — túlságosan is magasnak ítélt jövedelmük ellenében valóban magasnak ítélhető teljesítményeket produkálnak. Ha nem ezt tennék, meghalnának . . . A nem második, a hovatovább nem is harmadik, inkább már csak valóban fekete gazdaságnak nevezett szférából származó fekete pénzek kasszírozott meg azért nem említeném, mert e hiénákat többnyire a bérből és fizetésből élők fizetik. (No persze: ,,hiénák'’ ők, valamennyien ? Közéjük sorolható például a „hálapénzért" ácsingózó pályakezdő orvos is, akinek hiavi fizetése alig több mint 3000 forint?) FOROG TEHÁT A PÉNZ, ,s Lényegében ugyanabban körben: a szegényes h:avi bérek, a már-már elviselhetetlen önkizsákmányolással megszerezhető. ám ugyancsak szegényes mellékjövedelmek „csoportosulnak" át egyik társadalmi rétegből a másikba, aminek következtében amit én nem fogyaszthatok, azt fogyasztja más. Ez lenne a lakossági „túlfogyasztás" anyagi forrás- vidéke? Vagy netán e társadalmi méretű túlfogyasztásba más is közrejátszik? Hogy például az úgynevezett közfogyasztást — a vállalatok, a legkülönbözőbb költségvetési intézmények pénzgazdálkodását — egyelőre még aligha a szigorú takarékosság jellemzi. S vajon közrejátszik-e a túlfogyasztásban az elmúlt évek beruházáspolitikája. még inkább a beruházási gyakorlata? Hogy miiltiár- dofc mentek el, és minden haszon nélkül az energetikai beruházásokra, és az energiaigényes ágazatokra, vállalatokra. Éppen abban az időszakban, amikor a világ fejlettebb és megfontoltabban gondolkodó országaiban rémülten menekült a tőke az ilyesfajta befektetési lehetőségeitől. S további miilLiárdokkal próbáltuk megmenteni — a síikor legcsekélyebb reménye nélkül is a már hosszabb ideje és tartósan veszteséges vállalatokat, sőt, komplett iparágakat. Nem volt-e oka a túlfogyasztásnak — a túlköltekezésnek — a vállalatoknál hosszú évek óta és ma is jellemző készletfelhalmozás, ami persze meginitcsak — a hiánygazdálkodás miatti — kényszerhelyzet, . de gyakorta és általában csakis veszteségeket okozó pazarló pénzköltés. Mindezek csak tanácstalan — ám nemcsak a civil állampolgárnak, de a szakembereknek is gyötrődést okozó — kérdések. Minda- hányan egyre csak azon töprengenek, hogy igazából mi az oka az egyébként vitathatatlan túlfogyasztásnak, s vajon ez ügyben csakis a lakossági fogyasztás — másképpen fogalmazva: az életszínvonal — drasztikus visszaszorítása jelenitheti-e az egyetlen lehetséges megoldást? VAGY HA NEM, akkor netán elképzelhető lenne végre a társadalmi méretű pénzgazdálkodás racionalizálásának kikényszerítése; •mi több: az anyagi haszonnal együtt járó tőkebefektetéseik — és nem a közpénzt fogyasztó beruházások — minden lehetséges módon történő szorgalmazása? A válasz'nem lehet kétséges. (v. cs.) Való élet helyett inkubátor Mit ér a szakmunkás, ha érettségizett? Csorba József műszaki tanár a harmadéves gépszerelő technikus osztály tanulóinak az esztergagép főorsó házának szerelését oktatja. (Császár Csaba felvétele) Ma már nemigen engedheti meg magának azt a luxust egyik üzem, vagy gyár sem, hogy kevésbé képzett munkást alkalmazzon, még ha jóval több bért kell is fizetnie a képzettebbnek. Hiszen nemhogy a jövő, de már a jelen követelményeinek sem tud megfelelni, ha nem rendelkezik az elvégzendő feladatokhoz szükséges, szakmailag képzettebb munkaerővel. De vajon hogy van ez a gyakorlatban? Valóban na- gyobb-e a becsülete például egy érettségizett szakmunkásnak? Ennek igyekeztünk utánajárni egy szakközépiskolában és egy üzemben. A nyíregyházi Bánki Dunát Ipari Szakközépiskola évente 150—160 fiatalnak az érettségi bizonyítvány melle gépész, autószerelő, vezetékes átviteli technikai műszerész és fémforgácsoló szakmunkás-bizonyítványt is ad. Közülük ötvenen-hatvanan továbbtanulnak. a többiek pedig munkába állnak. Budai Gézával, az intézet igazgatójával beszélgettünk. Új feladathoz, új szemlélet — Köztudomású ma már, hogy az ipar szerkezetátalakítási folyamatát csak olyan emberekkel lehet megoldani, akik erre felkészültek, és akik a váltáshoz szükséges többletet önmagukból is képesek ehhez hozzáadni. Ma már az erőforrások között döntő szerepet játszik az ember. Az az ember, akinek a tudása, képessége, készsége, értékrendszere alkalmas a gazdasági feltételek változásait követő gyos, rugalmas alkalmazkodásra, az új technika. az új gondolatok gyors és alkotó befogadására, illetve azok létrehozására. Az új feladatoknak csak azok felelnek meg, akik ehhez megkapták a kellő elméleti alapot. így van ez a szakmunkások esetében is. Ami az intézetben érettségizett szakmunkások „kelendőségét" illeti, mostanában már jobb az igazgató véleménye. — Az érettségizett, vagy érettségivel nem rendelkező szakmunkások kiválasztásában idáig megoszlott az üzemek véleménye. Ma már úgy gondolják, hogy jobb a szak- középiskolában végzett szakmunkás. még akkor is, ha az iskolapadból való kikerülés után talán kevesebb a gyakorlatuk. Nincsenek is ezért elhelyezkedési gondjaik az itt végzetteknek — mondja az igazgató. Az sem vitás, hogy a jövőben egyre gyakrabban lesz szükség az újabb, korszerűbb feladatokból eredően a munkások átképzésére. esetleg egészen más pályára való átirányításukra. Nagyobb szükség lesz a fizikai dolgozók önképzésére is. Mindezeket pedig csak megfelelő alappal lehet elvégezni. Persze a fiataloknak is meg kell érteniük az új helyzetei. Hová tűnnek az érettségizettek? Vakargatja a fejét Lökös Sándor, a MEZŐGÉP Vállalat személyzeti és oktatási osztályvezetője, amikor elmondom, hogy miről írok újságcikket. — Az egész szakmunkás- képzés rákfenéje ott kezdődik. hogy ezt a képzésmódot inkubátorba helyeztük, s nem a való életbe. A szakközép- iskolából kikerültek esetében még bizonyos ideig várni kell rá, hogy profitálnak abból, amit elméleti síkon megszereztek. Persze ez természetes is. Inkább az a baj, hogy az érettségizett fiatalok egyszerűen nem jönnek gyárba dolgozni — legalábbis hozzánk nem. — Ügy gondolják, nekik íróasztal járna, vagy legalábbis programozó, vagy termelést előkészítő munkakör. Ahol a háború élesben folyik, a konkrét termelésbe már nemigen állnak be. Pedig még kiemelt órabért is fizetnénk nekik. Tavaly például a Bánkiból egy pályakezdő sem jött hozzánk, holott szakmai gyakorlaton többen is voltak nálunk. Hogy hová tűnnek el azok, akik nem tanulnak tovább:’! Szalontai István törzsgyárigazgató az elmondottakhoz azt teszi hozzá, hogy a szerkezetváltás előtt és után nagyon nagy szükség lenne a MÉZÖGÉP-néi is érettségizett szakmunkásokra. Hiszen a vállalat egyre inkább gépeket gyárt (sőt, nagy sorozatban szerszámgépeket), és nem g'épfelújításokat végez. Az érettségizett szakmunkás, ha eléggé rátermett, megtalálná a számítását és előbb-utóbb középvezető is lehetne. Ami az iskolázottságot illeti, a MEZÖGÉP-nél inkább az a gyakorlat, hogy a szakmunkásképzőt végző fiatal, munka mellett majd megszerzi az érettségit. A személyzeti osztályvezető egy példát is mond. A vállalatokhoz került, tavaly végzett, érettségi nélküli 22 szakmunkás közül most nyolc tanul tovább. Van-e presztízse? Mit ér a szakmunkás, ha érettségizett? — kerestük a választ. Örvendetes, hogy a tanultabb munkásnak kétség kívül nagyobb a becsülete. Am az újságcikk írása közben szakmunkásképzési rendszerünk gondjaiból is ízelítőt kaptunk. Valóban érdemes elgondolkodni, ha olyan jó a kapcsolat az iskola és a termelő üzem között, mint amilyen a Bánki Donát Szakközépiskola és a MEZŐGÉP Vállalat között van. akkor mi az oka annak, hogy a Bánkiból csak elvétve mennek végzett diákok a MEZŐGÉP- hez dolgozni. Budai Géza, a szakközépiskola igazgatója is beszélt arról, hogy a megye ipara számára megfelelőbb szakmai összetételben képeznek a jövőben szakmunkásokat. Fontos az is, hogy az iskola és az üzemek között még szorosabb legyen a kapcsolat. Ismeretesek azok az országos törekvések is. amelyek értelmében a szakközépiskolai szakokat a foglalkoztatási igények szempontjából átértékelik. Nem kétséges, erre minél hamarabb szükség lenne. Ám általában a munkás társadalmi presztízsén is el kell gondolkodni. Miért nem vonzó érettségizett szakmunkásnak egy üzemhez elszegődni? Tud-e számára a munkahely. a társadalom olyan feltételeket teremteni, hogy megtalálja számítását. Mert hiába van szükség a képzettebb szakmunkásra, ha az ő érdeke nem találkozik a társadaloméval. Bodnár István 120 EZER TAPÉTÁZÓASZTALT készítenek ebben az évben holland és angol exportra a Pannónia Építő Vállalat ti- szaadonyi faipari üzemében. (Farkas Zoltán felvétele) Szebb környezet A Képcsarnok nyíregyházi Renczúr-termében rendszeresek az iparművészeti bemutatók is. Ezeken környezetünk alakításához, a lakberendezéshez kaphatunk ötleteket. Most Pájer Emilia textiltervező és Tagyi Zoltán forma- tervező iparművész lakástextiljeit, illetve bútorait láthatjuk a Dózsa György utcai bemutatóteremben. A kiállítás november 12-től 21-ig várja a látogatókat. O sztályunkon a munkanap egyformán kezdődik: Jeronyin, a technológus végignéz a szobán és jelenti: — Szergej Nyiko- lajevics, Szerjabkin megint nincs itt. — Na és hol van? — kérdem. — Még tartozik a negyedéves jelentéssel. — Nem tudom — rándít a vállán Jeronyin. — Valószínűleg közügyekben távozott. Elmenjek megkeresni? — Menjen — felelem, és munkámba mélyülök. öt perc múlva Gli- nyenko. a számvívő emelkedik fel. — Szerjabkin nincs, Jeronyin elment.... — mondja elgondolkodva, és az ablakpárkányon álló kaktuszhoz fordul. — Megkeressem őket. Szergej Nyi- kolajevics? — Keresse — válaszolom. Újabb öt perc múlva Makariscsev, a tervező pattan fel. — Szergej Nyiko- lajevics. ez igazán példátlan! Engedjen el, megkeresem őket! Élve vagy holtan, de mindhármukat idehozom. — Inkább élve — intem hidegvérrel. — Ez a Makariscsev nagyon lobbanékony, folyton le kell hűteni. Makariscsev kirohan a szobából. Ketten dolgozunk tovább; én és osztályunk büszkesége Ahmedov, aki a laboráns szerény tisztét tölti be. Végül már ö sem bírja tovább. — Szergej Nyiko- lajevicsf — b uzdul fel. — öt perc múlva mind itt vannak. Ismer engem. Persze, ismerem. Ahmedov is elmegy. Felállók a fotelból, az ablakhoz megyek, lenézek az utcára. Ott a túloldalon a söröző cégtáblája csillog; „Appenninek". Üvegfalai nem tudják elrejteni előlem munkatársaimat, Jero- nyint, Szerjabkint, Glinyenkot és Mara- riscsevet. A sarokban ülnek körül egy asztalt. Egy perc múlva Ahmedov is csatlakozik hozzájuk. Már látom is, ahogy átszalad az úttesten. 4 kkor felsóhajtok, a hűtőszekrényhez megyek. Kiveszek két üveg sört, óraláncommal felnyitom, és karcsú pohárba töltöm. Szememet lecsukva újra elhelyezkedem a fotelban. — Különös emberek — gondolom. — Hogyan lehet jobban szeretni a csapolt sört, mint az üvegeset? Horváth Lilla fordítása
