Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-09 / 264. szám

s 1987. november í Labdarúgó NB II Deli és Dere szétzilálták a hazai védelnet A nyíregyháza előtt adó­dott az első helyzet. Utána László fejesét védte Tóth. A szolnoki csapat többet tá­madott, de a nagyobb hely­zetei Nyíregyházának vol­tak. A 20. percben Csehi 11. egyedül tört kapura, de ad­dig forgolódott, míg szöglet­re szerelték. Három perc múlva a szélső lövése egy szolnoki védő lábán meg­pattanva az oldalhálóban kötött ki. A 31. percben Bu- zsik százszázalékos helyzet­ben Gyémántba lőtte a lab­dát. A 41. perc viszont a szolnoki csapatnak hozott vezetést. A nyíregyházi kapu előtt folyt a csatározás, a labda a kavarodásban Mészáros elé került, aki 16 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1:0. A szünet után Deli beál­lításával alaposan felgyor­sult a Nyíregyháza támadó- játéka. Az 50. percben a szolnoki védők többször is elrúghat­ták volna a labdát, amely Deli elé került, aki 14 mé­terről a bal alsó sarokba lőtt, 1:1. Tóth, majd Hegedűs lö­vését védte a nyíregyházi kapus. A 65. perc viszont újabb vendéggólt hozott: Gere ívelt be szögletet a bal ol­dalról, és Szobonya maga­san kiemelkedve a bal felső sarokba fejelt. 1:2. Hat perc múlva Csehi II. jobbról beadott és az őri­zetlenül hagyott Gere a ka­pu jobb oldalába fejelt. 1:3. Rohamozott a Szolnok. A 74. percben a nyíregyházi védők közül többen is lyu­kat rúgtak, Hegedűs a jobb oldalról beadott és Mészá­ros a kiinduló Tóth fölött a léc alá fejelt. 2:3. A 77. percben végleg el­dőlt a mérkőzés sorsa. Deli a fél pályánál meg­szerezte a labdát, a jobb ol­dalon lefutott az alapvona­lig és a bal oldali kapuléc, valamint Gyémánt között laposan a jobb sarokba lőtt, 2:4. A lefújás előtt egy perc­cel Delinek újabb lehetősé­ge nyílt a gólszerzésre, de ezt kihagyta. Szolnok—Kvfregyháza 2:4 Szolnok, 2500 néző. Vezette: Horváth Gy. (Aczél, Karsai). Szolnoki MÁV MTE: Gyémánt — Kiss, Varga I.. Szilágyi, Mészáros — Kanyári, Vadicska, Katona — Tóth T. Hegedűs. László. Edző: Szatmári János. Nyíregyházi VSSC: Tóth — Szobonya, Boda, Szikszai, Csé- ke — Ißuzsik, Acs, Drobni — Csehi II., Gere, (Törő. Edző: Tóth János» v Csere: frörö helyett Deli a szünetben, .Vadicska helyett Varga J. :< J10. Tóth T. helyett Szabó a 78.,(Buzsik helyett Ka­lapos a 88. percben. Gólszerzők: Mészáros a 41.. Deli az 50., Szobonya a 65.. Gere a 71.. Mészáros a 74.. Deli a 77. percben. Sárga lap: Acs a 26., Buzsik a 70. percben. Szögletarány: 7:4 (2:3) a Szolnok javára. Főleg a második félidő­ben fordulatos érdekes, iz­galmas mérkőzést játszott a két csapat. Az első félidő­ben a MÁV MTE némi me­zőnyfölényt harcolt ki, mégis a nyírségieknek vol­tak nagyobb helyzeteik. Szünet után alaposan meg­változott a játék képe. Deli és Gere vezérletével telje­sen szétzilálták a szolnoki védelmet. Jó: Mészáros, illetve Szo­bonya, Szikszai, Drobni, Ács, Gere, Deli. Szatmári János: — A kezdeti nagy sikerek után nem hittem volna, hogy ilyen mélyre tudunk süly- lyedni. Tóth János: — Azt hi­szem teljesen megérdemel­ten nyertünk, a kihagyott helyzeteket — a gólarány ellenére — sajnálom. Pataki István DVTK—Ganz-Mávag 5:1 (0:0). Diósgyőr, 2500 néző, v.: dr. Szőke. Gólszerzők: Takács, Szemere (ll-esből) Kovács (ön­gól), Knotz (öngól), Molnár, il­letve Dékány (ll-esből) A ven­dégek szerezték meg a vezetést, de utána megijedtek a lehető­ségtől. és védelmük sorozatban hibázott. Metripond—III. kér. TTVE 2:0 (0:0). Hódmezővásárhely. 1500 néző, v.: Bogyó. Gólszerzők: Csernus, Kántor. A kitűnő ven­dégkapus akadályozta meg a még nagyobb arányú hazai győzelmet. Csepel—Kazincbarcika 4:0 (2:0). Csepel. 600 néző, v.: László J. Gólszerzők: Horváth. Békési, Kénoszt, Sztahon (ön­gól). Végig nagy fölényben, is­kolajátékot bemutatva futbal­lozott a Csepel. Volán—Ózd 2:2 (1:1). Czabán Samu tér, 1500 néző, v.: Né­meth. Gólszerzők: Batári, Bá­csi, illetve Nagy, Tokár. Nagy iram sok eladott labda — igazságos eredmény. Nagykanizsa—Szeged 1:1 (0:0). Nagykanizsa, 1500 néző. v.: Pla- sek. Gólszerzők: Martinovics, illetve Kovács. Jó iramú mér­kőzésen igazságos döntetlen született. Eger—Ajka 4:2 (3:0). Eger 600 néző, v.: Csáki. Gólszerzők: Tatár (2, mindkettőt ll-esből), Vojtekovszki, Lehnert, illetve Kovács I., Nagy T. Az eger első félidei jó játéka döntött. Veszprém—Szekszárd 2:0 (1:0). Veszprém, 2800 néző, v.: Mol­nár L. Gólszerzők: Csík, Gáspár. A listavezető könnyed játék­kal, biztosan nyert. Ez volt a Veszprém hatodik egymást kö­vető győzelme. Salgótarján—Kecskemét 3:0 (1:0). Salgótarján, 1000 néző, v.: Divinyi. Gólszerzők: Lip- ták. Kovács, Kiss Gy. Kitünő­en, korszerűen játszott a Sal­gótarján megérdemelten győ­zött. Dunaújváros—Komló 3:1 (2:1). Dunaújváros, 1500 néző, v.: Ha­mar. Gólszerzők: Varga (2), Csorba, illetve Réfi. A mezőny­ben egyenrangú ellenfél volt a Komló, de a Dunaújváros ha­tározottabban, erőszakosab­ban játszott, s ez döntött. Őrségváltás az NB I élén A labdarúgó NB T tizennegye­dik fordulójában őrségváltás történt a tabella élén. A Honvéd mindkét pontot megszerezte Ka­posváron. ezzel leszorította a listavezető helyéről az Üj pestet. Videoton—Ü. Dózsa 1:1 (1:0). Székesfehérvár. 5 ezer néző. v.: Huták. Két védelmi hiba. két gól. Gól: Magyar, illetve Kovács ré­széről. Kaposvár—Bp. Honvéd 0:2 (0:2). Kaposvár, 8 ezer néző. v.: Lázin. A szerdai kupamérkőzés fára­dalmait is ki tudta pihenni a Honvéd. Gól: Romanek, Kovács. Haladás—Pécsi MSC 4:1 (2:0). Szombathely. 5 ezer néző. v.: Kovács I. L. Magabiztos hazai győzelem. Gól: Elekes 2. Görög. Vörös Cs. illetve Nagy 1. Békéscsaba—Debrecen 1:1 (1:1). Békéscsaba, 4 ezer néző. v.: Var­ga* Már az első tíz percben ki­alakult a végeredmény. Gól: Sze­keres. illetve Melis. Vasas—Rába ETO 0:1 (0:0). Fáy utca. 6 ezer néző, v.: Fekete. A vendégek kezdeményeztek többet és négy perccel a találkozó le­fújása előtt megszerezték a ke pontot érő találatot. Gól: Rubolc Váci Izzó—MTK-VM 0:1 (0:1] Vác, 12 ezer néző, v.: Varga £ A közepesen játszó fővárosia könnyen nyertek. Gól: Lőrinc: Tatabánya—Zalaegerszeg o :< Tatabánya, 4 ezer néző, v.: Szi lágyi S. A hazaiak nem tudfä áttörni a zalai reteszt. Ferencváros—Siófok 1:0 (1:0] Üllői út. 10 ezer néző. v.: Nag L. Nehezen nyert a zold-fehé együttes. Gól: Topor. Az nb 1 állása: 1. Bp. Honvéd 14 8 3 3 22-14 1 2. Ü. Dózsa 14 7 4 3 28-M J 3. Rába ETO 14 7 4 3 20-15 ] 4. Haladás 14 5 7 2 21-14 J 5. Tatabánya 14 5 6 3 31-16 1 6. Pécs 14 5 5 4 16-13 J 7. Vác 14 4 6 4 15-11 8. Ferencv. 14 4 6 4 19-17 9. Vasas 14 5 4 5 21-22 J 10. MTK-VM 14 6 2 6 25-28 11. Zalaegersz. 14 5 3 6 14-18 12. Békéscsaba 14 3 6 5 12-24 13. Videoton 14 2 7 5 15-18 14. Siófok 14 4 3 7 16-20 15. Debrecen 14 3 5 6 14-24 16. Kaposvár 14 2 3 9 13-34 Csak a Kisvárdai SE László. DUSE: Lukács — Vájd1; Sterczel. Bakó (Kiss I.). Kiss J Csukás. Szabó I. (Nagykaposi Zsuppos. Varga, Dienes, Szab II. Edző: Makray Balázs. J iramú mérkőzésen megérdeme ten nyert a technikásabb debrt ceni csapat. Az 51. percben vendégek büntetőt hibáztak. Gó Rostás 2. ill. Szabó I. 3. Kiss J Dienes. További eredmények: Rákócz falva—Rakamaz 1:0. Berettyód, falu—Szeghalom 1:1, Karcag Kaba 0:2. Jászberény—Balmaziú. város 0:0, Leninváros—Hajdúbe szörmény 2:0, D. Kinizsi—Pü: pökladány 4:0. A bajnokság állása: A bajnokság állása: 1. Veszprém 17 li 2 4 23-11 24 2. ózd 17 6 8 3 24-17 20 3. Szolnok 17 8 4 5 28-23 20 4. DVTK 17 9 2 6 26-24 20 5. Szeged 17 7 5 5 26-15 19 6. Dunaújv. 17 8 3 6 27-19 19 7. Ny.-háza 17 8 3 6 27-26 19 8. Csepel 17 8 2 7 27-23 18 9. Kecsk. 17 8 2 7 28-26 18 10. Komló 17 6 5 6 24-23 17 11. Eger 17 5 7 5 27-28 17 12. Volán 17 7 3 7 25-26 17 13. Salgót. 17 4 6 6 23-21 16 14. Metrip. 17 6 4 7 24-25 16 15. Ajka 17 4 8 5 17-18 16 16. III. kér. 17 3 9 5 18-24 15 17. Nagyk. 17 6 3 8 17-26 15 18. Kazincb. 17 3 6 8 11-18 12 19. SzekSZ. 17 4 4 9 12-27 12 20. Ganz-M. 17 4 2 11 17-31 10 A labdarúgó NB III 13. fordu­lójában a Listavezető DUSE győz­ni tudott Nyírteleken. A Kisvár­ba hazai pályán- tartotta a kél bajnoki pontot. Meglepetésre Rá- .kóczifalván vereséget szenvedett a Rakamaz. Eredmények: Kisvárdai SE—Törökszentmik- lós 1:0 (1:0). Kisvárda, 700 néző. v.: Góz. Kisvárdai SE: Virtás — Kosa, Tóth. Balogh, Nyerges. Czeitö (Vizer). Brankovics, Ba­dar, Oláh, Kovács I.. Simon. Ed­ző: Komáromi György. Végig a hazai csapat irányította a mér­kőzést és helyzetei alapján na­gyobb különbséggel is nyerhetett volna. A találkozó 10. percében egy bal oldali beadást Badar 8 méterről lőtt a szentmiklósi ka­puba. 1:0. A gól után újabb ta­lálatot szerezhettek volna a ha­Veszélyhelyzet a vendégek kapu­jánál. (Fotó: Császár) zaiak. a 22. percben megítélt büntetőt azonban Kosa kihagyta, így maradt a minimális' győze-. lem. H. Asztalos J. SE—Debr. USE 2:5 (1:3). Nyírtelek. 300 néző. v.: Peczc*. Asztalos SE: Vadon — Ba­logh. Rácz. Molnár, Fürjes, Fige. Rostás. Zsiga. Szamkó (Jakab). Kelemen, Soós. Edző: Siska 1. DUSE 13 9 3 1 32-16 2. Jászberény 13 7 5 1 16- 7 3. D. Kinizsi 13 6 5 2 29-15 4. Rakamaz 13 7 3 3 26-17 5. Leninváros 13 5 5 3 25-18 6. H.-böször. 13 7 1 5 22-15 7. Kaba 13 6 3 4 20-13 8. T.-sztmiklós 13 6 1 6 18-19 9. B.-újváros 13 2 9 2 10-13 10. Kisvárda 13 4 4 5 15-15 11. Asztalos SE 13 4 4 5 17-22 12. P.-ladány 13 3 4 6 13-19 13. B.-újfalu 13 2 5 6 14-25 14. Szeghalom 13 3 2 8 21-31 15. R.-falva 13 3 1 9 13-21 IC IfQppo cr 11 t o q C.‘)1 45. HÉT 2, 2, x, 1, 1, 1, x, 1, x, 1, 1. x, 2. HEGYEI I. OSZTÁLY Nyh. Volán DSC—Tiszaiük 4:0 1:0). Nyíregyháza, 200 néző. v.: Jenkő: Volán: Vitkai — Huszti, zatke. Poor. Orosz, Nagyidal, Ciss. Papp (Csorba), Szuhár. Ne- eczki (Krasznai). Raska. Edző: 'arkas Tibor. Tiszalök: Murvai - Szabó. Gaál, Berki, Péntek, -ialogh, Pente, Vass (Gyüre).Ga- ai. Csatlós, Nemes (Gemze). Ed- ő: Csáki Miklós. A Kiss vezé- elte Volán helyzeteit kihasznál- á ilyen arányban is megérde- aelten nyert. Gól: Raska 2, Papp ll-esből) Szuhár. Mátészalka—Tyúkod 6:0 (3:0). tátészalka, 400 néző, v.: Dávid, látészalka: Kiss — Bartha, Vi- oveez. Kelemen, Zelizi. Tardi, ’arczali, Kokas, Kormos (Mári- n). Fazekas (Tóth)-, Barcsai. :dző: Papp László. Tyúkod: Ka- ona — Magos, Bajka, Kasu, Ciss (Debreceni), Varga, Tur- ucz, Szabó J., Szabó P., Esze- yi, Szabó F. Edző: Mitró Ká- oly. Biztos hazai győzelem. Gól: tárcsái 2. Kormos, Tardi, Tóth :., Zelizi. Tuzsér—Máriapócs 1:0 (1:0). 'uzsér, 150 néző, v.: Veres. Tu­sér: Kepics — Lovas, Gazdag, Hat pont Tiszayasyári előnyt TUDÓSÍTÓINK VOLTAK: Far- as Tibor, Fülep Kornél, Kovács ászló, Krasznai Béla, Kuliár erenc, Ling Ferenc, Molnár yörgy. Papp Lajos, Ráduly íiklós, Revák László, Svéda Ist­án. ÜGYELETES MUNKATÁRSA­IK : Kovács György és Mán ászló. Kovács, Raminszki, Révész Z., Molnár, Révész Cs. (Hegedűs), Lénárt, Fülőp, Barabás (Boros). Edző: Revák László. Máriapócs": Kulánda — Magyar I., Orosz, Magyar II., Simon, Nyisztor, Herczku, Baracsl, Papp (Csaba). Üjfalusi, Magyar III. (Bata). Ed­ző : Szécsi Sándor. Alacsony színvonalú mérkőzésen szeren­csés góllal nyertek a hazaiak. Gól: Barabás. Fehérgyarmat—Nagyhalász 3:0 (1:0). Fehérgyarmat, 200 néző, v.: Soós. Fehérgyarmat: Szűcs, — RiSkó, Ponczók, Papp, ' Szabó, Kondor, Horváth, Futó,, Vepes. Ceglédi, Juhász. Edző: Badar: Jó­zsef. Nagyhalász: Budaházi — Ónodi, Csombók, Nagy, Szabó I., Tátrai, Szoboszlai. Hegyes II., Hegyes I. (Csorna), Szabó II., Korpái (Kovács). Edző: Nagy Bé­la. Időmként jó játékkal meg­érdemelten nyertek a hazaiak. Gól: Veres, Juhász, Tátrai (ön­gól). Kemecse—Varsánygyüre 2:1 (1:0). Kemecse, 500 néző, v.: Ma- róthy. Kemecse: Borsi — Lipők, Visovszki, Kondor, Kolozsi, Pe- thő, Visonttai, Bácskái (Szúnyog L.), Sinka, Vass, Mester (Feke­te). Edző: Tolnai Csaba. Var­sánygyüre: Oláh — Ti ha, Nagy. Juhász, Újvári (Kiss). Kovács (Gál), Súgta, Balázsi, Oláh, Ba­logh, Szűcs. Edző: Kegye István. Két lelkesen és sportszerűen fut­ballozó csapat küzdelméből a helyzeteit jobban kihasználó ha­zai csapat nyerte a találkozót. Gól: Vass 2., illetve Kiss. Levelek—Baktalórántháza 3:1 (1:0). Levelek, 1000 néző, v.: Gombkötő.' Levelek: Pákozdl — Svelta, Törő, Ling, Bódi, Király, Csatlós (Forgony), Horváth. Pásztor, Borbély, Hajdú (Ignácz). Edző: Takács János. Baktaló­rántháza: Rostás — Petró, Koz­ma, Réti, Papp, Horváth, Maries, Trencsényi (Szabó), Konczili (Gebri), Győrfi. Gdovin. Edző: Jánvári Béla. Megérdemelt hazai győzelem. Gól: Ling, Király. Borbély, illetve Győrfi. Tiszavasvári—Nagyecsed 2:0 (1:0). Tiszavasvári, 800 néző. v.: Vida. Tiszavasvári: Varga — La­katos, Turján, Veres Cs., 'Jtéres M. (Hegyes Cs.), Kató, Fecsku, Héri (Ambrusz A.), Szabő, Sjn- ka, Kiss M, Edző: Gáspár László. Nagyecsed: Torhán — Tarcsa, Pelyvás, Fehér,' Kovács, Oláh, Veres (Bulyáik), "ParCili B., Czine, Veres K. Megérdemelt hazai győzelem. Gól: Gyurján és Fecsku. Nagykálló—Záhony 1:2 (1:2). Nagykálló, 400 néző. v.: Fehér Z. Nagykálló: Cziotka — Tréfán. Viszokai, Kaszab. Papp, Katona (Csomány). Imre. Bokri, Kovács, Vágó, File. Edző: Magyar Gy. Záhony: Prámer — Tömösi. He­gedűs. Jakab, Vass, Gyüre. Sza­bó, Lelt, Márton, Pokol. Toka. Edző: Eszenyj Dénes. A játékve­zető három büntetőt nem adott meg a hazaiaknak. Gól: Vágó, illetve Pokol 2. A bajnokság állása: 1. T.-vasvári 13 11 2 — 41-10 24 2. V.-gyüre 13 8 2 3 26-27 18 3. Nagyecsed 13 5 7 1 22-13 17 4. M.-szalka 13 7 2 4 31-17 16 5. Levelek 13 6 4 3 16-16 16 6. Kemecse 13 6 3 4 15-15 15 7. Záhony 13 5 4 4 23-18 14 8. Bl.-háza 13 5 3 5,29-24 13 9. N.-kállő 13 5 2 6 20-18 12 10. Tiszalök 13 4 3 6 21-28 11 11. Nyh. Volán 13 3 4 6 13-16 10 12. F.-gyarmat 13 3 4 6 18-22 10 13. N.-halász 13 4 2 7 16-29 10 14. Tuzsér 13 3 3 7 14-26 9 15. Máriapócs* 13 3 2 8 12-27 6 16. Tyúkod 13 1 3 9 12-40 5 két büntetőpont levonva! ■MMV'anaMMMMMMk Győztes a KEMEV Játék, izgalom, lelkesedés ... Huszonhét csapat, közel négy­száz futballista. 162 gól! Ezek voltak jellemzői szombaton, a városi stadionban tartott Novem­ber 7. Kupa kispályás labdarú­gó-tornának. amelyet a nyír­egyházi városi sportosztály ren­dezett. Az 1. helyért: Kemév—Ságvári Tsz 6:0. (A győztes csapat tag­jai: Aux Miklós. Dán Albei Fedor Lászl<j. Fintor Feren Hajnal Zoltán. Ignéczi Pété Pintér László. Tóth Béla. Tói Sándor.) A 3. helyért: Papi gyár—Színház 3:1. Nők: l. Universil 4 pont, Levelek 2. 3. Zöldért 0. A győztes KEMEV csapata. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8—8. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 13-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 81Z. Telex: 73493. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u- 3—3. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hlrlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátásl Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutaláasal a HELIR 215—06162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hőnapra 48,— Ft, ne­gyedévre 130,— Ft, félévre 238,— Ft, egy évre 318,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nytr- eg^háza^^roloi^8^elelőa^ez^Jáfe^Zo1tánjrNDEXSZAM^M69HUISS3^MS3—3038. || Kelet­Rragyarország Kdit-Ha0inmúc

Next

/
Oldalképek
Tartalom