Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET Hosszú éjszakákon Szeretni a földet a -198») „Luxusra I" nem telik..." Az éjszaka hosszú, hideg és unalmas. Éjfél körül mindig rátör az emberre a fáradság, az álmosság. Ennek megszüntetésére két módszer is bevált. Az ember kiszáll a fülkéből és gya- lago! hatvan métert. Közben mélyeket lélegzik. Az a fontos, hogy az embernek mozogjon minden része. Karját lendíti, lábával toporog, fejével köröz. Felgyorsul a vérkeringés. A te9t felfrissül, a látás kitisztul, az éberség visszatér. Ha ez sem elég, akkor ott az üvegben a víz. Következik egy gyors, lendületes mosakodás. Ezek után már jólesik ismét a fűliké melege Baracsi Ferencnek, a nyírbátori tsz traktorosának. A traktoros a rádióhírekre odafigyel. Egyiket-mási- kat annyiszor ismétlik, hogy szinte megtanulja. Akár fel is mondhatná, mint kisiskolás a leckét. Most nincsenek hírek, javítják az adót. A kinti világra figyel. Várja, hogy feltűnjön legalább egy nyúl, vagy ahogy szokta, a róka. Ha róka jön, a kíváncsi jószág megáll egy pillanatra, zölden villan a szeme, szembenéz a reflektorral, de a gépet nem láthatja. A John Deere a fülkében zúg, kint nagyobb a zaja. A róka riadtan menekül. Lám, mégis csak történt valami. Az sem mindennapi, hogy délelőtt felverték álmából. Újságírókkal beszélgetett. Most arra gondol, vajon nem mondott-e valamit rosszul. Felidézi a találkozás részleteit. A váratlan látogatás kissé megzavarta. Az ágyak vetetlenek, jómaga is úgy állt az idegenek előtt, ahogy fészkéből kikelt. Jobb híján a konyhában ültek le. Ott rend volt. A vendég egyből a konyhaszekrény tetején álló cifra üvegeket szúrta ki. ★ — Ezt mind maga itta ■meg? — Nem. Antialkoholista vagyok. Hogy is lehetne más? A kocsi a garázsban, éjjel a traktor. Miért is vannak ott azok az üvegek? Szépek, különlegesek, díszek. — Cigaretta? — Az megy. Azt szívom szigorúan. Kék szimfónia. Éjjel unalmamban elmegy egy dobozzal. — Nem baj, hogy magára törtünk? — Már felkeltem volna. Azt hittem, a villanyszerelők jönnek. Megbeszéltem két ismerőssel, hogy eljönnek a pincében a vezetéket megcsinálni. — Bor is van a pincében? — Most forr. A bóni dombon van egy kis szőlő, leszü- reteltúk . .. Mi mindent kérdeztek. A traktor halad, barázdára barázdát hasít az eke. Az ember érzi már, átlendült azon a kritikus ponton, amikor minden pfircikája az álmot kívánja. Á munka jól halad. A tábla hosszú, nem zugos, kevés a forduló. Az ilyen táblákat szereti Amíg a fordulóig ér, van idő továbbgondolni a beszélgetést. — A tsz-irodán csak úgy emlegették, öcsi. Öcsike, Ferike. Hány éves? Nem fura az, hogy egy meglett férfit öcsiként emlegetnek? — Fiatal voltam még, amikor a tsz-be kerültem. Akkor rámragadt az öcsi és megmaradt. Megszoktam. Amit nehéz megszokni az, hogy van, áki már öcsi bácsinak szólít, öregszem. Júliusban múltam 32 éves ... Harminckét év! Sok az vagy kevés? — A lakatosszakmából 1973-ban szabadultam. A nyírbátori szerszámgépgyárban álltam munkába. Nem volt rossz, de hamar helyet változtattam. Jobban vonzódtam a mezőgazdasági gépekhez. — Miért. Hallottam, hogy érettségije is van. — Érettségim is van. A technikumot is elvégeztem. Három évig jártam a marxizmus—leninizmus esti egyetemre. — Álljunk csak meg egy pillanatra! Ha jól számolom, az általános iskolával együtt eddig 20 évet tanult. És most szánt. Kombájnol, gépet szerel. Miért? Nem mondják a szülei, a felesége, hát ezért tanultál? — Nem mondják. De hogy a miértekre válaszoljak: felajánlottak már középvezetői munkakört. Nem vállaltam. Mielőtt még egy miértet mondana, megmondom őszintén, így én jobban érzem magam. Azt is bevallom, első és a legfőbb oka annak, hogy a gépeknél maradtam, a pénz volt. Így több a keresetem. — Mennyivel? — Két-háromezer forinttal. és az szerintem nem kevés. Különben is szeretek dolgozni, főként, ha látom a munkám értelmét. Számomra nem büdös a munka. — A traktor megy, az idő múlik. Már szürkül az ég alja. Most nincs köd, a tegnapihoz képest mintha enyhült volna az idő. Hány fok lehet? A fene a rádióba, hogy nem szól! Mit is kérdezett még az újságíró? A házat. Szóval a ház. — Háromszobás, fürdőszobás, pince és garázs, egy kis műhely is van benne, a barkácsoláshoz. Hetvennyolcban kezdtük építeni. Egy évvel rá, hogy a feleségemmel öszekerültünk. Úgy vettük a telket — nem nagy, 145 négyszögöl —, hogy egy roggyant, nádfedeles, keskeny ház állt rajta. Mennyi munka van már a házban! Lassan tíz éve épül és még mindig van, amit hozzá kell tenni. Bútor is hiányzik belőle. — Viszont szép ez a ház. Jól mutat ebben az utcában. Milyen utca is? — Erzsébet utca 11/ Új utca ez, sok ilyen ház', meg ettől jóval különb is épült itt az elmúlt években. Jó itt lakni, jó szomszédaim vannak. Aztán arra is gondolok néha, hogy ez az enyém, minden műveletben benne van a részem, nem beszélve arról, amit a szüleim, a testvérek’ segítettek, öt élő testvérem van, összefogtunk, összefogunk. így épülnek itt a házak. Az apám 62 éves, már nyugdíjas, sokat segít, sokat dolgozik. Az édesanyám 65 éves, ő is fáradhatatlan. Mit mondjak még? — Szereti a földet1 A földet nem lehet nem szeretni. A traktoros arra gondol, ha nem szerette volna a földet, nem hagyja ott másfél év után a Csepeli Szerszámgépgyárat. Ilyet kérdezni! A föld az ő eltartója. — Ha nem szeretném a földet, nem munkálnám. Szeretek szántani, V9tni, aratni. Nem tudom én azt elmondani. milyen érzés kombájnolni. Amikor beérik a búza, amikor jó a termés, amikor a gép is jó és úgy igazából megy a munka ... Ezen a nyáron jó volt kombájnolni. Nem dicsekvésképpen mondom, de a váltótársam, Gajdics János — Nyír- vasváriba való — megyei első lett a kombájnolásban. Én harmadik voltam. — Milyen ember az a Gajdics? — Ö is technikus. Érti a dolgát, szereti a munkát. Idősebb tőlem, valamikor az ő keze alatt tanultam. Most a traktornál a váltótársam. Egy kalapba dolgozunk, nem centizzük, ki mennyit szántott. Amit teljesítünk összedobjuk és a keresetet elosztjuk. A traktor megy, már reggel van, az utolsó barázdákat hasítja az eke. A gépet hamarosan a váltótárs veszi át. Elmúlt egy éjszaka. Baracsi Ferenc haza tart. Otthon várja az ágy, de előtte még a jószág. Koca röfög a karámban, tíz szemrevalóan szép malacával. A hízóra is rá kell tekinteni. Aztán következhet az alvás. Nem hosszú, nem sok. Ma is lesz vendég. Szabó János, a termelőszövetkezet párttitkára jelezte, jön. Elbeszélgetésre. Hát jöjjön. Az a beszélgetés könnyebb lesz. Ismerik egymást. Seres Ernő — Romhányiról írsz, látod, ő megérdemli. Világéletében rendes ember volt — mondja ismerősöm, akinek véleményét mottónak is tekinthetjük. Dr. Romhányi Tibor harminchét éve él a megyében, ebből huszonötöt a fehér- gyarmati kórház sebészetének főorvosaként töltött el. Kétszeres Kiváló orvos, kétszer kapta meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát is. Most nyugdíjba vonul. — El kell mennem, mert vagy infarktust kapok, vagy börtönben végzem — mondja, majd csodálkozásomat látva mosolyogva hozzáteszi: — Egyszerű a magyarázat. Nem vagyok már fiatal. Hatvanhárom évesen nehezen viselem, hogy minden második éjjel fel kell kelnem, s főorvosként nemcsak a magam. hanem a mások esetleges hibájáért is felelek. Úgy döntöttem hát, hogy nyugdíjba megyek. Nem lesz könnyű, az első évektől nagyon félek. Tudja, számomra igen nagy öröm, hogy olyan bensőséges ünnepségen búcsúztattak. Képzelje, annyi szépet és jót mondtak rólam, alig győztem szabadkozni. A sebészkedést még Eisert Árpád mellett, Nyíregyházán kezdte. Közben 1963-ban átadták az ország első vidéki kiskör-házát Fehérgyarmaton, ahová jó kezű sebészfőorvost kerestek. Romhányi doktor kilencedmagával megpályázta, s meg is nyerte az állást, 38 évesen így lett az ország legfiatalabb — Méregdrága műtop- rongyra biztos nem telik jövőre, de attól nem félek, hogy a család mindennapi betevő falatja veszélybe kerül — röviden így összegezte Taba Sándorné, a húsipari vállalat szervezési osztályvezetője a jövő évi megélhetést. Nagycsaládos anyákat kerestünk, akik ‘beavattak a gazdálkodás rejtelmeibe. A nőknek mindig is voltak ötleteik. kiváltképp most, amikor a több gyermek nevelése nemcsak fizikailag, hanem anyagilag is számottevően megnehezedett. A pazarlás — ismeretlen Rendezni sem lehetett volna másként, a szakszervezeti irodában gyülekező beszélgető partnerek mindegyike csodaszép, kézi kötött pulóverben jelent meg. összenevetnek — hallva a riport témáját —, természetes, hogy a kötéssel nagyon sokat megtakaríthat a háziasszony. — Pár éve a vállalat szervezett egy szabó-varró tanfolyamot. azt elvégeztem, és nyárra már én varrtam a gyerekeknek nadrágot, szoknyát, még nyári dzsekit is. Ha találok valamilyen olcsó anyagot, egyszerre több métert veszek és későbbre elteszem. A fazont honnan veszem? Egyszerű. Látom az utcán, a divatosabb megoldást lerajzolom otthon és megpróbálom „anyagba önteni”. Nagy Imréné bér- és ügyviteli előadó — nyolc testvér közt a hatodikként — hamar megtanulta ■ otthon a beosztást. Később ő maga is rákényszerült a takarékoskodásra, bár valójában aki azt szekta meg, nem nehéz észszerűen gazdálkodni. Három kislánya, Brigitta, Mónika és Gabriella, szerencsére, nem érzi, hogy szűkebb napok járják. — A kézi kötött ruha, pulóver nemcsak ára miatt praktikus, hanem vallójában szépen öltöztet. A pazarlás nálunk ismeretlen fogalom. Bérelünk egy kis telket Nyírszőlősön és onnan kikerül a család szükségletére a zöldség, a gyümölcs. Érzékenyen érintette most a családi költségvetést, hogy másfél mázsa krumpliért 1800 forintot fizettem ki. Soha nem azt vesszük, ami éppen megtetszik, hanem amire szükség van. „Mindent befőzök a kertből'’ Csernyó Andrásné gépíró Ajakról ingázik, a férje mozdonyvezető. -ő Záhonyba jár dolgozni. A három gyermek neveléséből sokat vállalnak magukra az asszony velük élő szülei. Csak így ülhet reggel 6-kor vonatra és érhet haza este hatra. Főtt vacsora várja. — Kamaszodó fiaink — Levente 13, Szabolcs 8 éves — valamint a hatéves Adriennek inkább a ruházkodás kerül sokba — magyarázza Csernyóné. — A nagyfiú 40- es cipőt hord, de sajnos, se- rneddig se tart, pedig vigyáz rá. A háztartás — pedig heten vagyunk — viszonylag kevés pénzből kijön. A kertből ugyanis mindent befőzök télre, aprójószágot, disznót hizlalunk. Hétközben szinte csak apróságokat, tejet, kenyeret keli venni a boltban. A családtól megtanultam kötni, hogy legalább egy-egy divatosabb darabbal újítsam fel a ruhatárat. Hogy jövőre mi lesz? Annyi biztos, hogy a kertben ezentúl is megtermeljük a család szükségletét, aat pedig talán mondanom sem kell, hogy az eddiginél is takarékosabban élünk. Az érzelmi hátrány mellett több munka és kevesebb pénz jut az elvált asszonyoknak. Dóczy Lajosné, a töltőüzem betanított munkása hat esztendeje családfő. Annak örül, hogy a 18 éves Csaba, a 12 éves Anita és a 11 éves Krisztián nagyon önállóak. Befűtenek — egyelőre a cserépkályhába — a sóstóhegyi házban, így még legutóbb a vállalati kirándulásra is elmehetett az anyuka nyugodt szívvel. — Négy fiú, négy lány volt otthon a családban, így nekem sem új dolog beosz- toan élni. Anyukám még mindig segít, a húst és a krumplit megveszi nekünk az ünnepre. A múltkor a gyerekektől kaptam ajándékba egy kötési szakkönyvet, és esténként rendszeresen forgatom a kötőtűket. Mivel mindenki az üzemi konyhán Akinek hobbija is a munkája Jó pihenést, lektor ér! sebészfőorvosa. Azóta végzi ezt a feladatot, amelyet mindvégig szeretettel, nagy hozzáértéssel művelt. A kezdetekre még ma is szívesen emlékszik. Arra, hogy egyetlen orvosként, egyetlen nővér segítségével kezdhette meg a munkát. — Még az ágyakat is mi cipeltük fel a pincéből. A legjobban annak örültem, hogy saját kezemmel, a saját képemre formálhattam az osztályt. Tudja, ide régen sem volt, manapság sem könnyű orvost kapni. Olyan munkastílust akartam hát kialakítani, amelyben az emberek jól érzik magukat. Azt akartam, hogy orvosok és nővérek egyaránt szeressenek bejönni a munkahelyükre, „komfortérzésük” legyen. Családi hangulatot akartam az osztályon. Azt, hogy ne csak a munkát, egymást is szeressék az emberek... — mondja lelkesen, s amíg hallgatom, már tudom: miért volt olyan népszerű a kórház dolgozóinak körében, s miért hozott még a „műszak” is hatalmas csokrot arra a nevezetes nyugdíjasbúcsúztatóra. — Látja, ■ nem vagyok érzelgős típus, de akkor nagyon elérzékenyültem ... — mondja még most is meghatódva. A szeretet mellé persze szigorúság is párosult. Az osztályon mindig rendnek kellett lenni, s a beteg sem találhatott okot a panaszra. A gyarmati kórház, akárcsak bármely párja az országban, igen sokrétű feladatot látott el, a kezdeti időkben mindenféle műtétet el kellett végezniük. — Eiserttel mi még szívet is operáltunk. Akkor polihisztornak kellett lennünk, nem úgy, minit manapság. Most. annyira specializálódott a szakma, hogy kis túlzással lassan már balkéz- meg jobbkézsebészet is létezik. Mi még másképpen dolgoztunk, s az volt az igazi, emberpróbáló feladat.. . vagy az iskolában ebédel, estére megteszi a hideg vacsora. Luxus dolgokra eddig sem költöttünk, így azt hiszem. hogy jövőre sem fenyeget nagy vész. „Csak magunkra számíthatunk” — Mi tagadás, irigykedve hallgattam a munkatársai - mat. hogy a szülők segítsége pénzben is kifejezhető — mondta Taba Sándorné. — A férjem Paks mellől, Duna- szentgyörgyről, én Nádudvarról kerültem Nyíregyházára — a mezőgazdasági főiskolán találkoztunk és kötöttünk házasságot. Özvegy édesanyámat inkább már mi .támogatjuk, hozzá kéthavonta, a férjem szüleihez negyedévente egyszer jutunk el. Mi nagyon fiatalon rákényszerültünk, hogy csak saját magunkra számítsunk. Négy év albérlet után kaptunk egy másfél szobás, majd minőségi cserével egy há- romszobás lakást a Jósavá- rosban. Közben született három gyönyörű gyermekünk. Részletre szoktunk vásárolni. Legutóbb színes tévét vettünk. A hétvégi, nagyobb bevásárlást közösen intézzük, a gyerekek segítenek cipelni. Láttuk, hogy a zöldség, gyümölcs sokba kerül, ezért béreltünk a Sátor utcán egy kertet. Ha jó idő van, péntektől vasárnap estig kinn a család. A földiepertől a szőlőig minden csemegéhez hozzájutunk, amire másképp biztosan nem telne. A szakszervezeti titkár, Banga Ferenc hallgatta a beszélgetésünket. Elmondta, hogy a háromgyerekes családok — sokszor kérés nélkül is — kapnak segélyt. A gyermekeknek farsangot, majálist, és mikulásünnepséget rendez a húsipari vállalat. A színház- és mozibérlet, a stadionbelépő felét a szakszervezet fizeti, így biztosan az veszi meg, aki el is megy vele, nem lapul ott senki fiókjában kihasználatlanul. A vállalati önellátós üdülőt teljesen ingyen adják oda a dolgozóknak. Bizonyára ezek a borítékon kívüli forintok is hozzájárulnak a családok gazdálkodásához. Tóth Kornélia A felelősség viszont változatlan ma is. Romhányi doktornak az eltelt évek alatt nem sok ideje maradt a pihenésre. Volit úgy, hogy hetekig nem tehette ki a lábát Gyarmatról. Egyszer hétvégi ügyeletes volt, másszor meg a frissen operált beteget nem volt szíve magára hagyni. Talán ezért is viselte meg az eltelt két és fél évtized. Igaz, nem is nagyon vágyott máshová. Ha egy-egy nehéz műtét után úszhatott egyet Tivadarnál a Tiszában, máris kipihentnek érezte magát. — Nekem a sebészet a hobbim is volt. Én nem vadásztam, nem kártyáztam, nekem a munkám volt a szórakozásom is. Ezért is tervezi, hogy nyugdíjasként új lakóhelyén, Nyíregyházán is vállal munkát, mert úgy érzi: betegek nélkül mégsem tudna élni ... Nagy szerencséjének tartja, hogy családjának valamennyi tagja egészségügyis. Felesége nyugdíjas röntgenasszisztens, nagyobbik lánya, s annak férje orvos, kisebbik lánya szintén röntgen- asszisztens. — Mit hagyok útravalóul a fiataloknak? Próbálják megőrizni azt a szellemet, amit én kialakítottam. Úgy gondolom, dolgozni így kell, talán csak így érdemes ... Kovács Éva 1987. november 7.
