Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

1987. november 7. ^ KM ÜNNEPI MELLÉKLET r a ki régebben is ismerte ezt a 9 mil­liós metropoliszt, annak feltűnik, hogy az ünnepre készülve sem szaporodtak meg az utcáikon a ko­rábbihoz képest .amúgy is megfő- gyott transzparansek, jövendő sikereket hirdető jelszavak. Meg is kérdem az okát egy régi barátomtól, aki azt mondja, ez is a peresztrojka egyik 'következménye. Mi­nél kevesebb az üres látványosság, a csinnadratta, annál tartalmasabbak, embe­ribbek lesznek a köznapok. A rÉfli árbál, amely akár Moszkva Váci utcája lehetne, amelyet sok népszerű szovjet táncdal is megörökít, mára hangulatos sétálóutca lett. Patinás házaihoz méltó stílusos lámpaoszlo­pokkal. elegáns pihenőpadokkal és szép burkolattal. Itt mindig tömeg hömpölyög, különösen a hétvégi pihenőnapokon, látha- tóan-kitapinthatóan élvezik az emberek a csak itt kapható varázst. Az Árbát fiatal festői húsz perc alatt öit rubelért készíte­nek portrét fekete-fehérben, tízért színes­ben. A profi fotós körül imitált hinták szol­gálják a megfelelő hátteret gyerekeknek, valódi hintó a felnőtteknek, a férfiaknak ehhez alkalmi cilinder, a hölgyeknek szé­les csipkekalap is jár. És szépreményű fes­tő festő hátán, 'vevőre vár a házak falai­hoz támasztott műveivel. Alkalmi művé­szek váltják egymást. Sajátosan érdekes ön­kifejezési formának tapsol a közönség, vagy netán álmélkodik földibe gyökerezett lábakkal. Az egyik fiatal gitáros új szá­mait énekli, egy asszony verseit mondja, egy harmadik a békéről beszél-vitázik, míg felbukkan egy égőszemű, aki arról akar meggyőzni, hogy az ő szektája az Istenhez egyedül vezető üdvözítő út. Egyszerre tűnhet ez az utca a párizsi Montmartre-nak és a londoni Hyde-park- nak. Egyik sem. Ez sajátosan orosz utca. Az Arbát. Moszkva, a TASZSZ székhaza — Csák: Máté rajza-' felek, akik — lehetséges — annak sem örülnek, hogy a Szovjetunióban már nem zavarják a nyugati rádiók adásait. Azon az alapon sem, hogy a .tiltott gyümölcs éde­sebb ... Változtatni, változtatni! Eltüntetni a fehér foltokat a valóságban, a propagandában, a történelemben. Meg­szabadulni az új miszticizmustól, az új na­cionalizmustól. Manapság mindenről teljes őszinteséggel szólnak. Például a nemrég Kazahsztánban történtekről, amelyet nem lehet és nem is .akarnak csupán a múlt maradványának tekinteni. Ez a tüntetés arra is felhívta a figyelmet, hogy orosz-ka- zaih szótárt legutóbb 1954-tben adtak ki és az igen régen hiánycikk, ... vagy, hogy az ott élő oroszok legtöbbje nem ismeri a ka- zahok nyelvét. Pedig az internacionaliz­mus kétirányú utca ... Most, hogy a forradalom immár hetven­éves múltra tekjnt vissza, még erőteljeseb­ben propagálják az új politikai gondolko­dásit, amelyben .az általános emberi érté­kek érvényesítésére törekvés legalábbis az első helyek egyikét foglalja el. Miit jelent ez röviden, mi a lényege? Előtérbe kell lépnie az embernek. Az egyénnek ki kell válnia a szürke tömegből. Meg kell ismer­nünk az arcát, gondolatait, a vágyait, el kell ismernünk a .tetteit, hiszen minden, ami most történik, személy szerint őérte történik. Ivan Ivanovics Kuznyecovért, aki lakik Moszkvában, a Lenin utca 64 b. má­sodik emeletének 12-es lakásában ... Mind világosabbá válik egy jelenleg is számtalanszor vitatott téma: jó, vagy rossz, ha ez az ember többet akar keresni? Kar­rierista-e, ha megpályázza a magasabb be­osztást? (Saját maga jelentkezik!) Bizony­bizony, nem könnyű áttörni a lélektani függönyt, s messzire elkerülni a talpat nya­ló, hajbókolót, hogy kizárólag a munkájá­val — tetteivel bizonyító kapjon megbe­csülést ... fl város pereméi, a Jugó Zapadnaja metróvégállomás kör­nyékén alig három esztendő .alatt nőtt ki egy százezres nagyságú lakónegyed. Fent- ről, a 22. emelet ablakából nézem a hófe­hér, „áramvonalas” házakat, amelyek már egyáltalán nem hasonlítanak a városszél töpörödött, régi házacskáira, amelyekben társbérletben, a folyosó végén közös mel­lékhelyiségekkel élt sok-sok évtizedig együtt nemzedékek sora. Az új lakások még nem túl tágasak, nem nagyon ké­nyelmesek. de távfűtésesek, fürdőszobásak, összkomfortosak és ez ott már nagyon nagy dolog. Felfedezek két áruházát. Az egyik vegyes, a másik élelmiszert árul. Rendsze­rük olyan, mint a mi ABC-inké. Az ember óhatatlanul összevet. A moszkvai gondolá­kon jóval kevesebb az áru a mienknél és kisebb a választék. Ám az is feltűnik, hogy mindkét „magazinban'' mindennap volt legalább tízféle friss kenyér. Állandóan volt hús és vaj, többféle sajt; zöldség és gyü­mölcs is. öt éve ez bizony, nem volt jel­lemző a városközpontban sóm. Igaz is: a sorok. Csak nem akarnak fogy­ni. A tömeg lélektana, egyben a hiány dik­tálta szükség, hogy szinte mindenütt és mindenért sorba kell állni. A színházje­gyért, az Azerbajdzsánból imént érkezett, s a téren raktárrá-bolttá avanzsált kamion körtéjéért, gránátalmájáért, a rengeteg he­lyen felállított alkalmi lacikonyha remek illatú pecsenyéiért, a süsükért, a sátrákhan kínált apró cukorkáért-csokoládéért. A bol­ti pénztárak előtt különösen csúcsforga­lomba^ — és errefelé alig van napszak, amely ne jelentene csúcsot — lehet olvas­ni regényt. Az óriásra nőtt város így sem győzi a forgalmat. Pedig elég sok már az előre csomagolt áru, a hal, a „gulyás”, a különböző krémek, húsok és a többi.. . Vi­szonylag sűrűn találni az utcákon, tereken felállított hegyes sapkás faházikókat, a moszkvai butikot, amelyekben a zöldség­től a cipőig sok minden kapható. A boltok környékén — új színfolt ez is — megjelent a piac, a kereslet-kínálat első fecskéje. A „maszekok" nyitott bőröndjeik­ből saját készítésű hajcsatot, ötvösmunká­kat kínálnak harsányan, amott pedig far­merra, színes feliratos pólóra, jeans-dzse- kire vagy éppen rókaprémre lehet alkudni. Töfléielem a Himlőben Vasárnap délelőtt. A Lenin-hegynek, meg a Lomonoszov Egyetem toronyépületének szomszédságában, a Szportyivnaja metró megállónál hullámzik az emberáradat. Az útirány a Novogyeviesi (új leánykák) ko­lostor és temető. Elvegyülök a temetőre ki­váncsiak közié. Pontosan tizenegykor nyit­ják a nagykaput. Sodortatom magam, bent betűzöm a neveket, egykori címeket-ran- gokat. Legelői vannak a tábornokok, mar- sallok sírjai — 'katonás rendben. Moszkva 1941-es telének neves védői — mint a re- opnyhős Panfilov. A vörös téglafalak alatt férepülő-kísérletező pilóták, léghajósok ragikus véget ért teste nyugszik. Itt van tüzel Komarov űrhajós, itt nyugszik Cse- lov. Gogol, az oroszok íróóriásai és a hal­latat lan Csajkovszkij. Izgalommal fedezem el Lenin híres külügyi népbiztosának, Csi- •serinnek a nevét — a békés egymás mel- ett élés élvének első gyakorlati képviselő- e volt. Itt van Sztálin első felesége, hősi talált halt repülős fia. Es itt van Nyikita Szergejevics Hruscsov tört fehér és fekete márványból készült síremléke. A művész az ő esetében szépen, szimbolikusan épít­kezik. Ilyen volt a XX. kongresszus első számú embere, amilyennek megálmodta! Itt van Iljusin, a híres repülőgép-konsitruk- tőr és Koroljov, az űrhajózás nagy tudósa. Odébb egy sírnál, aihol rengeteg a virág, egy fiatalasszony letesz egy csokrot. Arrébb kell tennem, hogy lássam, kinek az emléke előtt áldoznak ennyien. A név nálunik is jól ismert: Suksin, a fiatalon „elégett” szí­nész és rendező. A peresztrojka, látványosság nélkül, de láthatóan alakítja át az életet, a szovjet gondolkodásmódot. Behatol a zsigerekbe még akkor is, ha egy sor beidegződéssel, konzervatizmussal. ké­nyelmes megszokással, sok fájó panellal kell megküzdenie — mondja Vladimir Pav- lovics Szmirnov társadalomtudós. E nagyon nagy kérdések foglalkoztatják ma minduntalan, kimondatlanul és egyre inkább ikimondva tudóst, s az utca embe­rét. Sok mindent újra kell gondolni, érté­kelni. Ilyen például a szocializmus igazsá­gossága. „Ezt akartuk, ezért harcoltunk?" — vetődik fel a legtöbb szovjet emberben a kérdés. A válaszhoz tisztázni kell .az egyen'lősdi és az egyenlőség viszonyát, az egészséges és az igazságtalan különbsége­ket. Hetven év telt el a nagy október óta. a megválaszolandó kérdések pedig egyre sza­porodnak. Mert az élet ilyen. Van, aki sza­kadásig dolgozik — és van, aki csupán im- mel-ámmal —, mégis ugyanazt a fizetést, ugyanazt a prémiumot kapja. Miért igaz­ságos ez? Képes-e változtatni ezen egy kol­lektíva, amelynek nincs önállósága? Kér­dőjel kérdőjel hátán. Társadalmi agazsá- gosság-e az, amelybe csak a társadalom gondoskodása fér? Hogyan jár jog ott, ahol nem teljesítik a kötelességet? Mit tesz az egyes ember? Átrendezésre váró tételek és gyakorlat. Hogy a munkás — amely osz­tályhovatartozásából következően volt év­tizedekig szent és sérthetetlen —, ha köz­ben lóg, vagy lop is szent maradhat ez­után? Igazságos-e, hogy a Moszkvában érettségizettek 90 százaléka tanulhat to­vább, míg ez az arány vidéken, illetve egyes nemzetiségi területeken közel sem ilyen? A moszkvaiak okosabbak, jobban felkészültek, vagy egyszerűen protekciósok? Keserű statisztika A bolti gondolákon az ismert hótdeois, félliteres üvegek sora. Naivan bornak né­zem, pezsgőnek, vagy éppen konyaknak azt. ami üdítő. Sok a gyümölcsalapanyagú ital, a „szók”. A pénztárnál felvilágosítanak: az eladótér alkoholmentes. Kint, az utcán, ol­dalt, a ralktárbejáró előtt több száz ember ácsorog. Türelmesen vár öt órát is, míg sorra kerülhet. Délután kettő és hét között e kijelölt helyeken lehet vodkához, ko­nyakhoz, borhoz jutni. Van azonban, a'ki hiába áll oda munkaidő után, aznap már nem kerül sorra. Láttam idős néniit, aki sorállással egészíti ki a nyugdíját, pénzért áll kettőtől 5-ig, aztán 3—4 rubelért adja át a helyét. Ezek is kérdőjelek. Az idegen számára különösen. Egy keserű statisztikai adat aztán sok mindent megmagyaráz. Az utóbbi években rendkívüli módon csökken a szovjet férfi­ak átlagéletkora. A férfiaké 65, a nőké 74 év — ez a legnagyobb különbség a világon. Az ok: az alkohol. Hallottam olyan gyárról, ahol fizetéshap után alig ment be munkás, s ezt ott teljesen természetesnek tartották. Lehet így élni, dolgozni tovább? Mindenki tudja, hogy nem. Szerencsére azt is, hogy e problémát közel sem lehet kizárólag az alkohol elvonásával megoldani. Nyílnál, vitáit Szovjet újságíró kollégámmal beszélge­tünk a nyíltságról, a politikai műveltség szerepéről a ma folyamatában. Megpróbá­lom nyersen továbbadni félmondatait. „Az emberek a tényeket szeretnék hallani, a következtetéseket pedig saját maguk le­vonni ... Lenin mondta: A műveietilen ember kívül van a politikán ... Paradox a helyzetünk, hiszen lakosságunk száz száza­léka írástudó, ugyanakkor tömeges méretű politikai passzivitást tapasztaltunk... Ha az ember nem ismeri a jogait, nem is tud élni velük, nem ismeri, ezért nem tartja tiszteletben másak jogait... A legnagyobb hatás, hogy a tömegek ma rohamosan vál­nak érettekké ... Ma minden család viták színtere... Higgye el, reggel hétkor nem fog újságot kapni a standokon .. Sokat utazott 'tudósítóként Gorbacsovval. Egy tavaly év eleji benyomását mondja Kujbisevből. A főtitkár gyári munkásokkal beszélgetett. Helyesebben ő beszélt, mert a megszólított emberek olyannyira zavarba jöttek, hogy kezük, lábuk szinte megbénult. Hol, mikor szokhatták volna meg, hogy egy főtitkár odamegy hozzájuk? Beszélgetni, közvetlenül, testközelben a mindennapok­ról. A megszokott válaszok — ha éppen valaki mégis kérdezte őket — e két szóban merültek ki: „Szjo normalnüj" (Minden rendiben!) És mennyire más volt már most egy éve, a Távolkeleten, Vlagyivosztokban, vagy mostanában Murmanszkbanl Hiszen a televízióban látták, a rádióban hullották, az újságokban olvasták: ez a főtitkár hús­vér ember, aki valóban kíváncsi az ő vá­laszaikra és őszinteségért őszinteséget vár ... Hajat rádió Borotválkozom, pereg a moszkvai rádió Majak adójának reggeli zenés műsora. Amennyire értem, ez a nap a szovjet pán­célosoké. Megszólaltatnak többek közt egy fiatalasszonyt, akinek a férje a páncélosok­nál szolgál, méghozzá Afganisztánban. Az asszonyka azt mondja: legyen már vége ennek a háborúnak és jöjjön haza az em­bere, mert nagyon nehéz egyedül élni. És különben is: Afganisztániban katonáskodni nem veszélytelen ... Ez is jelzi, hogy a szovjet tájékoztatás ma nyílt és őszinte. És ennek nem kevés az ideológiai előnye sem. Moszkvai felmé­rések szerint sok szovjet családban hall­gatták a nyugati rádiók adásait. És minde­nekelőtt a szovjet életről szóló híreket ke­resték. A nyíltság (glasznosaty) politikája azt is szolgálja, hogy megelőzzék a másik oldalt. Ha itt mondják a valóságot hajósze­ren csétile nségrő 1, természeti katasztrófáról. Csernobilről és más esetekről, akkor a szovjet polgár nem a Szabad Európa kere- sőgomibját tekergeti, hanem Moszkvát hall­gatja, nézi és olvassa. E szovjet kihívást érezték és értették meg az ideológiai ellen­üj idők embere A perovi kerület pártbizottságának első titkára negyvenes, szőke, határozott em­ber. Az új idők új embere. Egy autógyár igazgatójából lett most egy éve pártmun­kás. Jurij Nyikalájevics Arhangelszkij egész lényéből az sugárzik: számára az idő pénz, idegen tőle az üres fecsegés. A gondjaira bízott majd féLmilliónyi lakosú kerület szédületes ütemben épül, mellette számos régi lakást újítanak fel kívül-belül. Ezt tartja talán a legfontosabbnak. És ezen kívül? Létszámcsökkentést az iparban, ja­vítani az orvosi ellátást, a közlekedést, a szolgáltatást. Korszerűbbekre cserélni az eLéggé elavult gyári gépeket, minőséget ter­meltetni. Űj vágányokra állítani a gazda­ságot! Két év múlva már minden gyáruk önelszámoló és önfinanszírozó lesz. Micso­da fába vágták a fejszét! Nem rejti véka alá, hogy a folyamatok nem mennek vég­be simán. Itt is van ellenállás — mert az állami minőségi átvétel a mainál sokkal jobb munkát feltételez, a „vízfejek” önma- guktól nem hajlandók lemondani, kilépni, fizikai munkát vállalni. A lakáshoz isko­láknak, jobban ellátott üzleteknek, szolgál­ta tóházaknak, éttermeknek, kávézóknak kell 'kapcsolódniuk... és ez sem egyszerű dolog. Ami talán még bonyolultabb: az új igényeknek megfelelni a tudatban. Az em­berek megfelelő közgazdasági és jogi fel- készültsége nélkül nem állhat át sikeresen a gazdaság. S tovább ... mindinkább szer­ves egységnek kell tekinteni a gyári mun­kást és családját, a dolgozókról történő gyári gondoskodást, az emberek esztétikai kultúráját és a termelést. Ez évben már választják a gazdasági vezetőket, a vállala­ti tanácsokat, hiszen bebizonyosodott, na­gyon nagy hajtóerő a demokrácia. A kerü­leti pártbizottság minden tagja köteles be­számolni munkahelyi közössége előtt: sze­mélyesen ő hogyan járult hozzá a pe­resztrojka ügyéhez. A pártbizottság és a ta­nács vezetői fogadóóráikon kívül időmként 5 órás telefonügyeletet tartanak. A legutób­bin több mint száz kérdésre adtak választ — és kértek tanácsot, hogy látja ezt és ezt a telefonáló? Csoda, ha egy-egy pártbizott­sági ülésükön harminc ember is szót kér és nem a statisztika, a „pofafürdő” kedvé­ért beszél? Az első titkár válasza a kérdésre: ho­gyan készülnek a hetvenedik évfordulóra akkor is meglep, ha tudom, hogy ez az ember már az új politika terméke. „Telje­síteni akarjuk, amit terveztünk a munka­helyeken. Tisztaságot, rendezettséget te­remtünk a parkokban, az utcákon.” Rá kell-e csodálkoznom újra és újra, hogy manapság a konkrétság, a valóság is­merete és tisztelete a-divat a Szovjetunió­ban? Utáirat E sorok írója hat hetet töltött a Szovjet­unióban. Mindenre kíváncsi volt, sóikat akart látni- hallani. Most mégis úgy érzi: nagyon keveset tud erről az óriási ország­ról, erről a fővárosról. Csak pillanatokat, benyomásokat képes átadni az Olvasónak e rendkívül színes, izgalmas időszakról, a forradalom folytatásának nagy napjairól. Mégis kötelessége volt elmondani a fentie­ket. Kopka János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom