Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
„A Péter-Pál erőd őrsége átállt hozzánk. És éppen most kaptuk a hírt: átpártolt hozzánk egy Petrográdba rendelt ezred is. A katonák gyanakodtak. Gatcsinában megállították a vonatot és küldöttséget menesztettek hozzánk. »Miről van szó?« — kérdezték. »Mit akartok? Mi éppen most fogadtunk el egy határozatot arról, hogy minden hatalmat át kell adni a szovjeteknek.<< A Forradalmi Katonai Tanács ezt felelte: «Bajtársak! A forradalom nevében köszöntünk benneteket. Maradjatok ott. ahol vagytok, és várjátok be a további utasításokat.« Elmondotta, hogy az összes telefonvonalat elvágták. A kaszárnyákkal és a gyárakkal tábori telefon útján biztosították az összeköttetést. Futárok és komisszárok szakadatlan áradata. Az j ajtó előtt vagy egy tucat önkéntes vállalkozó álldogált, készen arra, hogy a híreket, parancsokat eljuttassák akár a város legtávolabbi pontjaira is. Az egyik közülük, egy cigányképű hadnagy, franciául mondotta: «Minden készen áll. Csak egy gombnyomásra van szükség . ..« Láttam Podvojszkijt, a felkelés stratégáját, ezt a sovány, szakállas, civilruhás férfit; Antonovot, borostás állal, piszkos gallérban, szinte részegen a sok virrasztástól; Krilenkót, a mosolygós; szé- ? les arcú, folyton beszélő és hevesen gesztikuláló katonát és Dibenkót, az óriás termetű, nyugodt matrózt. Ezek voltak a jelen és a jövő emberei. Lent az üzemi bizottságok helyiségében Sze- ratov egyre-másra írta alá az állami fegyverrak- j tárnak szóló kiutalásokat: minden gyárnak százötven puskát . . . Vagy negyven küldött várt a kiutalásokra... Az előcsarnokban összetalálkoztam néhány, a második garnitúrából való bolsevik vezetővel. Az egyik revolverére mutatott: »Kezdődik a játék — mondta sápadtan — akár akarjuk, akár nem. A másik tábor tudja: vagy ők végeznek velünk, vagy mi velük.<<” (Részlet John Reed: Tíz nap, amely megt igette a világot | című művéből.) Éljen az októberi forradalom 70. évfordulója! _____I XLIV. évfolyam, 263, szám ÁRA: 2,20 FORINT 1987. november 7., szombat H etven esztendő óriási idő, kivált a forradalmak históriájában nagyon hosszú szakasz. Hiszen a forradalmak, rendszerint, győztes, netán tragikus pillanatokat jelentenek: az egyéni és a közösségi erők rendkívüli összpontosítását, a csodálatos áldozat- vállalások korszakát, a lehetőségek szinte határtalan birodalmát. Aztán a konszolidáció szokott következni, amelynek igazából a forradalmak eredményeinek tartósítását kellene jelenteni, azonban tudjuk, hogy sokszor a forradalmi eszmények devalválódását, ezek nyílt vagy alattomos megtagadását szokta hozni. Hetven esztendő számvetésre késztet barátot és ellenfelet egyaránt. Hetven esztendő — ez már több emberöltő. A forradalom több nemzedéke áll a történelem ítélőszéke előtt. Gondoljuk csak el, hogy a francia polgári forradalom eszményei hét évtizeddel a Bastille lerombolása után mivé züllöttek a polgárság kezén! 1859- et tizenkét esztendő választja el a Párizsi Kommüntől, amely nem a bona- partizmust, s természetesen nem a royalista restaurációt tekintette tradíciónak, hanem a, jakobinus elszántságot, lendületet. A hét évtizedet akarta kiigazítani, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava immár a munkásság életében és kezdeményezéséből lehessen realitás. Gondoljuk csak el, hogy a magyar társadalom, hét évtizeddel 1848, Pető- íiék március tizenötödikéje után — az őszirózsás forradalommal volt terhes. És mindannyian tudjuk, ez a hét évtized, amelynek leforgása alatt végzetesen elsikkadtak 1848 49. eszményei, s nem azért, mert az eszmények és a realitások összeütközéséből szükségszerűen ez utóbbiak kerülnek ki győztesen — egyenesen vezetett el a vesztes világháborúhoz. Trianonhoz, egy soha addig nem látott nemzeti tragédiához. Gondoljuk csak el, hogy hét évtizeddel az első, és vérbe fojtott orosz forradalmi kísérlet, az 1825 decemberében a pétervári Szenátus téren kartácstűz- zel szétzavart dekabrista mozgalom után szerveződik az orosz birodalom szociáldemokrata pártja. A majdani szocialista forradalom vezető ereje, a bolsevikok elődei voltak ők. 1917 októbere óta hét évtized múlott el. Ezalatt egyetlen nap sem telhetett úgy el, hogy a politikában és a gazdaságban, a szellemi életben, bárhol a világon, ne ennek a forradalomnak a hatása lett volna a meghatározó tényező. Ä történelmet formáló erő. Attól a pillanattól kezdve, hogy a Téli Palota ostroma sikeresen befejeződött, tehát a forradalmat vezető és kezdeményező erő, az orosz proletariátus kezébe vette a hatalmat — a világon mindenütt számolni kellett ezzel a minőségileg új tényezővel. „A szocialista forradalom nem egyetlen csata, hanem a legkülönbözőbb gazdasági és demokratikus átalakításokért folyó csaták egész sorának a korszaka ..."— figyelmeztetett Lenin, még két évvel a forradalom kirobbanása előtt. És az ünnepi pillanat is arra int, hogy ne csak az első csatára emlékezzünk, az Aurora cirkáló jelzőlövése nyomán indult katonai-politikai akcióra, hanem valóban csatáink mindegyikére. Helyénvaló ez a többesszám? Mert högy maga az esemény az orosz nép áldozatvállalásából, elszántságából született meg, de a kezdetek kezdetétől döntően internacionalista jellegű volt. Tehát mi, magyarok nemcsak a hatalomátvételt követő polgárháborúban részt vett több száz ezer magyar hadifogoly harcainak jogán, hanem magának a^Torradalomnak új minőségéből következően mondhatjuk: a mi forradalmunk is ez. Ezek a csaták, természetesen, nem voltak minden esetben győztes ütközetek. Nem volt csekély a szükséges és a szüségtelen áldozatok aránya. Mártírjaink is vannak, nagyon sokan. Különösen fájdalmas azokra emlékezni, akik nem a forradalom győzelméért folytatott csaták valamelyikében vesztették életüket, hanem a forradalom eszményeit sértő voluntarizmus, a forradalom eszményei ellenére létezett önkény pusztította el őket. Bizony, hogy számvetésünk abban az esetben használ a jövőnek, azaz jelenünknek is, ha e 4 hét évtized minden tényét mérlegre tesszük. A diadalokat és vereségeket, a sikereket és tévedéseket, a nagy igazsá- 4 gokat és a bűnöket is. A forradalom, a szocialista forradalom életerejét éppen az bizonyítja a legmeggyőzőbben — s ezért kerülhette el az eddigi forradal- f mák történelmi sorsát —, mert meg tu- ’ dott újulni, vezető ereje képes volt a j legkeményebb önkritikára is. Ez soha- j sem jelentette és napjaink reformfo- t lyamataiban sem jelentheti az eszmé- ; nyék tagadását, az elődök munkájának j lebecsülését. Még kevésbé jelentheti, i hogy a forradalmi hatalom gyakorlása * valamiféle krajcáros taktikázássá silá- i nyúlhatna. A szocialista forradalom hét évtize- j dének talán az a legdöntőbb eredménye; világossá tette, hogy századunk- j ban a társadalmi-gazdasági-szellemi fo- I lyamatok helyesen világszinten értékelhetők. A nemzeti keretek és a világprogresszió egységének helyes arányaira figyelmeztetett. Egyrészt olyan föld- részeken, országokban is felgyorsította .! a nemzeti fejlődést, amelyek maguktól a szocialista eszméktől, ezeknek marxista-leninista értelmezésétől távol , voltak és távol vannak, másrészt az emberiség méreteiben segítette a társadalmi igazságosság, a teljes értékű progresszió terjedését. A szocialista forradalom eszményeket is meghatározott, de éppen ezek az eszmények sugallják, hogy mindig soron következő csatákról illúziók nélkül kell ítélnünk. A forradalom hét évtizede azt bizonyítja, hogy sorsára a realizmus elvesztése a legpusztítóbb hatású. És a fejlődés akkor sikeres igazán, ha a valóságból indulunk ki. A realizmus nem azonos a földhözragadtság- ^ gal. Ezért eszményeinkből az álmok J sem hiányoznak, a költészetre is szükségünk van. De azért, hogy újra és új- i ra a valóságra ébresszenek. Most újra a megújulás korszakát él- i jük. A Szovjetunióban is, nálunk is. A ; hét évtized egyre teljesebben mégis- 1 mert történetéből is erőt merítünk a ? folytatáshoz. — ■' j Díszünnepség Nyíregyházán I A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából megyei díszünnepséget rendeztek november 6-án Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. A magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után Szemerszki Miklós, a városi pártbizottság első titkára ünnepi megnyitójában köszöntötte a párt-, az állami és társadalmi szervezetek, a termelőhelyek, az intézmények, a munkában élen járó és kitüntetett dolgozók, a munkásmozgalom veteránjai, a fegyveres testületek képviselőit. Ezt követően Ekler György, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. (A beszédet lapunk 4. oldalán ismertetjük.) A nyíregyházi díszünnepség megnyitóján Szemerszki Miklós köszönti a megjelenteket.
