Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

1987. .november 28. Kelet-Magyaronxág 15 f > Suzuki 0 ” rülhetünk, lesz már Suzuki. Illetve még nem is olyan biz­tos. de a remény megvan, hallhattuk péntek reggel a rádióban. Lesz 750 köb­centis, esetleg 1300-as is — mondták —, s hogy va­lóban számíthatunk rá, azt leginkább abból re­mélhetjük: már az ára is megszületett. Kétszáz­negyvenezer lesz. Miért? Mert „Nyugaton is ennyi- . vei magasabb a szocialista típusoknál”. Kíváncsi lennék: meny­nyibe kerül ott egy „szo­cialista típus”. Aztán: az arányosítást nem lehetne az autó értékéhez köze­lebb vinni? (b. J.) V __________________J AJTÖK MÁNDOKRÖL. A Mándoki Fa- és Vastömeg­cikk Szövetkezet november­ben és decemberben még másíél millió forint érték­ben gyárt és szállít a TÜ- ZÉP-ek megrendelésére kis­lakásokhoz szükséges ajtókat. PUFFOK A NYÍREGYHÁ­ZI DOMUSNAK. A Nyíregy­házi Bútoripari Szövetkezet 1988-ra 5 millió forint ér­tékben kötött szerződést a Nyíregyházi Domus Áruház­zal. főleg ülőgarnitúrákat, kisbútorokat, ülőpuffokat, fésülködő asztalokat gyárt részére. SZAKOSÍTOTT tejter­melő SZARVASMARHA­TELEP ÉPÜL a nyírgyulaji Petőfi tsz-ben. A több ütem­ben szerveziett beruházásra idén 12 millió forintot fordí­tanak. A sikeres befejezés érdekében egy napi társadal­mi munkájukat is felaján­lották a termelőszövetkezet szocialista brigádjai, amelyek már két hétvégén is dolgoz­tak a telepen. Munkájuknak •is. köszönhető, hogy ez idő ■szerint a december 30-ra ter­vezett műszaki átadást sem­miféle veszély nem fenye­geti. A háromszáz férőhelyes szakosított tejtermelő saar- vasmarhatelep befejezésének végső határideje 1989 augusz­tusa. a beruházás teljes költ­sége pedig 35 millió forint. Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 48. já­tékheti lottónyeremények — a n.vereményilleték levonása után — a következők: 5 találatos szel­vény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 783 960 forintot, a 3 találatos szelvé­nyekre egyenként 1864 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyen­ként 53 forintot fizetnek. A kö­zölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. December 3-án a bizalmi­ak fórumát tartják meg a szakszervezetek megyei szék­házában. másnap december 4-én a szocialista brigádve­zetők küldötteinek megyei tanácskozását rendezik. Ezen a napon még lesz pályavá­lasztási tanácsadás is a kö­zépiskolások részére. Decem­ber 5-én pedig a színész-kö­zönség találkozó után műsor­ral zárul a rendezvénysoro­zat. December 2-án, 3-án és 4- én a résztvevő vállalatok ter­mékeit kedvezményesen le­het megvásárolni a kiállítá­sok színhelyén, egyes szod- gáltatásokat pedig térítés­mentesen vagy csökkentett dijakkal vehetnek igénybe az érdeklődők, (fk.) Mire jó a fürdöző lányok ideiglenes „fakabátja”? Hát pél­dául alkalmi tárlatot lehet rendezni rajta. Az érdeklődés nagy, bár lehel, hogy több a nézelődő, mint a vásárló. (Farkas Zoltán Felvétele) A 111. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet pályaválasztási kiállításán Kisvárda és vonzás- körzet 15 iskolájának mintegy 500 tanulója tekintette meg az intézet aulájában a nyolcadiko­sok pályaválasztását segítő ki­állítást. Sok száz kíván­csi szempár kö­vette pénteken délelőtt a nyír­egyházi Már­tírok terén a helyi tűzoltók tűzoltási és mentési gya­korlatát, amit az éves kikép­zési terv ré­szeként hajtot­tak végre. Ké­pünkön: az iro­daház tetejé­ről emelőkosár­ral „mentik” az embereket. (császár) FILM- ÉS VIDEOSZEMLE KAZINCBARCIKÁN Kilenc alkotás Nyíregyházáról November 28-án és 29-én ren­dezik meg a kelet-magyarországi amatőr film- és videoszemlet Ka­zincbarcikán. Ezen a szemlén a megyei művelődési központ ama- törfilmes és videós szakköre is több alkotással szerepel. A klub. amely jövőre ünnepli 20 éves fennállását, négy fiimet és hat videoprogramot nevezett be a versenybe. Szita Miklós Bereez Andrásról készített portréfilmmel és a Svájcban forgatott útifilm­jével készüli a fesztiválra. Lip­csék Éva a Tükör címmel kí­sérleti filmet készített. Bogdányi Ferenc és forgatócsoportja a Bé- res-cseppröl készült Kósa-film nyíregyházi bemutaióját dolgozta fel videoprogramján. Ezenkívül a videoprogramok néprajzi jellegű témával is foglalkoznak, vala­mint Horváth Tamás és Kéri Pé­ter alkotásait is tartalmazzák, melyek a Nyíregyházi Városi Te­levízióban is már korábban ve­títésre kerültek. ZÖLDÉRT-árak szombaton Ezen a héten ismét bőséges választék várja a vásárlókat a nyíregyházi Zöldért Vállalat bolt­jaiban és pavilonjaiban. Mit és mennyiért vehetünk! A káposzta kilóját 6 forintért, a burgonyát 14-ért, a vöröská­posztát 6-ért vehetjük. A kelká­poszta kilónként 5,50 forintos áron; a vöröshagymát 16-ért, a lilahagymát 18-ért és a fokhagy­mát 125 forintért árulják. A ka­ralábé kilóját 7 forintért, a sár­garépát 6-ért, a gyökeret 16-ért, a zellert szintén 16-ért, a céklát 5,50-ért, a téliretket 4,50-ért, a sütőtököt 5,50 forintért kínálják. Primőrökből is választékos a kínálat: a töltenivaló paprika darabonként 8—10 forint, a he­gyes erős 7—9, a paradicsom ki­lója 65 forint, az uborka 120— 140 forint, a saláta fejenként 8— 10 forintért kapható. Az almát 7— 10 forintért, a savanyúkáposztát 14-ért, a szárazbabot 60—85 fo­rintért, a mákot 160-ért, a dióbe­let 200-ért. a birsalmát 12 forin­tért vehetjük. A tojás darabját 2,40—2.90-ért adják. A Központi Sajtószolgálat 1987. évi novella- és tárcapá­lyázatán Szilágyi Szabolcsút a bíráló bizottság Papírból — mi kar! című tárcájáért kü- löndíjja! jutalmazta. A SZAKSZERVEZETEK ÉS AZ ÉRDEKEGYEZTETÉS címmel november 27-én dr. Pirityi Ottó, a Szakszerveze­tek Elméleti Kutató Intézeté­nek osztályvezetője tartott előadást Nyíregyházán, a szakszervezeti napok kereté­ben. SZAKMUNKÁSTANULÓ NAPOKAT rendeznek no­vember 30-tól decem­ber 6-ig Baktalóránthá- zán, a mezőgazdasági szak­munkásképző intézetben. Az SZMT Móricz Zsigmond Mű­velődési Ház és a MEDOSZ megyei bizottsága közremű­ködésével hangversenyt, ze­nei és táncbemutatókat, szel­lemi vetélkedőket, különbö­ző előadásokat rendeznek, festményeket, szobrokat ál­lítanak ki, s a fiatalok talál­kozhatnak a Móricz Zsig­mond Színház művészeivel is. ELŐADÁS MÓRICZ ZSIG- MONDRÓL. Dr. Rádics Ká­roly irodalomtörténész de­cember 2-án Nyíregyházán, délután 3 órakor előadást tart „Móricz Zsigmond a Nyugat szerkesztője" címmel a Mó­ricz Zsigmond Megyei és Vá­rosi Könyvtár előadótermé­ben. O Alkatrészek röntgengé­pekhez. A Kisvárdai Vasipa­ri Szövetkezet a Medicornak novemberben mintegy 3 mil­lió forint értékben gyárt és szállít röntgengépekhez szük­séges alkatrészeket, amelyek nélkülözhetetlenek a gyó­gyászatban . KALÓRIA SZEGÉNY TEJ­FÖL. A korszerű táplálkozást segítő, csökkentett zsírtar­talmú tejföl gyártását kezd­ték meg a nyíregyházi tej­üzemben, melyből november közepétől naponta 30 ezer pohárral gyártanak és for­galmaznak. TEMPÓ Szövetkezet Autó-Mo­tor Javító Leányvállalata felvesz egy műszakba, jó kereseti lehe­tőséggel alvázvédő munkára fé­nyező szakmunkást, karosszéria- lakatost, segédmunkást, valamint éjjeliőrt. Jelentkezés: Nyíregyhá­za, Jég út 4. (2565) NYÍREGYHÁZA: Szakmai szakszervezeti napok A Helyiiipar.i és Városgaz­dasági Szakszervezet megyei titkársága a közüzemi, kom­munális és ipari szolgáltató tanácsi vállalatok' részvételé­vel november 30-tól decem­ber 6-ig szakmai szakszerve­zeti napokat szervez Nyír­egyházán. Az ünnepélyes •megnyitóra november 30-án a szakszervezetek házában Ikerül sor. Utána a megyei művelődési központban vi- rágk/iállítást. virágkötészeti versenyt rendeznek és meg­nyitják a termékbemutatót is. Még ezen a napon este di­vatbemutatót tartanak és megrendezik a színész-kö­zönség találkozót. December elsején kerül sor a szakmun­kásképző intézetek országos tanácskozására. továbbá a műszakiak, termelésirányí­tók megyei fórumára. De­cember 2-án az igazgatók, üzemvezetők tapasztalatcse­réjével folytatódik a prog­Elhunyt dr. Nezyál Ferenc Dr. Nezvál Ferenc nyu­galmazott igazságügy-mi­niszter, volt országgyűlési képviselő, a munkásmozga­lom régi harcosa, az MSZMP Központi Bizottságának volt tagja november 26-án, hosz- szan tartó betegség után. 78 esztendős korában elhunyt. ELISMERÉS. A Magyar Ag­rártudományi Egyesület Sza- bolcs-Szatmar megyei Szer­vezetének elnöksége a leg­utóbbi ülésén az T987. évben kiemelkedő agráregyesületi munkát végzőknek kitünte­téseket. jutalmakat adtak át. Klenczner Imre. a MAE me­gyei elnöke dr. Hajdú Ber­talannak és Szűcs Istvánnak Mezőgazdaság Fejlesztéséért. dr. Galó Miklósnak. Czakó Jánosnak és dr. Kiss Lajos- nénak Szocialista Faluért ki­tüntetéseket adott át. A MAE Aranykoszorús jelvényét kapták: Csikós Balázs, dr. Tóth József. Tanicsár Mik­lós. dr. Harmath László. Szentpéteri József és Bárdos Katalin. Pénzjutalomban lő töt részesítettek. AZ IKAROSZ KÉSZÜLŐ­DIK című új antilógiáról lesz beszélgetés november 29-én Nyíregyházán az irodalmi presszóban délelőtt 10 óra­kor, Katona Béla. a kötet szerkesztője tart tájékozta­tást és közreműködik Réka- si Károly színművész. A hely­színen dedikálással egybekö­tött könyvvásárt is tartanak. ram. Ezen a napon az MVMK-ban rendezik meg a nyugdíjasok találkozóját, és tanácskoznak az Ifjúsági ta­gozatuk küldöttei is. íj portóbélyeg-sorozat Halálos gázolás, sérülések A Magyar Posta „Postatör­ténet" elnevezéssel 6 címlet­ből álló. összesen 49 forint névértékű új portóbéiyeg- sorozatot h:z forgalomba de­cember 10-én. A bélyeiik Svindt Ferenc grafikusművész tervei alap­ján. többszínű ofszetnyomás­sal a Pénzjegynyomdában készültek. Az 1. a 4, a 6. a 8, a 10 és a 20 forintos bé­lyegképen sorrendben gya­logfutár. lovasfutár. lovas postakocsi, vasúti postakocsi, korabeli postaautó és repülő­gép látható. Mozgalmas napiuk volt novem­ber 27-én a mentőknek. Korán reggeltől késő estig szinte állan­dó mozgásban voltak. Reggel Nyíregyházán már 6 óra 40 perc­kor rohamkocsival vonultak ki a Búza téren a Nyírifészek előtt történt gázoláshoz, ahol egy idős hölgyet a gyalogátkelő helyen halálra gázolt egy Wartburg személygépkocsi. Hét óra után néhány perccel Timár és Sza­bolcs község között egy Moszk­vics gépkocsi csúszott meg az úttesten és árokba borúit. A ve­zetőjét és utasát súlyos életve­szélyes sérülésekkel szállították a nyíregyházi kórházba. Délután Demecser Borzsova tanyán egy. állatokat kísérő gya­ORSZÁGOS FODRÁSZ ÉS KOZMETIKUS KONGRESZ- SZUST rendesnek november 28-án és 29-én Budapesten a Vigadóban. Ezen Szabolcs megyéből is vesznek részt szakemberek. Megismerhetők a legújabb divatirányzatokat, megvitatják a fodrász és kozmetikus szakma időszerű kérdéseit, fejlődésének lehe­tőségeit. Az előadásokat gya­korlati bemutatókkal egészí­tik ki. Kiállítás nyílik új fodrász és kozmetika: termé­kekből. melyekből vásárlásra is lesz lehetőség. logost ütött el egy személygép- kocsi, akit a kisvárdai kórházba vittek. Ezek után Sóstóhegyen a Kemecsei úton az autóbontó előtt személygépkocsi borult az árok­ba. akinek a vezetőjét könn; ü sérüléssel szállították a mentők a nyíregyházi kórházba. Hason­ló eset fordult elő Kemecse Ko- taj között az elágazásnál, ahol egy Skoda gépkocsi borult az árokba. A gépkocsiban ketten voltak, apa és kiskorú gyerme­ke. Csak az apa sérült meg könnyebben. akit a helyszínen részesítettek elsősegélyben az oda érkező mentők. Égett a függöny November 27-én Nyíregyházán az örökösföldi Szalag utca 21. szám IV. emeletén az egyik la­kásban a villanytűzhelyen felej­tett zsír forrósodott fel, felhabo- sodott és meggyújtotta a füg­gönyt. A nyíregyházi tűzoltók érkezéséig a lakosok a tüzet el­oltották. A HAJDÚ MEGYEI ÁLLAMI építőipari vállalat felvesz kiemelt bérezéssel fate to építésé­ben jártas ács szakmunkásokat. Jelentkezés: a munkaerő-gazdál­kodáson, Debrecen, Kálvin tér II. (150569) I Kelet­Magyarország KEREK 28., szombat STEFÁNIA NAPJA A Nap kél 7 óra 5 perc­kor. nyugszik 15 óra 58 perekor. A Hold kél 12 óra 5' perc­kor. nyugszik D óra u perckor. ötven éve halt me? Pik­ier Gyula (1864—1937) jogtu­dós. szociológus, pszicholó­gus. a Társadalomtudoma - nv; Társaság egyik alapító­ja. 1903—töl 1919-ig elnöke, a pozitivista magyar iogbol- ese’et kiemelkedő művelője. 1987. november 29., vasárnap TAKSONY NAPJA A Nap kél 7 óra 7 perc­kor. nyugszik 15 óra 57 perckor. A Hold kél 13 óra 8 perc­kor. nyugszik 0 óra 8 perckor. Várható időjárás ma est­ig: Csak kissé szakadozhat fel a felhőzet. Napközben kisebb csapadék várható. Általában eső, de nyugaton és az északi hegyekben hó is lehet. Lassanként minde­nütt északnyugatira fordul és sokfelé lesz erős, he­lyenként viharos a szél. A hőmérséklet nem sokat vál­tozik, kora délután 3 és 8 fok között valószínű. — Pénzt vagy életet! — állítja meg pisztol­lyal a kezében a járóke­lőt a rabló. — Odaadom a pénze­met, odaadom, de tud­ja, szeretném, ha a fele­ségem azt hinné, hősie­sen viselkedtem, ezért nem tenné meg, hogy ke­resztül lőné a zakómat? — Dehogynem — mondja a rabló és lő. — És ha lehetne a ka­lapomat is. ~C;ibb lövés. — És a zsebemet is lő­je at. És még ide egyet. És ide. — Már nincs több töl­tényem — mondja a rab­ló. — Akkor nagyon saj­nálom, de nekem sincs pénzem a maga számára mondja a férfi és to­vábbáll. Olyasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: FARKAS KÁLMÁN Esti ügyelet: 13-124 Népszerű a közelmúltban a vásárosnaményi művelődési központ szabadidőterében kialakított teázó. (Elek Emil fel­vétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom