Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
s Kelet-Magyarország 1987. november 3. Ünnepi ülés Moszkvában a nagy október 70. évfordulóján (Folytatás az 5. oldalról) érinti a nemzeti kérdést is. Lenini módon fogunk cselekedni: a lehető legnagyobb mértékben fejlesztjük minden szovjet nép potenciálját. A nemzeti viszonyok országunkban életünk meghatározó részét képezik. Rendkívül figyelmesnek és körültekintőnek kell lennünk mindenben, ami nemzeti érdekeket vagy az emberek nemzeti érzéseit érinti, biztosítani kell minden nemzet és népcsoport dolgozóinak aktív részvételét soknemzetiségű társadalmunk sokrétű feladatainak megvalósításában. Feltett szándékunk, hogy még mélyebben elemezzük és megvitassuk ezeket a kérdéseket a közeljövőben annak figyelem- bevételével, mit hoz az átépítés, demokratizálás, a fejlődés új szakasza országunk életében. A Szovjetunió népeinek barátsága és együttműködése szent ügy számunkra. Így volt, és így is lesz. Ez megfelel a leninizmus szellemének. a nagy október hagyományainak, a hazánkat lakó népek és nemzetek alapvető érdekeinek. Magasabbra emelni a szocialista kultúra tekintélyét Elvtársak! A szovjet társadalom minőségileg új helyzetbe történő átlépését, a jövő irányába történő áttörést csak széles, a szocializmus szellemi szféráját — a tudományt és az oktatást, az irodalmat és A művészetet, a szovjet nép társadalmi és erkölcsi értékeinek összességét — bekapcsolva lehet megvalósítani. A szellemi kultúra nemcsak a társadalom díszítőeleme, hanem életének biztosítója, a társadalom intellektuális és kulturális potenciálja, ez mintegy ötvöző anyaga a társadalom szilárdságának, a dinamizmus fokozója. Még magasabbra kell emelnünk a szocialista kultúra tekintélyét. A tudósok es feltalálók, az írók és újságírók, a festők, színészek, tanárok, a kultúra és az oktatás minden területének dolgozója az átalakítás harcosa kell, hogy legyen. A párt számít értelmiségünk aktív állampolgári és társadalmi magatartására. A szovjet nép művelt nemzetté vált, amiről a múlt nagy felvilágosítói csak álmodoztak. Az önámítás azonban itt is megengedhetetlen. Eredményeink nem takarhatják el azokat a nagy és felelős feladatokat, amelyeket ma meg kell oldanunk. Látjuk, hogy az oktatási rendszer már sok mindenben nem felel meg a kor követelményeinek. Az iskolai és főiskolai oktatás minősége, a munkások és szakemberek képzése messze nem elégíti ki életünk igényeit. E téren komoly előrelé - pésre, gyökeres változásokra van szükség. A párt pontosan ily módon közelíti meg a középfokú és szakmai oktatás reformját, a felsőoktatás átalakítását. Az SZKP Központi Bizottsága úgy döntött, hogy egyik ülésén megvizsgálja az oktatás időszerű kérdéseit. Ezek azok a stratégiai feladataink, elvtársak, amelyeket a szocialista társadalom életének sokoldalú, forradalmi átalakítása folyamán meg kell oldanunk. Az SZKP KB 1985. áprilisi ülése óta két és fél év telt el. Mit tettünk azóta? Hol tartunk most? Úgy vélem, a mai ünnepi ülésen ezek a kérdések helyénva- lóak és elkerülhetetlenek. Az SZKP KB nemrégiben lezajlott ülése arra az általános következtetésre jutott, hogy döntő pillanatot élünk át. Az átalakítással kapcsolatos munkák első szakasza lényegében befejeződött. Országunk helyzetének és fejlődési Derspektíváinak mélyreható elemzése alapján kidolgoztuk az átalakítás koncepcióját. Az országban új politikai, erkölcsi-pszichológiai légkör alakult ki. A pártnak sikerült fokoznia az emberekben a társadalom ügyei iránti érdeklődést. az aktivitást, sikerült emelni az igényesség, *a kritika és az önkritika, a nyíltság színvonalát, megteremteni a reális gondolkodásbeli és hangulati változásokhoz szükséges feltételeket. A szovjet emberek többségének álláspontját a jelenlegi szakaszban elsősorban az átalakítás támogatása határozza meg — az az igény, hogy az átalakítás megingathatatlanul haladjon előre. A munkások, parasztok, értelmiségiek megértik, hogy javítani kel! a fegyelmet, a hatékonyságot, a munka minőségét. A gyárakban és az építkezéseken, a kolhozokban és a szovhozokban, a tudományos kutató szervezetekben kitartóan keresik a bérezés megszervezésének új formáit. Az emberek most igényesebbekké válnak saját magukkal, a vezetőkkel, a szakemberekkel szemben egyaránt, határozottan fellépnek a hanyagsággal, a felelőtlenséggel szemben. Nagyra értékeljük és a párt irányvonala kétségbevonhatatlan és hathatós támogatásának tekintjük a dolgozóknak ezt az állampolgári magatartását. Joggal mondhatjuk, hogy gyakorlati téren, mindenekelőtt a társadalmi-gazdasági szférában is bekövetkeztek bizonyos kedvező változások. Fokozódott a termelésnövekedés üteme. Minőségi változások indultak meg a gazdasági életben, jelentős tudományos-műszaki programok vannak megvalósulóban, modernizáljuk gépgyártásunkat. Biztosabban fejlődik mezőgazdaságunk is, különösen az állattenyésztés. A gazdasági életben megindult javulás lehetővé tette, hogy a szociális szférában is jelentős intézkedéseket kezdjünk. Észrevehetően fokozódott a lakásépítés, bővül a szolgáltatási szféra. Növekednek a dolgozók jövedelmei. A pedagógusok és az orvosok fizetése emelkedett. Nagy jelentőségű programokat valósítunk meg az oktatás és a lakosság . egészség- ügyi ellátása terén. És mégis, ez csak a kezdet. Most azt mondhatjuk, hogy az átalakítás új szakaszába lép, amikor egész politikánk, minden döntésünk konkrétumokban ölt testet. Ez hatalmas erőfeszítéseket követel egész népünktől — a munkásosztálytól, a parasztságtól, az értelmiségtől, minden szakembertől. Most már maga az élet fogja ellenőrizni eszméinket, terveinket, magatartásunkat és munkamódszereinket. Ma mindenütt érződik az élet feszültségének fokozódása. De ez az alkotás, a tevékeny munka, a politikai és szellemi tevékenység feszültsége. Ez, elvtársak, előremutató, mozgósító erejű feszültség! Szeretném aláhúzni, hogy ebből a szempontból a legbonyolultabbnak, legdöntőbbnek és bizonyos értelemben legkritikusabbnak az előttünk álló két vagy talán három év ígérkezik. Mindenekelőtt azért, mert nagy léptékű feladatokat kell egyidejűleg megoldani a gazdaságban, szociális téren, az állami és társadalmi irányítás átalakításában, az ideológiában és a kultúrában is. A gazdaságban mélyreható szerkezeti változtatásokat szükséges végrehajtani, áttörést kell elérni a tudományos-műszaki haladás meggyorsításában, alapvetően át kell alakítani a gazdálkodási mechanizmust, és ily módon döntő lépést kell tenni abban az irányban, hogy a népgazdaságot az intenzifiká- lás vágányára állítsuk. Az előttünk lévő időszak bonyolultsága abból is fakad, hogy a változtatások érinteni fogják egyre nagyobb tömegek, szociális csoportok és lakossági rétegek, valamennyi káder érdekeit. Meggyőződésünk: az ország helyzetét a jövőben is az jellemzi, hogy a dolgozók széleskörűen támogatják az átalakítást, mélyen megértik a változtatások szükségességét, s az átalakítás, ennek az útnak a nehézségei ellenére energikusan folytatódik. De helytelen lenne, ha nem látnánk, hogy bizonyos mértékben erősödött a konzervatív erők ellenállása, azoké az erőké, amelyek az átalakításban önös. érdekeik, céljaik veszélyeztetését látják. És ez nem csak az irányítás egyes láncszemeinél jelentkezik, hanem a dolgozó kollektívákban is. Aligha lehet kétséges, hogy a konzervatív erők igyekeznek majd kihasználni minden nehézséget az átalaktíás lejáratására, a dolgozók elégedetlenségének kiváltására. Egyesek már most is inkább a kudarcért drukkolnak, ahelyett, hogy teljes erejükkel harcolnának a hiányosságok ellen, és keresnék az új megoldásokat. Eközben természetesen senki sem mondja azt, hogy ő az átalakítás ellen van. Ellenkezőleg, úgy tesz, mintha harcolna az átalakítás nehézségei ellen, mintha védelmezné azokat az eszmei alapokat, amelyeket állítólag' megingathat a tömegek növekvő aktivitása. De meddig riogathatnak még bennünket, elvtársak, a különféle nehézségekkel. Nehézségek természetesen bárhol keletkezhetnek, különösen akkor, ha valami újról van szó. Az egy helyben to- pogás, a tespedés és a közöny azonban jóval veszélyesebb és többet árt, mint azok a nehézségek, amelyek a társadalmi élet új formáinak létrehozási folyamatában egy időre felmerülnek. Józan szembenézés a nehézségekkel Meg kell tanulnunk felismerni, leleplezni és semlegesíteni az átalakítás ellenfeleinek manővereit — azokét, akik hátráltatják az ügyet, nehézségeket támasztanak, kárörvendezve szemlélik a hibákat, a sikertelenséget, akik vissza akarnak taszítani minket a múltba. Ugyanakkor nem engedhetünk a túlbuzgók és a türelmetlenek nyomásának sem, azoknak, akik nem akarják figyelembe venni az átalakítás objektív logikáját, akik elégedetlenkednek az átalakítások lassúnak tartott ütemével, azzal, hogy — szerintük — nem születnek meg elég gyorsan a várt eredmények. Tisztán kell látni — nem lehet átugrani a fokozatokat, nem lehet mindent egy csapásra elérni. Az átalakítás a forradalom ügyét viszi tovább. Ma különösen fontos, hogy minél tökéletesebben bánjunk a forradalmi szívósság fegyverével. E szívósság nem abban áll, hogy egy helyben ülünk vagy sodródunk az árral. A forradalmi szívósság — a helyzet reális értékelése, szembenézés a nehézségekkel, a józan mérlegelőképesség megőrzése, legyen szó akár sikerekről, akár kudarcokról, az a képesség, hogy lendületesen és céltudatosan munkálkodjunk minden nap minden órájában, s hogy mindenkor és mindig megtaláljuk és megvalósítsuk az élet által diktált optimális megoldásokat. v Ezért magabiztos, kitártó, céltudatos munkát kell végezni annak megvalósításáért, amit eltökéltünk, a kijelölt célok és feladatok valóra váltásáért. Fel kell tárni és elemezni kell az ellentmondásokat, meg kell érteni jellegüket, s ennek alapján ki kell építeni a politikai, gazdasági, szociális, szervezeti és ideológiai intézkedések rendszerét. íme, ilyennek kell lennie hozzáállásunknak és nem másmilyennek! Elvtársak! Az átalakítás sikere mindenekelőtt a párt, az egyes kommunisták energiájától. céltudatosságától, példamutatásának erejétől függ. A társadalmi-gazdasági átalakítások e történelmileg felelősségteljes pillanatában a kommunista párt bátran és határozottan vezette a társadalom megújításáért folyó harcot, vállaira vette a munka legnehezebb terheit. Meggyőződéssel jelenthetjük ki, hogy október nagy ügye, a forradalmi átalakítás ügye erős kezekben van. A kommunisták a párt és a kor iránt érzett nagy felelősséggel teljesítik kötelességüket. A pártszervezetek, a pártszervek és káderek tevékenységének gyökeres megújítása napjaink legfőbb feladata. Áttörést kell elérni minden egyes pártszervezet tevékenységében, serkenteni kell a pártbizottságok, a kommunisták munkáját. Ott, ahol ez már sikerült, ahol a pártvezetők, a kommunisták felébresztették a tömegek kezdeményezőkészségét és öntevékenységét, bátran elindultak a demokratizálás és a nyíltság, a gazdasági önelszámolás és a kollektív vállalkozás útján, szabad teret engedtek a munkaszervezés és -ösztönzés új formáinak, az emberek szükségletei kielégítésének — az ügy előbbre ment, méghozzá határozottan. Azt is látjuk, hogy több városban, kerületben és járásban, sőt egyes köztársaságokban még nem bontakozott ki igazán az átalakítás. Ez a politikai és szervezeti lazaság következménye, annak megnyilvánulása, hogy a pártbizottságokból és vezetőikből hiányzik a kezdeményezőkészség. Ezt szintén látnunk kell, ez szintén valóságunk része. A pártalapszervezetek megkülönböztetett felelősséget viselnek a dolgok jobbra fordításáért. Lényegében náluk fut össze az átalakítás- minden szála. Éppen a pártalapszervezetek kezdeményezéseitől függ elsősorban az átalakulás menete, az, hogy sikerül-e mozgósítani és lelkesíteni az embereket, sikerül-e valóban megjavítani a munkát. Egyszóval, elvtársak, a pártszervezetek életének gyökeres aktivizálása nélkül nem tudjuk megvalósítani az átalakítást. Ezért több vállalkozó szellemre, nagyobb demokratizmusra, nagyobb szervé'zétíségre és fegyelemre van szükség. így tudjuk a maga teljességében kíbontá- koztatfti áz átalakítást, újabb ösztönzést adni a fejlődő szocializmusnak. III. A nagy október és a mai világ Elvtársak! Oroszország nagy forradalma nélkül a világ nem olyan lenne, mint amilyennek most látjuk. E világtörténelmi fordulatig az erős és a gazdag „joga”, s a hódító háborúk a nemzetközi kapcsolatok szokásos normái voltak. A szovjethatalom, amelynek első törvényalkotó tevékenysége a híres Békedekrétum elfogadása volt, harcot vívott a dolgok ilyen rendje ellen. A szovjetek országa bevitte a nemzetközi gyakorlatba azt, ami korábban a „nagy- politika” határain kívül rekedt: az egészséges népi gondolkodást és a dolgozó tömegek érdekeit. Abban a néhány évben, amikor a szovjet külpolitikát irányította, Lenin nemcsak kidolgozta e politika alapvető elveit, hanem azt is megmutatta, hogy kell azokat alkalmazni a legszokatlanabb és hirtelen változó helyzetben. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a kapitalista rendszer „leggyengébb láncszemének” elszakadása nem vált „a végső döntő harccá”, hanem kezdetét jelentette egy hosszú és bonyolult folyamatnak. A szovjet állam megalapítójának 'hatalmas érdeme volt, hogy idejében meglátta azt a valóságos perspektívát, amely a polgárháború győztes megvívása eredményeként nyílt meg az új Oroszország előtt. Az ország — gondolatmenete szerint — nem csak „lélegzetvételi szünethez” jutott, hanem sokkal többet ért el — „egészen új időszakba léptünk, mert kiharcoltuk önálló nemzetközi létünket a tőkés államok hálózatában". Lenin határozottan javasolta, hogy tanuljunk, tanuljuk meg a hosszú „együttélést” ezekkel az államokkal. A baloldali szélsőséggel szemben elméletileg kidolgozta a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés együttműködésének lehetőségét. A polgárháború után mindössze másfél-két évvel arra volt szükség, hogy a munkásparaszt állam kikerüljön a külpolitikai elszigeteltségből. Szerződések születtek a szomszédos országokkal, majd Rapallóban Németországgal is. A szovjet köztársaságot diplomáciailag elismerte Anglia, Franciaország, Olaszország, Svédország és több más kapitalista állam. Megtörténtek az első lépések az egyenjogú kapcsolatok kialakítása érdekében a keleti államokkal —'Kínával, Törökországgal, Iránnal, Afganisztánnal. Mindez nem egyszerűen a lenini külpolitika és diplomácia első győzelmeit jelentette. Ez egy elvileg teljesen új nemzetközi fejlődésre való áttérés volt. Kialakult nemzetközi politikánk fő irányvonala, amelyet joggal nevezünk a béke, az államok kölcsönösen előnyös együttműködése és a népek barátsága lenini irányvonalának. Külpolitikai munkánk a későbbiekben természetesen nem csupán sikerekből és eredményekből állt. Voltak tévedések is, A második világháború eiőtt és után is nem mindig és nem mindenben tudtuk kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Azt a hatalmas erkölcsi tekintélyt, amellyel a Szovjetunió a háborúból kikerült, nem tudtuk kihasználni arra, hogy megszilárdítsuk a békeszerető, demokratikus erőket, hogy megállítsuk a „hidegháború” szervezőit. Nem volt mindig megfelelő a válaszunk az imperializmus provokativ cselekedeteire. Igen, volt, amit jobban lehetett volna csinálni, cselekedhettünk volna hatékonyabban. Mindazonáltal ebben az ünnepi pillanatban kijelenthetjük: külpolitikánk elvi vonala változatlanul tartotta azt a fő irányt, amelyet Lenin dolgozott ki és fektetett le, azaz külpolitikánk a szocializmus természetének, a békére való elvi irányultságának megfelelő volt. Döntő mértékben éppen ennek köszönhetően sikerült megakadályozni a nukleáris háború kitörését, azt, hogy az imperializmus megnyerje a „hidegháborút”. Szövetségeseinkkel együtt sikerült vereséget mérnünk a „szocializmus visszaszorítása” néven ismertté vált imperialista stratégiára. Az imperializmus kénytelen volt visszafogni világuralmi törekvéseit. Az új szakaszban éppen békepolitikánk eredményeire támaszkodhattunk az új gondolkodásmód szellemében fogant új megközelítések kidolgozásakor. A békés egymás mellett élés lenini koncepciója, természetesen, változásokon ment át. Kezdetben elsősorban azon a. szükségszerűségen alapult, hogy megteremtsék a minimális külső feltételeket az új társadalom építéséhez a szocialista forradalom hazájában. A békés egymás mellett élés, mint a győztes proletariátus osztálypolitikájának folytatása, a későbbiekben — s különösképpen az atomkorszakban — az egész emberiség túlélésének feltételévé vált. Mérföldkövet jelentett a lenini gondolat fejlesztésében — ebben az irányban is — az SZKP Központi Bizottsága 1985 áprilisában tartott ülése. Az új külpolitikai koncepció részletesen kidolgozva a XXVII. kongresszuson született meg ismeretes, a következő elképzelés: a mai világ, mély ellentmondásai, s a világot alkotó államok közötti gyökeres eltérések ellenére a kölcsönös összefüggés és kölcsönös függés világa, meghatározott egységet képező világ. Ennek oka a világgazdasági kapcsolatok nemzetközivé válása, a tudományos-műszaki forradalom átfogó jellege, a tájékoztatási és híradási eszközök alapvetően új szerepe, a Föld erőforrásainak jhelyzete, a közös ökológiai, fveszély, a fejlődő világ valamennyiünket érintő, kiáltó szociális problémái. A legfontosabb ok mégis az, hogy az emberi faj túlélése kérdésessé vált, hiszen az atomfegyver megjelenése és bevetésének fenyegető veszélye az emberi faj létét tette kétségessé. így a társadalmi fejlődés érdekeinek elsőbbségéről szóló lenini elmélet új értelmet és jelentést kapott. Ak áprilisi ülés után meg- lehétősen világosan mindenkinek tudomására hoztuk, hogy miként képzeljük el az előrehaladást a szilárd és biztonságos béke irányában. Szándékainkat, akaratunkat rögzítik a párt legfelsőbb fórumán, a XXVII. kongresz- szuson elfogadott határozatok, az új szerkesztésű pártprogram, a nukleáris leszerelésnek az 1986. január 15-i nyilatkozatban ismertetett programja, az új-delhi nyilatkozat, egyéb dokumentumok és a Szovjetunió vezetőinek hivatalos felszólalásai. A szocialista közösség országaival együtt számos nagy fontosságú kezdeményezést tettünk az Egyesült Nemzetek Szervezetében, így előterjesztettük a nemzetközi béke és .biztonság átfogó rendszerének megteremtéséről szóló tervezetet. A Varsói Szefződés tagállamai azzal a felhívással fordultak a NATO-hoz, minden európai országhoz, hogy csökkentsük az ésszerű elégséges szintre a fegyveres erőket és a fegyverzetet. (Folytatás a 7. oldalon)
