Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-10 / 239. szám
1987. október 10. O VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN „Ha pediglen az időnek járásából és a szeleknek fújásából még nem lehetne megsejteni a jég állapotját, legyetek különös óvatossággal. Vasszeggel kivert lábbelit húzzatok, mert különben hamarvást hanyatt vágódhattok bizonytalan állásotokban. Ha pediglen a jég még nyikorogna, és repedezne alattatok, vigyetek pallót magatokkal. Előre a legbátrabbat engedjétek, és ha rettegnétek is, igyekezzetek utána. Ha megnyílna alatta a vékony tábla, a palló által csak ti húzhatjátok ki a fagyos vízből. Azt az elsőt mindazonáltal nagyon megbecsüljétek, mert avassá maradna mind a- nád, ha ő maga hozzá nem vezetne benneteket!" (öreg magyar nádvágó jóindulatú intelmei a XIX. század végéről.) ★ Az a mi bajunk, kérem szépen, hogy nagyszerűen felismerjük időnként, mennyire visszahúznak már kollektív megalkuvásaink, és nagyjából azoknak megfelelően hozzuk meg a szükséges határozatokat, a döntéseket. De éppen a végén és éppen a lényegnél ismét jön egy kis kollektív megalkuvás. Kovásznak. Amitől aztán lassan megint újak kapnak erőre. Én még nagyon fiatal ember voltam, amikor az öregektől hallottam: tangózunk, tangózunk, kettőt előre, egyet hátra. Most már tudom, mire értették. Igazgatom ezt a kis vállalatot. Hol a főnökség, hol a mutatók ugrasz- tanak meg: előre kellene lépni, meg kellene szüntetni ezt, meg azt. Engem egy kicsit forrófejűnek tartanak, mert mindig megtoldom, pontosabban megtol- danám egy kicsivel, de lehűtenek. Amikor még csak hallani lehetett a bérbruttósításról és kérdezték az emberek a műhelyekben, meg a művezetők, mi is lesz ez? Hogy is lesz ez? Én felvilágosítottam őket. Végre itt lesz az alkalom, hogy a húzó emberek munkájuknak megfelelő bért kapjanak. És azok is, akik csak a létszám kedvéért vannak. Nem akartam hinni a szememnek, egy szó alig hangzott el, nagy többségük úgy, ahogy volt, elfogadta. De aztán rámszóltak a központból, hogy megint mit találtam ki, talán nem hallottam, hogy a szakszervezet ragaszkodik ahhoz, hogy senki egy fillérrel sem rövidülhet meg? Nem jól van ez pedig így. Én nem hogy minden embernek, de még minden vállalatnak se garantálnám a plusz pénzt a bruttósításhoz. Tudom . . . Tudom ... Már megint én vagyok a forrófejű. Meg mit szólnának az emberek ... Amikor nem kaptam csak 3 százalék bérfejlesztésre lehetőséget, akkor is csak szónokoltak a differenciálásról, de amikor kiderült, hogy jó néhány embernek egy fillért se szántam, megint csak megóvtak a hebehurgyaságtól, azt mondták: úgyis kicsi ez a pénz, oszd el egyenlően, abból semmi baj nem lehet. ★ Történt egyszer, hogy jóval aratás után kaptuk meg a kombájnokhoz azokat az alkatrészeket, amelyek nélkül némelyikük ki sem hajthatott a gépudvarból. Szegény anyagbeszerzőnknek ezen úszott el a félévi prémiuma. Fájó szívvel vontam el tőle a pénzt, mert tudtam, hogy ez az ember mindent megtett annak érdekében, hogy ne így legyen. Akkor egy este nagyon sokáig beszélgettünk a taggyűlés után, ahol igen magas volt a hangfekvés. A titkár talán csak szolidaritásból állt mellém, amikor az az ember kifakadt, amit nem lehet teljesíteni, arra ne tűzzenek ki prémiumot. Később valamennyi elpárolgott a dühéből, de az is lehet, csak bölcsen belenyugodott a megváltoztat- hatatlanba. Ellenben elmesélt egy történetet az előző őszről, amelyből megtudhattuk, mennyibe került a népgazdaságnak az, hogy a nyugatnémet ekékhez időben megkaptuk az új kormánylemezeket. Az illető termelési rendszer, amelynek szaktanácsait megfogadjuk, és általa jobb gépekhez hozzájuthatunk, szaladgált fűhöz, fához: ugyan küldene ki egy kamiont a gyártóhoz, mert az percre pontosan összecsomagolta a küldeményt. Azonnal el lehet hozni. Nem volt egyetlen szállítmányozó vállalat sem, aki elvállalta volna a fuvart, mert mindnek szorított az év vége és teljesíteni kellett a dollárbevételi tervét. Csak nyugatinak, csak dollárért ... Ezt azonban sehol sem mondták, de azért tudni lehetett. A termelési rendszer azonban büszke a ió hírére, nem engedheti meg magának a késést. Dollárért megrendelte a szállítást egy kinti cégtől, aki készségesen elfogadta a megrendelést, a szállítást azonban kiadta annak a magyar fuvarozónak, akivel egyébként szállíttatott abban az időben. Még szerencse, ,hogy nekünk nincs dollártervünk, mondtam az anyagbeszerzőnknek, ami nem hangzott se meggyőzőnek, se szellemesnek. Irigyeltem a válaszát, mert az „Kolombusz tojása” volt. Azt mondta: éppen akkoriban olvastam, hogy az Intercontinentál anyagbeszerzője karácsonykor „kiszaladt” Bécsbe az egyik arab vendégnek szamócáért. Hogy én miért nem libbenhettem volna ki Münchenbe azért a néhány vasért a furgonnal... ★ Ne menjen el kedves uram, foglaljon helyet, egy pillanat... Máris ... Krumplit jött venni? Üljön már le, nagyon fáradt lehet, ha Tatabányáról idáig hajtott. Tudja, az a helyzet, hogy nekünk annyi sem termett, amit leszerződtünk, és bizony meglehetősen varas. Nagyon száraz volt az idő, úgy kellett beöntözni, hogy a kést magába fogadja a föld. De azért lassacskán kiküszködtük, de ez bizony meglátszik a gumókon. Hogy magának így is jó lesz? Értse meg, le van szerződve, van egy állandó partnerünk, akinek évek óta szállítunk, nem is tudom, mit szólna hozzá, ha most az aláírt papír ellenére másnak adnánk. Kilencet ad egy kilóért? Nem viccel? Honnan van magának erre pénze. Készpénzzel fizet? Nem, ne menjen a szomszéd gazdaságba, azoknál _ még nagyobb volt az ászály... azok még nem is láttak olyan burgonyát, mint a mienk. Mit mosolyog, ha nem hiszi, jöjjön és nézze meg az árut. Majd ebből a garmadából kezdjék meg a szedést, mert ez a tagoké. Ez szebb is, meg leveszik a fejemet, ha nem az övék megy el jobban ... ... de maga ezt ugye 15- ért adja majd a boltban? Elhiszem én, hogy ide is meg oda is le kell adni belőle, de mégiscsak irigylem. Nem csak a pénz miatt, hanem azért, hogy akkor száll be az üzletbe, amikor megérzi a hasznot és rögtön kiszáll, amikor múlik a mizéria. Csak azt tudnám, hogy hol van, amikor nincs. ★ Jó dolga volt Z. falu lakosságának néhány esztendeig. Került egy állandó dinnyésük, amire hosszú évtizedek óta nem volt példa. Nem értette senki, egy ekkora helyre, ilyen jó homokföldre vajon miért nem jön soha dinnyés. Aki Z- ből dinnyére éhezett, az elmehetett néhány faluval odébb, vagy egészen be a jón miért kell rajtuk gazdagodni a kisteherautós kereskedőnek ... ★ Nálunk, öregem, minden csak elméletben van meg. Olyan gazdag ország vagyunk, hogy az arabokat az olajukkal együtt kifizethetnénk a mellényzsebből. Igaz, hogy olyan léha darával etetem a disznót, hogy az a csoda: éhen nem hal tőle. Mégis mit olvasok a tudományos folyóiratban: hazánkban a sok száz ezer Öva intem magát, hogy belenyúljon a darázsfészekbe. A kézzel nem fogható második világban ugyanazok az emberek élnek és cselekszenek, mint abban, amelyet hivatalosan tudomásul veszünk. Ebből a világból oda nap mint nap átjár az emberek túlnyomó része, de semmi kincsért ei nem ismerné, ha szükség lenne rá. Ugyan melyik kistermelő vallaná be magának, hogy hány zöldhasút adott a felvásárlónak. És mennyivel hamarabb, meg drágábban ment el az alt, k Ide is, oda is városba, és vagy ott megette, vagy hazacipelte a súlyos és elég drága ínyencséget. De mint mondottuk, került egy csányi család, aki annak rendje-módja szerint megalkudott a helyi tsz-szel, kivette a megfelelő darab földet, és még a hideg tavaszon megásta lakását a domboldalban. Z. fiatalabbjai kíváncsiskodva nézték, miként dolgozik látástól vakulásig a férj, a feleség, a két nagy gyerek a melegágyon, a palántázáson. A két kicsi is alig szokta meg az új iskolát, mert otthon befogták biz őket, sok volt a munka. Büszkék voltak magukra a Z-iek, hiszen volt dinnyésük. Ősszel annyi dinnyét ettek, hogy addig talán évekig se annyit. A csányi- ak pedig a dér jöttével lassacskán hazafelé készülődtek. A végelszámolásnál a Z-iek alig akarták elhinni: több mint egymillió forintot vehettek kézhez a diny- nyések. Kelt a mende-monda, hogy becsapták a tsz-t. Az a furcsa helyzet állt ugyanis elő, hogy a falu közös gazdaságának alig volt több a nyeresége, mint ameny- nyit a csányiak hazavittek. Egy esztendőt még kihúztak a dinnyések Z-ben, de aztán a tsz nem újította meg velük a szerződést. Utóbb már sajnálják a Z-iek a dolgot, mert a faluba úgy hozzák a dinnyét távol termelő maszekok, hogy rátesznek egy-két forintot a normális árra. Azért veszik a dinnyét a Z-iek, de mondogatják: vatonna import fehérje nyugodtan megtermelhető lenne. Édes barátom! Fizetem a drága fűtőolajért a rengeteg pénzt, és közben tuT dóm: a csutkaízikberi és a gyümölcsös lemetszett galy- lyában több a kalória, mint amennyi kellene összesen a gazdaságban. De mi mit csinálunk? Tipródunk láthatatlan gúzsba kötve. Csak hallgatjuk, hogy erre se jut, meg arra se jut. Vajon hulladékégetőt csak Nyugaton lehet vásárolni? Meg szójadarát... Az a baj, hogy a termelés eredményét nem lehet úgy elszámolni, mint a kereskedelmét. Azok ugyanis azon is keresnek, amikor vesznek, azon is, amikor eladnak. Mi meg csak befektetünk. Vetünk — és vagy aratunk, vagy nem ... / Hallottad, hogy jártak Rotterdamban az egyszeri szójaimportőrök? Átjön a hajó az USA-ból és kiköt, licitálás folyik. A rakomány ugyanis a hosszú úton veszít értékéből aszerint, hogy a hajó melyik részén utazik. A jobb minőséget — drágábban — megveszik, akiknek sok pénzük van. Aztán ahogy kisebbedik a kikiáltási ár, licitálnak a kispénzűek. Nos hát egyszer a leggyengébbre már csak két vevő maradt, de felverték az árat majdnem a legdrágább áráig. Ha hiszed, ha nem, mind a kettő magyar volt, csak más külkereskedelmi cég képviselője. Bár itthon versenyeznének ilyen hévvel a termelésfejlesztésben. Csak hát az kockázatos, nem úgy, mint az a kereskedelem amit űznek. mája? Megmondja, de csak négyszemközt. Amikor a megfoghatatlan világban tudja magát. A felvásárló beperelné, ha hivatalos eljárás indulna az ügyben, és nyerne. Pedig lehet, ha veié beszélgetne — természetesen kettesben —, még azt is állítaná, hogy abból vagononként ötezret lead az átrakókörzetben. Abból lenne csak purparlé, ha ezt az ügyet felfújná valaki. Tudja mit mondok magának? Nehezebb lenne az ilyesminek nyomára jutni, mint Amerikában a kábítószernek. Pedig ott a rendőrök beépülnek a bűnözők közé, akik nem teketóriáznak: ha rájönnek, hogy játszanak velük, azonnal ölnek. Persze lebukik időnként egy-egy résztvevője a játéknak, de az többnyire az illetőt érintő fatális véletlen műve, vagy pedig az, hogy senkinek sem veszi már be a gyomra a telhetetlensé- gét és kivagyiságát. Aki azonban tisztában van ennek a második világnak a törvényeivel és erkölcseivel — igen, torzan bár, de van neki — az nyugodtan sétál a szemmel nem érzékelhető határon át ide és oda, akár két mondat között is. Ezért mondom magának, hogy eszébe ne jusson belekeveredni ebbe a dologba. Mivel ennek a játéknak az emberek nagy része állandó részese, nem is biztos, hogy drukkolnának magának. Már csak a folyamatban lévő kis ügyeik miatt sem. És kitenné magát valami csúfos visszavonulásnak, ami senkinek se tenne jót. Igaz, maga tollforgató ember, csavarhatja úgy a szót, hogy bele ne lehessen kötni, de az még nem árt meg ennek a második világnak. Amelyben talán maga is megfordul időnként. ★ — Kedves barátom. Ne legyen a saját ellensége, ne akarja megváltani egymaga a világot. Közeledik az ötvenhez, nem fiatal már. A hasonló korú gyárigazgatók egy része már a sírban fekszik, mert elvitte az infarktus, Ahogy nézem az elektrokardiogramját — no nem akarom ijesztgetni — a koszorúerei egyi- kén-másikán nem éppen tágas a keresztmetszet. Ezek az ismétlődő vissza- ütések pedig arra utalnak, hogy elég sokat idegeskedik. Sokkal jobb lesz, ha könnyedebbre veszi a figurát. Az eltávozottak példájából mondom, hogy nagy részüknek nem nagyon volt érdemes annyit hajtani, veszekedni. Dolgoztak 12 órákat, plusz a hétvége, hadakoztak az egész világgal, a családjuknál csak vendégek voltak. A temetésen elsiratták őket még az ellenségeik is, hiszen mindenki tudja, mi az illem. Aztán úgy kimentek a köztudatból, mintha itt se lettek volna. Fogadja meg a tanácsaimat: mozogjon, úsz- szon, fusson, kiránduljon, és hajoljon hamarabb' a kompromisszumra. A baja ebben a stádiumban még nem véglegesült, úgyszólván visszafordítható. Miért pont maga akar minden visszásságot felfedezni és megszüntetni. Haladt maga már eleget az élen, engedjen mást előre. Fiatalabbat, egészségesebbet. — Á, magukkal nem lehet szót érteni. Beszélek évek óta az ilyen hasonszőrűekkel, de hiába. Belebonyolódnak dolgaikba. Ha valamelyiknek a végére is érnek, keletkezik valami másik, aztán egy harmadik, sokadik. Csak az egészen bivalytermészetűek bírják ki, amit maguk elvállalnak. — Maguk nem is belgyógyászati esetek. Ettől a sok beszélgetéstől már magam is átvedlek pszichiáterré. Csak éppen sikertelen vagyok lélekgyógyásznak és belgyógyásznak egyaránt. Mert nem hagyják, hogy jót tegyek. Ha megérzik, hogy baj van, rohannak ide, de mihelyt elmúlik, már ülnek vissza abba az átkozott székbe. Mintha maguk nélkül nem menne a világ. És ráadásul egymást is nyű- vik, kedves uram! ★ „A pokolban korszerűsítik a fűtőberendezéseket, egyebek között új katlanokat szerelnek fel. A bűnösök a régiekben igen gyakran kidugták a fejüket a fortyogó habokból, ezért az új nyugati gyártmányú üsttetőkön egy-egy komputer vezérlésű robotkar van, amely a felbukkanókat azonnal visszadugja megérdemelt helyükre. Lucifer a nagy rekonstrukció után elégedetten szemléli az eredményt. Megy szekcióról szekcióra, és a kíséretében lévő főördög magyarázza neki, mi, hogyan működik. Odaérnek ahhoz az üsthöz, amelyben a magyar bűnösök lelkét főzik a beosztott ördögök. Lucifer csodálkozva látja, hogy erre nem szereltek új kiegészítő berendezést. A purgatórium vezetője kész a felvilágosítással: „Nekik felesleges lett volna ilyesmit vásárolni, mert ha valamelyikük felbukkan, egy másik utánanyúl és lehúzza”. (Rosszindulatú magyar vicc a XX. század végéről.) \ KH HÉTVÉGI MELLÉKLET
