Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-19 / 246. szám

1987. október 19. Kelet-Magyarország 7 Ülőröplabda Nyírségiek Hollandiában Az Európa Kupán 7. helyezést elért Piremon SC. Térdelnek balról jobbra: Szabó Lász­ló, Szécsényi Lajos, Szekér László edző, Domokos András, Peres János. Ülnek: Kekecs Miklós, Gál János, Kéninger István, Kovács László. delmet vívott a trófeáért. Olyan játékot produkáltak, amelyet a pécsi VB-n sem láttunk. Körbeverés után a DIÓ Bedum nevét írhatják rá először a kupára. A pé­csiek a nemzetközi tornán harmadikok lettek. Jövőre az olimpián, majd két év múlva Zürichben a 2. EK-n találkoznak újra a csapatok. Máthé Csaba A nézőt nem szabad becsapni... A hírnévhez méltóan szerepelni Beszélgetés az NYVSSC labdarúgó-szakosztályának új- elnökével Röplabda NB I 2x0:3 A hét végén kétszer mér­kőzött egymással az NYVSSC és a Csepel NB I-es férfi röplabdacsapata. Mindkét ta­lálkozón a vasgyáriak nyer­tek 3:0-ra. Vasá map: NYVSSC—Cse - pel 0:3 (—6, —4, —11). Nyír­egyháza, városi stadion, 200 néző, v.: Fodor, Kaposvári. NYVSSC: Berták, Nagy, Szik- szai, Strezeneczki, Varga, Pré- kopa. Csere: Basa, Kocsis, Barabás. Edző: Járosi János. Az első két játszmában csak a játék elején volt egyenrangú ellenfél a hazai csapat. A Csepel könnyen ér­te el pontjait. A folytatásban 3:l-re, 6:3-ra és ll:7-re is ve­zetett az NYVSSC. Nem tu­dott élni — sajnos — a lehe­tőséggel a nyíregyházi gárda. A csepeliek innen fordítottak és nyertek 3:0-ra. Jók: senki, ill. Wunderlich, Urbanski, Nagy A. Az ember úgy gondolja, a lövészet nem különösebben nehéz sportág, hiszen csak a lőállásba kell állni, aztán húzogatni a navaiszt. Persze az ilyenek csak addig véle­kednek így, aimíg egyszer meg nem próbálják, mit is jelent a csak úgy kézbekap­va könnyű puskát vagy pisz­tolyt órákig előírásszerűén tartani. Teljesen koncentrál­ni, szemnek, légzésnek, iz­moknak harmóniáját tökéle­tesen begyakorolni. Hogy zsinórban lőhessük a tízese­ket, a lőlap parányi pontját. Miként ezt sok százszor tet­te Iván Imre, a régi idők bajnoka. Türelmes, higgadt ember­nek tűnik, ahogyan sportlö­vői pályafutásának fonto­Már több éve hagyomá­nyosan megrendezte a hol­landiai Tubanten SC nem­zetközi ülőröplabda torná­ját. Mivel idén a klub 25. születésnapját ünnepli, a viadalt kibővítették és Eu­rópa Kupa néven hirdették meg. Az első EK-ra 10 or­szágból 25 csapatot hívtak meg, közülük 15-en küz­döttek a kupáért, míg 10 együttes egy külön tornán döntötte el a helyezések sorrendjét. Hazánkat az idei bajnok budapesti Halasi SC, az ezüstérmes nyíregyházi Pi­remon SC és az 5. helye­zett pécsi Lendület képvi­selte. Előbbiek mérkőztek a kupáért. Mindhárom magyar gár­da kétnapos, fárasztó bu­szozás után érkezett az NSZK-határhoz közel fek­vő 130 ezres lakosú Ensche- débe. Az FC Twente első osztályban szereplő focicsa­patának sportcsarnokában színpompás megnyitóval kezdődött az EK. Népvise­letbe öltözött hölgyek hoz­ták a nemzetek zászlóit, majd óriáskerekű bicikliken fapapucsban kerekeztek körbe a csarnokban. A vá­ros valámennyi előkelősége ott ült a nézőtéren és taps­sal köszöntötte a felvonuló csapatokat. Helyet foglaltak a csarnokban a szponzorok is, meglepetésemre 53-at soroltak fel közülük. A másik meglepetés a csapatokat akkor érte, ami­kor a szálláshelyükre vitték őket. A repülőtértől nem messze egy kiürített NATO- támaszponton 70 ágyas szo­bákban helyezték el őket, amely a sportcsarnoktól 5 km-re volt. Az ablakok ki­törve, a mosdóban körvá­lyú, amelyből hideg víz folyt. Sóhajtva gondoltak a mieink a pécsi VB-re, ahol a szállás, a mérkőzések helyszíne, az uszoda stb. egy centrumban volt. Három ötös csoportban kezdődtek a mérkőzések hat pályán. A Piremon helyzete látszott nehezebbnek, hi­szen a holland DIÓ Bedum és p norvég bajnok Fred- rikstad ellen kellett kihar­colni a döntőbe jutást. A Halasit viszonylag könnyű csoportba sorsolták, egyet­sabb állomásait filmként pergeti. Majd negyven esz­tendeje, hogy a pécsi tiszti­iskolán közelebbről megis­merkedett a sportfegyverek­kel. Szeged a következő ál­lomás, a Honvédban kezdett el versenyszerűen lőni, majd az ottani Dózsában folytatta. A nehéz időkben, 1957-ben került Nyíregyházára, itt új klubban, a Magyar Honvé­delmi Sportszövetségben, az MHSZ elődjében verseny­zett. Közben persze dolgozott — az akkori TEFU-nál —, és csak a munka után jöhetett az edzés, a verseny. A mun­kahelyen segítették a spor­tolókat, szinte minden nap jártak tréningezni. Szomba­tok kivételével, akkor is csak azért pihenték, mert a pályagondnoknak az volt a szabadnapja. Akkortájt utó­piának tűnt volna a mostani edzéskörülmény, a sok fegy­ver. Tavasztól őszig még is­tenes volt, hiszen későbben sötétedett, ám télen gyakran villanyfénynél, dideregve meresztették szemüket a lő- táblára. Hét közben edzések, hétvégéken versenyek or­szágszerte — évekig ez volt a program. Beszél a régi időkről és sorolja a neveket, milyen jó kis társaság volt az akikori: Leviczki László, Skriba Zoltán, Szauder Fe­len nehéz ellenféllel kellett megküzdenie, a holland Hengelo csapatával. A Piremon bemutatkozá­sa nagyszerűen sikerült, a magassági fölényben levő NSZK-beli Bielefeld csapa­tát 2:l-re verték a nyírsé­giek. Ezután sajnos csak bosszankodhatott Szekér László edző. A nyíregyházi­ak sorozatban három mécs­esét veszítettek úgy, hogy megnyerték jó játékkal az első játszmát, majd bosz- szantó hibák sorozata után elvesztették a másik kettőt. A Fredrikstad, a finn Läh­den és a DIÓ Bedum jobb erőnléttel és összpontosítás­sal tudott fordítani. A má­sik csoportban a Halasi két győzelemmel és ugyanannyi vereséggel jobb játszma­aránnyal jutott a fináléba, míg a Piremon a 7—12. he­lyért folytatta a küzdelmet. A nyíregyházi csapat a csoportmérkőzések során szerzett győzelmét vitte ma­gával. Ezután két villám­mérkőzésen verte a Slovéni- ja és a Hrabi Zagreb gár­dáját. Ekkor már a zsebé­ben érezhette a csapat a 7. helyet, amikor hidegzu­hanyként következett a Hamburg elleni 2:l-es ve­reség. Nem maradt más hátra, győzni kellett az utolsó mérkőzésen a svéd Glimten ellen ahhoz, hogy a Piremon nyerje a kisdön- tőt. Az első játszma elvesz­tése után Kekecs vezérleté­vel óriási küzdelemben 2:1- re nyert a nyíregyházi gár­da és ezzel 7. lett. A rutin- talan gárdán látszott, hogy sokszor túlontúl tiszteli el­lenfeleit és emiatt nem azt játssza, amit a bajnokság során megszoktunk tőle. A csapatból a már említett Kekecsen kívül Gál és Szé­csényi játszott jól. A Halasi a fináléban a másik két holland csapat­tól is vereséget szenvedett, majd a Fredrikstadot és a finn Etela csapatát legyőz­ve az előkelő 4. helyen vég­zett. Ha hozzátesszük, hogy az első három helyezett hol­land csapatban kétméteren felüli egészséges játékosok is küzdöttek, akkor mind­két csapat teljesítménye el­ismerésre méltó. A három holland gárda egyébként fantasztikus, látványos küz­renc, leső Ottó, Nagy Mi­hály ... Majd minden fegyverfaj­ta kedves volt Iván Imre számára, lehet az hadipuska, hadipisztoly, kispuska vagy éppen légpisztoly. Az orszá­gos bajnokságokon többször volt helyezett. A legnagysze­rűbb sikert az 1965-ös esz­tendő hozta, a 60 lövéses kispuska összetett számában az 570 köregység az országos bajnoki címet jelentette szá­mára. A versenyszerű spor­tolást 1978-ban hagyta abba, tizenhét esztendőt töltött a lőtereken. Azt követően a területi tartalékos klubban vezetett le, nem is akárho­gyan, mert 1980-ban, úgy beugrásképpen légpisztollyal MHSZ-bajnok lett. Mostaná­ban már ritkán veheti elő a fegyvereket, kevés az idő és az unokák is ott vannak. Mit adhat ennyi edzés, ennyi verseny, a közösség? — Sikerélményt adott, ön­fegyelemre, türelemre és ki­tartásra nevelt. Megtanul­tuk becsülni egymást és egy­más munkáját, nagyszerű közösségi szellem alakult ki közöttünk. És mindezeknek az élet minden területén hasznát látjuk — válaszol a kérdésre. Iván Imre 57 esztendős, jövőre lesz negyedszázada, hogy az MHSZ-nél dolgozik. Nemsokára közeleg a nyug­díj, akkor 'talán több ideje lesz a régi szenvedélyre. Mert segédedzői és sportbí­rói képesítése van, és sok év tapasztalatát szeretné még kamatoztatni. Hiszen a fonal elnyűhetetlen, amely a lövé­szethez kapcsolja. Mán László Aligha akad sportszerető ember Nyíregyházán, aki az Őszön ne szidta volna még a labdarúgást, s akinek ne fájt volna olykor, ha — csapatát mások csépelték. .. Hányszor és hány telefonáló mondta már, hogy vége a szerelem­nek: az életben nem teszi be a lábát többet pályára. A né­zőszám statisztikája bizo­nyítja, sokan ki is próbálták az „elvonókúrát”, de szeren­csére az is tapasztalat, hogy az idő a sportban is gyógyít. Az élet rendje, hogy minden vetéstől jobb aratást várunk, de — mindig tenni kell érte valamit. Ennek a gondolat­nak a szellemében címeztük kérdéseinket Nagy Miklós­hoz, az NYVSSC labdarúgó­szakosztályának új elnöké­hez. — Elöljáróban arra kérjük, mondja el, milyen kapcsolat­ban volt eddig a sporttal? — Negyven esztendővel ez­előtt Tiszalökön lettem iga­zolt futballista, majd a Mis­kolci Honvéd csapatában ját­szottam az ötvenes években. Később — 1964-ben — abba­hagytam a labdarúgást, az aktív játékot. Most „civil­ben” a Mészöv elnöke va­gyok. — Nagyon sokan kíván­csiskodtak, hogy személy szerint ki lesz a szakosztály új elnöke, önként vállalta, avagy „jelkérték1’ a teendők ellátására? — öt évvel ezelőtt, amikor készültem jelenlegi beosztá­som betöltésére, felvetődött, hogy működjek közre a lab­darúgó-szakosztály vezeté­sében. Azóta többször is szó­ba került ez. — Hogyan látja az elnök az NYVSSC NB Il-es csapa­tának helyzetét? — Fegyelmezett munka mellett stabil középcsapat le­het az együttes a bajnokság végén. A továbbiakban, terv­szerű csapatépítéssel, az előbbrelépés programját kell szem előtt tartani. — Melyek a legfontosabb teendők az elkövetkező hetek folyamán? — Felül kell vizsgálni a szakosztály munkamódsze­rét, stílusát, irányító tevé­kenységét. Aztán személyi összetételét is úgy kell ki­alakítani, hogy hozzáértő, lelkes „csapat” álljon össze. — Az elmúlt napok úgy­nevezett „válságtanácskozá­sain” a játékosok a csapatjá­ték és a premizálás tekinte­tében vetettek fel gondokat. — Az ismert fegyelmi dön­tés előkészítésében én is részt vettem, a büntetésekkel is egyetértettem. Az egyik leg­többet vitatott téma a játé­kosok javadalmazásának kér­dése. A jelenlegi premizálás jó, csupán kisebb finomítást igényel. Kifogásolom viszont a mérkőzések iramát, szín­vonalát, a játékosok küzdő­képességét. A futballisták és a vezetők a sportkör alkalmazottjai, szer­ződésileg vállalták az ered­ményes és színvonalas szóra­koztatást. Az utóbbi hazai mérkőzések tapasztalata alap­ján, úgy látom, a játékosok erőállapota kifogásolható, a csapatszellem sem egységes, az egyéni és önképzés nem elégséges, a kollektív és egyé­ni munkák minősítése nem elég nyílt! — Mi a véleménye a meg­csappant nézőszámról? A legutóbbi két hazai találko­zón annyian voltak, mint Nyírbátorban vagy Nagy- ecseden egy-egy mérkőzésen. — A közönség a Labdarú­gás éltető eleme, ebből kö­vetkezik, hogy a nézőszám alakulását, minden vitát el­döntő kritériumként kell ke­zelni. Az eredménytelenség és a szép játék hiánya, döntően meghatározó. A tetszés, a nem tetszés a mérkőzés szín­vonalának ősi kifejelő esz­köze. — Az eddig alkalmazott mechanizmus szerint egy-egy ember döntötte el, kiket iga­zol az NYVSSC. Bebizonyo­sodott, ez az út zsákutcába vezet. Lesz-e változás ezen a téren? — Lesz! Már most, idény közben el kell kezdeni a te­hetségek figyelését. S ne csak a befutott emberek ne­veivel próbáljanak sakkozni. Számos tapasztalat bizonyít­ja: az átigazolás eddigi mód­szere nem jó! Elsősorban a megyei tehetségekre kell tá­maszkodni. A játéktudás mel­lett alapvetőnek tekintjük a labdarúgó emberi értékeit. — Az utóbbi időben sok kellemetlenség történt az együttes háza táján. Mi kell a nyugodt munkához? — Aki ezekhez a kérdések­hez hozzászól, feltétlenül vizsgálja meg az egész fel­építményt. Tény, hogy a mű­ködéshez szükséges anyagiak biztosítottak Nyíregyházán. — A szakosztály elnöksége névsorából hiányzik egy-két volt jónevű futballista, olyan, aki a szakmai kontroll sze­repét is elvégzi. Tervez-e vál­tozást ezen a téren? — Ügy gondolom, az el­mondottak után a szándék egyértelmű. Tervezzük, hogy a versenyző szakosztály mel­lett az öregfiúk klubja is mű­ködjék. — A szerződött labdarúgó­kon kívül hányán dolgoznak főállásban a szakosztály ke­retein belül? — A felnőtt csapatnál ha­tan vannak főállásban, né­gyen mellékfoglalkozásban tevékenykednek. Az után­pótlás mellett a technikai vezető főállásban, tizen mel­lékállású edzőként dolgoz­nak. — Nehéz gazdasági évek következnek. Így lesz ez a sportban is. Biztosított lesz-e a működéshez szükséges ösz- szeg? — Jó szereplés esetén a szükséges anyagiak mindig meglesznek a csapatok szá­mára. Ha javul a játék, emel­kedni fog a nézőszám is. A mecénások, a reklámozók száma is több lesz. Gondol­kodunk bizonyos kiegészítő tevékenység végzéséről. — Beszélik a szurkolók: ön alighogy átvette az elnöki szerepet, a csapat megtálto­sodott. Ilyen lesz a folytatás is? — Az eredményes szereplés a kollektív munka, a fegyel­mezés következménye. A jó folytatás attól is függ, hogy mindenki elvégzi-e a rá bí­zott feladatokat. Személy sze­rint kijelenthetem és a veze­tés nevében is biztosíthatom a szurkolókat: nem tűrjük el, hogy saját pályánkon be­csapják a jegyüket nem kis összegért vásárló nézőket. Veszíteni is lehet, de lazsálni nem! — Hogyan tovább? — Fel kell tudnunk mérni, hogy a csapat miben, van le­maradva az élmezőnyben lé­vőktől, sürgősen meg kell határoznunk, mit kell ten­nünk. Ma már minőségi mun­kára kell törekedni. Közben azért hírnevéhez kell. hogy szerepeljen a csapat. Kovács György Nehéz órák a lőállásbán Zsinórban tízeseket

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom