Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-17 / 245. szám

1987. október 17. A Habsburgok vétót emeltek Volt már macska is LYCEUM EGERBEN Tamás, a boszorkány Ülő nő. (Uitz Béla festménye) négy figurát is megformál. A boszorkány a Hortobá­gyon falusi öregasszony ké­pében várja a nótáriust, majd a panzióban takarító­nőként, és végül szakácsnő­ként fundálja ki veszejtő cseleit. A fiatal színészt először a lakásán, a színésziházbam ke­resem, de hamar kiderül, hogy valóságos vérebeket tart (mi mást is tartana egy bo­szorkány a XX. században?). Ezért csakhamar a színház társalgójában folytattuk az alig megkezdett beszélgetést. Bőrziakó van rajta, kissé punkosra vágott frizurájával mai vagány srác benyomását kelti. — Mi volt az első reagálá­sa, amikor meghallotta, hogy egy csúf öregasszonyt kell alakítania? — Megijedtem, mert a sza­kállamat le kellett vágni — válaszol. Majd komolyabban folytatja: — Nagyon megörültem, mert ez a szereposztás is azt bizonyítja, hogy nem skatu­lyáznak be a színháznál, megint egy egészen újszerű feladatot bíznak rám. A szí­nész halála az, ha beskatu­lyázzák. Már főiskolás ko­romban is igyekeztem min­denféle szerepben bemutat­kozni, hogy egy figurát rám ne akasszanak. Ha valakiről egyszer elkönyvelik, hogy mondjuk a strici szerepében jó, a rendezők gyakran haj­lamosak arra, hogy csak olyan szerepeket kapjon. A színpadon és a magánéletben is úgy viselkedem, hogy ez ne fordulhasson elő . . . Ko­médiában, drámában, zenés darabban, minden műfajban szeretnék játszani. — A géczi boszorkánynál maradva: hogyan készült a szerepre? Gondolom, boszor­kányok szeánszára nemigen járt el? — Ismerem annyira a nő­ket, hogy bármilyen végletet meg tudjak formálni. Ma­gánéletem a női lélek állandó tanulmányozása. Sohasem le­het kiismerni a nőket, ezért nemigen van értelme a bo­szorkányok jellemét tanul­mányozni ... — Sok ötlet színesíti mind­egyik alakítását. Elmefutta­tásait hallgatva ezen egyre kevésbé csodálkozom. Még a PinokkTó macskát is úgy mó­kásan alakította, hogy kap­zsiságával is a gyermekek kedvence lett. — A figura viselkedését általában én találom ki. Ame­lyik aztán megállja a helyét a próbákon, az marad, ami nem, azt elhagyom. — Bizonyára nem sértem meg, ha azt mondom, hogy nem sok előnnyel indult ezen a pályán. Hiszen nem az a tipikus női ideál. Előny ez, vagy inkább hátrány? — Sokan azt hiszik, hogy hátrány, pedig ez nem így van. Meglehet ugyan, hogy sohasem fogom eljátszani a Don Quijotét, aki például két méter magas (ámbár egy mai abszurd darabban ez sem el­képzelhetetlen), ám az biz­tos, hogy a szépfiú-figurába nem skatulyáznak be. Sokkal kevesebb gátlásom van így, mert a színpadon nem kell törődnöm a külsőmmel. A géczi boszorkányból — aki egy rendkívül csúf öregasz- szony — sem csinálok hiúsá­gi kérdést. Igyekszem csú­nya, vén öregasszony lenni, ahogy a darab kívánja. így sokkal jobban koncentrálha­tok a figurára, a jellemábrá­zolásra. — Mi vonzotta a színészi pályára? _ — Bármennyire is furcsa, „taráidból” lettem színész. Kaposváron jártam gimnázi­umba, fizika tagozatra. Azért jelentkeztem színésznek, mert az egyik barátommal problémáim adódtak. A ku­tya-macska barátság végén aztán azt mondta egyszer, hogy aki ilyen tehetséggel van megáldva, hogy olyan hihetően hazudozik, mint én, menjen színésznek. Ki akar­tam engesztelni, és jelentkez­tem a főiskolára. Mit ad is­ten, első alkalommal felvet­tek. Mátrai Tamás három év­vel ezelőtt került Nyíregy­házára, öt végzős kollégájá­val. Léner Péternek, a szín­ház új igazgatójának volt bátorsága egyszerre hat pá­lyakezdőt idehozni. Számí­tása bevált. A fiatal színé­szek nem okoztak csalódást. Bodnár István Szép sikert hozó darabbal kezdte az idei színháza év­adat a Móricz Zsigmond Színház. A peleskei nótárius hálás szezonnyitó bohózat­nak bizonyult. A sikerben nem kis része volt Schlanger András rendező munkája mellett Mátrai Tamásnak is, ató a darab női főszerepét, Tóti Dorka géczi boszorkányt alakította. Ami a szélsőséges és sok­színű feladatokat illeti, Mát­rai Tamás nemigen panasz­kodhat. Alakított már példá­ul macskát a Pinokkióhan, ferde hajlamú vagányt az Ir­ma, te édes című darabban, táncolt, énekelt a Doktor úr­ban, játszott tragikus kisem­bert az Őfensége pincére vol­tam című darabban és me­rénylőt a Lélekharangban. Mátrai Tamás három éve tagja a nyíregyházi színtár­sulatnak. Eleinte kisebb sze­repekkel bízták meg, és mi­után bizonyított, kapott na­gyobb feladatokat is. Pályájának fontos állomá­sa A peleskei nótárius géczi boszorkánya. Akik megnézik a darabot, azoknak sokáig emlékezetes lesz ez az alakí­tás. Az ármánykodó, olykor fékezhetetlen öregasszony, ha kell, oly módon átkozódik, hogy elhisszük neki, képes a földre idézni az ég haragját. S egy másik véglet: a sza­kácsnő szerepében csúf öreg­asszony létére képes arra, hogy felkeltse kenyéradó gazdájának férfiúi érdeklő­dését. A darabban egyébként A tény az, hogy eredeti­leg egyetemnek készült, de a nagy álmokat szertefoszlat- ta Mária Terézia 1777-ben kiadott Ratio Educatdonisa. Ennek tizennegyedik parag­rafusa egyértelműen megfo­galmazza, hogy ebben az or­szágban csak egyetlen uni­verzitás működhet, méghoz­zá a budai. Az iskola megépítéséinek ötlete Barkóézy Ferenc püs­pöktől származik, később, rafinált politikusként iga­zodva az új idők új széljárá­sához — hallani sem akart saját ötletéről. Barkóczy megbízást adott a híres, a császári házhoz is közel álló Gerl József bécsi építésznek. A nagy múltú családból származó Eszter - házy Károly püspök ezt fej­lesztette tovább, s ő indíttat­ta meg, és fejeztette be az 1763—1777-ig tartó kivitele­zést. A művészi adottságok­kal is felruházott, energikus, nagyvonalú ember természe­tesen méreteiben is grandió­zus munkát rendelt — előbb egy-, majd kétemeletes épü­letet — szintén Gerltól, aki komolyan vette a nagyszabá­sú feladatot, s az alapozást is irányította egészen addig, amíg össze nem tűzött az akaratos és kissé szeszélyes főpappal, aki szakmai önér­zetében sértette meg folyto­nos módosítási igényeivel a mestert. Az utód a Barkóczy család tatai uradalmának építésze, Fellner Jakab lett. Ott foly­tatta, ahol kollégája abba­hagyta. Szigorúan ragaszko­dott az alaprajzhoz, mindösz- sze a három középrizolit bol­tozatrendszert dolgozta át, s megmagyította az ajtókat, ab­lakokat, valamint a sötét­kamrát. Annál többet törő­dött viszont a részletek pon­tos, ízléses megformálásával. A teológiát, a bölcsészeti kart akarták ide helyezni, később a jogászokat is. Sen­ki sem vonta kétségbe, hogy ide hatalmas summa szüksé­geltetik. A megajánlás azon­ban kevés volt, mert a pénz igen vészesen fogyott, s az építőanyagszállítás mindin­kább akadozott. Hiányzott például a megfelelő mennyi­ségű tégla, ezért elhatároz­ták: új gyártó kemencéket létesítenek. 1764. júniusában Ulrich János, egri prefektus ezt írja a pozsonyi diétán tartózkodó urának: „Az kő­műveslegények mind az Uni- verzátástul’, mind pedig Exel- lenoiád munlkájátul igen el- szélednek, keveselvén fizeté­süket”. A mecénás az olykor tor­nyosuló nehézségek ellenére is elérte azt, amit akart. A főpap kivetette az egész ügyet az egri káptalan kezé­ből, többek között azért, hogy döntésedbe ne szóljon bele senki. így lépett ő is az alkotók sorába. Persze ar­ról sem feledkezett meg, hogy a pénzügyi biztonságot megteremtse. Valóban sze­met gyönyöilködtetővé kere­kedett az épülettömb, amely ma is elbűvöli a látogatókat mesterkezekre valló ará­nyaival, későbarokk jellegé­vel, amelybe harmonikusan Olvadnak a rokokó finom je­gyei. Méltó kiegészítői az épületnek Fazola Lénárd er­kélyrácsa, Lotter Tamás kan yv tárbú torzata. Kracker János Lukács és Zách Jó­zsef freskója remekül jeleníti meg a tridenti zsinat figuráit. A lyceum épülete Franz Sigrist bécsi piktor a vizsgaterem mennyezetét dí­szítette, a kápolnában pedig Franz Anton Maulbertsch jeleskedett. A püspök talán kesergett, hogy a magyar nyelvű egye­tem csak ábránd maradt, hogy a megindított orvosi fa­kultás elsorvadt, ám ha fé­nyes és szomszédos palotájá­ból a lyceumra tekintett, el­feledhette a királynő vétóját, mert az épület maradandó emlékművet állított neki is. László Károly: Kossuth titkára A szentmihályi rektor 1839. szeptemberében egy rendkívül megnyerő külsejű fiatalember jelentkezett Bor- sányi Bors János tiszteletes úrnál a szentmihályi (ma Tiszavasvári) parókián. A Debreceni Kollégium végzett diákját azért küldték ki Szentmihályra, hogy a köte­lező 3 éves tanítói szolgálat­nak — mint az elemi iskola rektora — eleget tegyen. 1842. júniusában történt tá­vozása után Borsányi prédi­kátor úr így jellemezte itte­ni működését: „László Ká­roly, ki Kecskeméten szüle­tett, minden ifjaknak tükö­rül szolgálható szerény, csi­nos és igen illedelmes maga­viselet és tanításbeli szorgal­ma által közkedveltséget nyert. Említésre méltó, hogy maga is szépíró lévén, az írás mesterségében tanítvá­nyait is igen sokra vitte, és ami itt azelőtt hallatlan volt, a harmónikás éneklést olyan lábra állította, hogy tanítvá­nyaival a legmesterségesebb, s még az anyaiskolai (kollé­gium) ifjaknak is munkát adó énekeket is bámulatra méltó pontossággal énekel­tette, annyira, hogy ezáltal több vidéki előkelőknek is figyelmét magára vonván, azok több ízben gyűltek ösz- sze nála, gyönyörű énekeinek hallgatására. Nem lehet el­hallgatni még, hogy a test- gyakorláshoz megkívántató némely eszközöket, maga költségén állíttatta fel az is­kola udvarán, s mint ügyes gimnasta a gimnastikában, hogy neki is alkalmas segé­dei lehessenek, elébb tanító­társait, majd tanítványait sökra vitte, hivatala végezté­vel pediig ezen eszközöket nemes lélekkel az iskolának ajándékozta.” E jellemzés alapján László Károlyt tekinthetjük a mai Kabay János iskola elsője- lenitősebb ének, testnevelő és magyar irodalom tanárának. Borsányi tiszteletes úr így folytatja: „A község népe bebizonyította szép elismeré­sét azáltal is, hogy elmenete­le után (szüleihez Tinyére [Pest megye] távozott, ahova a község főbírája utasítására ingyen fogattal költöztették el). 1843-ban az elhalt Pap Mózes nótárius utódául köz­akarattal elválasztotta. Nagy­ra törekvő lelkének egy kis falusi jegyzőség szűkkörűnek tetszhetett, mert elválasztá­sát megköszönvén, a már akkor elkezdett és szép jö­vővel biztató mérnök pályán maradt.” László Károly (1815. már­cius 30-án született) 1842-ben iratkozott be a Műegyetemre, ahol 1846-ban mérnöki dip­lomát szerzett. Részt vett a Tisza szabályozásánál, majd mint honvédtiszt végighar­colta a szabadságharcot. 1849-ben Bem tábornok se­regében szolgált és Bemmel együtt menekült Törökor­szágba. Törökország azonban csak azok biztonságát szava­tolta, akik — mint Bem tá­bornok és sokan mások — a mohamedán vallásra tértek. Kossuth és a legtöbb mene­kült ezt megtagadta. Ekkor csatlakozott Kossuth-hoz és lett személyi titkára. A kor­mányzó azzal is megbízta, hogy írja az emigráció nap­lóját, melyet László Károlv szorgalmasan vezetett is és később — hazatérte után — „Naplótöredék” című két­kötetes munkájában ki is ad­ta. Brussában csatlakozott hozzájuk Kossuth felesége, onnan keltezte Kossuth Üj- házy Lászlóhoz írt levelét és teljhatalmú megbízottjává váló kinevezését, hogy ame­rikai útját előkészítse. Osztrák nyomásra a Porta Kossuthot Batthyányi Káz- mérral, Mészáros Lázárral és a két Percellel együtt 1850. április 12-én a kisázsiai Ku- tahiába internálta az önként csatlakozókkal együtt — László Károly kimutatása szerint —,113 személyt. Űj- házynak Űj-Budáról Taylor Zakariás elnökhöz (USA) írt levele, Kossuthnak az ame­rikai néphez intézett, s az amerikai sajtóban széliében közölt remek szózata (László Károly részt vett a levelek megírásában, a szózat fogal­mazásában) meghozta a kí­vánt eredményt: Kossuthot és menekülttársait meghívta az amerikai szenátus Ameri­kába való letelepedésre. A meghívás késve jutott Kos- suthhoz, és ő késve válaszolt irá. Az első csoport május 8-án, a második Kossuthtal és a többi internálttal együtt szeptember 11-én indult, utóbbi a „Mississippi” hadi­hajón. Gibraltárban Kossuth angol hajóra szállt át néhány leghívebb emberével (László is), Angliába ment és ott százezres hallgatóság előtt /beszélt. Amerikába a „Humboldt” hajón utazott tovább, mely 1851. december 4-én érkezett New Yorkba, ahol elkezdő­dött Kossuth hét hónapig tartó diadalútja New York­tól, Buffalóig, húsz jelentős városon át. László Károly nem tért vissza Kossuthtal Európába, hanem kinn maradt és be­kapcsolódott az Egyesült Ál­lamok vasúti építkezésébe. Ott fontos beosztást kapott, melyet arra használt fel, hogy a magyar emigránsoknak munkaalkalmat adjon, ezzel is biztosítva megélhetésüket. Később Mexikóba költözött, ahol megnősült (mexikói nőt vett feleségül). A kiegyezés után hazatért. Kossuthot 1892-ben még meglátogatta Turinban. Két év múlva — Kossuthtal egy évben — 1894. május 4-én Bátya községben halt meg. Az események bizonyítot­ták, hogy Borsányi tisztele­tes úr jellemzése és a László Károlyról tett jóslata beiga­zolódott. A szentmihályi is­kolából elindult szépremé­nyű ifjú valóban különleges történelmi életpályát futott be. Ma Kecskeméten utca őr­zi nevét. Ti szavas vár inak pedig büszkesége lehet, hogy ez az életpálya a mai Kabay János általános iskolából in­dult el. Kossuth születésének 185. évfordulóján joggal emlékez­hetünk titkárára, barátjára, a volt szentmihályi rektorra: László Károlyra. Dr. Kerekes Béla KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom