Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-17 / 245. szám

Bencs Tibor termelőszövetkezeti elnök, a tiszakerecsenyi Dózsa Tsz vezetője. Immár huszonkét esztendeje él és dolgozik a beregi területen, Márokpapi és Barabás után került mostani munkahelyére. 1940-ben született, egyetemi tanulmányait Gödöllőn folytatta, ott szerzett mérnöki diplomát. Nehéz helyzetben lévő gazdaságot vett át a nyolcvanas évek elején, s szakértelmét bizonyítja az azóta eltelt idő. Kiváló gyakorlati szakember, aki elismert elméleti munkákkal is felhívta magára a figyelmet. Három gyermek édesapja. Felesége egyben munkatársa, a tiszakerecsenyi tsz főállattenyésztője.

Q ön ez év májusában nagy feltűnést keltő tanulmányt írt a Tudomány és Mező- gazdaság című folyóiratban. Ebben Ti- szakerecseny, Mátyus és Lónya térségéből kiindulva vizsgálta a Tiszahál, közelebbről Bereg helyzetét. Mi késztette ennek az írásnak elkészítésére?

— Termelőszövetkezetünk, a Dózsa, mely 5260 hektáron gazdálkodik, azon a tájon fekszik, melynek természeti és közgazdasági adottságai messze elmaradnak az országos átlagtól, de kedvezőtlenebbek a megyeitől is. Ennek következtében térségünk többszörösen' hátrányos helyzetbe került. A társadalmi és gazdasági fejlődés az elmúlt évtizedekben sokat bepótolt történelmi elmaradottságából, ennek, ellenére az ország és a Tiszahát fejlettsége közötti különbség tovább növekedett, és ez a lakosság nagymérvű csökkenéséhez vezetett.

A három község területén egyedüli termelőüzem a tsz-ünk, így a foglalkoztatásban betöltött szerepe meghatározó, de ezt teljesíteni nem tudja. Mai lehetőségeit nézve legfeljebb csökkentheti az elvándorlást. Megítélésem szerint az életkörülmények javulásához nem elegendőek a helyi erőforrások, szelektív társadalmi-gazdasági program keretében, központi támogatással (lehet a térséget bekapcsolni az intenzív gazdasági fejlődésbe. Ehhez tsz-ünk kidolgozta gazdasági felzárkóztatási programját, mely céltudatos településfejlesztéssel, infrastruktúra-, és szolgáltatásbővítésével képes lenne elfogadhatóvá tenni az itteni élet minőségét, és a kiegyenlítődés kezdete lehetne. Ezt kívántam kifejteni, figyelmet felhívandó, ötleteket kínálva.

A A tsz, ha jól tudom, évek óta úgy évi w hatmilliós nyereséggel dolgozik. Ismert, hogy önök jó pár merész vállalkozásba is belevágtak. Nem értem, miért akkor mégis az elvándorlás, ha egy tagnak évi 63 ezer forintot tudnak fizetni. Van, ahol rosszabbak az eredmények.

— Tény, hogy a korábbi mélypontról el- hnozdultunk, mondani sem kell, milyen erő(

eszítések árán. De nézzük a tényeket ezen úl is. Itt egy hektár tiszta jövedelme 9,3 aranykorona. A talajadottságok kedvezőtle- ek, kötött, rossz vízgazdálkodású, elhagyott ■edervonulatokkal szabdalt, földjeink erő- n savanyú kémhatásnak. A terület vízren- .ezése nem megoldott, állandó a belvízveszély. A térség hűvösebb, csapadékosabb klímája behatárolja az agronómiái íehetősé- •ket. De folytassuk. A három község ki- ő, periférikus fekvésű, vasútja nincs, a várostól távol esünk, ipari centrum a közelben nem található. A legközelebbi vasútállomás 30 kilométerre van. Ez befolyásolja a szakember-ellátottságot, az itt lakó 2600 ember életkörülményeit. Gyenge az ellátás és az infrastruktúra. Gondjaink vannak az alapellátással, az utazási tarifák emelkedése óta egy buszút Lónyáról 68' forint, ennyivel nő a ruházat, a gyógyszer, a szolgáltatás ára az embereknek. Még szerencse, hogy errefelé békés emberek laknak, mert a bíróságot is 60 kilométerre telepítették. A háHétvégi interjú

Bencs Tibor tsz-elnöklcel

a gazdálkodás útkereséséről

A fentiekből következően világos, hogy az alaptevékenységből megélni aligha lehet. Mint mondta, a kiegészítő tevékenységek bővítése se könnyű. Ebben a | szövetkezetben ennek ellenére hasznot | hozó ipari és kereskedelmi, valamint | szolgáltató tevékenység van. <

rom faluból kettőben folyik általános iskolai oktatás, itt az óvodai ellátás. A képesítés nélküliek száma tizenegy. Például Tiszake- _ recseR.yben 140—180 iskolás korú gyerek tanítása a község hét különböző helyén lévő úgynevezett iskolában történik, így aztán nem meglepő, hogy ilyen, mint a tornaterem, szertár, szaktanterem az álmok közé tartozik. Ehhez még valami: községeinkben nincsen egészséges ivóvíz. Ha ezt is nézzük, mindjárt érthető, hogy miért nem tudjuk megtartani az embereket, hogy a lakosság az elmúlt 25 év alatt felére csökkent. Településeinken 60 lakatlan ház található. Érezhető az elöregedés. Nyolcszázhetven tagunkból 500 nyugdíjas. A maradóknak nincsen megfelelő munkája.

— így már azt hiszem, érthetővé válik, hogy milyen feladatok várnak a termelőszövetkezetre, miért kell nekünk komolyan mérlegelni a mát, s elkészíteni azt a térvet, mely céltudatos településfejlesztést, az itt élők életét könnyebbé tevő elképzeléseket tartalmaz, mégpedig egy gazdasági felzárkóztatási programra alapozva.

A Igen rokonszenves, hogy önök nem egy ^ termelőszövetkezetben gondolkodnak csupán, hanem három község egészének életét teszik mérlegre. Ehhez viszont fejek kellenek, olyan emberek, akik képesek egy ütőképes programot végigvinni.

— Teljesen igaz. Hadd mondjam el: 1980- ban ebben a tsz-ben írd és mondd: egyetlen felsőfokú szakember dolgozott. Ma a számük ötvenhét. Nem vitás, ehhez meg kellett teremteni a bérfeltételeket, biztosítani a tizennégy szolgálati lakást, megadni a szakembernek a kibontakozás, a kifutás lehetőségét. A méltó életfeltételek és anyagi lehetőségek megteremtésével kell kompenzálni az ellátás gondjait és a távolságot. De ma ez a szellemi kapacitás már a rendelkezésre áll. Ha ez nincsen, akkor a tervünk se születhetett volna meg, s reményünk se’len- ne arra, hogy a felzárkóztatást napirendre tűzzük.

— És nézze meg, mi történt eddig: a térségi meliorációt megelőzve megkezdtük az üzemit, s ma már komoly eredményeket tudunk felmutatni, csupán az idén négymilliót építettünk be. A struktúraváltás keretében kivettük a szántóföldi művelésből azt az 500 hektárnyi területet, mélyet nem lehetett a meliorációval se jövedelmezővé tenni. Gyepesítettünk és erdősítettünk. Végrehajtottuk a gyümölcsrekonstrukciót, 50 hektár olyan különleges szilvánk van, ami'világpiacképes. Az optimális vetésszerkezetet alakítottuk ki. Stabil, mintegy 1500 darabos szarvasmarha- állományunk van. Hasonló a háztájiban lévő mennyiség is. Szép, 22Q0 anyábórálló ju- hászatunk is van. Kapcsolódtunk a Bereg- tejhez, így a tejtermelésünk értelme nagyobb, mint volt. Aligha kell bizonygatni: ehhez az eddigi munkához is kiváló szakemberek, ahogy ön mondja, fejek kellettek.

Az, hogy megtartsuk őket, komoly feladat. Mert azt abszurdnak tartom, hogy egy időben és szinten van jelen a hatékonyság serkentése és a bérszabályozás. El kell jutni oda, hogy a legjobbak a legjobb bért kaphassák. Ez is a jövő egyik kulcskérdése.

A Amit elmond, igen szép, s derűre han- w gólja az embert. Mégis érzem szavaiból, hogy nem tekinti diadalútnak az eddigieket, és kicsit gondterhelt, ha a jövőről szól.

— Induljunk ki abból, hogy a termeléshez szükséges műszaki háttér nem kielégítő, az eszközellátottság gyenge. Az állóeszköz elhasználódási foka a hatvan százalékot is meghaladja, ezen belül nagy a nullára leírt gépek és járművek aránya. Ez azt jelenti, hogy a termelés szinten tartása sem biztosított a jelenlegi gépesítés mellett. Az állattenyésztés céljait szolgáló épületek fizikai elhasználódása meghaladja az elszámolt értékcsökkenést. A tartósan lekötött forgóeszközök értéke nem fedezi a termelés igényét. Szövetkezetünk jövedelmezőségi rátája 4,7 százalék, ami alacsony. Ez kevés, de ahhoz már alapot nyújt, hogy megfelelő stratégia esetén a közepesen jövedelmező gazdaságok sorába lépjen.

— Hadd soroljam még mindazt, ami nemcsak minket, de ebben a beregi térségben másokat is sújtott és sújt ma is. Hat a köz- gazdasági szabályozás fokozódó elvonó jellege. A megtermelt mezőgazdasági termékek piaci pozíciói nem egy esetben romlottak. Egyes ágazatok, így például a szarvasmarha, juh jövedelmezősége leértékelődött. Miután távol vagyunk, a kiegészítő tevékenység fejlesztése sem egyszerű. Azt se feledjük, hogy a személyes jövedelmek itt az országos átlag hetven százalékát sem érik el.

^ Nem szólt arról, hogy miként hat az agrárolló nyitottsága és nyíló tendenciája.

— Ezt a kérdést komplex módon csak vizsgálhatjuk. Mint mondtam, bizonyos mezőgazdasági termékek leértékelődtek. Rosz- szabb piaci kondíciók, s ezzel egy időben nem kedvező ártendenciák jelentkeztek egy időben. Nem vitás, ezzel egyszerre volt jelen a mezőgazdaságnak nélkülözhetetlen ipari árak állandó növekedése. Ezt sok okból irreálisnak érzem, s az a meggyőződésem, hogy ez lényegében elfedi azsipar minden betegségét, a szervezetlenséget, a termelés nem egy baját. Alig hihető, de igaz, a Rába gyártmányai ma drágábbak, mint a Claas, vagy a John Deere. Mégpedig 10 százalékkal. Pedig a Rába nem a rosszak közül való. Amennyiben az ipar hatékonyabban, olcsóbban tud majd termelni, akkor talán nem lesz szükség, hogy árral fedjék le azt, ami belső gondja. Ezt most mi fizetjük meg. Nem lehet azonban mindent csak erre fogni. A termőhely lehetőségei is behatárolják a lehetőséget, s a mi korlátáinkat az árak sehol nem ismerik el.

— Mint mondtam, erdeink vannak, pontosan nyolcszáz hektárnyi. Szerencsére csak egy részük esik a tájvédelmi körzetbe, így a kitermelés lehetséges. Erre alapoztuk a faipari tevékenységet, ami évi 20 milliós árbevételt jelent. Készítünk ládákat, raklapokat. Kialakult a bedolgozói munka is, ami növeli a foglalkoztatottak számát. Szeszfőzdénk kicsi, nem jelentős. Viszont kiválóan működik az az ipari szolgáltató és bedolgozó főágazat, amely jelenleg az ország legkülönbözőbb területein 21 munkahelyet jelent. Ezek olyan alkatrészgyártó egységek, melyekben összesen csak 120 ember dolgozik, de évente 60 milliós termelési értéket hoz létre. Hetven nagy- és kisvállalattal állunk kapcsolatban, így a metrónak készítünk mozgólépcső-alkatrészt, de említhetném a BKV-t, a Ganzot. Kereskedelmi egységeink az úgynevezett rongyosboltok, de külön kapcsolatunk van a VOR-ral is.

— Akkor, amikor arról beszélünk, hogy a kiegészítő tevékenység igen fontos, akkor azt is hadd mondjam el: a jövő szempontjából az lenne a kívánatos, hogy a mező- gazdasági üzemekben jöjjenek létre, vagy társulásos formában alakuljanak ki olyan vertikumok, amelyek az itt termelt alapanyagot dolgozzák fel. Már utaltam arra, hogy létrejött a Bereg-tej. Ez már egy lépés, s remélhetően több hasonló követi. Nekünk ugyanis számot kell vetni azzal, hogy nem a nyersanyag eladása a jövedelmező, hanem a félig vagy egészen feldolgozott árué. Ez jövedelmező, ez többek között olyan munkalehetőség, ami megtartja, mi több: visszacsábítja a munkaerőt. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a Beregben élő ember, de gondolom ez máshol sincsen másként, elsősorban azzal foglalkozik szívesen, amit ismer, aminek feldolgozása, kezelése, alakítása a vérében van. Nem állítom szembe az alaptevékenységet a kiegészítővel, ez utóbbira szükség van. Azt viszont vallom, hogy az ilyen vertikumoké a jövő.

• Az önök fejlesztési programjában, a most elmondottakban ott rejlik az igény, a szükséglet a komoly, új és magas szintű technika iránt. Tudjuk, a világ korszerű mezőgazdasági ipara már lézerrel és elektronikával működő berendezéseket ígér. Hiszem, hogy erre a tájra is eljön ez egyszer. De lesz-e, akire ezt rá lehet majd bízni? Mi lesz, ha nem áll meg az elvándorlás folyamata?

— Tökéletesen igaz. — Ezért is említettem a beszélgetés elején azokat a települési gondokat, melyeken változtatni kell. Ezért se közömbös nekünk, hogy milyen a lakosság ellátása, iskolázottsága, neveltsége, a tudásszintje, a közlekedés, az egészségügy. Ha nincsenek jó körülmények, akkor elmennek az emberek. Mi, a termelőszövetkezet kínáljuk a távlatot: racionális földhasználatot biztosító beruházást, korszerű gyümölcsöst, nagy hatékonyságú állattenyésztést, ipari foglalkoztatást, gépesítést. De, s ezt nem győzöm eleget hangoztatni: a tervezett társulások. az élelmiszer-feldolgozás, az agro-' kémiai, az erdészeti társulás, a takarmány- . keverők létrehozása megyei koordinációt követel. És föltétlenül hangsúlyoznám: ehhez a helyi erőforrások nem elegendők. Márpedig országos érdek, hogy a ma hátrányos területek mielőbb nagy hatékonysággal, piacképes termékekkel illeszkedjenek a magyar gazdaság egészéhez. Mi megtesszük a magunkét, nem egyszerűen kérünk. Reméljük, meghallgatásra is találunk.

Köszönöm az interjút.

Bürget Lajos

... ha a beszéd nem is öl, de a másik embert könnyen tönkreteszi a pletyka. Nem újkeletű megállapításról van szó, hiszen a csípős nyelveket évezredek óta ismerik, s a történelem kevés olyan esetről tud, amikor ellenszerül a fogót vetették be, megfosztották nyelvétől azt, aki nem tudott néki parancsolni.

A kisebbik baj akkor van, ha másod-, harmadkézből származó, s erősen félrehallott információkat továbbít valaki, igaznak tálalván mindent. Már ez is megkeserítheti sok ember életét. Az egyik, Tisza menti nagy faluban vette szájára a

helyi „közvélemény” az egyik vezetőt, összefüggést találtak a külső szemlélő számára érthetetlen események között. Az „eredmény” közé tartozik egy családi feszültség, hónapok óta csámcsognak olyan ügyön, amelyet a maguk részéről az érintettek rég lezártak.

A fullánkos nyelvek suttogó propagandája még nagyobb bajt csinál, ha olyan „titkokról” lebbenti fel a fátylat, amelyek nem azért maradtak titokban, mert az illetékesek nem akartak beszélni róla, hanem még nem zárultak le a viták, még nem született döntés, így felesleges lett volna a közvéleményt borzolni. Csakhogy az ilyenkor történő kiszivárogtatás — természetesen megfelelő beállítottsággal — könnyen félretájékoztatja azt, akit érint, s végül oda vezet, hogy meginog a bizalom, nem olyan döntés születik, amelyik mindenkinek kedvező lenne. Bizony lehetne sorolni néhány^ községet, ahol a szükségszerű termelőszövetkezeti

elnökváltás idején éppen az ilyen kiszivárogtatás nehezítette meg a becsületes jelölt dolgát, hiszen jószerével azt sem tudta, hogy, beszélnek ellene, megalapozatlan pletykák feketítik be, amelyek ellen védekezni sem tud.

Ne várják tőlem, hogy most receptet adok, elmondom azt a módszert, amellyel ki lehet védeni a rosszindulatot. Egy valami biztos: a nagyobb őszinteséggel, a közvélemény nyílt tájékoztatásával általában elejét lehet venni a pletykáknak, a rosszindulatú rágalmaknak. Ám éppen a bírósági gyakorlat mutatja, milyen nehéz a bizonyítási eljárás egy-egy rágalmazási perben, mennyire összekuszálódnak az „ő azt mondta . .., tőle hallottam .. ., azt beszélik ...” típusú védekezésben a szálak.

Ezért tartom azt, hogy különbséget illik és kell tenni a rágalmazás, a pletyka és a hiányos tájékoztatás között. (Ami ugyebár adott esetben melegágya lehet a pletyka

keletkezésének.) Szerintem ugyanis a nyílt beszéd az, amely leghamarabb elejét veszi a híreszteléseknek. A művészet abban van, ha ennek jelentőségét felismeri valaki. Hiszen volt olyan gyár a megyében, ahol a vezetők saját bel- ügyüknek tartották az anyavállalat rossz gazdasági helyzetét, ezért a bomba robbanásával hatott az utolsó pillanatban adott tájékoztatás: nincs szükség a termelésre a korábbi módon, keresnek megoldást, ha kell átképezik a dolgozókat. Persze, hogy megindult a szóbeszéd, amelyben azt tartották, hogy lepaktáltak a helyi vezetők a központi főnökökkel, nekik jutott fizetés, prémium, ezért hagyták, hogy a gyár az ebek harmincadjá- ra jusson.

Mondanom sem kell, hogy az előbbi állításokban több volt a rágalom, mint a valós mag. Csakhogy a népi bölcsesség szerint nem zörög a haraszt... Vagyis ha egy icipici igazat talál valaki, akkor könnyű azt kiszínezni a hazugság

folyondárával ahhoz, hogy az egész igazságnak tessen.

Persze a pletykához is két ember kell: az egyik, aki elmeséli a neki tetsző történetet, a másik, aki nem győződik meg mindennek az igazságáról, rögtön készpénznek veszi a beszélgetés közben elejtett szavakat, a híresztelést, amely általában a forrás megnevezése nélkül, „azt beszélik...” bevezetővel kezdődik. S még rosszabb, ha mindezt valaki a közvélemény szavának hiszi, összetévesztve a szóbeszédet a szókimondással. Mert amennyire igényeljük a gazdasági és társadalmi életbén egyaránt a szókimondást, annyira harcolnunk kell a híresztelések, a szóbeszéd ellen.

KH HÉTVÉGI MELLÉKLET