Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-12 / 215. szám
Zalában született, Baranyában tanult, majd a színművészeti főiskola következett. A Pécsi Nemzeti Színházban kezdte a pályát 1973-ban, ahol egy évad kivételével — melyet Szegeden töltött — a Móricz Zsigmond Színház megalakulásáig játszott. 1981-töl él Nyíregyházán feleségével, egy kétéves kisfiúk van. Szükségesnek tartotta az interjú bevezetőjében közölni: „Ami életemben igazán fontos volt eddig — munkám, feleségem, és egy csodálatos kis manó, aki a szemünk fénye — az Nyíregyházához kötődik.” • „Az évad társulata” címet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház nyerte el az elmúlt szezon teljesítményéért — úgy „ tudjuk: szakemberek titkos szavazata alapján. Mi áll ennek hátterében, mit kellett ezért tenni? — A cím elérésében több éven keresztül egyre fokozottabb szellemi és fizikai erőfeszítést kellett tennie színházunk valamennyi dolgozójának. Léner Péter kinevezése után új koncepcióval, átgondolt, a valós lehetőségekre épülő naprakész, friss műsorpolitikával jelentkezett színházunk. Akik nem rendelkeztek kellő erkölcsi tartással, azokkal megszüntettük a munkakapcsolatot. — Az új vezetés, a fiatalítás korszerűbb színházirányítást is jelentett. Műsorpoliti- kánk frissessége, realitása egyre nagyobb figyelmet keltett a nézők soraiban, valamint a színházi szakmában. A lehetőségeinkkel való ésszerű gazdálkodás, a működési zavarok gyors orvoslása, a kockázatvállalás mind hozzájárultak a sikerhez. Az átlagos közönségigényt szolgáló sikerdarabok mellett olyan előadásokkal is próbálkoztunk, melyek egyedülálló vállalkozásnak számítanak a mai magyar színházművészetben. Ügy vélem, e kísérletezések jelentős mértékben elősegítették a sikert. Azt igazolták, hogy a társulat képes a megújulásra, a rendkívüli, szokatlan erőpróbákra is. • ön 1981 augusztusában alapítótagként szerződött Nyíregyházára és 5 és fél évig színművészként működött. Mi hozta ide és melyek a színészi évek legemlékezetesebb eseményei? — Hogy mi hozott ide? Üj életet akartam és kezdtem is magánéletemben, új dolgokat akartam megvalósítani a pályámon. Kapóra jött, hogy Bozóky István, aki színészkolléga volt Pécsett, meghívott egy alakuló társulat tagjának. 1981-ben az alapítótagok nagy része a pécsi színházból szerződött ide. A színészekre jellemző sajátos képzeletvilággal érkeztünk. Úttörőnek, hazárdjá- ítékosnak, újítóknak éreztük magunkat. Hiszen egy színész elolvas egy szerepet és azt képzeli, hogy ezt a szerepet ő fogja a világon a leghitelesebben eljátszani — valójában ez hihetetlen szemtelenségét, bátorságát tükrözi. Egy város, egy megye kísérte figyelemmel minden lépésünket. Én magam az eltelt időszakban szinte mindenhová elju- •itottam Szabolcs-Szatmárban, sok szép színházi, pódiumi pillanatot, sikert éltem át. ßajnos a szakma méltatlan, cinikus megjegyzésekkel illetett bennünket az indulás első éveiben. Ma viszont már példa, iskola az, ami színházunkban történik. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagjának lenni rangot jelent. A Ez idő alatt Dn volt a színház szakszer- ^ vezeti titkára. Ebben a minőségében milyen főbb teendői akadtak — például a színészek érdekvédelmével kapcsolatban? — Egyszerűen mindennap tettem a dolgomat, érdekvédelmet képviseltem a következő témákban: a színészek foglalkoztatottsága, munkaidő-beosztása, a próbák hosszúsága — mivel nem mindegy: mennyi szünet kell a kollégáknak a próba és az előadás közt a regenerálódásra. Közismert tény, hogy az alakuló társulat az ország különböző társulataiból szerveződött. A csapatnak közösségHétvégi interjú Horváth István ügyvezető igazgatával i színházról gé kellett formálódnia. Bizalmat, komoly feladatot kaptam: a szakszervezeti munka irányítását, a közvélemény képviseletét. Társaim között segítőkre kellett találni. Közös munkánk eredményeként elmondható, hogy az első, induló szakszervezeti bizottság megteremtette az anyagi feltételeket ahhoz, hogy működni tudjunk. Személy szerint sikerként könyvelem el, hogy a kevés üdülési lehetőségek mellé újabbakhoz tudtuk juttatni munkatársainkat. A Ez év elejétől új „szereposztást” ka- ^ pott: ügyvezető igazgatóvá nevezték ki. Művészből — hivatalnok? Ebben a munkakörben melyek a legfőbb feladatai? — Az ügyvezető igazgatónak a színház művészi, gazdasági, műszaki, szervezési és egyéb ügyeiben egyaránt intézkednie kell. Hogyan? Erre nincs recept. Bizonyos vagyok benne, hogy másképp csinálom majd, mint az elődeim, de ez a másság az egyéniségünk különbözőségéből, alapképesítésünkből, eltérő színházi tapasztalatainkból, gyakorlatunkból fakad. Ügy érzem — s ez alatta rövid idő alatt tapasztalataim megerősítenek ebben —, hogy hivatalnokként ezt a pozíciót nem lehet eredményesen betölteni. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom: színházi ember vagyok, színházra, a színházi életre érzékenyen figyelő ember. A színészet mellett — főleg külföldön — sok kolléga mással is foglalkozik. Ügy éreztem, jól tudnám menedzselni színházunk ügyeit, s ezért mertem elvállalni ezt a nem ütközésmentes megbízatást. Több időt tölthetek komoly, embert próbáló kérdésekkel, hozzájárulhatok, hogy a produkció az egyre szűkülő lehetőségek mellett se szenvedjen csorbát, tágítsam közösségünk művészeti lehetőségeit. Kinevezésemmel a társulat kapott bizalmat, mivel én közéjük tartozom. Ami változott, hogy a lehetőségeim tágultak, s a felelősségem növekedett. Mindez nem jelent elszakadást a színpadtól, pódiumtól. Továbbra is mondok verseket, néha játszom — a színészet továbbra is hozzátartozik életemhez. A Érdekelne, hogyan ítélik meg önök ™ „belülről” a színház jelenlétét a megye kulturális-művészeti életében, van-e ilyen egyáltalán, hogyan „illeszkedtek” be, milyenek a kapcsolataik? — Jelenlétünk a megye kulturális-művészeti életében egyelőre sok kiaknázatlan lehetőséget mutat. Bízunk benne, hogy az eltelt színházi évek, az elért eredmények a megye kulturális-művészeti életére jelentősen hatottak és hatni fognak a jövőben is. A színház és a megye intézményei közötti kapcsolatok erősítésében exponált szerepe lesz a már megalakulás előtti stádiumában járó színházbaráti körnek. E kérdéskörnél azonban szeretnék kitérni egy fontos — érdekvédelmi — tényre, mely figyelemre méltó és e téren a színház, az itt dolgozó művészi kollektíva külső segítségre szorul. A Móricz Zsigmond Színház művészei jövedelmük több mint 90 százalékát a színháztól kapják. Ezzel az adattal színházaink összehasonlításában Békéscsabával az utolsó helyen szerepelünk. Ügy érzem, a színházban még van kapacitás, kiaknázatlan lehetőség, melyeket átgondolt közös koncepcióval megyén belül hasznosíthatnánk. A kultúra, a művészet területén dolgozók — figyelembe véve a mostani gazdaságossági szemléletet — még jobban egymás munkájára támaszkodva tudnak továbblépni, megőrizni „a szellem napvilágát”. Sem önös érdekek, sem hiúság nem nehezítheti meg a kultúra terjesztésének, a kulturális intézmények működési, működtetési problémáit. • Hogyan alakult az eltelt időben a színház—közönség-kapcsolat? Van-e ma bukás, illetve mire „vevő” a néző? — Az eltelt évadok során a színházlátogatók száma nem változott számottevően. Épp ezért értelmetlennek tartom egy pontos, 1981-től ’87-ig tartó számsor felsorolását. Nyíregyházán mindig, az állandó társulat megalakulása előtt is volt egy számottevő színházszerető közönség. Az első bemutató megható pillanatai és a mostani évad sok estéjén felcsattanó vastaps között bizony voltak előadások, kísérletezések, melyeket - a közönség kevésbé fogadott kegyeibe. (Gyarló dolog, de ezeket az előadásokat mi is, házon belül, könnyen elfelejtettük.) Az előző évadok egy nagyon fontos tapasztalattal szolgáltak, igazolva több évad fáradozásait és azt, hogy kommersz, biztos kasszát jelentő műsorpolitika nélkül is megnyerhető a közönség. A stúdiószínházban bemutatott két rétegdarab sikere, a nagyszínházi magyar bemutatók igazolták a színházvezetés mű- sorpolitikájának helyességét. A nagy sikerre való tekintettel a fent említett két stúdió- produkciónkat az idei- évadban is színen tartjuk. ^ Kik döntik el, mit játszanak? — A magyar színházi gyakorlatban a színház igazgatója a rendezői karral, valamint a művészeti tanács véleményezésével alakítja ki a színház műsortervét, állapítja meg szereposztásait. A mi színházunk esetében a műsorterv kialakításánál egy rendkívül erős dramaturgiai kontroll is fontos szerepet kap. Mennyire lehet „megbízni” a bérlete- w sekben? — Mindig gond, hogy a színházban papíron teltházat mutatnak ki, a gyakorlatban viszont csak félház van. A mostani bérletrendszer erre mindig is lehetőséget ad. Az egész színházi konstrukciónak, egzisztenciális, gazdasági helyzetnek meg kéne változnia, hogy ez másként legyen. Hadd legyen egy csendes tapasztalati megjegyzésem: sok színházi vezető örülne, ha az előadásait annyian látogatnák, mint a mi előadásainkat. Hiszen volt rá példa Magyarországon, hogy egy szakmailag sikeres színházi látogatott- sági mutatói csak a negyven százalékot érték el. | Kinevezéskor sok szép tervet dédelge- " tett, ezek egy részéről lapunk is tudósított. Mi valósult meg ezekből, illetve melyek a közeljövő fontosabb tervei? — A nyáron egy hét kivételével bejártam dolgozni, hogy felkészüljek az évadra. Szerettem volna, ha a kiadott feladatok időre elkészülnek az indulás pillanatára, vagyis az évadkezdés napjára. Remélem, egy-két hét késéssel minden meglesz. Terveim közül megvalósult, hogy műsorfüzetünk igényesebb, esztétikusabb, mint az előzőek. Erre talán példa a II. Rákóczi Ferenc fogsága című darab műsorfüzete. A könyv- és műsorfüzet-árusítás terve szintén megvalósult: az előző fél évben már esténként a nézők megvásárolhatták színházunkban a kiadott műsorfüzeteket, magyar bemutató esetében törekedtünk arra, hogy a szerző minél több művét árusítani tudjuk az előadások szüneteiben. A baráti körről: a baráti kör szervezőbizottsága már áprilisban megalakult. Következő tennivalója, hogy rövidesen ösz- szehozza az alakuló ülést. A videoreklám- ról: arra gondoltunk, hogy nagyobb áruházakban népszerűsítenénk produkcióinkat videofelvételek bemutatásával. Már partnert is találtam, aki megvenné a felszerelést. A pénzügyi feltételeket kell kontrollálni. — A nyárra tervezett produkciók minden nehézség ellenére sikeresen lezajlottak, kivéve a budapesti városmajori fellépést, melyet a fogadó fél lemondott. Terveim megvalósítása nemcsak rajtam múlik, hanem elsősorban pénzkérdés. A nyári időszakra a gyulai nyári színház, a budapesti Katona József Színház velünk készíttette a díszleteit. A Madách Színház fölkérését már nem tudtuk vállalni. Álmom egy színház: mellette egy komplett kivitelező műhely, óriási lehetőségekkel, gazdaságossággal, a színház mellett közvetlenül a szervezőiroda, esetleg hozzá kapcsolva egy saját nyomda — ez így komplett színházi centrum. Persze ez ma csak a képzelet... 0 Itt szeretnék „rákérdezni” azokra az ötletekre, melyekről most nem szólt, de tavasszal még nagy reményekkel tervezett. Azok is csak a képzeletben élnek? — Amit itt most nem említettem: a művészpresszó megújulása, ott egy értelmiségi klub létrehozása, régi kávéházi hangulattal, újságokkal, alkalmanként filmkülönlegességek bemutatásával — továbbra is a dédelgetett terveink közé tartozik, ezek sorsa a továbbiakban a baráti kör megalakulásától függ. Ha az megalakul és elkezdi működését, annak nyomában valósulhatnak meg említett elképzeléseink. Örömteli, hogy kisebb napi terveim megvalósításához egyre több partnert találok. • „Az évad társulata” a színházi szakmában az, ami a fociban az NB I-es bajnokcsapat. Hogyan sikerülhet megőrizni ezt a kitüntető címet, van-e esély az ismételt elnyerésére, és mit tesz ezért színházunk? — Hadd használjam fel az alkalmat arra, hogy a színház kollektívája nevében megköszönhessem a sok gratulációt, s a gesztusokat a megye különböző munkahelyeinek. Az biztos, hogy a fociban egy bajnokcsapat más ünneplésben részesül. Mi a színházi szakmától megkaptuk a díjhoz járó elismeréseket. A továbbiakban nem foglalkozunk,^ nem is foglalkozhatunk a címmel. Az esély/ latolgatásra pedig nincs időnk. Október 3- án, 9-én, 10-én bemutató — és most ez a fontos. Jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy mi kell a Peleskei nótárius, az Ármány és szerelem, valamint a stúdió két egyfelvonásos produkciójához; lesz-e elég idő a munkára, egyáltalán hol próbáljon a három produkció és még sorolhatnám. Amit mindenkinek tudomásul kell vennie: mindehhez szorgalomra, hitre, illúziók nélküli munkára van szükség. ^ Köszönöm a válaszait. Baraksó Erzsébet születhet a legzseniálisabb ötlet, szabályozás: kátyúba jutott gazdaságunk megszilárdítása, majd kibontakoztatása egy tisztességes szintre csak óhaj marad, ha mindez nem párosul a fegyelem társadalmi méretű erősödésével. A tisztesség megkívánja, hogy ne szépítsünk a dolgon: már-már az elvi- selhetetlenségig meglazult a fegyelem a munkahelyeken, az együttélés különböző területein, egyáltalán az emberi kapcsolatokban. Kiszólás lett nálunk, hogy „ez egy ilyen ország, itt már mindent lehet”. Vallom, hogy túlzó ez a megállapítás és magán viseli a „divat” ösz- szes komolytalanságát, mégis elgondolkodtató. Hiszen köztudottan vannak nagyon súlyos társadalmi gondjaink, még súlyosabb gazdasági problémáink (a kettőt helytelen egyáltalán szétválasztani, de ama bizonyos fegyelmezetlenség a hétköznapokon nagyon is hétköznapi köntösben mutatkozik. Panaszolja például egy nagy forgalmú ABC áruház vezetője, hiába a megrendelés, de most már hiába a könyörgés is, a kért árunak (nem import cikkekről van szó, hanem olyanokról, amit itt helyben termelünk meg) csak töredékét kapja. Aztán amikor merészel rákérdezni az illetékesnél, hogy miként képzelik ezt a dolgot, kinevetik, komolytalan embernek tartják, és még gunyorosan meg is kérdezik, ugyan hol él ö. Aztán annak, aki nem teljesítette a megrendelést — pedig fegyelmezettebb munkával, a protekció kiszűrésével, az ismerősök körének a szűkítésével a városszéli üzletekbe is lehetne juttatni tisztességesen árut —, tehát a nemteljesítőnek a haja szála sem görbül. Sőt, fél évkor a vezetői gárda felveszi a nyereségprémium summás előleget, élvezi az összes státushoz tapadó jogokat, legfeljebb valamilyen társadalmi szervnél hangzik el, hogy ejnye-bejnye, még sincs ez rendjén, mert zúgolódik a lakosság. Megtörtént, hogy egy vállalat hónapokon át nem volt hajlandó a konkrét munkát végzőknek elszámolni a teljesítmény után járó bért, mert a kirendeltség vezetője hol pecázni ment a Tisza-partra, hol a nálunk még mindig túlságosan divatos ingyenes külföldi kiruccanáson tartózkodott. Ennek ellenére minden szemrebbenés nélkül bezsebelte ez a kirendeltség a vállalkozás után járó haszon negyvenkét százalékát. Mondják az érintettek, hogy jelentették mindezt a nagyobb főnöknél, de nem fűznek nagy reményt az akcióhoz, mert ez a levél is bekerül majd a dossziéba, aztán megsárgulnak a lapok, az érintett hanyag kirendeltségvezető továbbra is háborítatlanul szedi fel a pénzét, nincs veszélyben az állása, de még a prémiumja se, nyugodtan tervezhet újabb kiruccanásokat, lehetőleg nyugati országba. Soroljam még a példákat? íme a legfrissebb: köztudott, hogy egy boltot megszüntetni csak úgy lehet, ha az illetékes tanácsi szervnek bejelentik, és amíg fel nem készülnek a bezárandó bolt szolgáltatásának pótlására, addig kötelesek azt üzemeltetni. Ennek ellenére érkezik a pártbizottsághoz az egyik nyíregyházi városrész lakóinak pa- 'nasza: máról-holnapra bezárt a napi élelmiszercikkeket árusító bolt a Bocskai utcán, majd utólag elrendezik a papírdolgokat... Aligha foghatnánk rá ezekre és a hasonló példákra, hogy kardinális kérdések. Hasonlóan nehéz volna adósságállományunk fő okát abban látni, hogy mikor udvariatlan velünk szemben egy eladó, mikor keseríti az adófizető polgár életét az immár komputerizált hivatali tévedéssorozat (lásd a sok. ok nélküli TEHÓ-felszólítást) és nemigen csökkennének valutáris gondjaink, ha kevesebbszer dobnánk el a szemetet az utcán, hangzana el trágár szó a buszon. Szerintem azonban ezeknek az apróságoknak, ezeknek a hétköznapi semmiségeknek is közük van társadalmi állapotunkhoz. Igenis kevesebb volna a társadalmi, ha úgy tetszik financiális gondunk, ha országos méretben tapasztalnánk nagyobb fegyelmet, — s ne féljünk kimondani a szót: szigorúságot. Ez egyáltalán nincs ellentmondásban azzal, hogy előbbre jutásunk kulcskérdése a demokrácia erősítése. Fegyelem nélkül csak a demagógok beszélnek demokráciáról; azok, akik cselekvés helyett csak fecsegnek, szorgalom és tehetség helyett csak lakkoznak, és lázas semmittevéssel riszálják magukat a javak asztala körül. Csakis fegyelemmel lehet megteremteni a feltételeket az igazi demokráciához. Márpedig a mi remélt gazdasági-társadalmi stabilizációnk és kibontakozásunk egyik záloga éppen ez lehet: az egyéni és öntudatos fegyelemből táplálkozó demokratikus légkör. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. szeptember 12.
