Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-11 / 214. szám
1987. szeptember 11 Kelet-Magyarország 5 Cj lakások épülnek Záhonyban, az Ady Endre utcában. (Elek Emil felvétele) HELYI ERŐFORRÁSBÓL Fogorvosi rendelő TAKARMÁNYTÁPÜZLET Tiszaszentmártonban. Egy- egy településen nem kis mértékben attól függ az állattartó kedv, hogy milyen a takarmányellátás. Ügy tűnik, Tiszaszentmártonban nem akadályozza majd a táphiány a jószágtartást, hiszen 850 ezer forintos költséggel tápbolt és tápraktár épül. A költségekből a szabolcsi gabonaforgalmi vállalat 350 ezer forintot vállalt magára. Az építkezéssel még az idén végeznek, s attól kezdve a takarmányok széles választékában válogathatnak majd a gazdák. agrArfiatalok találkozója. Az agrárértelmiség helyzetéről lesz szó azon a fórumon, amit szeptember 14-én rendeznek Bal- kányban. A fórumon a helyi termelőszövetkezet és állami gazdaság agrárszakemberei találkoznak majd, hogy szervezett formában is kicserélhessék tapasztalataikat, feltárják gondjaikat. ÜJ ÁLTALÁNOS ISKOLÁT építenek a közeljövőben két szabolcsi nagyközségben, Baiktalórántházán és Gávavencsellőn. A kivitelezéssel mindkét helyen a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat szakembereit bízták meg, akik hamarosan hozzálátnak a fontos munkához. Utolsó útjára készül a mama. Fia táviratozik a többi gyereknek,i jöjjenek végső búcsút venni. A messzire szakadt négy testvér közül csak hárman érkeznek meg, de az ő jelenlétük is elegendő ahhoz, hogy az élet rég elapadtnak hitt forásait fakassza fel Anna néniben. Az öröm mozgósította tartalékok azonban hamar kimerülnek, s Anna nénit már csak a várakozás tartja életben — még egyszer szeretné viszontlátni legfiatalabb lányát is. Gyermekei viszont úgy érzik, elmúlt a baj, s máris szedelőzködni kezdenek. Anyjuk könyörög, maradjanak még, de minden hiába. Tánya pedig nem jön. Anna néni ismét magára marad a többiek által faragatlannak, iszákosnak tartott fiával, Miihaillal, az öt testvér közül az egyetlennel, aki anyja támasza volt egész életében. S ebbe valóban bele kell halni. A szerda esti tévéfilm (rendezte: Nemere László) A MESESZÍNHÁZ keretében „Paff, a bűvös sárkány” címmel a 100 Folk Celsius együttes műsorát nézhetik a gyerekek szeptember 14-én 10,30, 14,00 és 16,00 órától a nagykállói művelődési központban — írja tudósítónk, Szabó Csaba. TAPASZTALATCSERE. A XXIII. Műszaki és Közgazdasági Hónap alkalmából közös előadásokat, városnézést, tapasztalat- cserét, szakmai délutánt tart szeptember 11-én délután 1 órától Kisvárdán az Építőipari Tudományos Egyesület kisvárdai szervezete, a kisvárdai városépítő egyesület, a Hazafias Népfront Városi Bizottsága, valamint az Építőipari Tudományos Egyesület Békés megyei szervezete. A résztvevőknek bemutatják Kisvárda 700 éves történelmi városépítészetét. A tapasztalat- cserén, baráti találkozón lehetőség nyílik az Építőipari Tudományos Egyesület Békés megyei Szervezete munkájának megismerésére is. A tanácskozással egyidőben a kisvárdai ÉTÉ tablókiállításon mutatja be 15 éves működésének eredményét. 4*- Szolnoki nyugdíjasok Záhonyban. Nyugdíjas klubtalálkozóra kerül sor szombaton a Tisza menti vasutas- településen. A helybeliek a szolnoki Béke nyugdíjasklub harmincöt fős csoportját fogadják. A programban egyebek mellett üzemlátogatás és kulturális műsorok szerepelnek majd. egy szibériai kis faluban játszódott, de aki látta, tudja: Valentyin Raszputyin alakja bármelyik őrségi, békési vagy szatmári faluban élhetnének. Anna néni és a még nála is magányosabb szomszédasszonya sorsában osztozik minden idős szülő, akitől gyermekei messze kerültek. Néha egy-egy képeslap, pár soros levél tudatja, hogy megvannak. ígérik, majd jönnek a jövő hónapban, húsvétra, nyári szabadságra. Ha kevesebb lesz a munka, ha egy kicsit nagyobb lesz a gyerek, ha meglesz a kocsi. A szülők pedig várnak, örökös készenlétben. Ha kocsi fékez, kiszaladnak, talán megjöttek ... Tartanak pár baromfit, jó lesz a gyerekeknek ... S mégis, milyen ritka az alkalom, amikor az együttlét öröme gyűjti egybe a családot. Anna néni Tanyája már csak a temetésre érhetett haza. if Faluház épül Győröcskén. A szabolcsi Tisza-kö- nyök egyik leghangulatosabb települése, Győröcske hamarosan új középülettel gyarapszik, faluházat kap az itt élő kétszáz ember. A szép, tájba illő épület terve már elkészült, a község központjában rövidesen hozzáfoghatnak a kivitelezéshez is. A 150 négyzetméter alapterületű házban talál majd otthonra a mozi, a könyvtár, az orvosi rendelő és az elöljáróság is. Elhunyt Garai Gábor Életének 59. évében rövid, súlyos betegség után szeptember 9-én elhunyt Garai Gábor Kossuth-díjas költő. Temetéséről később intézkednek — tudatja a Művelődési Minisztérium, a Magyar írók Szövetsége és a Látóhatár szerkesztősége. Megbeszélés videóval Videofelvételeket is néztek a szeptember 10-i ülésen Nyíregyházán a népfront Olvasó népért bizottsága — illetve az olvasótábori albizottság —, a beszéd- és ma- gatar.táskultúrát ápoló munkabizottság tagjai. Az együttes megbeszélésen a megyében szervezett nyári olvasó- és más táborok tapasztalatait összegezték a résztvevők. BfiRELT LADÁKKAL UTAZHATNAK. COO-CAR néven közös leányvállalatot alapított nemrég a COOP- TOURIST és a MERKUR, melynek egyebek mellett az a célja, hogy segítsen azokon, akik jogosítvánnyal rendelkeznek, de kocsival nem. A leányvállalat gépkocsiparkot hozott létre, a COOP- TOURIST nyíregyházi irodájához is megérkezett már három Lada, melyeket magyar állampolgárok vehetnek majd igénybe. Az új szolgáltatás szeptember 14-én lép érvénybe, a nyíregyházi iroda gépkocsiparkja hamarosan tizenötre emelkedik. Lottó 23, 27, 2% 78i 81 AZ ŐSZ HÍRNÖKE Kikerics L eheletfinom lilásrózsa- szinű virágaival megjelentek az üde, nedves talajú kertekben az első őszi kikericsek. Jelzik: visszavonhatatLanul itt az ősz. Ezekben a kedves virágokban egészen októberig gyönyörködhetünk. Az őszi kikerics a nedves, nyirkos talajú hegyi réteket, így a Mátra sok erdei tisztását ilyenkor szinte beborítják. Ligetes vidékeken, .tölgyesekben élő vadvirágunk, de a Nyírségben, s a szatmár- beregi síkon is pompázik. A kikerics méreg-tartalma miatt a legelésző állatokra is veszélyes, de azok általában ösztönösen elkerülik. Kagy- mag um óikat ilyenkor koraősszel vagy koratavasszal ültessük 20 cm mélyre és ugyanilyen távolságra egymástól. Virágzáskor szép, kedves színfoltjai lesznek kertünknek. (f) A MÁV Mátészalkai Pályafenni tartási Főnökség szeptember 14-j és szeptember 30-a közötti időben mérgező hatású keverékkel vegyszeres gyomirtást végez az Apafa—Nyírbátori, Nyíregyháza- Mátészalkai, Nyíregyháza—Vásárosnaményi, Kocsord—Zajtai, Mátészalka—Csengeri, Agerdőmajor—Záhonyi és a Nagykálló— Nyíradonyi vasútvonalak mentén lévő állomások rakterületein. Gyomirtás után a vegyszerezett területen állatokat legeltetni« méheket és egyéb jószágot a területre engedni TILOS! E tilalom megszegéséből eredő károkért a MÁV felelősséget nem vállal. (1993) Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy a Tiszavasváriban üzemelő MEH-átvevőiielyünket szeptember 10-től ismét megnyitottuk. Az átvétel a hivatalos nyitvatartási időn belül zavartalanul folyik. (2006) Régi gondja oldódik meg rövidesen a kótajiáknak: fogorvosi rendelőt kapnak. A kétszintes épület alapjait társadalmi munkában már lerakták, s még az idén végeznek a tetőszerkezet felállításával is. A beruházást teljes egészében helyi erőforrás táplálja, a tanácsnak mintegy kétmillió forintja van rá, a többit társadalmi Az MHSZ megyei vezető- ramját. Szó volt a ténylege sége, valamint a Hadkiegé- katonai szolgálat előtt át .... . ... . . , , . lók szakmai, honvedelm szitesi es Teruletvedelmi Pa- neveléséről; felkészítésükről rancsnokság vezetése csütör- gS a gépjárművezetői képzé tökön közös értekezleten sük megszervezéséről, továb egyeztette a hazafias-honvé- bá a hadköteles fiatalok alk delmi nevelés aktuális fel- tuális társadalmi és gazda adatait és kidolgozta a két sági kérdésekről történő tá testület középtávú feladatai- jékoztatásának megszervezi nak együttműködési prog- séről. A Szabolcs megyei Zöldért a szövetkezetek után a kistermelőknek is juttatni akar ezentúl a nyereségéből: a leadott áru után sorsjegyet kaptak, s kapnak a kerttulajdonosok, akik között értékes tárgyakat sorsoltak, sorsolnak ki. A meggy-, cseresznye-, uborkatermelők szerencsésebbjei már át is vehették a jutalmakat. melvek között találhatElektromos kisautót fejlesztettek ki a veszprémi Ro- bix mezőgazdasági gépgyárban. Az új termék nullszériája elkészült és az őszi BNV-n már harminc darabot kínálnak belőle. Az óránként 20 kilométeres sebességgel haladó műanyag karosszériás kis jármű három keréken gurul, akkumulátorral működik, és kiválóan alkalmas üzemeken belüli közlekedésre. Az első változat kétszemélyes, a következő pedig elsősorban szállítási célra készül: egyszerre 230 kilogrammot hozhat-vihet gyármunkával pótolják a kótaji- aik. Az épületben kap majd helyet a rendelő mellett a szolgálati lakás, valamint a körzeti megbízott rendőr irodája is. A lakók mellett jelentős segítséget nyújtott a kófcaji és a buji termelőszövetkezet is az építkezéshez, a helyi gazdaság biztosította például a gépeket, a bu- jiak pedig a zsaluzóanyagokat. tak nyereménybetétkönyvet, s motoros permetezőgépet is. S a java még hátravan, hiszen most kezdődik az almaszezon. Itt minden tíz mázsa után jár majd egy sorsjegy, a tulajdonosok között félmillió forint értékű tárgyat sorsolnak ki. A fődíj egy kis Polski. S hogy ki lesz a gazdája, az majd az almafelvásárlás befejeztével derül ki. részlegek között, vagy a csarnokokban. A kisautót más célra is ajánlják, így például közlekedésre azokban a belvárosokban, ahonnan kitiltották a benzimmeg- hajtású járműveket. Az elektromos kisautó valamennyi alkotóeleme hazai gyártású. A piackutatás eddigi eredményei ígéretesek, és a veszprémi gyár akár évi több ezer darab gyártására is fel tud készülni. A jármű Robix 500 W és Ro- bix 1000 W márkajellel kerül forgalomba ötvenezer forint körüli áron. (gönczi) FŐNYEREMÉNY yafka Józsefné, a nyíregyházi lnformáci&techniijr kai Vállalat dolgozója a szokottnál jóval szomo- rúbbnak látszott tegnap reggel, mikor a Nyírfa Áruház elé ért. Kórházba kell feküdnie, s azért jött, hogy megvegyen egy-két hiányzó ruhadarabot. Ám korán érkezett, az áruház még zárva volt. Viszont ,az üzlet előtt már árulták a borítékos sorsjegyet, az őszi akció éppen azokban a percekben kezdődött Nyíregyházán is. Gyafkáné, hogy a várakozás percei gyorsabban szaladjanak, vett néhány sorsjegyet. S mi lyen a szerencse! ö, aki a lottón is legfeljebb kettest ért még el eddig, ötvenezer forintot nyert. Az őszi akció első órájában kihúzta az egyik főnyereményt! Mint állította: a kórházba is könnyen szívvel ment. (b. «.) Halálos ítélet végrehajtása Csütörtökön végrehajtót- megyei bíróság több embe- táte a halálos ítéletet Rumi rém, részben különös kegyet- Béla 39 éves péri lakoson, lenséggel elkövetett ember- Rumi 1985. november 8-án ölés miatt ítélte halálra. A Pér községben egy konyha- Legfelsőbb Bíróság az elsőkéssel bosszúból megölte a fokú bíróság ítéletét helyben 35 éves Kovács Józsefet és hagyta; a kegyelmi kérelmet 31 éves feleségét. az Elnöki Tanács elutasítotRumi Bélát a Győr-Sopron ta. A TÉVÉBEN LÁTTUK Végnapok Tanácskozás a honvédelmi nevelésről KI LESZ A NYERTES? Kis Polski a kistermelőnek óvodák, iskolák és más közületek részére több, mint harminc féle édesipari terméket készít a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat jósavárosi sütőüzeme. A képen: Balasa Ibolya és Takács Zoltánné. (cs) Elektromos kisautó Veszprémből TEODORA NAPJA A Nap kél 6 óra 15 perckor — nyugszik 19 of.» 8 perckor. A Hold kél 20 óra 30 perckor — nyugszik 10 óra 46 perckor. Száztíz éve született Felix Dzserdzsinszkij (1877—1926) lengyel, illetve szovjet forradalmár, ismert kommunista vezető. Forradalmi tevékenységét 1895-ben a litván szociáldemokrata szervezet tagjaként kezdte, majd Lengyel - ország és Litvánia Szociáldemokrata Pártjának egyik vezetője lett. Kezdettől a litván, lengyel és orosz proletariátus forradalmi harcának egyesítésére törekedett. Az 1905—1907-i orosz polgári demokratikus forradalom idején vezető szerepet vitt a lengyel munkásosztály harcában. 1906-tól az OSZ- DMP Központi Bizottságának tagja volt. 1917 decemberében a fiatal szovjet állam belbiztonsági szervezetének, a későbbi Cseká- nak vezetőjévé nevezték ki; e funkciójában kemény kézzel törte le a szovjethatalom megdöntésére irányuló ellenforradalmi kísérleteket. 1924-ben — már a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács elnökeként — határozottan állást foglalt a Szovjetunió iparosítási programjának kidolgozása és megvalósítása mellett. péntek KÉPEK — Mama, Pável már nem szeret engem. — Honnan veszed? — Tegnap azt mondta, hogy kezdek rád hasonlítani ... Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál. Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: BALOGH GÉZA Esti ügyelet: 15-124 M Keletagyarország[ Várható, időjárás az országban ma estig: folytatódik a csendes, kora őszi idő. Főleg nyugaton és északon ugyan átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de csak jelentéktelen eső lehet. A változó irányú szél általában gyenge lesz, hajnalban elszórtan ködfoltok képződnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20 és 25 fok között várható. 11.,