Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-08 / 211. szám
1987. szeptember 8. Kclct-Magyuratnág 3 Az év első felében 2 millió 148 ezer forint értékű munkát végeztek el a vásárosnaményi Vegyesipari Szövetkezet gépjárműjavító üzemében, (császár) szükséges, hogy az ország aktív lakosainak általános műveltségi szintje, iskolai végzettsége javuljon. Jelenleg az egyetemi, főiskolai végzettségben Európában az utolsó, a középiskolai iskolázottságban az utolsók között vagyunk. Elgondolkodtató adat az is, hogy a középiskolás korú fiataljaink 22 százaléka tanul gimnáziumban — a megyében ez az arány nagyobb —, miközben a főiskolára, egyetemekre felvettek 60 százaléka a gimnáziumból kerül ide. Ki gondolná komolyan, hogy ez a tény sem függ össze a munkásművelődés helyzetével,- bi&z például a gimnáziumok olykor zsákutca jellegű képzése miatt tovább gyarapszik megyénkben is a középfokú végzettségű, de munkába állásra nem, vagy csekély mértékben felkészült fiatalok aránya. Ez napjainkban, amikor a termékszerkezet- váltás került napirendre, s ez megyénket is bizonyos fokig érinti, nem mellőzhető kérdés Mozgás két irányban Kétirányú mozgás tanúi lehetünk, továbbra is létező gond az alacsony képzettségű — olykor analfabéta, vagy fél-analfabéta — réteg „újratermelődése”, másrészről viszont a munkások általános és szakmai képzettségi szintje növekszik, akiknek viszont nem mindig van módjuk a megyén belül elhelyezkedni. Az is érzékelhető, hogy egyre több munkás szerez felsőfokú iskolai végzettséget, bár ez az utóbbi években visszaesett, éppen a már említett megélhetési nehézségek, s talán a felnőtt iskolai képzés még mindig nem eléggé vonzó és korszerű formái miatt. A munkásművelődés — valószínű — ott minősíthető korszerűnek, ahol egyszerre szolgálja az ember és a munkahely általános és szakmai kulturáltságának növelését. Ennek segítését viszont aligha lehet „kiparcellázni” — vetélkedő, szoc. brigád, munkahelyi művelődés stb. —, hanem a kor követelményei szerint elsősorban az egyénben kell felébreszteni az önképzés vágyát és érdekeltté tenni őket a nagyobb tudás megszerzésében. Páll Géza Elkoptatott — és szűkén értelmezett — kifejezésnek tartják sokan a munkásművelődést. Hozzátapadt az évek során egy sor tévesen, vagy legalábbis sokféleképpen értelmezett tartalom. Egyesek leszűkíteni gondolták a munkásművelődést a munkahelyi művelődésre, mások kizárólag a szocialista brigádok keretei között képzelték megvalósítani, többen pedig úgy vélték, mindez nem különíthető el általában a műveltség terjesztésétől, azaz aligha van szükség ..külön” munkásművelődésröl beszélni. Napjainkban kezdenek leválni a. ráaggatott burkok e fogalomról, kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez a tevékenység is újraértelmezésre, a korszerűség követelményeivel való szembesítésre szorul. Feloldható? A kiindulópont alighanem az lehet, hogy a régi módon nem, vagy igen kevés esély- lyel oldhatók meg a munkásművelődés címszó alatt korábban jegyzett tennivalók. Maróti László tanszékvezető, a Népművelés című folyóirat 5. számában írt értékelése ugyancsak elgondolkoztató: „ ... Nincs már azonos jellemzőkkel bíró egységes és homogén munkásosztály: tagjainak műveltségében, életmódjában igen nagyok a szélsőségek. Sok közöttük az analfabéta, majdnem annyi, mint ahányan főiskolát végeztek. Eltérő a munkamegosztásban betöltött szerepük is. Nincs is olyan mutató, amelyben a munkások egyformán térnének el a más társadalmi csoportoktól...” A megállapítással aligha lehet, vagy érdemes vitába szállni, mert ennek kitapintható jegyeit megyénkben is érzékeljük. A kérdés ezek után az, mit tehet ilyen viszonyok között a közművelődés, feloldható-e az a sokat emlegetett gubanc, hogy a pénzszegény helyzetben a munkahelyi — és egyéb intézményi — művelődésre is kevesebb pénz jut, o gazdasági vezető érthetően elsősorban a gazdasági tennivalókra fordítja a fő figyelmet, viszont jól tudjuk, az előbbrejütás 'egyik nélkülözhetetlen feltétele a szellemi erők fejlesztése, a képzettebb munkakultúrával dolgozók csapatának mielőbbi gyarapítása. Szélesebbre tárni Az igen változatos színvonalú és irányú munkásmű- velödéssel is hasonló talán a helyzet, a jelenlegi általános és szakmai műveltségi szint birtokában kellene legalább egy-két lépcsőfokkal feljebb lépni, s ezt nem lehetséges pusztán a munkahelyi művelődés intézményeivel — könyvtár, klub, egyesület stb. — megoldani. Ehhez a jelenleginél szélesebbre kell tárni a munkahelyen kívüli művelődési lehetőségek ajtaját, legyen szó át-, viagy továbbképző tanfolyamokról, nyelvtanulásról, szakmaváltásról, hiányzó iskolai végzettségek pótlásáról. Igen ám, de a jelenlegi helyzetünk nem éppen kedvez a munkaidőn kívüli önképzésnek, mert közismerten megnövekedtek a családi kiadások és még azok is rákényszerülnek a túlmunkára, akik egyébként sosem futottak a pénz után. Ilyen körülmények között nincsenek könnyű helyzetben a közművelődési intézmények, amelyek megpróbálják korszerűsíteni a munkásművelődésről eddig ismert és gyakorolt „receptjeiket”, azaz éppen az a dolog lényege, hogy nincsenek mindenütt és mindenkor érvényesíthető kulturálódási receptek. Megyénk adottságai sokban hasonlítanak az országos átlaghoz, de el is térnek ettől. Nemrég a megyei tanév- előkészítő tanácskozáson Nyíregyházán a művelődési államtitkár többek között arról is beszélt; a gazdaságiműszaki felzárkózáshoz az is A MEGYEI KÖJÁL LABORATÓRIUMÁBAN korszerű berendezések segítik a munkát. Sáufert Tiborné, a központi laboratórium vezetője az ivóvíz minőségét vizsgálja. (Farkas Zoltán felvétele) Űri betyárság Saját zseb AMIÓTA NAPVILÁGOT LÁTOTT A HÍR, hogy a jövő évtől nehezebb napok várnak ránk, azóta túlzás nélkül állíthatjuk, hogy'ez a hivatalos, de a baráti beszélgetések egyik legfontosabb témája is. Az igazság azonban az, hogy nem az egész helyzetünket stabilizáló, majd javulást hozó program a téma, inkább csak az adó- és az árrendszerben várható változások, mert ezeket érzi mind ?nki leghamarabb a saját zsebén. Számok, variációk, hangzanak el, ki-ki saját jövedelmén próbálja megsac- colni mi marad majd neki, ha megváltozik az adója, jóllehet még semmi sem biztos, csak akkor válik majd azzá, ha elfogadja az Országgyűlés. Ezért téma az adó- és árreform a képviselők között is, s rtem csak azért, mert ők iß saját zsebükön érzik majd a szigorításokat, ha- netn mert tőlük választóik is számón kérik majd: miért adták szavazatukat olyanra, ami nem jó nekünk; vagy akár az ellenkezőjét is megkérdezhetik : miért nem olyan programot szentesítettek, amely hamarabb kihúzza az ország szekerét a kátyúból. Beszédtéma mások jövedelmének a megadóztatása is. Másoké, hiszen saját jövedelmét mindenki kevésnek vagy legfeljebb elégségesnek tartja, csak a másoké a sok, s az, amelyet — mert nincs róla nyilvántartás — láthatatlan jövedelmeknek hívunk. TÉNYLEG, MI IS LESZ VELÜNK? A napokban a Pénzügyminisztérium egyik főosztályvezetője járt a megyében, s amikor a megyei képviselő- csoport ülésén megkérdezték tőle: hogyan tudják majd ezt megadóztatna, azt válaszolta, hogy illúziói nincsenek, mégis optimista, mert sok jó módszer dolgozható ki a borravaló, a hálapénz megadóztatására. Ez szabályozás kérdése. Ha ugyanis beszámítják ezeket a nyugdíjba, vagy netán a táppénz alapjául is az így szerzett jövedelem számít, akkor érdeke lesz bevallani annak, aki kapja. A baj az, hogy nem ezek a legnagyobb láthatatlan jövedelmek. Sokkal inkább gond meggátolni, hogy egy épülő tízemeletes házhoz ne kelljen kétszer annyi anyag, mint a tervben szerepel, mert közben a fele máshová vándorol, de láthatatlan jövedelem, ha a konyháról aktatáskában sétál ki a hús. És ezek már nem adóügyek. Mint ahogy nem az a csúszópénz sem, amelyet csak úgy szüntethetnénk meg, ha megszűnne a hiánygazdálkodás. Nem jelentik ezek azt, hogy nem készülnek fel hozzáértő szakemberekkel az adóhatóságok. Igazságtalan dolog ugyanis, hogy egy tisztességesen kereső, természetesen ezért sokat dolgozó kom- bájnos több adót fizet, mint egy maszek zöldséges, mert ez csak havi négyezer forintot váll be, s közben Mercedesen, vagy nyugati gyártmányú mikrobuszon jár, amelyek — egy képviselő fogalmazott így — nem a szegénység státusszimbólumai. Volt természetesen olyan képviselő is, aki arra volt kíváncsi: kap-e valamilyen védelmet az állampolgár az adóhatóság ellen, hiszen abban az apparátusban is lehetnek túlkapásokra, esetleg önkényeskedésre hajlamos emberek. Természetesen lesz garancia, hiszen a törvénytervezetben szerepel, hogy bírósági úton is meg lehet támadni az adóhatóság döntését, ilyenre pedig semmilyen más országban nem volt és nincs is példa. AZ IGAZÁN JÓ AZ VQLNA, ha túlkapásokra sem lenne példa, ha 'az adóbevallást is mindenki tisztességesen tenné, és akkor az adóhatóság embereit sem tartanánk ellenségnek, hanem olyan embereknek, akik az állam érdekében teljesítik feladataikat. Talán azért is elképzelhető ez, mert a reform bevezetése után nem csak annyian fizetnek majd adót, mint most, mert attól is függ majd a nehéz évek száma, hogy miként teszünk eleget állampolgári kötelezettségeinknek, s talán ezek is hozzájárulnak majd, hogy az adócsalás nem lesz úri betyárság. Balogh József I ______Munkásmüvelődés — korszerűbben Legyen érték a nagyobb tudás Színek P iros-kék, zöld-fehér, lila-fehér, kék-fehér. Óhatatlan, ezekről a párokról focicsapatok jutnak az ember eszébe. Most nem a „nagyokra” gondolok, azok különösebben nem érdekelnek. A színek, melyeket felsoroltam, az egykori rozsályi, zajtai, gacsá- lyi, tisztabereki csapatok színei voltak. Színek, melyek kötődtek a faluhoz, melyekre büszkék voltak az ott élők. Egy valamikor ott élt barátom, aki ma felelős politikai veze- -tő, így sóhajtott fel: — Bár csak megtarthatnánk a falvak színeit! Nem a sportra gondolt. Sokkal többre, egészen másra. A községek, települések, városok színére gondolt, főleg a kicsikére. Azokra a jellegzetességekre, melyek minden más falutól megkülönböztették. Hogy ez egy csúfolódó mondás volt, vagy éppen a dió, vagy a harangtorony, vagy éppen a helyi kis tanács szenvedélyessége, netán valóban a sportélete, a főutca fái, virágai — lényegében mindegy. Valami, arhi köti az embert, ami egyszerivé és utánozhatatlanná teszi a lakhelyet, a szülőhelyet. Volt olvasónk, aki a császlói templom cinterméről írt csodás szavakat, ahol gyermekkora legszebb napjait töltötte. Egy épület, egy kapubálvány, egy utcanév, netán az orgona hangja — mindez az a szín, amit nagyon kell őrizni. Mint az iskolát, ahol a tanító életre adott tudást, a községházát, ahol örök hűséget lehetett esküdni, a legelőn felállított kapufát, a kocsma bádogpultját, vagy a kis krajcáros bolt gazdag árukínálatát. Mert ezek a színek tartanak meg a hűségben, ezek kötnek testben és lélekben. A csodálatos beszélgetést követően alig egy óra múltán, egy másik községben beszélgettem képviselő ismerősömmel. Sok mindenről váltottunk szót, s milyen a véletlen!, egyszer azt mondja: — Szomorú, de ma négy faluból szedünk össze egy futballcsapatot. Korábban egy-egy községben 10-en is vártak sorukra, hogy pályára kerülhessenek egyszer. Elmentek a fiatalok ... S zínek, falvak, nemzedékek. így kerül egymás mellé megyénk negyedének hatalmas gondja, az elvándorlás, a fogyás. Hogy megállítható-e? Biztos, ha nem lesznek színek, nem lesz kötőanyag, ami hűségre késztet, akkor nehezen. Dőre szó, szidom is érte, aki kitalálta, hogy népességmegtartás. Mert nem erről van szó. Többről. A hazát, a szülőfalut kell megtartani, hogy az megtarthassa az embert. Színek kellenek. (bürget) Filmklub Az ifjúsági filmklubot a múlt év kedvező tapasztalatai alapján az idén is megszervezik Nyíregyházán, a városmajori művelődési házban. A kéthetente sorra kerülő eseményeken főleg fiatalokat érdeklő, érintő filmeket vetítenek majd, de sort kerítenek jelentős művészi értéket hordozó alkotások bemutatására is. Az első klubestre szeptember 17-én kerül sor, de már ma, szeptember 8-án is lesz filmvetítés a művelődési házban, az első a nyári szünet után.
