Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-05 / 209. szám

Vasmegyeren született 1944-ben, hatgyermekes családban. A nyíregyházi Kossuthban érettségizett, a tanárképző főiskolán szerzett diplomát. Tanári pályafutását Tá- koson kezdte. 1970-től a vásárosnaményi járási tanács művelődési osztályának vezetője, időközben befejezi tanulmányait a KLTE pedagógia szakán. 1973-tól a megyei tanács művelődési osztályának helyettes osztályvezetője, két éve osztályvezetője. 1982—85 között elvégezte Moszkvában az SZKP társadalomtudományi akadémiáját.

Megyénkre is jellemző, hogy a pedagó- gusok létszáma nő, a gyerekeké viszont csökken. Példaként az általános iskolákat említem, ahol jelenleg körülbelül 1400-zal több pedagógus tanít, mint

1972-ben, miközben 3500-zal kevesebb gyerek ül a padokban. Ebből annak kellene következnie, hogy javultak a feltételek, tehát emelkedett az oktatás-nevelés színvonala. De nem így van. Vajon miért?

— A magyarázat abban rejlik, hogy időközben sokasodtak, ugyanakkor differenciálódtak az iskola feladatai. Több olyan funkciót át kellett vennie, ami azelőtt a családé volt. Tízszeresére növekedett a napközisek aránya, ma az alsó tagozatban szinte minden gyerek napközis vagy iskolaotthonos, ami azt jelenti, hogy míg 15 évvel ezelőtt egy tanulócsoporthoz egy pedagógus kellett, most kettő. Ugyanez a helyzet az óvodában, ahol közben függetlenített vezető óvónői státust is létesítettek. A nagy létszámú iskolákban két igazgatóhelyettesre van szükség, több az órakedvezményes pedagógus, mint például az úttörőcsapat vezetője, a pályaválasztási felelős vagy a gyermekvédelmi felügyelő. A tanítók, tanárok létszámának növekedése nem tudott lépést tartani az egyre szaporodó feladatokkal.

De ezeknek a feladatoknak egy részét szakképzetlenek is el tudnák látni. A pedagógusok társadalmi megítélésének sem használ, ha gyermekfelügyeletre kárhoztatjuk őket.

— Valóban érdemes lenne végiggondolni és markánsabban szétválasztani az iskola feladatait, mihez kell feltétlenül szakképzett pedagógus, és mihez nem. A jelenlegi rendelkezések lehetőséget is adnak erre, de a döntés joga az iskoláé. Mi csak javasolhatjuk, mint ahogyan javasoltuk is a pedagógushiánnyal küzdő iskoláknak, hogy például szabadidő-szervezőnek vagy napközibe alkalmazzanak „pedagógiai segéderőt”.

A A tanévkezdéssel kapcsolatos számada- ^ tokát nézegetve sajnos amúgy sincs sok választásuk, hacsak nem akarják mértéken túl megterhelni a tantestület tagjait.

— A megyében 705 állást hirdettünk meg. Augusztus 16-ig az üres helyek 40 százalékára volt szakképzett jelentkező, 15 százalékot a nappali tagozat utolsó éves hallgatói töltötték be, a képesítés nélküliek aránya 30 százalék. A fennmaradó 15 százalék óráit túlórában fogják ellátni. Van, ahol ez nem okoz különösebb gondot, máshol viszont igen nagy megterhelés a többi pedagógusnak. Nem tartjuk megengedhetőnek, hogy az első és második osztályban képesítés nélküli tanítson. Alkalmazásukat egyébként is csak a legszükségesebb mértékben engedélyeztük, hogy egyáltalán el lehessen indítani a tanévet.

A Az utóbbi években a megyében össze- ” sen 3—VI százalék körül alakul a képesítés nélküliek aránya, ez valamivel alacsonyabb is az országos átlagnál. Az átlag azonban szélsőségeket is takarhat.

— Nyíregyháza van a legjobb helyzetben. Általában a városokban nincs gond. Viszont nincs a megyének olyan körzete, ahol ne lenne szükség képesítés nélküli pedagógus alkalmazására. A legtöbb pedagógus Nyírbátor körzetében hiányzik. Itt már tavaly is 44 képesítés nélküli tanított, az idén 49-re emelkedett a számuk. A körzeten belül is szinte krónikus pedagógushiánnyal küszködik Nyírbéltek, ahol a meghirdetett 10 álHétvégi interjú

Pataki Józseffel, a megyei tanács művelődési osztályvezetőjével

a pedagógusok helyzetéről

lásból ötöt képesítés nélkülivel kellett betölteni, a többit túlórában látják el. Hasonló a helyzet Encsencsen, és amire alig van már példa a megyében, itt az óvodában is több üres hely vár pályázóra.

A Kézenfekvőnek látszik a feltételezés: a nyírbátori körzetben nyilván alacsonyabbak a bérek, rosszabbak a lakásviszonyok

__

az átlagbér: a középiskolákban 6367 forint, a szakmunkásképzőben 6163 forint. A középiskolai átlag Mátészalkán a legmagasabb, 6940 forint, a szakmunkásképzőnél pedig Tiszavasváriban, 6648 forint. Tehát a megyében tovább differenciálódnak a bérek, területtől, iskolatípustól függően.

O Milyen béreket kínáltak az idén a pályakezdőknek?

— Csakhogy ez nem így van! A bérekkel éppen fordítva áll a dolog, az általános iskolában tanító pedagógusok átlagbére itt a legmagasabb, 6301 forint. A súlyos pedagógushiány okát inkább abban látom, hogy ebben a körzetben igen nagy a szívóhatás, a pedagógusokat Nyírbátoron, Nyíregyházán kívül a szintén közeli Debrecen is „elszippantja”. A legkevésbé azok tudnak ellenállni a csábításnak, akiket semmi sem köt a vidékhez, a községhez. Ezért lenne nagyon fontos a belső utánpótlás, tehát ezekről a településekről minél több gyereket küldeni a főiskolára. Sokkal nagyobb az esély, hogy ők visszatérnek szülőfalujukba, de legalábbis a körzetbe, ahol számíthatnak például a szülők segítségére, támogatására. Ez egy pályakezdő számára eddig sem volt elhanyagolható szempont, a jövőben még kevésbé lesz az. Tapasztalataink most is azt igazolják, hogy a végzős főiskolások túlnyomó többsége saját körzetébe megy vissza tanítani.

0 Jelentős-e a pályaelhagyók száma?

—. A közhiedelemmel ellentétben: nem.

Legalábbis itt a megyében. Alig néhány százalék, és ők is elsősorban azok közül kerülnek ki, akik már eredetileg sem pedagógusok akartak lenni, de bizonyos tudásanyagra csak a tanárképző főiskolákon, egyetemeken tehetnek szert, mint például a nyelvszakosok. Számukra olyan nagy a „felvevőpiac”, hogy egyelőre emiatt bajlódunk az általános iskolai nyelvtanítással is — a főiskolán végzett nyelszakosok középiskolában tanítanak, mert ott sincs elegendő német, angol vagy francia szakos tanár. Ajánljuk az általános iskoláknak, hogy ahol lehetőség van rá és vállalkozó kedvű pedagógus is akad, végezzen nyelvtanfolyamot, s a nyelvvizsga megszerzése után tanítsa a nyelvet saját iskolájában.

ft Az imént már érintettük a pénzügyeket. Ismeretes, hogy az átlagbérek a megyében alacsonyabbak az országosnál. Érvényes ez a pedagógusfizetésekre is?

— Sajnos, igen. Az idén a megyei átlag 5833 forint, miközben az országos meghaladja a hatezret. Tiszavasvári körzetében, ahol nincs területi pótlék, az átlag 5562 forint, a megyében ez a legalacsonyabb. A legmagasabb pedig Mátészalkán, 6055 forint, a megyeszékhely is csak utána következik 5939 forinttal. Az átlagtól magasabb bérszínvonal egyébként ott van, ahol középiskolák is találhatók. Ezek közül mindhárom iskolatípusban Fehérgyarmaton a legalacsonyabb

— A meghirdetett állásoknál az óvónők esetében 3200, a tanítóknál, tanároknál 3700 forint volt a legkisebb bér. A felső határ az óvónőknél 4700, a tanítóknál 5500, az általános iskolai tanároknál 6200, a középiskolai tanároknál 7000 forint volt. Egy hozzánk hasonló megyében, Békésben mind az általános, mind a középiskolai pedagógusoknál magasabb volt a felső határ, de a pályakezdők közül ott is csak a zenetanároknak és a középiskolai tanároknak tudtak 300—300 forinttal többet kínálni.

Szerintem talán még az alacsony kezdő- fizetéseknél is nagyobb gond, hogy a pedagógusok bére nagyon lassan emelkedik. Más értelmiségi pályákkal összehasonlítva: a

pályakezdőknél még nagyjából együtt a mezőny, de pár év múlva a pedagógus még mindig csak ezer forinttal keres többet, miközben például egy mérnök fizetése már megduplázódott.

^ Ha ki nem is egyenlítette, de legalább valamivel csökkentette ezeket a hátrányokat a pedagógusoknak korábban nyújtott kedvezményes lakásépítési kölcsön, ami pár éve megszűnt.

— Ennek kedvezőtlen hatását máris érezzük, hiszen a fiatalok egyre nehezebben tudnak otthont teremteni. A megyében élő pedagógusok 56 százalékának van saját lakása, ami jórészt a kedvezményes kölcsönnek köszönhető. A szolgálati lakások aránya 18 százalék, a bérlakásoké 3 százalék. Sajnos, a szolgálati lakások nagy része rossz állapotban van, esetleg víz sincs bennük, a tanácsoknak pedig kevés a pénzük. Azt tervezzük, hogy alapot hozunk létre a szolgálati lakások felújítására, korszerűsítésére. A tanácsok pályázat útján részesülhetnének ebből az összegből. Azt is szorgalmazzuk, hogy az építkezni kívánó pedagógusok a helyi tanács segítségével névleges térítésért juthassanak teleikhez. Ezeket a lehetőségeket ki kell használni, hiszen új szolgálati lakások építésére kicsi az esély, márpedig számításaink szerint 1990-ig több, mint 600 pedagóguslakásra lenne szükség a megyében.

A Tehát a tanácsnak, mint az iskola gaz- ^ dájának, a jövőben sokkal többet kell tennie az intézményért, a pedagógusokért, ahogyan ön fogalmazott, „nem bízhatja a véletlenre, lesz-e pedagógus az iskolában”. Mutatkozik-e együttműködési készség?

— Egyre inkább. Az utóbbi időben már nem kellett „tüzet oltanunk”, döntően megfelelő a kapcsolat a tanácsok és az iskolák között.

g Mi adott vagy adhat okot a súrlódásra?

— Többnyire a gazdálkodás körül alakul ki vita: mire jut, mire kell pénz, és mire nem. Volt nézeteltérés a bürokratikus vonásokat mutató GAMESZ miatt is, amely gyakran lassúnak, nehézkesnek bizonyult, netán vezetője összetévesztette a szolgáltatást az irányítással, és esetleg abba is bele akart szólni, az iskolában ki kapjon jutalmat ... Most már erre is jobban figyelnek a tanácsok. Ha mégis van konfliktus a tanács és az iskola között, azt szinte mindig személyes indítékok táplálják. Sok múlik az igazgatón, aki most már sok helyen a tanács végrehajtó bizottságának is tagja.

A Nagyon fontos tehát, hogy a vezetők w megbízásának új rendszerében jól felkészült, a megnövekedett követelményeknek is megfelelő igazgatók kerüljenek az iskolák élére. Milyenek a kezdeti tapasztalatok?

— Most a legnehezebb igazgatónak lenni... Meg kell felelni a tanács, a szakmai felügyelet és a tantestület „elvárásainak”. Csak az eredmény számít, a „hogyan”-ról az igazgatónak kell döntenie, és természetesen övé a felelősség is. Miközben a körülményeket, a feltételeket nem tudja lényegesen javítani, mert nincs miből. Követelnie kell attól a tantestülettől, amelytől a kinevezése függ. Ez akár népszerűséghajhászásra is csábíthatna, s hogy ilyet mégsem tapasztalunk, annak az az oka, hogy a pedagógusok többsége következetes, igazságos, a tisztességes munkát megkövetelő, s nem utolsósorban irányítani képes igazgatót akar látni az iskola élén.

Az idén több, mint száz vezetőt bíztunk meg az új formában. Alig volt olyan iskola, ahol egynél többen pályáztak volna. A pályázók zöme a működő igazgatók közül került ki, az esetek túlnyomó többségében nekik szavazott bizalmat a tantestület. Előfordult ugyian, hogy kifejezetten külső pályázót kívántak a pedagógusok, mert maguk között nem láttak alkalmas embert. De ha volt belső, alkalmas pályázó, akkor a külső labdába sem rúgott...

0 Miért nem pályáznak a fiatalok? Hiányozna belőlük az ambíció?

— Nem éppen irigylésre méltó pozíció az igazgaitóé, mint azt az előbb is említettem. A havi 1000—1500 forinttal magasabb fizetés pedig nem tudja ellensúlyozni a sok és nem is hálás feladatot — ennyit túlórával is összehoz egy tanár, és akkor a szakmai ambícióit sem kell feladni. Régebben sem volt több vállalkozó kedvű pedagógus, csak akkor másként működött a mechanizmus, az igazgatói posztra alkalmasnak tartott embert „felkérték”. Rendkívül nagy visszatartó erő egy rossz beidegződés: az ön jelöltség bélyege. Véleményem szerint ezért lenne fontos a káderpolitika, amit most sokan fölöslegesnek éreznek. Biztatni, bátorítani kell az embereket, hiszen gyakran ezen múlik, belevág-e valaki vagy sem.

g Volt rá példa, hogy megkérdőjelezték a tantestület döntését?

— Nem.

g De lehetne?

— Elvileg igen, mert a tantestület arról szavaz, alkalmasnak tartja-e a jelöltet vagy sem, tehát akár három pályázóra is igent mondhatnak, s ilyenkor a tanácsi testület választ a jelöltek közül. Ha a tantestület netán olyan pályázó mellé állna, akit a tanács vagy a szakmai felügyeleti szerv alkalmatlannak tart, akkor a jelölt nem lehet igazgató. Ez természetesen fordítva is igaz, azaz a tanács sem erőltetheti rá a saját emberét az iskolára. Csak kölcsönös egyetértéssel lehet megállapodni az új vezető személyében. Probléma viszont, hogy az új igazgatónak az „örökölt” helyettesekkel kell dolgoznia — erre a jövőben kell majd valami megoldást találni.

^ Köszönöm a beszélgetést.

Gönczi Mária

... soha sem volt ennyi gondosan zárt ajtó, biztonsági zár a falusi porták ajtóin, mint manapság. Sok a csavargó — mondják az emberek. Valóban így van.

Innen vagyok még a harmadik X-en. Emlékszem gyermekkoromban mekkora esemény volt — napokig beszéltek róla az emberek — amikor betörtek a mozi büféjébe. Utóbb kiderült, egy szellemi fogyatékos kamasz volt a tettes, aki csak csokoládét meg cukorkát lopott. Ezenkívül volt még

L valami, ami felborzolta a kedélyeket. Kitolták egy

ember kocsiját a garázsból, de elvinni már nem tudták, mert a gazda megzavarta a tolvajokat. Nagyjából ennyi hozzávetőleg tíz év bűnügyi története az akkor 5—6 ezer lelket számláló szülőfalumban.

Nem számoltam ehhez azokat a kocsmai verekedéseket, amelyeket inkább valamiféle virtusból, mintsem az egymás elleni gyűlöletből rendeztek a legények. Mert mire gondolhatunk, ha egy „összkocsmai” ütésváltás úgy kezdődik, hogy az egyik fiatalember belevágja a bicskát a csehó padlójába és felszólítja a jelenlévőket: „Aki legény, vegye ki!"

Sajnos ma már — bűnügyi szempontból is — nosztalgiával kell gondolnunk a hatvanas évekre, a hetvenes évek első felére. Más világ van. Keményebb, durvább, veszélyesebb.

Megtermett férfi meséli: ő bizony oda teszi az ágya fejéhez a kisbaltát, mert ha éjszaka betörne valaki, ő bizony nem hagyná se a családját, se a kis szegénységét, nekimenne a gazembernek. Mások meg vasru- dakat, késeket tartanak a hálószobában. Az emberek egy része fél. És van okuk rá.

Nem emlékeznek a legidősebbek sem arra, hogy ennyi rablás lett volna valamikor is. Az egyéb erőszakos cselekményekről nem is beszélve. Volt már nálunk gégemetszés, halálos szurkálás, halálos leütés. Szerepet játszott ezekben a nyereségvágy, a gyűlölet, a bosszúvágy.

De van valami, ami mindennél elszomorítóbb és ami — sajnos az én falumban is — tendenciának látszik. Ez pedig a családon belüli züllés. Amikor vértestvérek támadnak egymásra, gyerekek szüleikre és fordítva. Döbbenetes.

Szolgálhatnék most konkrét esetekkel. Nem akarok. Nem azért, mert félek a családok bosszújától, amiért tollhegyre tűztem őket... Nem. Egyszerűen nem akarom a megbélyegzett famíliák rendes, becsületes tagjait felzaklatni. Ök nem érdemlik meg.

Ha már bátorságról van szó, szinte előre hallom az otthoni ismerőseimet: „Miért nem írtad meg külön, mit művelnek itt a cigányok?” Azért, mert az általánosítások nem szülnek jó vért. A többség a cigányoknál is munkáját becsülettel végző ember, ugyanúgy, ahogy ez minden népnél, népcsoportnál van a világon. Más kérdés, hogy a bűnügyek elkövetésében (a faluban) összehasonlíthatatlanul nagyobb számban szerepelnek, mint mások.

Ez nyilván idegesíti az embereket. Türelmetlenek. Sokszor érthető is. Hiszen a többség (a cigányoknál is) mind többet hajt. szalad, dolgozik, hogy az életszínvonalát tartani tudja. És akkor mit lát? Napokon át bandástól sétáló, főként cigány férfiakat. Egyszerűen csak járják az utcákat. „Nekik csak ez a dolguk? Miből élnek?” kérdezgetik sokan.

Nehéz kérdésekről írok, tudva, hogy ettől még aligha változik meg valami. De akkor legalább az okokat tárnám fel — mondhatják —, miért állnak a dolgok úgy, ahogy állnak, hogyan jutottunk idáig, hová tartunk. Csakhogy olyan problémahalmazról van itt szó, ami alighanem meghaladja képességeimet, és eredőjében messze túlmutat a falum határán. Ehhez kutató- intézetek kellenének, amelyek világosan feltárnák: az utóbbi években ezért és ezért nőtt a bűnügyek száma a világon és társadalmunkban.

Egy valamit biztosan tudok. Nem lehet mindent a romló életszínvonal nyakába varrni. Ki kell azt is mondani: immár több generáció a közelmúltban nem kapott elég olyan erkölcsi értéket, amelyet a magáévá tudott volna tenni. Továbbadom tehát a kérdést: ki, mi ebben a hibás?