Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
1987. szeptember 5. Kelet-Magyaromig 3 Kulcskérdés a bizalom Beszélgetés Medve László egészségügyi miniszterrel Üj egészségügyi szakközépiskolát és szakiskolát adtak át szeptember 1-jén Nyíregyházán. A tetszetős külsejű korszerű épülettel jelentősen javultak az oktatás feltételei. Épp időben, hiszen az egészségügyi szakdolgozók munkájára, hivatástudatára talán soha nem volt olyan égető szükség, mint napjainkban. A betegségek megelőzése ugyanis mostanra nemcsak a szűkén vett szakma, hanem egész társadalmunk ügye. Ez a gondolat tükröződött Medve László egészségügyi miniszter beszédéből is, aki az ünnepélyes tanévnyitóra érkezett Nyíregyházára. — ön rangjánál és beosztásánál fogva bizonyára sok megnyitón, átadáson vesz részt. Eltért-e az eddigiektől a nyíregyházi ünnepség, s ha igen, miben? — Teljesen más volt. Minket ugyanis főleg kórházak, egészségügyi intézmények átadására szoktak meghívni. A nyíregyházi életem első szakközépiskolai avatása, amit nagyon élveztem. Színvonalas volt a rendezés, gyönyörű az épület. Tudom azt is, milyen mostoha körülmények között dolgoztak eddig, s hogy ennek ellenére is jó eredményeket értek el. Biztos vagyok abban, hogy a most átadott iskolával bekövetkezett minőségi javulás olyan eredményeket produkál majd, amelynek következtében a végzettek közül az eddigieknél is többen tanulnak tovább. Már csak azért is, mert tapasztalatom szerint más típusú orvos válik abból, aki szakközépiskolában szerzett érettségit, így szakmája szerint már dolgozott a betegágy mellett. Ezért is törekszünk arra, hogy a miskolci gyógytornász és a debreceni orvosképzésben mind több legyen a Szabolcs megyéből induló fiatal. Bár az utóbbi időben jelentősen javult az arány —, a jelentkezők 40 százaléka tanulhat felsőfokú intézményekben —, továbbra is arra törekszünk, hogy mind nagyobb legyen a Szabolcs megyéből felvettek száma. Kiemelten kezeljük az ügyet, ezért két azonos tudású jelentkező közül a szabolcsit részesítjük előnyben. Ügy gondolom ugyanis, az, hogy valaki honnan jött, nagymértékben meghatározza azt is, hová megy majd a végzés után. A másik, amit ezzel kapcsolatban mondhatok: a kórházaknak, az egészségügynek tudnia kell, hogy magának képzi a szakembereket. Olyan személyes kapcsolatot kell tehát kiépíteniük, amely emberileg és szakmailag is arra ösztönöz, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek a pályán, s lehetőleg a megyében maradjanak. — A tanévnyitó után ön Mátészalkára utazott, ahol a kórház munkájával, a gyógyítás körülményeivel, orvosaival ismerkedett. Milyen tapasztalatokat szerzett? — Ügy gondolom, a kórház továbbépítése nemcsak az infrastruktúrában, a diagnosztikai berendezések, a műtők korszerűsítésében fontos. Tovább kell lépni a kórházi ágyak számának növelésében is. Sok jó dolgot láttam Mátészalkán. Az itt bevezetett számítógépes költség- elemzés, az orvosi tevékenység számítógépes regisztrálása országosan is példamutató. Külön öröm számomra, hogy Kocsordra is- eljutottam. Jó volt visszatérni oda, ahol valamikor tüdőgyógyászként jártam. Nagy elégedettséggel töltött el, hogy az intézetet ilyen szépen karbantartják, s hogy utógondozóként továbbra is megmaradt az egészségügynek. — Miniszter elvtárs a megye orvosaival is találkozott, ahol a társadalmi egészségmegőrző program megvalósításáról, a területi egységek kialakításáról cseréltek gondolatot. Hogyan értékeli a hallottakat? — A találkozó legfőbb haszna számomra az volt, hogy konrollálni tudtam a minisztérium elképzeléseit, intézkedéseit. Információt gyűjthettem arról is, miben várnak tőlünk intézkedéseket, hogyan látják munkánkat. Igen jól esett látni, hogy elgondolásaink többsége egybeesett az itt dolgozók elképzeléseivel, örültem annak is, hogy Szabolcs-Szat- márban kiemelten kezelik az egészségügyet, amit nemcsak a kórházi ágyak számának növekedése, hanem a lakosság egészségi állapota is bizonyít. — Ön a beszélgetés alatt többször is hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja, hogy a betegek elégedettek legyenek. Valóban ennyire fontos ez? — Igen. Annál is inkább, mert azonos feltételek mellett is sokat lehet tenni azért, hogy a beteg elégedett legyen. A gyógyításban kulcskérdés a bizalom, amelyet a legkorszerűbb műszerekkel sem pótolhatnak. Arra törekszünk, hogy az egészségügyi intézmények, orvosok minősítésénél a jövőben ez is szempont legyen. — Köszönöm a válaszait. Kovács Éva Duplájára nőtt a tárolótér Bővül a termelése a TAURUS Vállalat tu- zséri koromátfejtő üzeméneik. Központi beruházásból az eredeti 900 tonna tárolóteret hat új siló építésével duplájára növelték. (E. E. felv.) Romlott a helyzet Meddig yan ön a munkahelyén? A nagy vívmányok között tarthatjuk szá- lesz. Telt az idő, a 44 órából 42, sok helyen mon azt a napot, amikor csaknem két év- 40 lett. minden szombat szabaddá vált, ám tizeddel ezelőtt bejelentették, hogy a heti közben inemcsak a szombatokon nem dol- munkaidőt 48 óráról 44-re csökkentik, s így goztunk, hanem a munkaidő egy része is minden második szombat szabadszombat munka nélkül telt el. Kezdetben talán azért, mert sok mindent csak munkaidőben lehetett elintézni, mostanában meg azért, mert már megszoktuk. Pedig egyre fontosabb — a mai nehéz gazdasági helyzetben pedig már halaszthatatlan —, hogy a munkaidő minden percét munkával töltsük el. Vajon közeledünk-e ehhez, egyáltalán milyen eredményeket értünk el a munkaidő kihasználásának javításában? — erre kerestek választ nemrég széles körű vizsgálatban a népi ellenőrök. Az előzményekhez tartozik, hogy tavaly februárban a megyei pártbizottság kezdeményezésére egy gyors tájékozódó vizsgálatot végeztek, an^lyben arra kerestek választ: hová és mennyien mennek el munkaidőben. Megállapították, hogy sok mindent csak munkaidőben lehet elintézni, magyarul: kénytelenek elengedni a vállalatok hosszabb-rövidebb időre dolgozóikat, de azt is kénytelenek voltak megállapításaik között rögzíteni, hogy az elmaradt munkaidő, illetve munka pótlása jelentős csorbát szenved. A következtetés: ez kedvező táptalaj a lazaságra, a távollétek szokásjoggá váltak és állandósultak, a jelenléti ívek pedig inkább statisztálnak a kedvezőtlen tendenciák továbbéléséhez, mintsem hogy meggátolnák, netán csökkentenék azt. Az ok: bevásárlás Ha nem tapasztalták volna, hogy a hétvége közeledtével jócskán megszaporodott munkaidőben az eltávozási kedv, még hihetőnek tartották volna, hogy az emberek orvosi kezelésre, szülői értekezletre, az OTP-be, tanfolyamokra vagy valamilyen képzésre mennek, ám ez a tény azt valószínűsítette, hogy amire a kilépőt kérték, az csak ürügy, az igazi ok a bevásárlás. Ez volt tehát az előzmény, s azóta elég sok minden történt. Hivatalok és intézmények tettek egyre több erőfeszítést azért, hogy az általános munkaidőn túl is várják és fogadják az ügyfeleket és a vállalatoknál is feszesebben szabályozták a kilépés rendjét. A munkaidő kihasználása azonban sajnos még meg sem közelíti a tökéletest, mert sokszor nincs anyag, sokszor elromlik a gép, még mindig sok az iga? zolatlan mulasztás, és még mindig gyakori, hogy munkaidőn túl is intézhető ügyeket munkaidőben akarnak elintézni. Nem változtatott ezen az sem, hogy a munka- időalap védelmét szolgáló kormányhatározat megjelenése után termelési tanácskozásokon, brigádértekezleteken tájékoztatták a dolgozókat a megváltozott körülményekről, sőt kollektív szerződésekben, munkaügyi szabályzatokban rögzítették a módosításokat, de kifüggesztették hirdetőtáblákra, faliújságokra is, hogy hol, mikor tartanak ügyfélszolgálatot. Fehérgyarmaton az Ipari Műszergyárban például 18,3 százalékról 21,2-re emelkedett a kieső idők aránya, igaz, ennek többnyire munkaszervezési oka volt. Ha anyaghiány fordult elő, akkor a dolgozókat hazaküldték és a kieső időt szombaton dolgoztatták le. 2,1 százalékkal nőtt a termelésből kiesett Idő a HÓDIKÖT fehérgyarmati gyárában is, ezen belül a távollétek mértéke több, mint duplájára emelkedett. A vásárosnaményi üveggyárban a kemencék átépítése és javítása miatt fizettek ki több pénzt állásidőkre, mint korábban. Munkanap-fényképezés Szerencsére voltak jó példák is. A Nyíregyházi Vases Fémipari Szövetkezetnél normatechnológus vizsgálja folyamatosan a szervezési okok miatt kieső időket. Munkanap-fényképezés alapján elemzik a termelő és nem termelő idők arányát és konkrét intézkedéseket tesznek a termelő idő arányainak növelésére. Normacsoport foglalkozik munkaidőn belüli veszteségidő elemzésével a BEAG-nál, számítógép elemzi a kieső időket a papírgyárban, ám ez önmagában még nem hozna foSipkay Barnát keresem Még csak hatvanéves lenne?! Igazán csak a mai fejemmel érthetem meg, milyen fiatalon halt meg. Immár egyidősek vagyunk, negyvenegy évesek mind a ketten. Mostantól kezdve már csak én öregszem. Gyerek voltam, amikor először találkoztunk. Ha jól emlékszem, apám vitt fel hozzá a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe. Tizenhárom—tizennégy éves lehettem, félénk, nagy- fülű kölyök, aki verseket ír. De nem verseket mutattunk neki, hanem egy humoreszket. Miért éppen humoreszket .. ? Talán, mert prózairóként ismertük. Talán, mert apám úgy gondolta, hogy humoreszket könnyebb elhelyezni az újságban. mint égy verset. Sipkay elolvasta a humoreszket és megdicsért. Hogy milyen érzékeny ember és jó pedagógus lehetett, csak ma sejtem. Tudta, hogy bármilyen pocsék munka az a humoreszk, mert hogy nyilvánvalóan az volt, dicsérni kell a gyereket, bíztatni, hiszen nem tudhatjuk. mi rejtőzik benne, miféle érc, aranyrög, titok, amit majd csak az idő ás elő. És ha nem rejtőzik semmi, akkor is becsülni kell. hogy megpróbált néhány mondatot a szokványos iskolai dolgozatoknál kreativabban egymás mellé helyezni. Halk, visszahúzódó, szemüveges férfit látok, ha megidézem. Háta meggörnyed, amint az íróasztal mögül felém hajol és csendesen beszél. Valószínű én egy szót sem szóltam nagy megilletődöttségben. Akkoriban számomra az író ember még istenség volt. (Váci Mihállyal nem mertem a verseskötetét dedikáltatni az Űj írás nyíregyházi bemutatkozása alkalmával.) Később verseket vittem a Dózsa György úti, majd a Benczúr téri szerkesztő- tégbe. Néha a portás megállította a bejáratnál tétovázó fiút, aki örökké félt a szentélybe belépni. „Hova mégy?" „Sipkay Barnát keresem.” Szabad volt az út. Sipkay mindig gondosan végigolvasta a kamasz rímes tákolmányait. Emlékszem a várakozás csendjére, a kisasztalra, ami mellé leültetett, de nem emlékszem a véleményére. Talán majd egyszer eszembe juttatja az idő. Az évek megtisztítják az ifjúság emlékeit a rárakódó portól. Egy alkalommal megmutatta a verseket kollégájának, egy még nála is vékonyabb, égő szemű fiatalembernek, „egy költőnek". A fiatalembernek tetszettek a versek, azt mondta. örült volna, ha 16 éves korában ilyeneket ír. Akkor elhittem neki. Az égő szeműt Ratkó Józsefnek hívták. Sipkay 17 éves koromban jelentette meg első versemet a Kelet-Magyarország- ban. Egy szonettel avatott költővé. A következő egykét évben még közölt néhányat, nem rajta múlt, hogy később elhalt bennem a verstermő ág. Tulajdonképpen keveset találkoztunk. Debrecenben tanultam és túlzott gátlásosságom is megakadályozta, hogy igazán közel kerüljünk egymáshoz. Otthonában már csak halála után voltam egy ismerőse jóvoltából. Mostanában, ha névtelen ifjú szerző keres meg, gyakran gondolok rá, és ti- pegésem többi tanújára: Baranyi Imrére, Juhász Bélára és Bényei Józsefre. „Légy türelmes! — mondom magamnak. — Légy alázatos! Az értékre figyelj a műben, ne az értéktelenre! Tiszteld az írással foglalkozó embert, akkor is, ha nem süt belőle a tehetség. Ha írni kezdett, nagy szenvedések után van és még nagyobbak előtt áll.” Nehéz a gyakorlatban megélni ezekkel a gondolatokkal, de nem mondok le róla, hogy öt megkeressem, megtaláljam magamban. Nógrádi Gábor rintban is mérhető eredményeket. Az viszont már igen, hogy például a Nyíregyházi Vases Fémipari Szövetkezetben jó másfél évtizede egy bar- kácsműhelyt létesítettek, amelyet a dolgozók munkaidőn túl saját céljaikna igénybe vehetnek, így nincs szükségük arra, hogy munkaidőben fusizzanak. Hetente kétszer dolgozhatnak bar- kácsműhelyben a faipari vállalat dolgozói is, a mátészalkai bútorgyárban pedig hét végén még a termelő gépeket is használhatják a dolgozók, természetesen megfelelő térítési díj ellenében. Ugyancsak tervezik a házi. ünnepségek és különböző rendezvények miatt kiesett idők ledolgozását, a Nyírbátori Ruhaipari Szövetkezetnél pedig a büfét is csak munkaközi szünetben nyitják ki, összességében igen vegyes következtetéseket vonhattak le a vizsgálat befejezése után a népi ellenőrök. Mert, igaz hogy a kormányrendelet megjelenése után a vállalatoknál, szövetkezeteknél és intézményeknél mérséklődtek a hosszabb-rövidebb időtartamú kilépések, az igazolatlan mulasztásból eredő, az engedélyezett, de nem fizetett és a nem szabadság jellegű fizetett távollétek nyomán kieső veszteségidők, de nem tapasztalható változás — különösen az ünnepnapok körüli időszakokban — a fizetett szabadság, a betegség, illetve az egyéb igazolt távoliét kapcsán kialakult kedvezőtlen folyamatok terén. Ez a magyarázata, hogy a veszteségidők részaránya 16,2 százalékról 16,6 százalékra növekedett, magyarul a kormányhatározat megjelenése óta romlott a helyzet. így nem mehet tovább Nemcsak a kedvezőtlen számadatokból, hanem a nehéz gazdasági helyzetünkből is következik, hogy így nem mehet tovább. Minden bizonnyal segítene a rugalmas, az osztott, a részmunkaidő kiszélesítése, a munkaidőn túli ügyintézési lehetőségek további bővítése — ennek persze csak akkor van értelme, ha nem engedik el munkaidőben a dolgozókat ezekre a helyekre — de azon is érdemes volna gondolkozni — állapították meg a népi ellenőrök —, hogy csökkenteni lehetne a jogszabályokkal biztosított munkaidő kieséseket a munkásőrségnél, a honvédségnél, az MHSZ- nél, vagy az egyéb társadalmi megbízatásokkal töltött időt, sőt akár az iskolarendszerű képzés, vagy a tanfolyami képzés idejének is egyre többet kellene elfoglalni a szabadidőből — nem a munkaidőből. A legfontosabb azonban — amint ez a párt kibontakozási programjában szerepelt — a munkafegyelem, a munkamorál és a munkakultúra javítása volna. B. J.
