Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-28 / 228. szám
4 Kelet-Magyarország 1987. szeptember 28, nei iQA CSUDA CSUPA Schtanger András véletlen főszerepe Játék a liftben Láthatóan az elalvással küzd Schlanger András, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház fiatal művésze, miközben legújabb feladatairól beszélgetünk. Nem udvariatlanság ez tőle, hiszen egy kemény, sok munkával, még több utazással zsúfolt hét áll mögötte. Színházában próbált és játszott, a köztes óráiban taxi száguldott vele Pestre, majd repülő Varsóba, hog5? eljátssza a televízió egyik legújabb produkciójának, a három lengyel novellából készült tévéjáték egyik főszerepét. Az utolsó utáni pillanatban osztották rá, amikor kiderült: az eredetileg felkért színész a forgatás előtt pár nappal külföldre utazik. — Minden romantikus karriertörténet így kezdődik. Egyszercsak eltörik a primadonna lába és a kis .tánckari lány azt mondja: „Én véletlenül tudom .. Egyébként eddig is azért vállaltam el minden feladatot, mert azt reméltem, hogy egyszer majd bekapcsolja egy rendező a tévét és azt mondja: „Nekem pont ez az arc kell.’ — Ez most milyen szerep? — Nagyon jó. Már látatlanban igent mondtam Radó Gyula rendezőnek, amikor megtudtam, hogy Pregitzer Fruzsina lesz a partnerem. Amikor pedig elolvastam a forgatókönyvet, beleszerettem a szerepbe. Egyetlen lift a helyszín, két összezárt ember között zajlik a történet. Azért volt izgalmas feladat, mert itt nem lehetett „mű- vészkedni”, itt játszani kellett. A kamera hol az egyik, hol a másik ember arcát mutatja. Itt látszik egy szemrezdülés is. — Mit jelent Nyíregyháza? — Jó közönség alakult itt ki. A legjobb úton vagyunk afelé, hogy létrejöjjön egy „nyíregyházi stílus”. Ezért is mondtam — igaz, fájó szívvel — nemet Bálint András hívására, aki a Radnóti Színpadhoz akart szerződtetni. Kezdő színész vagyok, rendezhetek is itt, ahol most a negyedik évemet kezdem. Ez a társaság bízik bennem. Egyelőre ez a legfontosabb. (A Vasárnapi Hírek nyomán) A jogging segített volna? Jogging: angol szó, jelentése futás, kocogás. Ezt a nevet választotta Nyíregyházán egy GMK, mely sport- és szabadidő ruházati termékeket készít. Egy éve alakultak meg 4 taggal. Műhelyül a Simonyi óbester utcán egy lakószobát rendeztek be: az ablaknál varrógép, középen egy nagy asztal, rajta az előkészített anyag, s a falakon körben sok-sok szabásminta. A GMK munkájáról beszélgettem Harman Józsefné- vel, a vezetővel: — Kicsi tőkével indultunk, mint azt láthatja a műhely egyszerű berendezésén is. Megalakulásunkkor női textil és kötött divatruházati termékekkel is foglalkoztunk, de aztán úgy megnőttek az igények a sport- és szabadidő ruházati termékek iránt, hogy örülünk, ha azokat ki tudjuk elégíteni. Áttértünk a gyermekméretre, arra van a legnagyobb szükség. — Hogyan értékesítik termékeiket? — Induláskor még Borsod megyébe, Edelény és Kazincbarcika körzetébe szállítottunk. Aztán szerződést kötöttünk a Kelet Áruházzal, így most már ott kerülnek leginkább értékesítésre termékeink. — Szeptemberben sok szülő szóvá tette, hogy az üzlet- tekben nem lehet kapni kék atlétát és fekete tornanadrágot. Önök tudtak volna segíteni? — Tornanadrágokat mi is készítünk sokféle méretben és több színben. Volt fekete nadrágunk is, de aztán anyaghiány miatt mi sem tudtunk gyártani. Egyébként hozzánk nem érkezett igény a fekete nadrággal kapcsolatban. Ha az üzletek, vagy az iskola, vagy éppen a szülők keresnek meg bennünket a problémájukkal, igyekeztünk volna még az iskolai kezdésre megoldást találni, a nadrágokat és atlétákat elkészíteni. (magyar) Új szível kapott... — Ezt a napot vártam egész életemben — mondja Valerij Sumakov sebész, amikor Alekszandra Salkova új szívvel elhagyta a moszkvai szervátültetési intézetet. Idén március 12-én végezték el itt a szívátültetési műtétet. Az élet örömét adta visz- sza Szásának az az orvoscsoport, amelynek élén Valerij Sumakov sebész, az intézet igazgatója áll. — Égj?,hói «kefét* szenvedett férfi szívét ültettük át — mondta V. Sumakov. A műtét, amely több mint öt órán át tartott, komplikáció nélkül zajlott le. Valerij Sumakov kiemelte, hogy az orvoscsoportnak igen nagy segítségére volt a fiatal nő bátorsága, hogy rászánta magát erre a rendkívül bonyolult műtétre. Május 7-én, azon a napon, amikor kiírták, és szinte az egész klinika személyzete a kapuig kísérte, meghatódottan búcsúzott: — Köszönök mindent, amit értem tettek. Most elmondhatom, hogy két születésem van, az egyik 27 évvel ezelőtt az arhangelszki területen, a második itt, Moszkvában. Most édesanyjával egy Moszkva melletti szívszanatóriumban van, ahol utókezelésen vesz részt. Gondos megfigyelés alatt áll, az intézetből is naponta látogatja állandó orvosa. Képünkön: orvosok, nővérek kísérték el, Szását, amikor elhagyta Sumakov professzor intézetét. Killurális Itíiálat málétzalliaiaknak Dolly Rolltól Hofi Gézáig A nagy nyári uborkaszezon után, ismét pezsgő élet kezdődött meg a mátészalkai művelődési központban. Sokan kopogtatnak a tanfolyamok után érdeklődve, hiszen szeptember itt is a „tanévkezdés” ideje. A felnőttek körében a gyors- és gépíró tanfolyam a legnépszerűbb, míg a gyermekek a balett iránt érdeklődnek leginkább. Sajnos az idén — elsősorban oktatói gondok miatt — nyelvtanfolyamokat nem indíthatnak, bár sok érdeklődő lenne. Több meglepetést is tartogatnak a szervezők az érdeklődő mátészalkaiak számára. Komát László a napokban tartott nagy sikerű koncertet, s már az is biztos, hogy október 2-án a KFT együttes vendégszerepei a sportcsarnokban. Szintén itt lép fel az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Dolly Roll, s a tinik kedvence a Bikini együttes. Jubileumi koncertjével vendégeskedik a városban Koós János és Dékány Sarolta. S, hogy a nagy nevek sora teljes legyen, még egy jó hír a humor kedvelőinek: ismét mátészalkai színpadon láthatjuk Hofi Gézát. Természetesen a gyermekekről sem feledkeztek el a művelődési központ munkatársai: a budapesti Mesélő Színpad vendégjátéka melleit, Vitéz László és társai kalandjainak tapsolhatnak a kicsinyek, s megtekinthetik a 100 Folk Celsius együttes műsorát is. (szamosi) Hég nincs Natura-bolt Búzacsíra levegőzsemlével Ha lassan is, de gyarapodik a korszerű táplálkozás híveinek száma. Amikor először jelent meg az étkezési búzakorpa, a búzacsíra vagy a korpás kenyér a boltok pultjain, idegenkedve fogadták a vásárlók. Azóta szinte valamennyi nagyobb szabolcsi áruházban megtalálhatók ezek a készítmények — s fogynak is. Nyíregyházán az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat üzletei közül a Tejbár kínálja a legnagyobb választékban a diabetikus élelmiszereket. A különböző befőttek, szörpök, üdítők, sütemények mellett 8 féle malomipari terméket, s mintegy tucatnyi sütőipari készítményt árulnak: a Graham-kenyértől a levegőzsemléig. Alighanem indokolt lenne a szabolcsi megyeszékhelyen is nyitni egy szaküzletet, ahol a felsoroltnál jóval bőségesebb kínálatban árusítanák a korszerű táplálkozást szolgáló élelmiszereket. Partner lehetne ehhez a vállalkozáshoz egy új, fővárosi szövetkezet: a Natura. A mező- gazdasági és élelmiszeripari termékeket előállító, s forgalmazó szövetkezet az ország több pontján nyitott már szakboltokat. S bár az itt kapható termékek ára nem mondható olcsónak, mégis rengeteg a vásárló. Mit kínál a Natura? Fehérjeszegény száraztésztákat.: metéltet, spagettit, tarhonyát. Csíráztatható magvakat (lencsét, búzát), mézes dzsemeket, mézszörpöket, szójagra- nulátumot. Érdekes újdonság a müzli. A speciális keverék, benne például szárított alma, puffasztott rizs, korpa, csíra, mandula kakaóval, tejjel, joghurttal leöntve tápláló, egészséges eledel akár reggelire, akár vacsorára. A Natura-termékek sikerének titka, hogy az alapanyagként felhasznált gyümölcsöket, gabonákat, zöldségeket növényvédő szerek nélkül termelik meg, a belőlük készült élelmiszerek pedig nem tartalmaznak tartósítószert. Az ország keleti felében egyelőre nincs Natura-bolt. Az élelmiszer-kiskereskedel- mi vállalat megrendelésére —- várhatóan a hónap utolsó napjaiban— kóstoló érkezik ezekből a készítményekből. Az ÉKV üzletei közül először a Tejbárban hozzák forgalomba a korszerű élelmiszereket. Ha a kereslet indokolja, akkor több boltban, s nagyobb mennyiségben is pultra kerülnek megyénkben a N atura-termékek. Elet a Földön kívül Létezhetne szilícium világ ? A tudományos és a tudománytalan fantasztikus irodalomban egyaránt kedvelt téma az ember találkozása a Földön kívüli élettel, elsősorban más világok változatos felépítésű értelmes Vényeivel. Ebben a seregletben látszólag nem is abszurd ötlet a sziliciumlények (1 méternél alacsonyabbak) feltételezése. Alapvetően abban különböznek tőlünk, hogy testüket nem szénvegyületek, hanem szilánmoleku- lák építik fel. Mi mondatja ezt velünk? Ennek igazolására a szénnek és a szilíciumnak hidrogénnel és oxigénnel alkotott ve- gyületeinek legfontosabb kémiai és fizikai-kémiai tulajdonságait kell összehasonlítanunk. Az élet szempontjából legfontosabb szénvegyületek igen bonyolult szerkezetűek. Ezért elsősorban az a kérdés, hogy a szilíciumnak létezhetnek-e hasonló bonyolultságú vegyületei? Ebben a tekintetben alapvető különbségek vannak a két elem között. Legnagyobb eltérés azonban a két elem között a veg^üléteik reakcióképességében van. A szilícium reakcióképesebb , elem, mint a szén. Jó példa erre, hogy míg az etán vízzel egyáltalán nem reagál, addig rokona, a diszilán már szobahőmérsékleten is nagyon heves reakcióba lép a vízzel, minek eredményeként kovasav és hidrogén keletkezik. A szilicium-szilicium kötést tartalmazó vegyületek azonban nemcsak a vízzel, hanem az oxigénnel és az ammóniával is heves reakcióba lépnek. így érthető, hogy a levegő jelentős oxigén- és nem elhanyagolható vízgőztartalma miatt a Földön jelenleg nem fordulnak elő szilici- umláncokat vagy -gyűrűket tartalmazó molekulák. Ezzel aztán az is magyarázható, hogy a földi élet miért a szént, és nem a szilíciumot választotta építőköveiül. Ezzel persze még mindig feltételezhető, hogy más rendszerben a szilícium lehet az építőkő, csak hát a földi élet törvényei és törvényszerűségei szerint próbálja vizsgálni a rajtunk kívüli világot. Nincs elég intelligenciánk, kommunikációs készségünk a másik világgal való kommunikálásra (de lehet, hogy majd a számítógép-tudomány ezt a problé- - mát megoldja). A filozófusok úgy tartják, hogy tudományos gondolkodásunkat, súlyos föld- és embercentrikus - megkötöttségek terhelik;. r A.zt mondják, hogy ha a FöldörT van / élet és tudat (a tudat, szemben az anyaggal, nem örök, hanem az anyag sajátos fejlődésének a világegyetem méreteiben kivételes terméke), máshol is lennie kell. Bátyai Jenő KOSSUTH RÁDIÓ 4,30—7,59: Reggeli zenés műsor. — 9,00: Brahms: IV. szimfónia. — 9,30: Tompa Mihály versei. — 10,35: Népdalkörök énekelnek. — 11,00: Kunt Ernő portréja. — 11,33: Karcolatok a népi esztétikáról. 1. réáz: —' 12,30: Ki nyer ma? —r 1.2,45': Házunk tája. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,10: Németh László: Magyar műhely.* — 14,59. Málnakálvária. — 15,29: Bajor Andor 60 éves. — 15,59: Észkerék. — 17,00: Gazdasági magazin. — 17,30: Ferencsik János. 38. rész. — 18,07: Filmzene. — 18,15: Mese. — 18,25: Könyvújdonságok. —18,30: Esti magazin. — 19,15: A kibontakozásról. — 20.30: Zsebrádiószínház. — 20,51: Komolyzenei lemezlovas. — 22,30: Operaáriák. — 23,07: Haydn-lemezek. — 0,15—4,20: Zenés műsor. PETŐFI RÁDIÓ 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8,05: Nóták. — 9,05—12,00: Napközben. — Közben: 10.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,45: Láttuk, hallottuk. — 12.10: Operettfelvételek. 13,0p; Sfágermúzeúm. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,30: ötödik sebesség. — 18,30: Tip-top parádé. — 19.05: Népdalok. «— 19,30: Sportvilág. — 20.05: Poppanoráma. 2. rész. 21.05: Ven-' dég: Tolnay Klári. — 22,00: 25 éves az Omega. — 23.20: Köny- „nypzene. — 0-,15—4,20: Zenés műsor. HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG B 1987. szeptember 28., hétfő BARTÓK RÁDIÓ 6,05: Muzsikáló reggel. — 8JÓ: Két versenymű. — 9.04: Népzene. — 9,34: Kamarazene. — 10,38: Händel: Pásztori óda. — 12,37: Rézfúvósok. — 13,05: Műsor Martos Flóráról. — 13,35: Pege Aladár játszik. — 14,05: Operaáriák. — 14,26: Filharmonikus zene. — 16,00: Opera- művészlemezek. — 17,00: Rockpódium. — 3. rész. — 18,07: Zenekari muzsika. — 19,05: Kórusművek. — 19,35: Budapesti zenei hetek. — 21,40: Operett- kettősök. — 22,02: Brahms: IV. szimfónia. — 22,32: A fegyveres erők napja. NYÍREGYHÁZI RADIO 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás -szerkesztője: Várkonyi ZsUZsa.J — Í7,3p; Hí-, rek — Programajánlat — Sport — Minifórum. A műsor telefori- száma: 11-141. ,-t-(18,00—18,80: Észak-tiszántúli ' krónika, — Lapszemle —’ MŰsdrelőzetes. (A délutáni adás szerkesztője: Ágoston István.) nyíregyházi VÁROSI TELEVÍZIÓ 20,00: Mese — Zöldsarok (Környezetünk élő díszei) — MVMK ajánlata — Telekvlzió (Paradicsomfa) — A kábítószer ellen — Nagykálló vendége volt Marék Kotanski — Telefon PJT — Beázik az év lakóháza — Hagyományteremtés örökösföldön — Sportösszefoglaló — Egy boldog’ óra (Friderikusz Sándor műsora). SZOVJET TV 14,15: Hivatás. — 14,45: Jakut gyermekegyüttes műsora. 15,30: Hírek. — 15,35: Muhtor Auezov boldogsága. — 16,35: Rajzfilm. 16,45: Világhíradő. — 17,00: Gyorsítás, és átalakítás.' — 17,30: Hírek. — 17,35: Gorkij: Doíztyigájev és a többiek. Színmű. — Közben: 19,00: Híradó-. — 19,40: Az átalakítás reflektorfényében — 20,45: Világhíradó. 21,00: Ezt ti tudjátok. — 22,00: őexcellenciája adjutánsa. Film. 1. rész. — 23,11: Hírek. 23,16: Esztrád- műsor. SZLOVÁK TV 16,55: Katonák műsora. — 17,45: Ausztrália. Dokumentum- film-sorozat. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: A Híradó sajtókonferenciája. — 19,30: Híradó. — 20,00: Árnyékok a paradicsomban. Tévéjáték. 1. rész. 21,25: Aktuális kérdések. 21,55: A pozsonyi, nemzetközi tévéfesztivál krónikája. — 22,10: Falusi per. Feliratos kínai film. 2. műsor: 16,15: Spanyol ter- mészetfilm-sorozat. — 16,45: Fiataloknak. — 17,10: A pozsonyi nemzetközi tévéfesztivál műsorából. — 18,30: A hét eseményei magyar nyelven. — 19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Az otthon dalai. — 20,30: Sportvisszhangok. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Kulturális magazin. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: KICSORBULT TÖR. • Béke mozi: de.: DAU ASZ- SZONY. Du.: NYOLCADIK UTAS: A HÁLÁL. Móricz mozi: A NINDZSA SZÍNRE LÉP.