Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-28 / 228. szám
Országos karikatúrabiensálé Béketalálkozó Csapon Magyar, szovjet és csehszlovákiai fiatalok részvételével nagyszabású béketalálkozót rendeztek Csapon szeptember 27-én. A mintegy 200 fiatal politikai nagygyűlésen fejezte ki békeakaratát és tettek hitet a társadalmi fejlődés gyorsításáért szükséges kibontakozás, átalakítás mellett. A politikai eseményeket kulturális és sprotprogramok színesítették. XLIV. évfolyam, 228. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1987. szeptember 28., hétfő Huszonöt éves a tanárképző főiskola Az ünnepség résztvevői Köpeczi Béla művelődési miniszter köszöntőjét hallgatják. IF. Z.) Jubileumi ünnepséget rendeztek szombaton délelőtt ■a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Az ünnepségen részt vett Köpeczi Béla művelődési miniszter, Szabolcs-Szat- már megye és Nyíregyháza város párt- és állami vezetésének képviselői — közöttük Varga Gyula, a megyei párt- bizottság első titkára —, a hazai társintézmények vezetői, valamint a tanárképző főiskolával kapcsolatban álló külföldi felsőoktatási intézmények képviselői. Az ünnepségre meghívták a főiskola alapításában részt vevő pedagógusokat, intézményi dolgozókat s a régi hallgatókat is. Cservényük László, a főiskola főigazgatója bevezető megemlékezésében felidézte az elmúlt két és fél évtized legfontosabb eseményeit. Mint mondotta: 25 év nagy távlatban nézve rövid idő, de mégis olyian időszaknak tekinthető, amely jelentős változást hozott Észak-kelet- Magyarország pedagógiai életében. Annak idején rendkívül szorító volt a nevelő- hiány Saabolcs-Szatmárban és a környező megyékben egyaránt. A tét nagy volt: vagy sikerül a megye és a város vezetőinek megalapítani a pedagógusképző intézményt, vagy tovább nő majd az iskolázottsági szintkülönbség a megye és az ország más részei között. 1962-ben az új főiskola mindössze 17 oktatóval és 143 hallgatóval kezdte meg munkáját. Az induláskor hét tanszék alakult, a rákövetkező években sorra létrehozták az újabb és újabb tárgyakat oktató ■tanszékeket. Ma, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán több, mint háromezer hallgató tanul, kétharmaduk nappali tagozaton. A főiskolai oktatók száma 272. A főiskola 1972-ben vette fel a felvilágosodás nagy alakja, Bessenyei György nevét, és mint Cservenyáik László hangsúlyozta: eddigi és jövőbeni munkájuk során is hűek kívánnak maradni a névadó szelleméhez. A főiskola látványos és gyors növekedése szép eredményekkel járt. Fokozatosan korszerűsödtek az oktatás feltételei, gyarapodtak a tanszékek, és az oktatók is egyre jelentősebb tudományos kutatómunkát végeznek. Széles körűek a főiskola külföldi testvérkapcsolatai, a már meglévők mellett újabb kapcsolatok létesítésére is törekszenek. Arróil sem feledkezett meg a főigazgató, hogy az intézmény nem kevés — elsősorban anyagi — gond elé néz. A hallgatók száma emelkedik, így a munkafeltételek romlanak, a tanszékek költségvetése nem elég a fejlődéshez, és lassan szűknek bizonyulnak az épületek is. Ennek ellenére a főiskola pedagógusképző munkája egyre színvonalasabb, és a jövőben is e színvonal emelésére törekszenek. A főigazgató szavai után a negyedszázados jubileumot köszöntő beszédek hangoztak el. Köpeczi Béla művelődési miniszter meleg szavakkal üdvözölte a főiskola oktatóit, dolgozóit, hallgatóit, és kijelentette: a nyíregyházi intézmény ma már országos elismerésnek örvend. Bessenyei György szavait idézve mondta: „Az oskola fundamentuma a bölcsességnek ..." — az innen kikerülő ifjú óvónők, tanítók, tanárok felelőssége tehát rendkívül nagy a jövő nemzedékének nevelésében. Külön kiemelte: a nyíregyházi főiskolának az új iránti fogékonyság vált a fő jellemzőjévé. Ezzel érte ei, hogy ma már több területen is az elsők között tartják számon az országban. Szólt a főiskola kiemelkedően jó közösségi szelleméről, mely nagyszerű útravaló az itt végzetteknek. — Olyan nevelőkre van szükség — mondta a miniszter —, akik képesek a minőség, az értékek, a teljesítmény megbecsülésére, önálló szellemiség kialakítására, s mindezt át is tudják iadni tanítványaiknak. A nemrég elfogadott kormányprogram elsőbbséget kíván adni az oktatásnak, a felső- oktatásnak is. Hisszük — mondta Köpeczi Béla —, hogy nehéz körülmények között is lehet alkotni, ha megvan a kellő egyetértés és a közös cselekvés iránti készség. „Emeld a nemzetet — ez legyen a törvény!” — idézte újra Bessenyei Györgyöt, majd hozzáfűzte: ehhez a tudomány rációjának és a szív érzékenységének kell párosulnia. Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára is köszöntötte a 25 éves főiskolát. Mint elmondta, pártmunkásként az intézmény születését is figyelemmel kísérhette annak idején, s nem feledte megemlíteni azt sem, hogy jómaga is itt szerzett tanári diplomát. Okos, jó döntés volt 25 éve e főiskola megalapítása — mondta Varga Gyula —, hiszen ez az az országrész, melyben a legtöbb volt a gyerek és a legnagyobbak voltak a hátrányok. Büszkék lehetünk arra — hangsúlyozta —, hogy ma ,a ml megyénkben a legalacsonyabb a képesítés nélküli tanítók aránya. Szólt az alapítókról, az oktatók áldozatos munkájáról és külön kiemelte, hogy a főiskola nevelői a kor színvonalán álló tudomány magas szintű átadása mellett jelen vannak a megye közéletében is. Az ünnepi köszöntők elhangzása után a főiskola énekkara adott rövid műsort, majd elismeréseket nyújtottak át: Bessenyei-emlékpla- kettet kaptak a kiemelkedő munkát végzettek. Az ünnepség után a vendégek megtekintették a főiskola kerengőjében rendezett jubileumi kiállítást. Örökösföldi nap A rossz idő ellenére vidám hangulatban, sok résztvevővel és nagy nézősereggel zajlott szombaton az „örökösföldi nap”. Délelőtt a 21-es iskola előtt csendült fel a zenés ébresztő, majd megkezdődött a program. Az iskolában a legkisebbek gyöngyöt fűztek a felnőttek segítségével, a nagyobbak bőrből emléktárgyakat készítettek. Volt aki videovetélkedőn, kispályás focin, vagy asztaliteniszen mutatta be ügyességét. A délutáni gazdag programban többek között a Mesekert bábegyüttes, az áfész nyírpazonyi népdalköre, és a 21-es iskola gyermek tánccsoportja szórakoztatta a közönséget. Képeink a közönségről, a tánccsoportról és a Mesekert bábegyüttes játékáról készültek. (Farkas Zoltán felvételei) Prafik és amtörik Egy sokak által kedvelt műfaj, a karikatúra seregszemléje kezdődik ma Nyíregyházán a Váci Mihály Megyei Városi Művelődési Központban. Harmadik alkalommal nyílik lehetőségük az úgynevezett profiknak és az amatőr rajzolóknak, hogy kiállításon mutassák be munkájukat. A szárnyaikat bontogató grafikusoknak lehetőség ez a „befutásra”, s bizonyításra készteti a profikat. A biennáléra beküldött karikatúrákat zsűri értékelte, s Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének 15 000 forintos nagydíján kívül számos díj és különdíj talál majd gazdára az értékeléskor. Az elmúlt évtizedek kiváló karikaturistáinak is köszönhető, e műfaj elérte azt a rangot, hogy a Képzőművészeti Világhét kiemelkedő programja legyen. A 3. országos karikatúra biennálét ma délelőtt 11 órakor Nyíregyházán a Váci Mihály Megyei Városi Művelődési Központ kiállítótermében Árkus József, a Ludas Matyi főszerkesztője nyitja meg. (Kren- ner István karikatúrája.) Hazautazott a lengyel delegáció Befejezte Szabolcs-Szatmár megyei látogatását és szombaton hazautazott az a lengyel testvérmegyei pártdelegáció, amely a gazdasági életet tanulmányozta 3 napon át Szabolcs-Szatmárban. A küldöttség — melyet Stanislav Czech, a rzeszówi vajdasági pártbizottság titkára vezetett — felkereste többek között a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárát, ismerkedett a nyírbátori termelőszövetkezet életével, munkájával, s' tanulmányozta a megyei tanácson folyó munkát, a pártirányítás módszereit. A delegációt fogadta Vcrga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára. Felelősség a jövi nemzedékéért AZ ÜNNEPSÉGEM FELSZÓLALT KÖPECZI BÉLA