Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
1987. szeptember 26. Kelet-Magyaronzág 3 Messze esett az alma az árától (4.) Kipréselni a profitot AKI VÉGIGKÖVETTE SOROZATUNKAT, az bizonytalan tehet afelől: kit is tartunk mi az almaügyben valamelyest is elmarasztalnia tónak. A mitológiai történet — amelyben Paris almáján a három szépség „összeviszály- kodott” — jó példázat lehet arra: nem biztos, hogy egy félnek, és csakis annak van igaza. A gyökerek mélyebbre nyúlnak. Iklódi László például ma is úgy érzi, hogy ,M szövetkezeti szektor még mindig nem emancipálódott eléggé.” Az alma nagy része pedig itt terem vagy a tagságnál. A kereskedelem viszont nem volt nyereségérdekeltségit, csak elosztást és összegyűjtésit végző. A termelő: olyan üvegbura alatt éldegélt, amelybe egészen addig áramlott az oxigén, ameddig — el nem fogyott. ELVÁGNI, VAGY KIBOGOZNI? Két Nagy Sándor juthat eszébe mai problémáinkkal kapcsolatban az elemzőinek. Az, aki oly egyszerűen megoldotta — elvágta — a gordiuszi csomót. A másik pedig a miénk, aki lassan, de módszeresen megélhetést adott a nyíri—szatmári—beregi embernek, nem kisebb problémát megoldva. Elnézést, ó nagy macedón, a jonatán atyjának módszere közelebbi. Itt bomlott össze a mi kezünk között az események fonala, igaz, nem mindig akaratunk szerint mozogtak az ujjak. Kibogozni is csak mi tudjuk, de ehhez kel1 az „álmás” Nagy Sándor bölcsessége és türelme egyaránt. Iván Holod, tíz importáló cég képviselője kijelentette: — A magyar almára a Szovjetuniónak szüksége van. Elfogadják a konténeres szállítást, vizsgálják több határ- állomás megnyitásainak lehetőségét. Nem zárkóznak el attól, amit Gaál Ferenc a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője javasolt: hűtőtárolókat építeni Kárpátalján, az ottani olcsóbb beruházási tehetőségeket és energiaárakat kihasználni. Hogy közben átjön nap-' tíz-tizenöt kijavíthataitlan vagon? És mi meg gyakran lemaradunk a kirakodásban? Hát igen . . . De akkor, is böl- csehbpm, türelmesebben. Ne mondja egyik szabolcsi a másiknak Tuzséron, hogy „letakarítom a trapniről az összes ládát, ha még egyszer ilyet látóik”. Még ha az egyik „fructos”, a másik meg termelő, akkor se. Több türelmet ... Nem biztos, hogy a legjobb válasz Molnár József kirendeltségvezetőtől: „Bizony-bizony, ez az ember nem az angolkisasszonyoknál nevelkedett.” JÓ FOGAS a feldolgozás. A kibontakozás új. szervezeti formákban, valóságos szerződésekben, és az egyik napról a másikra való élésgazdálkodás tervszerű felszámolásában rejlik — mindazok mellett, amelyeket ennek kapcsán biztosan felfedeznek és alkalmaznak majd. Az, hogy a Technoimpex, a győri Ferrovill itt van a megyében és léalmát vesz, az egészséges versenyre emlékeztet — a klasszikus kapitalizmus szabadversenyes korszakából. Ügy a múltszáMÓDSZERTANI TÁJÉKOZTATÓT tartottak Nyíregyházán a város és vonzás- körzetébe tartozó általános iskolai vöröskeresztes tanár- elnökök részére. Értékelték az elmúlt tanév munkáját, majd meghatározták az idei tanév feladatait, különös tekintettel az egészségmegőrzési program tennivalóira. Hat iskola kapott „Tiszta, rendes iskola” elismerést. A nyíregyházi 15-ös, 16-os, 19- es, valamint a kótaji, kál- imánházi és nagyhalászi általános iskolák nyerték el a megkülönböztető címet. zad dereka körül... Aztán gyanús külföldiek is jönnek- mennek, a jövedelmező szegmens mentén. Olyan ez, mint a rablóméh módszere: ő már rájött: elég a kaptárba bemenni és jóllakni, amíg a dolgozók gyűjtögetnek. A kapitalistákkal törekednünk kell a jó kapcsolatra, de csak a becsületesebbjével.. Jó vevők, élvonalbeli technológiát kaphatunk tőlük a pénzünkért. Méltatlan, hogy alig néhány százalékkal részesülnek forgalmunkból. Lörincze Péter, a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkára mondta, hogy a modern Távol-Kelet, például Szingapúr felsorakozhat kiváló vevőink közé. Ehhez azonban a feldolgozást kell erősítenünk. Amikor az egész magyar ipar átáll feldolgozásra az alapanyag-előállítás helyett, lépéskényszerünk van. Hegy- megi István, a Szamos menti Állami Tangazdaság igazgatója, soha nem mulasztja el az almáról elmondani, ha valahol nyilatkozik, hogy százv aláhányféle termék gyártható belőle. Pontosan akartam tőle idézni, de éppen Malaysiában kereste az újabb piacokat anyaggyűjtésem idején. De így is meggyőző a szám. MINDIG AZ ÉDESEBB FELÉT. Ebben a részben már kétszer idéztem mesebeli, de legalábbis alig ellenőrizhető forrást. Álljon itt befejezésül egy harmadik. Hófehérke almájára gondoltam, amelynek egyik fele mérget hordozott, a másik viszont édes volt. Egyáltalán nem törvényszerű az, hogy nekünk csak a „kevésbé élvezetesebb" felébe szabad harapnunk. Sőt, még az sem, hogy nincs teljes egészében élvezetes alma. Kár lenne távolabbi társadalmi összefüggései nélkül vizsgálgatni a témát, különösen azután, hogy nagyon sok vonatkozás már se nem tilos, se nem tabu. Kipréselni a profitot a termelési folyamat minden pontján, ma már ezt követeli az élet. így nem lesz keserű még a jonatán sem senkinek. Irigykedünk Nyugaton járva, hogy milyen pedánsan szervezik meg az egészet. Nálunk meg néha milyen anarchia van. A MI ELVEINKKEL SEM ELLENKEZNE, ha a felismert szükségszerűség minden ponton és minden szinten szervező erővé válhatna. Még ha ezzel át is alakulna némileg a termelésszervezés és a kereskedelem arculata. Esetleg nemcsak „némileg” — ám mindenképpen haszonelvű módon. (Vége) Ésik Sándor TOVÁBB GYARAPODIK ZÄHONY: lassan kialakul az uszoda épületének külső formája. (Császár Csaba felvétele) Kereskedők E gyes kiskereskedőknél — például azoknál, akik autóalkatrészeket árulnak — feltűnően jó az áruellátás, míg az állami boltban, mely ugyanilyen profilú, jóval gyengébb — állapította meg a minap egy megyei tanácsi bizottság. A célzás nyilvánvaló: a kiskereskedők egy része — hogyan, hogyan nem — hozzájut azokhoz a dolgokhoz, amit a legjobban keres a vevő, az állami üzlet eladója pedig csak széttárja a karját: nincs. Pedig lehet, hogy fél órája ő adta el nagy tételben a maszeknak a keresett cik- jket... Régi dolog ez, s nem is.feszegetem tovább. Inkább egy másik oldalról próbálom nézni. Vajon miért van a magánkereskedőnél — maradjunk az autósboltnál — annyi apró vagy nagyobb, de keresett cikk? Olyanok, amik talán nem is fontosak, de az autósok szívesen veszik, mert tetszik nekik, mert divatos, mert ... A választ is ismerem: többnyire kisiparosok által gyártott holmikról van szó, a kereskedő utánajár, megnézi, rendel, eladja. És keres rajta — ez a foglalkozása, ebből él. Ügy tudom, az állami üzletekben található dolgozók is ebből élnek — mármint a kereskedésből. De vajon miért nem lépnek egyet-kettőt, s miért nem vesznek át ők is a kisiparostól ilyen meg olyan cikkeket. Olyat, amelyről — magánemberként! — tudva tudják, hogy keresik a vevők. Legyen az műanyag légterelő, szemüvegtartó vagy más — nyilvánvaló, hogy éppúgy el tudnák adni, mint a kiskereskedő. Ha másképp nem megy, követhető a maszek példája, csák fordítva. Bemegy az állami üzlet vezetője a kiskereskedő raktárába, ad némi kenőpénzt, és viszi a boltjába a ki se csomagolt árut... (tgy) m valamelyik lap szerkesztőségében született. Újságíró atyja megfürdette gyönyörködő pillantásában és fel- Sáftajtotl: — Felöltöztetlek szóruhába, hogy emberek közé mehess és amerre jársz, testvéreid jöjjenek a világra ... Aztán leült az írógépe mellé és mondatokból szőtt finom vászonba vonta, ügyelve rá, hogy csak azoknak mutassa meg teremtménye egész lényét, akik képesek átlátni szálain. Másnap újságok röpítették el soksok ezer emberhez. A legtöbb helyre, ahová eljutott, nem ment hiába — értelemtől éles tekintetek áthatoltak öltözékén, és megértették mi járatban van. Voltak aztán olyanok, akik rá sem néztek, mert mással voltak elfoglalva, vagy mert nem szerették az újságírót, akinek nevét a homlokán viselte. És elvetődött egy kivagyi szótakácshoz is, aki önmagát tartotta a mondatszövetek messzeföldön legjobb ismerőjének. Megmustrálta a jövevényt: hosszasan gyűrö- gette ujjai között a ruháját. — Kontármunka ez! — vette le vaksi szeméről az ókulárét. — Én százszor erősebbet és tökéletesebbet tudok csinálni ennél. Ezen talán még át is lehet látni. S ettől kezdve nem volt jó véleménnyel az újságírókról. (czine) A láp ás az országhatár között A jó szándék nem vitás, de... Még futja egy futballcsapatra Tyúkod és Ura között nyílegyenesen fut egy széles csatorna. A kövesút és a víz közti meredek partoldalban három ember szénát gyűjt. Erős északi szél fúj, imbolyognak a nagy teher alatt. A boglyákat azonban tervezni sem lehetne szebbnek. — Szegény embert az ág "is húzza. Pont most bír fújni ez a kutya szél is. Tóth Ferenc, a széna gazdája mérgelődik így, pedig megszokhatta volna már, hogy o széljárás nem mindig kedvez a szatmári síkon élőknek. Bezzeg nem fújt a nyárelőn, abban a nagy hőségben! Pedig milyen jól jött volna a kapálókra. Megkésett program A szénagyűjtőkkel csak pihentető gyanánt állt meg beszélgetni az ember, s Urában, a boltvezetővel is csak azért első a szél, mert valamiképp el kell kezdeni a „hivatalos” munkát, ám rögvest kiderül, már kint a csatornaparton is javában dolgozott. — Azt mondják a tyukodi- ak későn jött a szél? — mosolyog kesernyésen az urai boltvezető, egyben az urai elöljáró, Papp Sándor. — Mi itt azt mondjuk, a halmozottan hátrányos helyzetű települések megsegítését célzó országos program is. A jó szándék nem lehet vitás. De negyven évet kellett erre várni? Papp Sándor roppant tájékozott, szűkebb hazájának sorsát rendkívüli érdeklődéssel figyelő ember. S mint hosszú ideje aktív közéleti személy, aki ismeri az itt élők gondját, de a tágabb tehetőségeket is, sokáig töpreng hogyan folytassa iménti gondolatát. — Ha nyolc-tíz évvel ezelőtt hirdeti meg e programot a kormány, a fejünk se fájna. Ha akkor adnak nyolcszázmillió forintot Szabolcsnak, Szatmárnak meg Beregnek, annak látszatja lett volna. De kérdem én a választóim nevében is, mit ér ma ez a nyolcszázmillió! Ebből hogyan lehet ipart, s új munkahelyeket teremteni, hogyan lehet a közlekedési és a telefonhálózatot korszerűsíteni ...? S ha hozzá is kezdenek mindehhez, mi jut ebből a pénzből annak a több mint százhúsz szabolcs- szatmári településnek, melynek lakói hátrányos helyze- ■ tű falvakban élnek? Kérdések, melyek több tucat szabolcsi községben hangzanak el most nap mint nap. Válaszra, legalábbis egyértelmű válaszra manapság nemigen vállalkozna még senki. A jövőt illetően bizonytalan a tyukodi tanácselnök, Bereczky István is. Az ország peremterületén élő ember sohasem lehetett biztos a dolgában, ám talán éppen a bizonytalanság ösztökélte, s ösztökéli arra, hogy a saját erőforrásait mozgósítsa. Talán éppen ennek köszönheti Tyúkod is, hogy a zárt, hagyományos paraszti társadalom megbomlása után is még viszonylag épségben tudhatja magát. Ám veszteségei így is érzékenyek. Fiataljai közül mind többen hagyják el, vészében fogy a település lakossága. Nem is olyan régen még több mint négyezren éltek e lápszéli községben, ma az uraiakkal együtt alig haladják meg a háromezret. Márpedig ahonnan a fiatalok hiányoznak...! S még a tyukodiak csak hagyján. Itt legalább — még ha profán is a példa, de igen jellemző — ki tudnak állítani egy tisztességes futballcsapatot. De a társközség! Szétszóródtak az országban — A szívem akar megszakadni, mikor látom a fiataljaink költözködését — mondja az urai elöljáró. Tavaly is tizenöt fiatalember házasodott a mi falunkban, de csak egy maradt itthon. Porcsal- mától Érdig szétszóródtak az egész országban. Mi vár tehát e két országszélre szorult, szatmári falura? — A különbségek az ország fejlettebb vidékeihez viszonyítva ugyan cseppet sem csökkentek, ám — legalábbis a korábbi önmagunkhoz képest — előbbr elégésünk tagadhatatlan — fogalmaz a tyukodi tanácselnök. — Van szép gyógyszertárunk, kul- túrházunk, elfogadható üzlet- hálózatunk, vezetékes ivóvizünk, szilárd burkolatú útjaink is gyarapodnak. De telefonálnunk már szinte lehetetlen, ha beteg a gyermekünk, vihetjük Csengerbe vagy Szálkára, az iskolának nincs tornaterme, még mindig sok á sáros utca, ivóvizünknek magas a vastartalma, megoldatlan a szennyvíz sorsa ... Az ötéves tervnek jó része ugyan még hátra van, de már most látjuk, hogy erőforrásainkat át kell rendezni, s több fontos tennivalónkat el kell halasztani, mert nem lesz rá pénz. Istenadott szerencséjük, hogy néhány fontos beruházáshoz azért még idejében hozzákezdtek. Tornatermük például jövőre elkészül, s egyúttal korszerűsítik a helyi általános iskola fűtését, s a gyógyszertár mellé szolgálati lakás is épülhet. Nem halasztják tovább a két település úthálózatának kiépítését sem, még arra sincs szükségük, hogy utólag kivessék az útépítéshez szükséges családonkénti hozzájárulást. Előre befizeti mindenki a négyezer forintot! Ipar kellene Ám még így sem biztos, hogy a két település lélek - számának csökkenése megáll. Mert munkahelyet a helyi tanács képtelen teremteni. Igaz, megyei támogatással a helyi téesz tervez egy brikettáló üzemet, de hogy abból valóság lesz-e egykor ...? Pedig valamiféle ipari tevékenységre feltétlenül szükség lenne Tyúkodon, vagy a környéken, mert félő, hogy további fiatalok kerekednek fel, s intenek búcsút a szülői háznak. A szomszédos termelőszövetkezetekhez hasonlóan satuba került a tyukodi gazdaság is, munkahelyteremtő beruházásra nemigen van pénze, ráadásul a gazdaságosságra való törekvés is arra szorítja őket, hogy megszabaduljanak több profiltól, mely további embereket tesz fölöslegessé. S ha még hozzászámítjuk, hogy várhatóan több tíz ezer ipari munkásnak kell majd új munkahely után néznie, akik között igen sok tyukodi. urai is lesz, kiknek egy része minden bizonnyal hazatér... akkor kerül még csak igazán nehéz helyzetbe az itt élő. Hazafelé tartván látja az ember, hogy lassan végeznek már a gyűjtéssel Tóth Feren- cék. Már csak néhány szénaboglya van hátra, olyan a csatornapart, mintha leborotválták volna. Szép munkát végeztek a kaszások. lobban megbecsülni — Ebből élünk mi, fiatalember — mondja Tóth Ferenc. — A jószágtartásból. Csák jobban meg kellene becsülni a munkánkat. Mert ha mi elmegyünk ... Szavai egyáltalán nem kö- vetelőzőek. Azért elgondolkodtatják az embert: a kormányprogram forintjainak egy részét nem volna-e célszerűbb a háztáji gazdaságok segítésére fordítani? Nemcsak munkaalkalom teremtődhetne ezzel, de olyan termék is születhetne, melyre szüksége van az országnak. Balogh Géza