Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
K|I HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. augusztus 1. Dr. Czégé Zoltánná a Jósa András megyei kórház egészségnevelője. Munkájának szerves része az egészséges táplálkozás szabályainak népszerűsítése. Évekkel ezelőtt tőle hallottam először, hogy a reszelt sárgarépa is fontos emberi táplálék, s az ő tollából olvastam az egyik legfinomabb töltött káposzta receptet, a Magyar Konyha kiadványában. Ha nem ismerném már hosszú ideje, ez a találkozásunk meggyőzött volna arról, hogy nemcsak hirdeti, hanem meg is tartja a korszerű táplálkozás követelményeit. Szatyrában egy alföldi barna kenyérrel érkezett a szerkesztőségbe, s frissítőként a paradicsomitalt választotta. Nem várta meg az első kérdést, hanem maga indította a beszélgetést: — Tudom, hogy az interjút a megkérdezett születési dátumával szokták kezdeni a szombati lapokban. 1935 őszén születtem Pesten. Vállalom az életkoromat! A magam példájával tudom bizonyítani, hogy túl az ötödik X-en sem kell tönkrementnek, elhízottnak lenni. 0 Mi a jó kondíció titka? — Nincs ebben semmi titok. Egészséges életmód és egészséges táplálkozás — ennyi az egész. Hozzá kell tennem: én sem éltem mindig így! Volt egy időszak az életemben, amikor nem is kevés túlsúlyt cipeltem magamon. Nem törődtem az alakommal. Mint fiatal, gyakorló édesanya azt tartottam a legfontosabbnak, hogy elegendő anyatejje! tudjam táplálni a gyermekeimet. Aztán rájöttem, hogy a nagy súly teher a szervezetnek. Ezért elhatároztam: megszabadulok a fölöslegtől. ^ Hogyan? — Az egész roppant hétköanapian kezdődött. Láttam egy filmet, az Altona foglyait Sophia Loren főszereplésével. Megdöbbentett, hogy a velem egykorú színésznő milyen csinos, én pedig . . . Jobb erről nem is beszélni. Nekem ugyan semmilyen gondot nem okozott a kövérség, de a hiúságom nem hagyott nyugton. Otthon bejelentettem, hogy le fogok fogyni. Emlékszem, éppen lecsókorszak volt és én imádom a lecsót. Míg a férjem jóízűen ette a föztömet, én ott ültem vele szemben és citromos vizet szopogattam. Közben hallgattam az ugratást, hogy ugyan minek kínozom magam, úgysem tudok lefogyni. Ha nem cukkolnak, talán ma is kövér vagyok. Két év alatt több, mint húsz kilóval lettem könnyebb. Magyarországon nagyon sokféle hatásosnak mondott fogyókúra receptje forog közkézen. A legtöbb azzal kezdődik: végy tíz deka sümegi sonkát... Ilyen drága étrend pedig meghaladja egy átlagos jövedelmű ember anyagi lehetőségeit. — Számítottam erre a felvetésre. Szó sincs róla, hogy ez lenne a biztos fogyás egyetlen lehetséges módja. Sonka helyett megteszi 10 deka köményes sajt is, hat forintért. Megjegyzem: a súly leadás érdekében felesleges, sőt egyenesen tilos koplalni. Ez önkínzás, és csak arra jó, hogy alaposan kiéhezzen az ember, s aztán annál nagyobb szenvedéllyel vesse rá magát a legjobb falatokra. Aki komolyan gondolja a fogyást, annak új életmódot kell kialakítania. Ügy, hogy ez természetessé, igénnyé váljon szamára egész életében. Le kell szokni a késői vacsorákról, a puha fehérkenyérről, az édességről, a cukros italokról. Már az is eredménnyel kecsegtet, ha televíziózás közben nem nassolnak, csipegetnek ropit, cukrot, nápolyit. Almát, retket, céklát, túrót, nyers zöldségféléket viszont ki-ki annyit ehet, amennyi jól e9ik. Köztudott, hogy hazánkban rosszak a táplálkozási szokások. Túl zsírosán, lisztesen főznek, fgy készülnek az ebéHétvégi interjú dr. Czégé Zoltánné egészségnevelővel a korszert táplálkozásról dek otthon, az üzemi konyhákban, sőt többnyire a vendéglátóhelyeken is. Hogyan táplálkozhat korszerűen az, aki menzán étkezik, s ott rákényszerül a nehéz, egészségtelen ételekre? — Erre egy példát szeretnék elmondani. Egyik fogyókúrázó ismerősöm kétségbeesve kérte a tanácsomat. Disznótorba hívták, s nem tudta eldönteni mit tegyen. Ha nem megy el, ezzel megsérti a rokonságot. Ha pedig ott lesz, ennie kell, s akkor kárbavész a rengeteg erőfeszítés. Azt javasoltam: utazzon, s egyen nmíndenből, de keveset. Levesből csak néhány evőkanálnyit merjen a tányérjába, a káposztából egy — a legkisebb — tölteléket vegye ki és így tovább. Mindezt olyan lassan fogyassza el, hogy a társaságnak ne tűnjön fel, mennyire keveset eszik. Ugyanezt meg lehet tenni az üzemi ebédlőben is. A fogyókúrázó a hizlaló ételekből kezdetben az adag felét, később a negyedét kérje. Ha minden falatot alaposan megrág, ezzel be . tudja csapni a gyomrát. Vagyis nem áll fel éhesen az asztaltól. Az alapos rágás egyébként az egészséges táplálkozás egyik alapfeltétele. ^ Ehhez természetesen jó fogakra van szükség. — Valóban, ez így lenne természetes, de köztudottan rengeteg gond van a fogakkal. Sajnos már kicsi korban egészségtelen beidegződések alakulnak ki. Az lesz a kisangyal, aki leghamarabb belapátolja az ételt a tányérjáról. Pedig ez rossz, megengedhetetlen! A mi családunkban rendkívüli figyelmet fordítottak a fogak épségére. Édesanyám azt mondogatta: illetlenség lenne rossz fogakkal várni a télapót és a nyuszit, így aztán számomra az ünnepi készülődés része volt, hogy egy évben kétszer levittek a fogorvoshoz. Cukorkát soha nem kaptam, legfeljebb csokit, s annál több rágni való almát, karalábét, sárgarépát. Azóta is nagy kedvvel fogyasztom a nyers zöldségeket, gyümölcsöket. A jonatán nosztalgiát ébreszt bennem.’ A gyermekkoromat idézi, a régi teleket, mikor almaillat töltötte be az otthonunkat. A Bizonyos vagyok abban, hogy a leg- w több család étlapjáról hiányoznak a nyers zöldségfélék. Általában a főzeléket sem szeretjük. Ha mégis az kerül az asztalra, bőségesen van benne rántás, lisztes habarás. Elvileg mindenki tudja, hogy a zöldségek sokféle vitamint s hasznos tápanyagot tartalmaznak. De ha választani lehet, szívesebben eszünk zsírban sült krumplit, mint mondjuk párolt zöldborsót. — Szerintem az a baj, hogy kevesen tudják az ételeket ötletesen elkészíteni. Ha nálunk főzelék van sosem rántással dúsítom. Ehelyett kiveszek egy kicsit az ételből, öszszeturmixolom, s ezzel sűrítem a levét. Nem sokan értenek a pároláshoz sem. Most, hogy drágább lett minden háztartási energia, érdemes vásárolni egy kuktát, amiben percek alatt elkészül az ebéd. Én úgy szoktam, hogy kevés sós vizet töltök a kuktába, s egy kis- lábosban helyezem a zöldséget az edénybe. A főzéskor keletkező gőzben úgy puhul meg az étel, hogy nem oldódnak ki belőle az értékes tápanyagok. Ha a hagyományos módon, bo víziben tenném a tűzhelyre a zöldségeket, s a végén leönteném a fölösleges levet, ezzel éppen a legfontosabb tápanyagokat veszíteném el. Párolás után tejföllel, kevés margarinnal, só helyett márványsajttal ízesítem a fogást. Ide tartozik, hogy kevés háziasszony bánik ügyesen a fűszerekkel. Többnyire a legagresszívabb ízesítőket: a borsot, a paprikát ismerik. Pedig rengeteg fűszer van még: majoránna, bazsalikom, gyömbér, kor.iander, szerecsendió és még sorolhatnám. Örömmel látom, hogy egyre népszerűbbek a f le rbár i a - bo Ltok, ahol bőséges választékban kaphatók a régi, már-már elfelejtett ízesítők. Ezeket épp úgy be kellene építeni a családok étrendjébe, mint a búzakorpát, a búzacsírát, vagy a barna kenyeret. ^ Miért van ezekre szükség? — A civilizáció egyik ártalma, hogy elszoktunk a rostdús táplálkozástól. Ez is szerepet játszik a különböző emésztőszervi betegségek: így a béldaganatok, az aranyér, a székrekedés, a bélrenyheség, a végbélrák kialakulásában. Mennyien szednek erős hashajtókat! Pedig naponta három evőkanál búzakorpa elég ahhoz, hogy megoldja ezt a gondot. Mivel a korpa nedvesség hatására megduzzad, ezzel munkára kényszeríti a beleket. Méghozzá kellemetlen mellékhatások, hascsikarás nélkül. A korpa fogyasztása elősegíti a súlycsökkenést is, mert felgyorsítja az emésztést és nem hagy időt a szervezetnek a fölösleg raktározására. Bőségesen tartalmaz rostokat a kukoricadara, a sokfeLe zöldség és gyümölcs alapanyagú ivóié, az alföldi barna kenyér, a rozscipó. A feher kenyérről szólni sem akarok: az már nem is kenyér, hanem kalács. Az én étrendemben nincs helye. — Tény, hogy az utóbbi években sokféle új termék került a boltokba, melyek megfelelnek a korszerű táplálkozás elvárásainak. Mégis, kétlem, hogy ezek lennének a legnépszerűbb élelmiszerek. — Azért vannak eredmények is. Évekkel ezelőtt, mikor először jelentkezett a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat az alföldi barna kenyérrel úgy tűnt, nem koronázza siker a próbálkozást. Hamarosan félbe is hagyták a gyártását. Mellesleg: csak egy szakboltban kínálták, ahol alig volt rá kereslet. Mint a kórház egészségnevelője ezt nem hagyhattam annyiban. Megkerestem a vállalatot, s kértem; ahelyett, hogy kivonják a forgalomból, inkább több üzletben is árusítsák ezt a kenyérfélét. Mi kórháziak pedig rész veszünk a reklámozásában. Örömmel mond hatom, hogy azóta megtízszereződött a ke resiet a termék iránt. Számos vállalattal na gyón jó kapcsolatunk alakult ki. Rendsze rint már előre jelzik, ha új, korszerű élei miszerrel jelentkeznek a piacon. Mi pedip igyekszünk hírt adni az újdonságokról. Tá jékoztatjuk a betegeket, de szólunk az élei miszerekről a különböző fórumokon, előadá sokon, segítünk kóstolók megszervezéséber is. Nem véletlenül nőtt meg az érdeklődés az egészséges gabonaipari termékek iránt Persze még közei sem lehetünk elégedettek Ma még kevés háziasszony tudja, hogy a; olcsó búzacsíra helyettesítheti a diót, hogj szebb, gusztusosabb, egészségesebb a ház gyúrttészba, ha egy kis spenóttal vagy sárgarépával színezik. Kóla helyett jobb a gyümölcslé és az ásványvíz, a cukrot predig érdemes édesítőszerrel — például Poli-sweet- tel — helyettesíteni. A Az újságokban, illetve az újabb receptgyűjteményekben már olvashatunk olyan ctelleírásokat, melyek a korszerű táplálkozást szolgálják. Ezek néha annyira szokatlanok, hogy sok háziasszony — talán bátorság híján — meg sem próbálkozik az elkészítésükkel. — Sajnos, ez így van. Pedig nem is gondolják, milyen sokat veszítenek ezzel. Nem állítom, hogy egyből müzlivel kell kezdeni az étrend átalakítását. De legalább néha érdemes lenne a sok tészta, pörkölt és rántott hús helyett megkóstolni a friss salátákat. Nem a cukros, ecetes lében ázó fejessalátára gondolok. Tudom, hogy manapság kevés idő jut a pepecselésre, de azért pár percet mindenki rá tud szánni arra, hogy felvágjon néhány nyers zöldséget — retket, uborkát, répát, karalábét — ezt öntse le kefirrel vagy kechuppal, reszeljen rá sajtot. Egyszerű, olcsó, finom vacsora. £ Hallottam már a müzliről, de pontosan nem tudom, mi az? Hogyan lehet elkészíteni, s beiktatni a táplálkozásunkba? — Ez az étel a svájciak specialitása. Eredetileg kásából készül, s mézzel, dióval, mazsolával is gazdagítják. A svájci receptet magyarra fordítva én a következő módon készítem: 4 kanál zabpehely, 2 kanál búzacsíra és 4 kanál búzakorpa keverékét nyakon öntöm forrásban lévő vízzel. A masszái felöntöm tejjel, s belekeverek 2 maroknyi gyümölcsöt. Ki-ki ízlése szerint válogathat az idénygyümölcsök között az egrestől az almáig. En általában müzlit szoktam ebédelni. Kávéfőző helyett egy merülő forralót tartok az irodámban, ezzel főzöm fel a vizet. Az étel elkészítése könnyű, nem kell hozzá sok idő sem. Természetesen reggelire vagy vacsorára is fogyasztható. A Beszélgetésünk alapján úgy gondolom, ^ sürgető feladat minél szélesebb körben ismertté tenni a korszerű táplálkozás elveit. Mit tehet ezért a kórház egészségnevelője? — Sokat — feltéve, ha segítik is a munkájában. Én minden támogatást megkapok a kórház kolléktív'ájától, s nagyon jó együttműködést építettem ki több vállalattal is. Úgy tapasztalom, hogy érdeklődéssel fogadják a javaslataimat. Most például azért fáradozom, hogy a szójaliszt is kerüljön pultra a megyében.Ez a készítmény — melyet a SkáLa-COOP forgalmaz — rendkívül gazdag fehérjében, ásványi anyagokban és lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Másik szívügyem a gyermekétkeztetés korszerűsítése. Optimista vagyok, ezért mindig bízom a sikerben. A sikertelenség sem keserít el, inkább ösztönöz. ^ Köszönöm a válaszait. Házi Zsuzsa . .. annak a borjúpörköltnek, amit ai ötvenes évek legkeményebb időszakában főztek meg és tálaltak fel az egyik szatmári faluban, van némi köze napjaink valóságához. Akkor ugyanis az történt, hogy a községi tanácstitkár hétvégére meghívta a fontos járási elvtársat vendégségbe, és délidőben fenséges ízű bor- júpörkölttel kínálta. A vendég jól teleette magát, ragyogott a szeme az elégedettségtől, aztán hétfőn az volt az első dolga, hogy feljelentette a tanácstitkárt — feketevágásért. Mostanság, amikor csőstül jelentkeznek a gondok, a bajok a gazdaságban, nehezebb a megélhetés, sokan megkérdezzük: kik tehetnek minderről, hol vannak a felelősök? Bár sejtjük. tudjuk a választ, azért mégis feltesszük, mintegy elhárítva magunkról a legkisebb felelősséget is. Visz- szatérve a kiinduló példához: mostanában sokan úgy teszünk. mintha mi nem fogyasztottunk volna ama bizonyos „borjúpör- költből", amit az elmúlt esztendők során egy nem éppen jó háziasszony módjára gazdálkodó költségvetésből az asztalunkra tettek. Igen, rossz háziasszony módjára akkor is roskadá- sig raktuk — rakattuk — az asztalunkat, amikor pedig a pénzünkből legfeljebb paprikás krumplira, vagy csupán káposztás cve- kedlire futotta volna. Mi aztán körülültük ezt az asztalt és csordultig szedtük a tányérjainkat, s ha nem bírtuk elfogyasztani, otthagytuk, kidobtuk. Eközben — azért tegyük szívünkre a kezünket — a legkevesebbszer gondoltunk arra. hogy vajon miből szaladt így meg nekünk? Persze, ez mit sem változtat azok felelősségén, akiknek pedig éppen az volt a tennivalójuk, hogy számoljanak: miből, mire, mennyit lehet. Utólag persze könnyű csak úgy odavetni, hogy hiba történt a számításban, pedig ez sem ilyen egyszerű. Természetesen szerényebben kellett volna élnünk, következetesebben, kisebb léptekkel haladnunk, s akkor ma kevésbé kellene elszenvednünk nagy adósságaink ösz- szes kellemetlenségét. Ám az is a dologhoz tartozik, hogy számításainkat — gyakorta a tudományosan megalapozott számításokat is — keresztülhúzták a rossz álmunkban sem várt fejlemények a világpiacon, a milliárdokat faló árarányromlás, "a különböző diszkriminációk, a nemzetközi piac telítettsége, korábbi megbízható partnereink fizetésképtelensége. Ha én. az egyes ember melléfogok, ha nem jön be a számításom, legfeljebb elintézem annyival: ki lát a jövőbe. Országos, népgazdasági szinten persze ez nem ilyen nyilvánvaló, de a kellemetlen meglepetések itt sem ritkák. Bajaink, nehézségeink egyik eredője mindezek ellenére mégis abban keresendő, hogy nem voltunk következetesek a számításokban, az elképzelésekben és a végrehajtásban. Ez tény. Haszontalan és felesleges dolog lenne ezt rózsaszín ködbe burkolni, de arról is kár volna hallgatni, s legalább önmagunknak illik megvallani: hozzászoktunk, hogy sok minden könnyen jön, köny- nyen mehet, nem kell megszakadnunk a munkában, ha beüt a deficit, kinyílik az államkassza. Akkor is volt nyereségrészesedés, ha mínuszba ment az esztendő. Megszoktunk ezen kívül még sokmindent: azt, hogy látványosan építhetünk városnegyedeket, pazar lakásokat, tízezerszámra fizethetünk be autókra, nem kell főnie fejünknek a munkahely miatt — bár ebben az elmaradott térségek negatív kivételek voltak —, s hogy fejlődésünk töretlen, ránkcsodálkoznak a külföldiek, ami legyezget- te a hiúságunkat. Most viszont bármilyen fájdalmas is, szembe kell néznünk a reálisabb helyzettel. Azzal, hogy a világ- gazdaság nem a mi előnyünkre változott, s hogy nem a világpiac igazodik hozzánk. Szégyenpír önti el arcunkat, ha a határról visszaküldik a rossz minőségű termékünket. Meghök- kenünk az új kifejezéseken: csődeljárás a vállalat ellen, bezárt üzemek, tömeges átképzés, áremelések, elvont dotációk. Bizony, ezek idegenek az éveken at idealizált szocializmus-képtől és nincs okunk örömre, ha egy szigorúbb gazdálkodási rendhez, egy igazságosabb közteherviseléshez, egyáltalán egy szerényebb élet feltételeihez kell igazodnunk. De éppen az volt a most névtelenül számonkértek legfőbb mulasztása, hogy késlekedtek a szükséges lépésekkel, álhumánus szándékkal féltették a politikát a kevésbé népszerű vagy egyenesen népszerűtlen döntésektől. Tovább ez az út — a kontroll nélküli önámítás — nem járható. A tanulság mellett azért még reményünk is marad. A tanulság. hogy mielőbb any- nyit tudjunk termelni, amennyire szükségünk van, s a remény, hogy — ha ez így lesz — azért jut még borjúpörkölt az ünnepi asztalra, de ez nem csak egy szűk körön — a döntést hozókon —, hanem valamennyiünkön múlik.
