Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1987. augusztus 20. „Gazdagságban született kis cselédem” István király intelmei — Az új évezred második évtizedében István egyik legfőbb gondja immár egyetlen és serdülő-, majd ifjúkorba lépett fiának, Imrének a nevelése volt. Ebben ugyan közreműködött egyebek között a Velencéből Magyarországra került tudós pap, Gellért — 1030-tól Csanádi püspök — is, ám maga István szintén nagy gondot fordított arra, hogy felkészítse fiát az uralkodásra. Erkölcstanító könyvecskét íratott fiához, amelyben — a bibliai tízparancsolat mintájára — tíz pontban foglalta azt, hogy mi mindenre kell ügyelnie fiának, főleg ha majd trónra kerül. Mindenekelőtt őrizze meg a katolikus hitet, erősítse az egyházi rendet, a főpapi méltóságnak rója le tiszteletét, kedvelje a főembereket, s vitézeket, hozzon igaz ítéletet, minden cselekedetében mutasson türelmet, a vendégeket jóságosán fogadja, még jóságosabban gyámolítsa, a tanács nélkül semmit se tegyen, az elődök példája mindig szem előtt legyen, sűrűn teljesítse az imádkozás kötelmét, s a kegyesség, irgalmasság meg a többi erények ékesítsék. A mai embert is megindítja, ahogy bevezette tanítását István: „Fogadj szót fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá és finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé tesz.” SZABÓ LŐRINC: Hazám Nem faluba, nem Budapestre és nemcsak magyarnak születtem, fél Földre süt a nap felettem, fél Földdel együtt fed az este. Tanítóm minden, ami él, apám a múlt egész világa, s addig terjed hazám határa, ameddig az agyam elér. Nagyon szegény, ki büszkeségét más érdeméből lopja ki, s ripacsként a mellét veri azért, ami helyette érték: én azt szeretném, ha hazám, e föld, hol mindent, ami ember, vágytam példázni életemmel, lehetne egykor büszke rám. (1930) VAS ISTVÁN: Würtz Ádám rajza. Zászlók Oroszlánok, griffek, sasok, Medvék — szép karcsú címerállatok, Címerpajzsok, sávok, halmok, mezők, Tornyok, félkezek, kardot emelők, Bogáncsok, rózsák, sóskák, lóherék. Te minden szín és minden keverék, Dísz dámvad, dúvad, bukott büszkeség. Testek, hódítások és mesék Alakzatai, mintás jelbeszéd: Sárkányok, lándzsák, láng liliomok — Mit bánjuk mi, hogy kié voltatok? Mit számít, hogy kié voltatok. Turulok, keresztek, csillagok. Ami értünk harcolt, valamennyi jel. Minden, amit nem felejtek el. Minden, amiért szívünk dobogott. Sávok, színek, tiszta lobogók. Mit számít, hogy hányféle mocsok Száradt meg és fakult el rajtatok. Piros, fehér, zöld. láttunk szállani, Bukott forradalmak zászlai. Foszlányok a foszló egeken. És amiket nem láttunk sohasem, Pro deo et libertate szállt, Elérte még Petőfi pirosát Meg a miénket, a bíbor egyveleg, Melyben a vér, a láng, s a rózsa egy. Lobogjatok bennem, ne szűnjetek. Ne szűnjetek meg lobogni veletek, összesen, mind kell, nem hullhat ki egy sem, Csattogjatok az ég felé helyettem, Repüljetek, ha nem repülhetek! Tömörkény István: Etái a dobban A gőzbika a tanyába lassan becammog. Most már olyan ma- guktóljáró gőzbikák is vannak, amelyek az úton szinte megdöbbentik az embert, ha az akácfák alól, pihentéből feléjük tekint. Sivítanak ezek a gépek, a szaga sem kellemes egyiknek sem. Amelyik olaj már a kerekein elunta magát, az adja ezt az alkalmas szagot. De azért még nem minden gép ilyen. Megvannak a régiek is. Amelyek még maguktól nem járnak az úton, hanem ökrök húzzák. Ez az igazi, mert amaz nem a szegény embernek való. Ugyan emez sem. Egy ember nem szokta megvenni, öten-hatan állnak össze, hogy egyet megvehessenek. Ez olyan kis részvényes üzlet. A gép aztán sorra járja tulajdonosokat, s mindenütt elcsépel. Mikor mindezt bevégezte, akkor elmegy pénzért csépelni, vagy pedig részt kap a csépelt búzából. Gépész, már olyan valóságos, nincsen hozzá, hanem valamelyik tulajdonosnak a legényfia oda- fönt járt Pesten, és kitanulta a masinisztaságot, amelynek különben gőzgépkezelői tanfolyam a neve. No, aztán csak úgy elvégzi a dolgát, mint a valóságos masiniszta, legalább eddig nem durrant szét a gép a keze alatt. — Ha kis baja van a gépnek — vélik —, ő is elintézi. Ha pedig nagy baja van, úgy sincs abban sok okos em- bör... Ahogy a szerfölött komoly ökrök a gépet a tanyába behúzzák, a gyerekek mind öszszeszaladnak a láttára. Aki a lovakat őrzi a semlyéken, az is befut, mert el nem tudja gondolni, miféle nagy állat lehet az, amely most érkezett. (Tán csak nem elefánt, akit az iskolában is tanítanak?) Széles és mély nyomokat vág a tanyaudvar szikes homokján a gépkerék. — Apám, mi ,ez? — kérdezi egy kurta férfiú. — Hát- mi vóna — mondja az apja. — Masina. Az ám, csakugyan masina. A gyufa is masina, a gép is masina, minden masina, ami furcsa és csodálatos. A gyufán az a csodálatos, hogy ha a falon végighúzzák, meggyullad, a gépen pedig az furcsa, hogy szalmával alá-' gyújtanak, s akkor azonnal forog a kereke, hogy hajtsa a cséplőt. A cséplőn pedig ismét borzasztó sok kerék van •egymásra akasztva, az mind forog, lármáz, zakatol. Egy egész halom búcsúfia, egy egész kendőnyi vásárfia nem hozott volna ilyen gyönyörűséget a gyerekeknek, mint ez a masina. Már csak messziről nézik, mert mellőle elpa- rancsoltatnak. Az emberek pedig tesznekr vesznek a gép körül. A legény, aki „odafönt a Pestbe” a masinisztaságot kitanulta, rendelkezik. Most ő az úr. Máskor az ilyenfajta fiatalember az öregebbek előtt nem igen szavalhat, aminthogy az nem is illendő, miután amazok részén van az ősz haj és a tapasztalat. De hát itten mégis csak ő tud legtöbbet. Ahogy aztán a szíj a kerekekre került, a munka megindul. Valamely ember, bizonyos nevezetű Fehértói Mihály, aki részvényes a gépben, kedvtelve nézi a gép forgását. Lám, már füttyent is, s ahogy az első kévéket a cséplőbe dobja az etető, mérges búgása azonnal hallatszik. A hangok hallatára az udvarban a kutya fölüti a fejét, és néhányat vakkant azon ismeretlen ellen, aki így kiáltoz. A semlyéken a tehén abban hagyja a legelést, s föltekint. A tehénnek ez a szokása, mert a nagy fehér buböcék kíváncsiak. Ők azt is meg szokták nézni, hogy az úton ki halad el, miféle kocsival, és hosszasan néznek utánuk. Lehet, hogy a ló sokkal komolyabb, semhogy hasonló dolgok az agyának munkát tudnának adni, lehet azonban, hogy az onnan van, hogy a ló sokat utazik. Jár különféle vidékeken a kocsi előtt, bemegy a városokba, szaladgál uradalmi földeken, s így előtte a gép füttyent- getései, a cséplő dobjának mély bődülései ismert dolgok lehetnek. Nem lehet ezt tudni, mivel a lónak mindössze néhány szava van, s azt is csak a járatosabb kocsisok értik. Hanem maguknak az embereknek, akik távolabbról hallják, a fütty és a bődülés igen furcsa. Pár év előtt ilyen hangok még nem laktak a tájékon. A kalászból a szemet a lovak patája taposta ki, és nem a dob szelelte ki a búzát, hanem lapáttal vetették a szérűn a szél ellenébe. Legföljebb a nagyobb kisbirtokokon akadt olyan gép, amit beleástak a földbe, és a vasrúdjaik is a föld alatt szolgáltak a cséplőig. Amolyan szelíd masina volt az még, a felesek görhes lovai vontatták körbe, s közben még maguk is nyomtattak. Lassan folyt vele a munka, szíj nem volt, ajni elkaphatta volna sebes forgásában az embert, tüzelni nem kellett alá, szénszag, kormos gépész, sivító fütyülés, tűzve- szedelem és emberi szerencsétlenség — mind, mind hiányzott. Nem nagyon régen volt, de nem tegnap volt, az bizonyos. Azon időkhöz képest csodálatos, hogy tájakon, amelyeken sohase járt, íme a vasbika az ő minden tolda- lékaival megjelen. Szava oly rendkívül furcsán, szokatlanul fut végig a nádasok, mezők és tarlók fölött; s a gyümölcsfás szőlő levelei közé beérve, az emberek, asszonyok bizonyos megütődéssel hallgatják és mondják: — Hejnye. ez mán mégis csak igazán furcsa dolog. Csakugyan az. Még a szarka is megrebben a diófán. Egy öregember azt mondja: No. nézd el, nézd ... Míg mások a házakba sietnek, hogy a faliórát a fütyüléshez igazítsák. Mert a gép éppen tizenkét órakor fütyül, bár hogy aztán a gépnek ki fütyüli azt meg, hogy mikor van igazság szerint tizenkét óra, azt már nem tudja senki. A gépfütyülés ideje előtt akkor volt pontban tizenkét óra, mikor az ember a napon a tulajdon árnyékának a fejére rá tudott lépni. Bár hiszen ez sem az igazi, mert egyiknek hosszabb a lóba, mint a másiknak, ismét meg a másiknak hosszabb a nyaka, mint az egyiknek. Ki lehetne az ilyesmibe okos? ... Jár a gép. Omlanak bele a keresztek, más oldalon telnek a zsákok. A szalmát kazlakba rakják, s minden ember kétannyit pipázik, mint máskor, mivelhogy most nem szabad. Jó szerencse, hogy aki a gépet eteti, az nem dohányos. A gépet lány eteti. Kormányos Etái nevezetű. és mit tárgyaljuk tovább a dolgot, a gép egyszer nagyobbat bődül, mint szokott. és vad iszonyatos sikoltás van ezzel elegy. Sárhányó . Pál éppen nyújtaná át a szekérből a keresztet a gépre az Etái elé, mikor látja, mint valamely kereszt, F.tal is becsúszott. Ordítja Sárhányó Pál: — Megállj! Hát hiszen igen. Már megálltak. Többen a cséplőre másznak, és Kormányos Etáit kiemelik. Ez nem nehéz munka. A madárhúsú Etái azelőtt se lehetett vala mi nagyon súlyos, most pedig még könnyebb, mert lábai neki már nincsenek. Vér önti végig a cséplői vér a búzát, a szalmát, de még a pelyvát is. A föld tiszteletére egy leány fölál- doztatott. A kocsi, amely a testét vinné, az útra a tanyából lassan hajt ki. Az úton a járók kérdik: — Mit viszöl? — Etáit. — Hát mi esött az Etallal? A kocsis int egy nagyol a kezével arrafelé, amerre a masina áll, és azt mondja: — A gép ... E nap a környéken hiába bizakodtak a népek. hogy a gép majd este hat órakor megfütyüli a pontos időt. Nem fütyülte, mert állott. így a cséplő sem dolgozott, s nem bőghetett, mert ki kellett belőle tisztogatni az embervért. és elvégre valahol csak meg kellett találni Etái lábait is. De holnap már majd fütyül megint, s akkor azok a népek, akiknek órás-tanyájuk van, ismét utána igazíthatják az óra tetején a cirka lmokat. KM Hogy a korán elhunyt ifjú megszívlelte-e az atyai tanácsokat, nem tudhatjuk, azt azonban igen, hogy a trón- utódok hosszú sora tisztelte törvényként a nagy király tanítását. Részletek az Intelmekből: IY. A főemberek és vitézek tiszteletéről Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serény- sége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ők fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít el, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen. gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen. ! VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatna! a királyi méltóság hatod il< helyén. Hiszen kezdetben úgj növekedett a római birodalom, úgy magasztal tattak fe és lettek dicsőségessé a roma királyok, hogy sok nemes é: bölcs áradt hozzájuk különb különb tájakról. Róma bi ; zony még ma is szolga volna ha Aeneas sarjai nem teszi! szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különt nyelvet és szokást, különbkülönb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyá- molítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne az ország. Hogy ez legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartják. O Az Intelmek, sok vihart látott bölcsességek. Kódexekben maradt ránk latin nyelvű másolata, a királyi törvények első darabjaként, noha az Intelmek nem törvények, hanem oktató célzatú erkölcsi tanítások. A XVIII. században fordították első ízben magyar nyelvre, azóta többször. Fordították: értelmezték az ezeréves szöveget. Orosz Szilárd
