Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-17 / 193. szám
1987. augusztus 17. Kelet-Magyarország 7 Teniszcsemege öt napig Augusztus 18-tól kezdődően a sportág legjelentősebb hazai utánpótlás teniszversenyére kerül sor Nyíregyházán. Kilenc ország — Ausztria, Kuba, NSZK, Izrael. Jugoszlávia, Lengyelország, Románia, Svájc. Ifjúsági Grand Prix lesz megyénkben Egyesült Államok — versenyzői vesznek részt a házigazda magyarok mellett, a kedden kezdődő Nyírfa Kupán. Az ötnapos esemény a Nemzetközi Tenisz Szövetség hivatalos naptárában szereplő ifjúsági Grand Prix verseny. A Nyírfa Kupa történetében eddig több fiatal teniszező bizonyította már tehetségét. 1976- ban az a csehszlovák Mandli- kova győzött, aki ma már a világ női élmezőnyében szere- pel. Többször elindult Temesvári Andrea is. A nyíregyházi stadionban minden előkészület megtörtént a vendégek fogadására. A verseny ünnepélyes megnyitóját kedden 14 órakor tartják, utána elkezdődnek a versenyek. összesen négy számban — fiú és leány egyes, fiú és leány páros — avatnak bajnokot, a döntőket 22-én, szombaton vívják. Tavaly Noszály nyerte a fiú, a lengyel Nowak a leány egyest, párosokban is magyar siker született. A XIII. nemzetközi Nyírfa Kupa mérkőzései szerdától reggel 8 órakor kezdődnek. A kupa eddigi védői (elől a fiúversenyzők), 1975: Csépai (H) és Szabó É. (H). 1976: Ku- harszky (H), Mandlikova (CS). 1977: Kuharszky, Petru (CS). 1978: Karlik (CS), Rangelova (BG). 1979: Zentai (H), Túri Zs. (H). 1980: Vesely (CS), Bendo- va (CS). 1981: Ercoli (I), Kova- csics (H). 1982: Artaldi (I), Ka- lendova (CS). 1983: Muster (A). Yokoo (J). 1984: Strelba (CS), Dosedelová (CS). 1985: Neme- cek (CS). Frimmelova (CS). 1986: Noszály (H). Nowak (PL). Neve fogalom a sportágban I száz kilóval szike*! Ahhoz, hogy valaki fekete övére hét aranycsíkot varrhasson, kevés az összes létező formagyakorlat bemutatása, a több támadó elleni ku- mite, vagyis a küzdelem. Az értékítélet alapján legalább 50 éves karatemúlt szükséges hozzá, amelyet a karatéka rendszeres oktatással, edzésekkel tölt, ezzel is segíti társait a sporóg szellemének, a budónak a megismerésében. Satoshi Miyazaki, a JKA (Japán Karate Szövetség) 7 dános mestere szerint ekkorra már 55 százalékig kell tudni a karate fogalmát, amelybe mindig változatlanul beletartoznak a tradíciók. Ha a karatéka eltávolodik ősei szellemétől, egyre messzebb kerül a sportágtól is. A fennmaradó részt a gyakorlatok jelentik, de az arány az idő elteltével mindig a fogalom bővítése felé tolódik el. — A shotokan egy rendszerbe foglalt, tudományos alapon meghatározott szakág, ahol a karatéka a gyakorlatokat élethűen végzi, de vigyáz ellenfele fizikai és szellemi épségére — vallja a japán mester. Mély torokhangon mondja szavait, kezeit néha felemelve nyújtja izmait. Arányos testalkatának minden porcikája kész a küzdelemre. A szakág legjobbjai között emlegetik nemcsak hazájában, hanem a világon. Instruktorként húsz éve a JKA-központ felkérésére Brüsszelben az európai shotokan karate szakág népszerűsítésén fáradozik. Satoshi a Felkelő Nap országában egy kis faluban kezdte megismerni a karate szellemét. Társaival ülésben meditáltak, hallgatták mesterük intelmeit, ezzel erősítették lelkűket. Mikor a fejükben tisztázódott, hogy mire vállalkoztak, akkor következhetett az erő, az összpontosítás fejlesztése, legelőször a kéz- és lábdinamika gyakorlása. Nemsokára búcsút intett mesterének, hiszen tanulmányait a Takushoku főiskola közgazdasági szakán folytatta. Választása nem véletlenül esett erre az intézményre, ugyanis Nakayama mester vezetésével (ő alkotta meg a shotokan sobu ippon- ját, versenyszabályát) ott a legkeményebbek a karatékák. Az már régóta természetes, hogy a JKA csapatbajnokságát a főiskola hallgatói nyerték, míg egyéniben Satoshi a 3. helyen végzett. Reggel, délelőtt, délután és ráadásul este is edzés szerepelt a programban. Monotonnak tűnhet, de Satoshi szellemileg, fizikailag fokozatosan erősítette magát, fokozatosan varrhatta az aranycsíkokat fekete övére. Százszor, ezerszer végigzongorázta naponta a különböző támadó- és védővariációkat. Állandóan fejleszteni, előbbre vinni a shotokan szellemét, ez lebeg állandóan a szeme előtt. Minél több karatékét bevonni a sportág szentélyébe, megismertetni velük a tradíciókat. Közben az elmaradhatatlan erőfejlesztés mindennapos. Mint amikor az ember alól kihúzzák a széket, s megmered egy pillanatra lovagló állásban, párhuzamos lábfejekkel. ö ahelyett, hogy elesne, kőszoborként áll, majd nyakába vesz 100 kg-ot, azzal szökkenget előre. — A tradíciót soha nem változtatjuk, de a jövőben ahhoz, hogy előbbre lépjünk, fejleszteni kell, még jobb irányba kell terelni a szakágat, s mindezt az ősök szellemében. de már tudományos alapon — mondta búcsúzóul. (málhé) Nyíregyházán befejeződött a Kelet Kupa ejtőernyős verseny, amelyen 9 klub színeiben 27-en vettek részt. A látványos viadaL programjában összesen 5 egyéni Beszállás az „Ancsa” kabinjába. (Farkas Z. felv.) és két csapatugrásra került sor. Egyéniben a békéscsabai Molnár, csapatban a Nyíregyházi MHSZ Rácáfoltak a hitetlenekre „Hol vm Rakamaz?“ Hol van Rakamaz? — kérdezték lekicsinylőén a nyár elején Székesfehérvárott a női röplabda osztályozón. A másik három csapat magában már elkönyvelte, hogy u szabolcsi nagyközség csapata biztos utolsó, és majd maguk között eldöntik a továbbjutást. Rakamaz rácáfolt a hitetlenekre, hiszen mindhármójukat simán legyőzte és biztosan jutott az NB II-be. Az együttes feljutásával hatra duzzadt a másodosztály Keleti csoportjában rajtoló szabolcsi női csapatok száma. A szeptemberben induló bajnokságban az előzetesek alapján sorozatban megyei rangadókat fogunk látni. Hogy milyen szerep jut a Raka- maznak, azt Sárközi Péterné játékosedzö a következőképpen fogalmazta meg: — Második legjobb szabolcsiként a középmezőnyben szeretnénk végezni. Első hangzásra merésznek tűnhet ez a kijelentés, de a csapatot ismerve nem. Az együttes, a névsort olvasva, egykori neves nyíregyházi játékosok és rakamazi fiatalok „turmixa”. Szekérné Hetei Erzsébet, Pálvölgyi At- tiláné. Kerék Pálné, Ficze IstSárközi Péterné: A középmezőnyben szeretnénk végezni. dőember, másodütőként segíti az együttest. Míg ő pályán van, férje, a helyi focicsapat kapusa, igazgatja a gárdát. Természetesen a „családban marad” jelszóval a taktikát minden meccs előtt közösen megbeszélik. Kettejük munkáját segíti Rácz Ilona szakosztályvezető. A csapat a héten indul a Báthori Kupán, majd edző..hármasa” győzött. A klubok közötti pontversenyt is a nyírségiek nyerték. Vasárnap délelőtt — már versenyen kívül — „vándor-ugrást végeztek a résztvevők. A cél ezúttal a Sóstó volt. Az ugrók ügyeskedtek, a nézők jól szórakoztak a látványos be- mutatón. Eredmények: Egyéni célbaugrás 1000 méterről: l. Molnár László (Békéscsaba) 7 cm, 2. Juhász (BHG) 8. 3. Kovács I. (Nyíregyháza) 8, 4. Jánkfalvi (Nyíregyháza) 11. 5. Molnár (Hajdúszob.) 26, 6. Hankó (Nyíregyháza) 42. A nyíregyháziak további helyezései: 8. Bre- zina. 15. Dudás ... 22. Fazekas . . . 23. Fedor ... 25. Székely ... 26. Lelesz. Csapat célbaugrás 1000 méterről: l. Nyíregyháza (Jánkfalvi, Dudás, Kovács), 2. Kiskunfélegyháza, 3. Békéscsaba, 4. Miskolc, 5. Hajdúszoboszló. 6. MHSZ—BHG. Sporthír A jugoszláv rendőrség letartóztatta az ismert menedzsert, Bla- zsevszkit. A belgrádi Politika című lap értesülése szerint Bla- zsevszki tavaly bűnös volt néhány bajnoki mérkőzés pontjainak adásvételében. A rendőrség megvizsgálja a Blazsevszkivel szemben felhozott másik vád hátterét is. Nyilvánosságra került ugyanis, hogy a menedzser az olasz Ascolitól 45 ezer nyugatnémet márka előleget vett fel azért, hogy Harisz Skorót, a Zseljeznicsar egykori csatárát az olasz együtteshez irányítsa. Sko- ro az Ascoli helyett a Dinamo Zágrábhoz szerződött. ft világ sgortla LOS ANGELES Pályafutása talán legsúlyosabb vereségét szenvedte a női teniszverseny elődöntőjében az amerikai Martina Navratilova. Honfi társnőjétől. Everttől 6:2, 6:t arányban kapott ki. — Cbris nagyszerűen játszott, én pedig gyengén — nyilatkozta a találkozó után Navratilova. — Az elején sok könnyű labdat rontottam. s adogatásaim is gyengébbek voltak a szokottnál. A hivatásos ökölvívás három ka ■ tegórlájában is világbajnoki döntőket rendeztek. Valameny- nyi találkozón a címvédők győztek. SAINT TBOPEZ Hivatásos ökölvívó VB-döntő: Holyfield (amerikai)—Ocasio (porto-ricói) döntő fölény a U. menetben. A címvédő Holyfield 16. mérkőzésén maradt veretlen, s távlati céljaként — legkorábban 1989- ben — a nehézsűlyű világbajnok Tyson kihívását jelölte meg. BELGRAD Bora Cvetkovics, a Crvena Zvezda játékosa tavaly nyáron igazolt át a Dinamo Zágrábtól a belgrádi piros-fehérekhez. Cvetkovics a napokban bírósági pert indított jelenlegi klubja ellen azért, hogy a Crvena Zvezda bontsa fel érvényes szerződését. A csatár előnyős ajánlatot kapott a francia Brest vezetőitől. Jugoszláviában ez az első eset, hogy egy hivatásos játékos szerződésének idő előtti felbontásához a bíróság „segédletét” kívánja megnyerni. Ezerkétszéz résztvevővel Papírolimpia Akár egy igazi olimpia — mondogatták a résztvevők szombaton délelőtt az ünnepélyes megnyitón. Valóban, látványos volt a IV. papírolimpia kezdete, a csapatok felvonulása. Két napig Nyíregyháza adott otthont a papíripari dolgozók nagy sporttalálkozójának. Több mint ezerkétszázan igyekeztek bizonyítani: nem-' csak a munkahelyen, a sportpályán is megállják a helyüket. A mezőny nemzetközi volt, hiszen a Szovjetunióból és Lengyelországból is érkeztek vendégek. Szombaton szinte egész nap. vasárnap pedig délelőtt népesült be a városi stadion és környéke.- Tíz sportágban vetélkedtek az indulók, és izgalom akadt bőven. A házigazda nyíregyháziak alaposan kitettek magukért a rendezést illetően, pedig óriási munkát jelentett a népes mezőny fogadása, ellátása és a versenyek zavartalan lebonyolításának megszervezése. A helyszínek (városi stadion, tanárképző főiskola és a stadion mögötti lőtér) között CB-n biztosítottak állandó összeköttetést, a versenyeredményeket pedig számítógéppel dolgozták fel. A kétnapos seregszemle a vasárnapi eredményhirdetéssel zárult, amelyről lapunk keddi számában adunk részletesebb felvilágosítást. Bemelegítő latul ás edzés a rakamazi „piros” iskolában. vénné, Partiné Bodnár Judit a rakamazi tréningeken kívül, a megyeszékhelyen is találtak edzéslehetőséget. A többiek — Czikó Istvánné, Ress Andrea. Kurcz Erika, Kaposvári Ferencné, Guth Andrea, Sárközi Mariann — a játékosedző irányításával készülnek. A csapat július 15- én kezdte az edzéseket, előbb heti három, az elmúlt héten napi két tréning szerepelt a programban. -Az ifik — Szlo- boda Ágnes, Jaczina Ágnes, Kaczur Mónika, Szabó Piroska — együtt edzenek a felnőttekkel, míg a serdülő csapatot Tilki Anna irányítja. Sárköziné a csapatban kezmérkőzésekkel készül a bajnoki rajtra. — Rakamazon kíváncsian várják az NB Il-es szereplést — mondta a szakvezető. — Az osztályozó után sokan megállítottak. kérdezgették, hogy szerepeltünk, mikor lesznek a bajnoki meccsek. Eddig nem volt hagyománya a nagyközségben a sportágnak, ezért is szedetnénk tartósan a másodosztályban játszani. Ehhez annyit tennénk hozzá, hogy reméljük egy év múlva az NB II*es csapatok kapásból mondják: tudjuk hol van Rakamaz. (máthé) Kelet Kupa Nyíregyházi gyízelen Labdajátékokban indult a lpcíöbb csapat (Fotó: Császár feiví) K M SPORT _____________________y