Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. július 11. o A szentelt kútnál ki pohárral, ki üveggel meri a vizet. (A szerző felvételei) hírt tud meg és ad tovább. De itt jut egy-egy pillanat az áhítatnak is, s egy meg­gyújtott gyertya ki tudja kinek a lelki üdvéért ég. Lehet, második világhábo­rúban elesett fiúért, lehet, hogy tegnap halt férjért. Kultikus helyek ezek, s messze nemcsak az idős emberek találkozóhelyei. Rajzol itt ikont, templomot nem látnám a buszokat a múzeumi parkolóban, ta­lán nem is hinném, hogy a XX. század vége táján lá­tom mindezt. És hasonló az érzés, ami a ^Kremlben lévő templom­ban fog el. Vagy az, amit hetett a film szereplője. Megüti itt az embert az emlékezés, mely nemcsak az itt járókelő orosznak mond valamit, de minden­kinek, aki megtalálja az it­teni sír és Európa nagy kapcsolatát. A novogyevi­gát. Ez líra itten, s a sír­emlék is lírára késztet. Minden puha és lágy, s Je­szenyin arcának mása olyan mintha élne, s figyel­né a futó napot. Nem messze innen újra egy híres ember síremléke. Viszockij nyugszik itt, vi­rágoktól borított sírban. A színész, a költő, a dalnok BARANGOLÁS Templomok, kolostorok, temetők atyánk itt egészen más, mint máshol a világon, va­lami bús, szenvedő, s még­is erőteljes szenvedély árad dalból, racitált szent szö­vegből. öreg és fiatal, nő és férfi áll, térdel, vagy éppen arcra borulva imádkozik, a szakállas papok kórusa pe­dig énekel. Van valami megismételhetetlen a pilla­natban, az emberi képzelet ezer évet száll vissza a múlt­ba, olyan időkbe, amikor az első keresztény jelent meg a nagy, hatalmas orosz síkon, hogy vele együtt megérkezzék egy újféle szellem is.'És itt, Zagorszk - ban, alig nyolcvan kilomé­terre Moszkvától, minden fal a történelemrőf mesél. A szentről, aki éppen a val­lás, az egyház erejével fé­kezte ' meg az addig külön utakon járó ruszokat, feje­delemségeket, s egyesítette * 'őket a tatárok elleni harc­ra. Itt épült minden későb­bi Kreml első modellje, itt tanulták meg a várbéli vé­dekezés módját, innen in­dult a nyírfakéregre írott tudomány, vallás, irodalom, kereskedés. Zagorszk ma egyszerre vallási központ és állami múzeuim. A Lavra, a „nagy” kolostor az állami­ság kezdete is, de egyben őrzője a mai országban is megtalálható hitnek. Csodálatosak a templo­mok, kolostorok hangulatai. A szakállas, magasan mű­velt papok alakjai át-átsu- hannak az udvarokon, a szentelt vízzel teli kútnál mindig sokaság, üvegbe, pohárba szedi a vizet. A temetői templomokban' melyek mind működnek, úgy érzi magát az ember, mint érezhette a görög ago- rán, ahol gondolatot cserél, a diákleányka, látni itt-diá- tal kamaszt, nyakában ke­reszttel, jönnek messzi fal­vakból, városokból zarán­dokok. Goszpogyi, pomiluj! — zeng az ének, árulják a szentelt kenyeret, s számo- latlanuil adják az adományt. Zászló, szentkép, bizánci fegyelemmel ülő Madonna és gyermeke, arany, pom­pa, aranyozott hagymaku­pola — minden olyan, mint­ha egy régi film peregne, vagy egy régi könyv lapja nyílna ki előttem. Ha nem hallanám a levegőben rob­banó hangot, amit a repü­lőgép hagy maga után, ha a Vaganszkoje temetőben, az ottani kápolnában ta­pasztalok. Temetők! Orosz temetők! Kis falvak mellet­tiek, ahol minden sírt kerí­tés vesz körül. Váltakozik egymással a vöröscsillagos, az András-keresztes, a sú­lyos vas emlékművel díszí­tett és a szerény, csupán egy nyírfácskával ékesített. És nagy temetők Moszkvá­ban. Á nemrég megnyílt Novogyevicsi, a kolostor mellett. Ha úgy tetszik, tör­ténelemkönyv ez, s benne jár, lépten-nyomon izgal­mas dolgokra lel. Itt Salja- pin, a világhírű énekes sír­emléke. Ott, az a csoda, Csehov sírja, mintha ő ma­ga tervezte volna magának. Suksin emléke túlzó, ő be­érte ‘volna márvány he­lyett egy vörös kányafával. És Sztálin felesége, a meg­fejthetetlen sorsú Alulijeva emléke, friss virággal. És Majakovszkij! Szegény, ön­gyilkos zseni, aki valáhol csalódott, pedig de jó elő­re megírta, hogy „farkas­ként'gyűlölöm a bürokráci­át”. Látogatók hömpölyög­nek a sírok között. Érteflen fiatalok, akiknek sejtelmük sincs, ki volt Anasztáz Mj- kojan. És tisztelgők Nyiki- ta Szergejevics Hruscsov síremléke előtt, aki mellett szerény sírban nyugszik Nyina, a felesége, ez az oly egyszerű aszonyka. Az egyik kolumbáriumban Zal­ka Máté felesége. Amott Varga Jenő, a híres közgaz­dász. Aztán annak a repü­lőgépnek a személyzete, amely a párizsi légiszálo- non zuhant le, s halt hősi halált. És tábornokok, al- tábornagyok, háborús hő­sök, amott írók, színészek, nagy bohócok, festők. Egy­szerű sírkő alatt Levitan, a rádióbemondó, aki oly sok­szor mondta a háború alatt: govorit Moszkva! Milyen hatalmas panoptikum! Ál­dozatok, egyszerű halottak, mások haláláért felelősök nyugszanak itt egymás mel­lett. Kaganovics sírja vi- rágtalan. ­Csak lassan, barangolva lehet járni e temetőt. Idéz­ni iskolai tanulmányokat történelmi eseményeket, el­képzelni a felröppenő si­rályt, elképzelni, milyen le­Viszockij síremléke a Vaganszkoje temetőben ma zarán­dokhely esi élmény után senki ne higgye, hogy a Vaganszkoje temető élménye kisebb. Igaz, itt koránt sincs any- nyii híresség. Külön parcel­lában a katonák, a másik­ban a művészek. Jeszenyin sírjához zarándokolok, hogy elmondjam kedvenc verssoraimat: Békébe, harcba-e? Indulok messze tájra, ! nyomok csábítanak láthatatlanul. / Elfut a nap, villog arany bokája, / s munkánk az évek kosarába hull. Élt harminc évet. Sír­ján csupa friss virág, s jön­nek, végtelenül jönnek a zarándokok, a fiatalok és az öregek, hogy az örökké fia­talnak, ki csak a költészet­re született, szép szaváért újra letegyék a hála virá­Megrepedt élet — ezt szim­bolizálja Ny. Sz. Hruscsov márvány síremléke ba, templomba, temetőbe. Nagy lecke ez, egy nép jobb megértésének nagy segítő­je. Síri barangolások után visszatérni az élet zajló for­gatagába furcsa. De hát nem így zajlott az élet ak­kor is, amikor ők még mind éltek ? Bürget Lajos Csehov sírja, mintha ő tervezte volna magának ná ide az embereket, hogy megadják azt, amit a hiva­talos kritika, intendatúra, nem adott meg neki életé­ben. Síremlékén ő maga látható, hátán az elmarad­hatatlan gitár, s ő, úgy fe­szül neki a világnak, mint­ha csak Jeszenyintől köl­csönözte volna a szót: Bé­kébe, harcba-e? Idő, s szerencse 'kell ah­hoz, hogy az ember a szok­ványos látnivalók kétségte­len lenyűgöző élményei mellett arra is kapjon időt, hogy ellátogasson kolostor­sírja több, mint egy ember végső nyughelye. Pontosan talán meg se lehet fejteni a kultuszt, ami körülveszi. Könyve száz rubelért kap­ható a feketepiacon. Leme­zei szólnak ma is az abla­kokból, éppúgy, mint ami­kor még nem volt hivatalo­san elismert élő. Mintha valami kései bűntudat hoz­A kolostorban szakállas, fiatal pap tájékoztatja a látogatók nem szűnő csoportjait KM Z agorszk. A Dmit­ri j Uhtomszkij építette harang­toronyban tizet kongatnak. A Mária mennybe­meneteléről elnevezett templomban felzúg a kórus. Száll, hömpölyög, úszik az ószlávnyelvű könyörgés: Goszpogyi, pomiluj! — Uram, segíts! A tömjén füstje lengi be a templo­mot, vékony gyertyák szá­zai égnek a Pankrator, Mi­hály arkangyal, Szent Mik­lós tiszteletére. A pravo­szláv Rómában, ott, ahol Szent Szergius sírja talál­ható, századokat lépünk vissza a hangulatban. Lúd- bőrös lesz az ember karja, háta, az Ocse nas, a Mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom