Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-07 / 158. szám
1987. július 7. Kelet-Magyaromig 3 FOLYAMI USZÁLY TISZALÖKRÖL. Az utolsó simításokat végzik azon a 450 tonnás folyami uszályon, amelyet az Észak-magyarországi Vízügyi igazgatóság tiszalöki hajójavító üzemében készítenek. Az 54 méter hosszú, 7 méter széles uszályt a Szegedi Vízügyi Igazgatóság megrendelésére gyártják, 7,3 millió forintért. A tervek szerint a Dunán, a nagymarosi vízlépcső építésénél teljesít majd szolgálatot. (Elek Emil felvétele) Versenytárgyalás Új hidat építenek a Tiszán .Nem bírja már a megnövekedett forgalmat a polgári Tisza-híd, ezért — a régi közúti híd mellé — újat építenek. A beruházók verseny- tárgyalást hirdettek a nagy jelentőségű munka elvégzésére. Négy pályázat közül választották ki a Ganz-MÁVAG és a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat közös ajánlatát. A 340 millió forint értékű beruházás fővállalkozója a Ganz-MÁVAG lesz, alvállalkozóként pedig a nyíregyházi KÉV-re vár több mint öt- venmilliós munka elvégzése. Mire beköszönt az ősz, a közúti építők már mindenképpen hozzá akarnak kezdeni a hídépítéshez. A Ganz-MÁVAG ugyanis márciusban kezdi a szerelést, ezért addigra sok mindennel készen kell lenni — a vasbeton hídfőnek például már mindenképpen állnia kell tavaszra. Vasbeton munkák, segédjármok készítése mellett az építkezéshez szükséges vízi járművek (úszódaru, anyagszállító tag, vízimentés) biztosítása és ideiglenes kikötő létesítése vár többek között a közúti építőkre Polgárnál. A cölöpveréshez gépet bérelnek majd, s a vízi járműveket is — hasonlóan a korábban Tu- nyogmatolcsnál végzett építéshez — a vízügyi igazgatóságtól bérli a KÉV. A nyíregyházi építőknek várhatóan 1989 első feléig ad munkát a polgári közúti híd építése, a teljes beruházásnak pedig az év végére kell elkészülnie. (p. d.) Ellenőrzés a vonaton Az utasok: a vasút vendégei „Jó napot kívánok! Kérem a menetjegyeket ellenőrzésre felmutatni!” — hangzik el minden fülkénél. Az utasok szó nélkül keresik elő jegyüket, s adják át az egyenruhás, piros karszalagos vasutasnak. Az egyik fülkében fiatal pár utazik Máriapócsról -Budapestre. — Hány évesek, ha szabadna tudnom — hallik a meglepő kérdés. Kiderül, hogy 23—24 évesek. — Akkor rossz jegyet vettek! Nem kellett volna egész árú jegy, mert a MÁV húszszázalékos kedvezményt ad a 26 éven aluliaknak. Visszafelé már így kérjék — adja a felvilágosítást Csapiáros Sándor vizsgáló főkalauz. A vezénylés titkos Visszaútiban, Debrecen és Nyíregyháza között már nem ilyen elnéző a gyorsvonaton. Itt is két fiatal van egy fülkében, lázasan keresik a jegyeket. Félárut vettek, de diákigazolványt, egyáltalán igazolást, hogy iskolások, véletlenül sem tudnak felmutatni. Bizony ki kell fizetni a különbözeiét Törökszent- miklósról, ahonnan jöttek, de még a helyszíni bírság is drágábbá teszi az utazást. — A mi munkánk az ellenőrzés. Nemcsak az utasoké, hanem a jegyvizsgálóké, a vonaté is — adja meg a vizsgáló főkalauz beosztás magyarázatát Szatmári László. Nyíregyházán hatan vannak, akik nap mint nap vonatra szállnak, figyelemmel kísérik a személyszállítást a vonatokon. Bár létszámiban az állomáshoz tartoznak, azonban azt, hogy mikor és hová mennek, a debreceni vasútigázgatóságon mondják meg, a vezénylés -titkos. Így oldható meg, hogy meglepetés legyen utasnak és személyzetnek az ellenőrzés. Befut Nyíregyházára a Záhonyból Budapestre tartó gyors, arra szállunk fel. A jegyvizsgáló megismeri az ellenőröket, mondja, hogy nincs semmi rendellenesség. S rögtön kiderül, hogy a mosdóban, a WC-ben nincs víz, üres a tartály. — Biztos nem volt idejük feltölteni a záhonyi kocsiszolgálatosoknak — próbálja menteni kollégáit, — Közben azt is megtudja, hogy a vonat átvételekor neki is ellenőriznie kell-ett volna a kocsit, rossz fényt vet a vasútra, ha már így indul ki egy gyorsvonat. Törzsgárda A két ellenőr, Csapiáros Sándor és Szatmári László együtt utazik rendszeresen. Valamikor fékezőként kezdték, egyikük Nyírbátorból járt be, másikuk nyíregyházi. Most is együtt lesznek a vas- utasnapi ünnepségen, amikor a 30 éves szolgálatért veszik át a törzsgárdaelismerést. Ahhoz, hogy eljussanak a vizsgáló főkalauz beosztásig, szakvizsgákat -kellett tenniük. Ismerniük kell — másoktól jobban — a szabályzatokat, azt a sokféle jegyet, amit az utasok válthatnak. — Most is előfordult sokféle — összegezzük az úton. — Nyugdíjasok féláru jegy- gyei, szakszervezeti üdülésre utazók, külföldről jöttek nemzetközi - jeggyel, olyanok, akiknek valamilyen kedvezménye van. — Nekünk a vasút vendégeiként kell kezelni az utasokat — állítják. — Az üzletpolitikai kedvezményeket azért mondjuk el, mert szeretnénk, ha minél többen szállnának vonatra. A vállalati gazdálkodásnál nem mindegy, hogyan alakul a MÁV bevétele. Vasutas dinasztiák Nem véletlen, hogy ismerik a tágabb munkahely eredményeit és gondjait is. Csapiáros Sándor aznap délután a csomóponti pártbizottsági üléssel kezdte, mint a forgalmi utazó személyzet alapszervi titkára kíséri figyelemmel a vasút dolgait. Szatmári László viszont reggel jött be az állomásra, hogy a szakszervezeti segélyeket elosztó bizottság munkájában vegyen részt, mint főbizalmi. — Bátyám, nagybátyám is vasutas volt, nem bántam meg, hogy utánuk jöttem — állapítja meg Szatmári László. Búcsúzunk a gyorsvonati út után. Őket még várja az éjszaka, személyvonatokon folytatják az ellenőrzést reggelig Záhonytól Miskolcig. Az utasok és -a vasút érdekér ben. L. B. A programok programja A PROGRAMOK PROGRAMJÁNAK nevezhető a párt Központi Bizottságának július 2-i állásfoglalása, hiszen valóságos programsorozatot indít majd el — hallottuk szombaton este a televízió Hírháttér című műsorában, amikor Németh Miklóssal, a Központi Bizottság titkárával beszélgetett a tv riportere. Találó a megfogalmazás, hiszen legalább hat fontosabb programot foglal magában a pártdokumentum. Az első és a legszembetűnőbb talán az adóreform, amely — ez úgyszólván már minden felnőtt magyar állampolgár tudja — a vállalati, illetve a lakossági jövedelemszabályozás alapvető eszköze. (Az előbbire szolgál az általános forgalmi adó, az utóbbira pedig a sokat emlegetett személyi jövedelem- adó.) Azt is milliók tanulták meg az elmúlt hónapok társadalmi vitái során, hogy az adóreform árreformmal párosul, hiszen változnak a termelői árak, ha pedig azok változnak, a fogyasztói árak sem maradhatnak érintetlenül. Eddig még csak két nagy reformot, programot említettünk. A harmadikként szólunk a bérreformról, amelyre — amint a szombat esti tv-beszélgetésből is kiderült — ma nincs pénzünk. Nincs, mert a bérreform a kereseti arányok olyan széthúzását jelentené, hogy a társadalmilag hasznosabb, értékesebb alkotómunka sokkal nagyobb megbecsülésben részesüljön, mint idáig. NEGYEDIKKÉNT SZÓLUNK a szociálpolitika reformjáról, idézve az állásfoglalás fél mondatát: a gyermeknevelésben ... „stabilizálni, majd növelni kell az állami részvétel arányát”. Itt említjük meg a nyugdíjrendszer reformját is, amely az elmúlt hónapok társadalmi vitái során nagy visszhangot keltett. Nem tértünk ki még az ipar szerkezet-átalakítási programjára, pedig — jellemző a téma súlyára, fontosságára — a gazdasági-társadalmi kibontakozás egyik legfontosabb feltételének tekintik. Ha már itt tartunk, bizakodással írhatjuk le, hogy az Országgyűlés Ipari Bizottságának a napokban megtartott ülésén már nemcsak arról szóltak részletesen, hogy milyen iparágakat kell fejleszteni, hanem — a korábbi évek gyakorlatától eltérően — már arról is, méghozzá konkrétan, hogy milyen termékek gyártását kell abbahagyni. öt programról beszéltünk idáig — fontossági sorrend nélkül. Ezt követően teszünk említést a politikai intézmény- rendszer fejlesztéséről. Ez magában foglalja a párt vezető szerepének korszerűsítését, a párt és az állam közötti pontosabb munkamegosztást, az érdekképviseleti szervezetek bővülő szerepkörét, s annak intézményes biztosítékát, hogy valóban kibontakozhat a gazdasági alkotmányosság. Értve ez utóbbi alatt, hogy az állam nem szólhat bele derűre-bo- rúra a vállalatok életébe, s persze a vállalatok is betartják a reájuk vonatkozó játékszabályokat. MÁR AZ ELŐBBI SOROKBÓL is kiviláglik, hogy ezúttal nemcsak a gazdasági teendők megfogalmazásáról, hanem a gazdaságirányítás és a politikai intézményrendszer együttes reformjáról van szó. Egy olyan dokumentumról, amely hosszú évekre előretekintve felvázolja a párt, a kormány, az érdekképviseleti fórumok, a gazdálkodó szervezetek, az állampolgárok legfontosabb teendőit, ezért a nemzeti program rangjára emelkedik. A program nem kelt bennünk illúziókat. Nem titkolja, hogy a sikerhez vezető út nehéz lesz, a kibontakozáshoz szükséges ... „források biztosítása a közületi és a lakossági fogyasztás korlátozásával jár”. Különösen az első háromnégy évet jelentő stabilizációs szakasz jelent majd próbatételt. Európa, sőt a világ számos nemzete átélt már ilyen éveket. Az utóbbi hónapokban gyakran emlegették például a svédeket, mondván: még ők is nehéz helyzetbe kerültek 1973 után. Pedig vagy 170 éve nem háborúztak már, a világ egyik legmagasabb életszínvonalát érték el, s mégis: az ő iparuk termelési szerkezete is korszerűtlennek bizonyult, csökkent a gazdaság teljesítőképessége, kiéleződtek a társadalmi feszültségek. Ám miután felismerték a gondok, bajok forrását, néhány nehéz esztendő alatt kemény elhatározással úrrá tudtak lenni nehézségeiken. Ha a svédeknek sikerült, miért ne lennének jók a mi esélyeink is? HISZEN AZ IDŐS vagy idősödő emberek a megmondhatói: volt már magyar gazdasági csoda is, 1946-ban, a forint megszületése idején. Vesztett háború után, romos országban kellett rendbe tenni a zilált gazdaságot, s elértük a nagy célt. Milliók akarták. Most az összehasonlíthatatlanul erősebb gazdasági birtokában, a szocialista népek nagy családjában sokkal jobbak az esélyeink. öreg várak ifjú városai Több fórumot! Kisvárdai kezdeményezésre 1980-ban indult el útjára az „Öreg várak ifjú városai” találkozó rendszere. A legutóbbi kisvárdai találkozóval már a „második forduló” vette kezdetét. Ebből az alkalomból kértünk véleményt a delegációk vezetőitől a találkozók eddigi tapasztalatairól és a további tervekről. Kiss Sándor tanácselnök, Sárvár. — A kisvárdai kép sokkal gazdagabb, mint amit mi elképzeltünk erről a városról. Egy dinamikusan fejlődő várost ismertünk meg, gondjaival együtt. A gondok nálunk is ugyanazok, mint itt, csak kisebb léptékben: a-bejárás, a foglalkoztatás s az ezzel együtt jelentkező urbanizációs kérdések nálunk is élő problémák. Amit irigylünk; a korszerű művelődési központ és a versenyuszoda, a nagyon szép környezetben elhelyezkedő várszínpad. Petőh Sándor tanácselnökhelyettes, Szigetvár. — A programok mellett a vezetők együttléte alkalmat adott olyan gondok megvitatására, amely a részt vevő városok valamennyijében megtalálható, amit már a sárvári kollegám említett. Közös a céljuk az ilyen városoknak — amely a beszélgetésekből is kitűnt —, hogy megőrizzék a kisvárosi jelleget. A régi belváros rekonstrukciója mellett az új városrészek gondjait (zöldövezetek, parkok, játszóterek stb.) kell megoldani. A fent említetteken túl talán érdemes volna a helyi idegenforgalmi hivatalokat is bevonni e találkozókba, hogy nagyobb propagandával a lakosság is megismerje városainkat — a kölcsönös csereüdültetéseknek is lehetőséget teremtve. Szabó Gizella pártbizottsági munkatárs, Kapuvár. — Azt hiszem, hogy az itt tapasztaltakat, a kölcsönös véleménycseréket tovább kell folytatni. Az országnak egy másik területét, az itt élő emberek életét és problémáját a mieinkkel összevetve megismerni s új emberi kapcsolatokat szerezni — már csak ezért megérte ez a találkozó. Kisvárda tiszta, rendezett város, s ami még kellemesebb látvány: a lakások és azok udvarai is rendezettek, tiszták. Takáts Gyula tanácselnök Sárospatak. — Ez a találkozó újraélesztése volt az eredeti elképzeléseknek. A program mindent megvalósított, amit tervezett. Fejleszteni szükséges azonban a szakmai, intézményi s a különböző szakemberek fórumát, amit városukba visszatérve hasznosíthatnak. Ki kell dolgoznunk az eddigi tapasztalatok alapján a további találkozók alapelveit, s ebben számítunk az irányító szerveink segítségére. A városbaráti körök, városszépítő egyesületek tapasztalatainak kicserélése is szükséges a továbbiakban. Mi, a jövő évi találkozó rendezői már most elkezdtük a szervezést. V. P. Lev Szalnyikov: Tiszteljük az ősöket oda, ahová nem muszáj.. A papa elmosolyodott, vállat vont, majd fogta a táskáját, s elindult a húsboltba. Mint mindig, most is a hátsó bejáraton ment be. Az ismerős eladó kíkanya- rított egy hatalmas birkacombot, s leblokkolta neki féláron. De még mielőtt kifizette volna, lefülelték a revizorok. Most aztán van ideje gondolkodni, mit is akart mondani a hajdani fecsegő a maga ócska jó tanácsával. (Antal Miklós fordítása) Csemetéje figyelmesen jegyzetelt valamit belőle. A papa az asztál fölé hajolt, megpróbálta elolvasni az érthetetlen szavakat, majd bosszúsan megkérdezte: — Mi ez a hülyeség? Csak nem akarod bemesélni nekem, hogy értesz is belőle valamit?! — Már hogyne értenék — csodálkozott a lánya. — Egyszerű az egész. Egy tisztes városi polgár jó tanácsot ád a fiának. A mai nyelvre szabadon lefordítva megközelítőleg így hangzik: „ha jót akarsz magadnak, ne menj £ mberünk nem becsülte le ugyan a honi irodalmat, ahogy ez az ő köreiben — ahol folyton csak adnaic-v esznek — az lenni szokott, de nem is becsülte valami sokra. Persze, írnak, prédikálják a jót, de attól a rossz mégi vígan burjánzik. S mindez azért van, mert annyi az író, mint a nyű: ezek mindent tudnak, mindenkit kiokítanak. Pedig semmi értelme az egésznek: falra borsó, le borsó. Egyszer meglátott a lánya asztalán egy óorosz szöveggyűjteményt.