Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-06 / 157. szám

1987. július 6. Kelet-Magyarország 3 Balogh Géza rovatvezető válaszol élcelődéssel! A vasútállomás elől a 8-as, illetve 7/A-s busz 22,43-kor, illetve 22,37-kor in­dul, tehát még válogathat is a tisztelt utas köztük. Igaz, húsz percet várnia kellene, ám ha neki taxira is futja... Rozgonyi György kérdése az örökösföldiek nevében: mikor vehető a nyíregyházi városi tévé adása lakótele­pükön is? Jelenleg a megyeszékhely lakóinak mintegy harmada foghatja a városi tévé műso­rát. A két legnagyobb város­negyed, a Jósaváros és a Sza­muely-! akótelep után a kö­vetkező nagy létszámú lakó- közösség a Szamuely térség körzete lesz, ezt követően ke­rül majd sor a fiatalabb Örökösföld bekötésére. Ám erre — legalábbis a fejleszté­si ütem szerint — az idén aligha kerül sor. Egy csokor a Nyíregyházi Közterület-fenntartó Válla­latot érintő kérdésekből: örökösföldön a Szalag r és Sarló utca közötti teret miért nem locsolják a hőségben? Miért állnak üresen a jósa- városi. beton virágtartók? Miért nem pótolják az ut­cai pihenőlócákat a város­ban? Ebben a nagy hőségben, mikor vízkorlátozás fenyege­ti a várost, csak a kiemelten kezelt parkok rendszeres ön­tözésére van lehetőség. A köztér vállalat ebben az eset­ben nem tehet mást, mint locsolókocsijait saját kútjából tölti fel, s a lehetőségek sze­rint ezzel öntözi a növénye­ket másutt. Az ígéret szerint az felkeresi a szóban forgó teret is. Az üres virágvázák magyarázata: az egynyári nö­vények most fejezték be „föl­di pályafutásukat”, hamaro­san pótolják őket. Az utcák­ról hiányzó lócákat most ja­vítják a vállalat szakembe­rei, ha végeznek velük, rög­vest visszakerülnek eredeti helyükre. Űj ülőalkalmatos­ságok beszerzésére viszont év közben nemigen van lehe­tőség. S végezetül egy sokakat érdeklő kérdés: az új adó­hivatal embereinek vajon lesz-e arra is energiájuk, hogy a megmagyarázhatat­lanul gyors ütemben gazda­godó állampolgárokat el­számoltassák : miből telt nekik a kacsalábon forgó palotára ...? Ha a kérdező a kisiparo­sokra, kereskedőkre gondol, akkor igen a válasz. Sajnos gyakori a jelenség, hogy a mester csak minimális bevé­telt jelent be, így próbálván meg kibújni az adó alól. A lóláb persze kilóg. hiszen közben olyan lakást (lakáso­kat) épít, ahol milliomosok­ról szóló filmet is nyugodtan forgatni lehetne. Ök számít­hatnak rá, hogy megkérde­zik tőlük: honnan futotta minderre!? Beköszöntött a nyár, meg­kezdődtek a szabadságok. Az embereknek a szokásosnál jóval több a szabad idejük, ez derül iki a hozzánk küldött levelek egy részéből is, hi­szen a levélírók igencsak fi­lozofikus kedvvel rótták a sorokat. Egy nyíregyházi ol­vasónk közéletünk tisztasága érdekében emelt szót, mások a nyugdíj melletti tanácsadói tevékenység jogosultságát, hasznosságát kérdőjelezte meg. Egy kisvárdai levél­írónk örömét fejezte ki, hogy az illetékesek igyekeznek rendet teremteni az egyetemi felvételek körüli frontokon, míg egyik névtelen nyíregy­házi olvasónk a dohányter­mesztés hasznosságával fog­lalkozott. Ha valóban ilyen nehéz helyzetben van a nép­gazdaság, miért a dohány- termesztést dotálják a ciga­rettaellenes kampány kellős közepén, azt a pénzt miért nem az állattenyésztés segíté­sére fordítják? Mit válaszolhatnék ezekre? Igazuk van. De a konkrétabb kérdé- sek: Eizert László Nyíregy­házáról, a Kótaji útról te- , lefonált, hogy a Közúti Igazgatóság szakemberei naponta megjelennek utcá­jukban, azt homokkal, por­ral szórják fel, sivataggá téve a környéket. Mi hasz­na ennek? Az igazgatóság vezetői a kifogásra elmondták, hogy az ilyen nagy hőségben a bi­tumen erősen „izzad”, s rendkívül balesetveszélyessé válik a közlekedés. Ezt meg­akadályozandó szórják fel homokkal az úttestet, mint a legcélravezetőbb módszert al­kalmazzák tehát a 'közleke­désbiztonság érdekében. Nyíregyházi, Hatzel téri olvasóink az iránt érdeklőd­tek, mikor költözik el kör­nyékükről az ócskapiac, s hol talál majd végleges helyre? A tervek szerint még az idén közműveseik a szóban forgó tér könyékét, így a Ró­ka és Csillag utcát is, így á piac ideiglenesen valószínű­leg a Móricz, illetve Virág ut­cában talál otthonra. A vég­leges megoldás-tehát még vá­rat magára, ez a nagy vá­sártér lenne, a nyírteleki út mellett. A tervek már készül­nek, ám mint sok helyütt, itt is a hiányzó anyagiak jelen­tik a legnagyobb gondot. A végleges költözés előtt se­regnyi feladatot keil még végrehajtani, többek között a sorompó korszerűsítését, a buszforduló kiépítését, egy­általán a kulturált kereske­dés feltételeinek megterem­tését. Addig marad tehát helyszínül a Hatzel tér mellé­ke. A 15-263-as telefonszámról kifogásolták, hogy a Görög­szállásról este negyed tizen­egykor érkező vonat utasait nem várja meg az autóbusz, így azok kénytelenek gya­log hazamenni a Jósaváros- ba is, vagy taxit kell fo­gadniuk. A kérdezőnek az ő szem­szögéből biztosan igaza van, de mit szóljon az a kispalád i ember, aki ugyanezen tájban érkezik meg az utolsó vasút­állomásra, Fehérgyarmatra ? Ha nincs szerencséje, felülhet az „apói tolok lovára”, s irány ■a harminc .kilométerrel tá­volabbi otthon. De félre az Sütőtők után galvanizálás Ipar nélkül sivár a homok A nagydobosi sütőtöknek híre volt. A vitamindús, vas­tag húsú, dércsípte „gyümölcs” egykor az ország csemegé­jének számított. De ma már más idők járnak. Mint annyi mindenről, a sütőtökről is leszoktunk. Ha termeszti is né­hány gazda, az csak a megszokástól van, hagyományápolás, hiszen a sütőtökből nem lehet megélni. Selmeczi Béla, a nagydobo­si Petőfi Termelőszövetkezet elnöke is azt mondja: a kor követelményeihez igazodva inkább ipar kell a homokra. Csak a mezőgazdasági ter­melés, főként ha gyenge a termőtalaj, nem hoz annyit a konyhára, hogy a tagságot, a falu népét eltartsa. Mindjárt számokat is említ. Nyereség sorozatban — A közel százmillió forin­tos termelési érték 60—65 százaléka az ipari termelés­ből származik. Ez vonatkozik a nyereségre is. Van egy gal­vanizáló üzemünk, egy var­rodánk és egy fafeldolgozó üzemünk. Amíg ezek nem lé­teztek, veszteséget termel­tünk. 1975-től hat veszteséges év követte egymást, összesen 37 millió forintos hiánnyal. Nyolcvanegytől megválto­zott a helyzet. Sorozatban kö­vetkezett a nyereség. Egyik évben több, a másikban ke­vesebb, de a szerényebb pénz is nyereség volt, és ez meg­nyugtató. Mielőtt az emlegetett ipart megtekintenénk, kószálunk kissé a határban is. Szamóca­szedő asszonyokkal beszélge­tünk, többségük a varrodában dolgozik, aztán beleállunk a vetőmagnak termesztett rozs­táblába, szemlézzük a virágzó lóbabot is. — Szép a határ — mon­dom, és arra is utalok, hogy egy ízig-vérig mezőgazda iga­zán csak ennek örül. Az el­nök nem tagadja örömét, ő is abban leli azt, ha a növény- termesztés jól sikerül. De ha jövedelmező is egyik-másik növény, a legégetőbb gond­ban, a foglalkoztatás megol­dásában nem segít. Munka kell az embereknek. Erről többet már Bodó Béláné, a varroda vezetője mond: — Hatvanöt nőnek van itt állandó munkája. Ha nem lenne ez az üzem, nem tu­dom hova mennének, mit csi­nálnának. Kint a határban csak időszaki munka van, szamócaszedés, almaszüret. Az év nagy részében a mezőgaz­daság a nőknek nem ad mun­kalehetőséget. A legjobbak... A varroda 1981-ben épült, amit ráköltöttek, már megté­rült. De nem is ez a fontos. Az üzem asszonyai beletanul­tak egy igényes szakmába, és jó érzés tudni, hogy munká­juknak becsülete van. Most á mátészalkai BFK-val koope­rálva szovjet exportra készí­tenek húszezer ruhát, tízezer szoknyát. Az üzemvezetőnő büszke: — A BFK-nak a környék­ben négy hozzánk hasonló varrodája van. Nem én mon­dom, így értékeltek bennün­ket, hogy ez a legjobb. Most a szocialista munkaverseny­ben elsők lettünk. A tsz vezetősége is elisme­ri a varrodai dolgozók mun­káját, de a főkönyvben az eredmény számít. És a varró­nők munkája mindig nyere­séges. Hasonló jókat mond Selmeczi Béla a 82-től műkö­dő faipari üzemről is. Ott 23 főnek van állandó munkája. — Idén 2,5 millió csoma­golóládát készítenek, 120 ezer Szatmár ládatetőt. Állandó partnereink olyan ipari üze­mek, amelyek exportra szál­lítanak gépeket, műszereket. Sorozatban gyártjuk részükre a különböző ládákat. Ez is jól jövedelmező tevékenység. Vi­szont a galvanizáló .. . Önállóan jobb Megyünk a galvanizálóba: modern. nagy kapacitású üzem. A tsz annak idején az Elekterfémmel kooperálva építette, és büszkék is voltak rá egy ideig. Aztán kudarcok következtek. Veszteséggel telt el néhány év, de talpra- álltak. — önállósítottuk magun­kat. Hadd ne soroljam most az okokat, miért, de külön­váltunk az Elekterfémtől. Most már nyereséggel dolgo­zunk — mondja útban az üzem felé Selmeczi Béla. Az üzem kapujában Gyányi La­jos üzemvezetővel találko­zunk. Az elnök kérésére elő­kerül egy „kisokos”, és az abban vezetett számok alap­ján kiderül, hogy az elmúlt hónapok termelési értéke már meghaladja a hétmillió forintot. — Ebben a hónapban már meglesz a két és fél millió. — Miért van erre szükség? Mire jó ez a zsebkönyvelés? — Mert szeretnénk napra­készen, tisztán látni, hogyan állunk. Senki nem mondja, de benne van a levegőben: 1987 a galvanizálóüzemben a bizo­nyítás éve. Igazolni kell, hogy megélnek a saját munkájuk alapján. Munka van, három műszakban végzik a különbö­ző fémalkatrészek nikkelezé- séf, horganyzását. Az üzem­ben sok a fiatal, kedvelik azt, amit csinálnak, és főként az szolgál örömükre, hogy van munkakereseti lehetőség. Nagydobos olyan, mint a legtöbb szabolcsi község. Aká­cos, homokos, de egykor ki­tűnt azzal a falvak sorából, hogy ott termelték a híres dobosi sütőtököt. Ennek alap­ján még a lexikonba is be­kerültek. A sütőtők-termesz­tés most alábbhagyott, de fel­lendült az ipar. Ennek még nincs nagy híre, de egyenes­be került általa a gazdálko­dás. Ez is ér valamit. Seres Ernő Képeinken: a nagydobosi gal­vanizálóüzemben tonnaszám készítik a nikkelezett. hor­ganyzott alkatrészeket (fent). Szovjet exportra készülnek az igényes női ruhák és szok­nyák (lent). SZERKESZTŐI oooooooo Kerek egy hétig hivatá­sos szervezők vették bir­tokba Nyíregyházán a ta­nárképző főiskolát. Ha már szervezés, hadd emeljek ki egy műhelytit­kot, amely egyáltalán nem tartozik hozzá a tár­gyalt témákhoz, sőt emlí­tést sem érdemelne, ha ... Ha nem lenne maga is je­lenség. Az akadémisták zöme jött hétfőn, megtárgyalta mindazt, ami ma érdekes, aztán a csütörtöki összeg­zés után tapasztalatokkal megrakodva annak rend- je-módja szerint elutazott. Nem így az államigazga­tási szekció. Ök pénteken jöttek, és a szombati for­róságban is hűségesen üléseztek. A tanácsi vo­nal, az államigazgatás hétközben az állampolgá­rok ügyeivel foglalja el magát, és szabad idejéből szentel az ilyen szakmai továbbképzésnek. Ha meggondoljuk, ez éppen így helyénvaló és nem másként. Az akadé­mia egészének szóba ke­rült dolgai között is gyak­ran találkozhattunk ha­sonlókkal. De a szervezés­ben éppen ez a meglepő, hogy legtöbbször egészen nyilvánvaló ügyeket ta­lálnak teljesen logikátlan helyeken. Helyükre tenni, és jelentőségüknek meg­felelően kezelni őket problematikus hétköznap­jaink nyugalmasabbá té­tele. Voltaképpen nagyjából ugyanilyen megoldatlan­ságok vesznek körül ben­nünket a nagyobb környe­zetben, népgazdasági szin­ten is. A szombati újság­ban olvasható kibontako­zási programnak szinte valamennyi bekezdésében találni olyan „megszerve- zendöt", amely tulajdon­képpen jó, csak éppen nem a maga helyén van. Hogy is mondta kérdésé­ben Sándor István a Hír­háttérben? „Az emberek többsége erejét megfeszít­ve dolgozik tizenvalahány órákat, nem elég?" De­hogynem ... Erre az erő- bedobásra nagyon is szük­ség lesz. különösen a sta­bilizációs szakaszban. Csak azt kellene már végre elérni, hogy a vál- lak egyszerre feszüljenek, egy irányban, és hasznot hajtóan. A szervezési szakemberek tételesen felsoroltak erre a múlt hé­ten számos üdvözítő meg­oldást. Most már csak azt kell megszervezni, hogy ezek hétköznapi gyakor­lattá váljanak. Esik Sándor Az olvasó kérdésére

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom