Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET Veres Mihály a Szabolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat belső ellenőrzési és rendészeti osztályvezetője. ötvennyolc éves — és harminckilenc esztendeje, 1948 őszétől ennél a vállalatnál dolgozik, pontosabban a mai cég elődjénél, a termény forgalminál kezdett. Kisebb megszakítással azóta is ellenőrzési munkát végez: előbb ügyviteli, majd belső ellenőr lett. 1967-től osztályvezető. A belső ellenőrzéshez most, július elsejétől csatlakoztatták a rendészetet is, munkája tehát kiszélesedett. Három gyerek apja, s három unokája van. Szigorú, következetes, ám igen hozzáértő embernek tartják a vállalatnál —- ismeri az igen szerteágazó tevékenységű cég minden területét. A fáma szerint tápboltosnak, raktárosnak vagy akár szállítónak lenni a gabonaforgalminál rendszerint kifizetődő dolog. Valóban ennyire könnyű itt a jogtalan haszonszerzés? — Azt, hogy könnyű lenne, erősen megkérdőjelezném. Az ellenben igaz: időnként egyes dolgozók engednek a csábításnak, s különféle manipulációkat követnek el, hogy pénzhez jussanak. S azt is meg kell mondani: nem mindig könnyű ezeknek a nyomára jutni, s a tetteseket lefülelni. De mondhatom — s erre büszkék is lehetünk —, hogy a vállalatunknál nem volt olyan nagyobb bűncselekmény, amit mi ne derítettünk volna ki, hanem külső szervek, mondjuk a rendőrség akadt volna a nyomára. A Ez valóban pozitív dolog, hiszen nemr rég egy országos tájékoztatón hallottam: a vállalatoknál történt gazdasági jellegű bűncselekményeket, a társadalmi tulajdont károsító tetteket jelentős részben nem a belső ellenőrzés vagy rendészet tárja fel. Ha Önöknél ez nem így van, az nyilván az ellenőrzés hatékonyságát dicséri... — De hozzá kell tenni: semmiképp se igazi dicsőség' egy-egy sikkasztás vagy lopás leleplezése, hiszen az egyben jelzi, hogy előzőleg valahol gyenge láncszem akadt az ellenőrzésben vagy a vagyonvédelemben, őrzésben. S az is az igazsághoz tartozik: az úgynevezett látens, tehát lappangó, fel nem tárt bűncselekmények föltehetően a feltártaknak a többszörösére rúgnak. No, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs szándékosság időnként a dolgok mögött — van, s nem is kevés. Sajnos, vezető beosztású emberek is meg-megtévednek néha. Legutóbb például egyik keverőüzemünkben a művezető bukott le. Egy éjszakai ellenőrzésnél a telepen álló személygépkocsijában hatvan kiló tápot találtunk — ki akarta csempészni. S ráadásul már második alkalommal kaptuk rajta ilyen ügyben, ezért aztán — természetesen — megkapta a megfelelő büntetést. De mondhatok más példát is. Nyíregyházi keverőüzemünkben nemrég egy rakodónk és egy volt1 dolgozónk összebeszélt, éjjel bemásztak a telepre, ki akartak vinni XI zsák úgynevezett zsírlisztet, ami a takarmánykeverékek egyik alapja. Az őr észrevette őket, riasztotta a rendészetet — elkapták a tolvajokat. Ügyükben az üzemi ebédlőben helyszíni tárgyalást tartott a bíróság, a dolgozók nyilvánossága előtt ítélték el őket. Ez lényegében arra szolgált, hogy példát statuáljunk ... A Nem sok olyan vállalatot ismerek, amelynél ennyi helyen és ilyen sok mindennel foglalkoznak, mint a gabonaforgalmi és malomipari vállalat. Mint egy kimutatásból megtudtam, csaknem ezerháromszáz dolgozójuk van szerte a megyében. — Hét malomban, hat takarmánykeverő üzemben, hét raktártelepen, két központi egységben: a javítóműhelyben és az anyagraktárban dolgoznak ezek az emberek; meg természetesen a központban. S emellett nyolcvannégy tápboltosunk van, akik a megye 144 településén árusítják a takarmánynak valót. Nem könnyű dolog hát az ellenőrzési munka, ez színigaz. Mégis: szívesen csinálom, mert úgy tartom — munkatársaimmal együtt —, hogy igen fontos a mi tevékenységünk a vállalat gazdálkodása, élete szempontjából. — Ez számunkra is gondokat jelent. A posta például becsuk négykor a faluban, az addig befolyt bevételt a boltos feladja. De ami utána jön be — mert hiszen ő nem zárhat négykor —, azt pénzes kazettában tárolja. És félti. Az átlagember meglehetősen „veszélyeztetettnek” tartja az Önök vállalatát, hiszen mindenki jól tudja, hogy a takarmánykeverékek, mivel úgynevezett kurrens cikkek, meglehetősen sok csábításnak teszik ki a dolgozókat... — így igaz: bűnügyi szempontból valóban veszélyeztetettnek tartjuk területünket, hiszen a kukorica, a különféle tápok mindig jól értékesíthetők feketén is, és mivel igen nagy mennyiségekkel dolgozunk, alapos ellenőrzés, odafigyelés kell ahhoz, hogy kiszűrjük az esetleges visszaéléseket. Ehhez még azt is hozzá kell tenni: az anyagmozgatásnál, rakodásnál zömmel olyan dolgozókat alkalmazunk, akik képzetlenek — és bizony, van köztük, aki büntetett előéletű, esetleg rendőri felügyelet alatt áll. Hogy megakadályozzuk „együttműködésüket’', igyekszünk úgy elhelyezni őket, hogy ne merülhessen föl összejátszás, ne alakulhasson ki bűnszövetkezet. Itt elsősorban a rendészetnek van tennivalója. Említette a rendészetet. Országos tapasztalat, hogy sajnos őröknek, portásoknak rendszerint nem a legjobb fizikumú. nem az életerejük teljében lévő embereket alkalmazzák ... — Sajnos, nálunk sincs másképp. Sok a leszázalékolt, csökkent munkaképességű ember az őrök, portások között. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy őket is alkalmazni kell valahol — de annak is, hogy bizony a bérek nemigen csábítanak életerős embereket. Éppen ezért volt most az év elején bérrendezés a rendészet dolgozóinál — hogy ahol szükséges, teljes munkaképességű, jó felépítésű dolgozókat alkalmazzunk. A Ez az emberi oldal — de milyenek az úgynevezett tárgyi feltételek? Zárak, kerítések, épületek és igy tovább? — Valótlant állítanék, ha azt mondanám, hogy mindenhol megnyugtató a helyzet. Ahol központi telepünk van, ott jobbak a körülmények, zárt, bekerített helyen tárolhatjuk a terményeket, értékeinket. Van viszont jó néhány szükségtárolónk is — ezekben sajnos, rosszabb a helyzet, mert nincs elegendő fedett hely, romlik a minőség, sőt a madarak „fogyasztása” se csekély. Ez mind veszteséget jelent — amellett, hogy előfordulnak lopások is. Említette, hogy nyolcvannál is több tápboltosuk van, akik 144 településen árulnak takarmányt. Hogyan lehet megoldani náluk az előírásoknak megfelelő pénzkezelést? Ugyanis tudtommal ez jelentős gond szerte az országban — a falusi posták korán zárnak, nem lehet mindent időben feladni, nehéz megfelelően őrizni a pénzt. Joggal félti, hiszen ezeket a kazettákat még akkor is kifosztják a betörők, ha az rögzített, lezárt. — Páncélszekrény kellene minden boltba? Tulajdonképpen ez lenne a megoldás, no, meg a megfelelő riasztóberendezések felszerelése, hiszen vannak már korszerű készülékek. De sajnos, a páncélszekrény is. a riasztó is drága dolog — nem futja rá a vállalatnak. Épp ezért a fegyelmet, a szervezettséget, az előírások megtartását kell szorgalmazni — én hiszem, tudom, hogy ha ez rendben van, esetleg többet ér bármilyen technikai csodánál. Ami persze nem jelentheti azt, hogy lemondunk minden védőeszközről. Ezzel is, előzőleg mondott szavaival is azt erősíti meg: a megelőzést kell lényegesen hatékonyabbá tenni. — Ez a célunk. Lényegében a rendszeres és folyamatos ellenőrzés ezt szolgálja. ^ Nem nézik ferde szemmel a belső ellenőröket az üzemekben, boltokban? — Érzésem szerint nem. Az persze más kérdés, hogy az miképp néz ránk, akinek vaj van a fején . .. De a dolgozóink döntő többsége nem érzi úgy, hogy tartania kellene az ellenőrtől, s tudja, hogy a mi munkánk az övét könnyíti, segíti. A Az ön által vezetett osztályon két női ellenőr is dolgozik. Női mivoltuk nem jelent gondot? — Ezt úgy érti, hogy van-e elég tekintélyük? ^ Lényegében úgy. — Van! Azt is bevallhatom így utólag, hogy annak idején, nyolc-kilenc éve, amikor nő került belső ellenőrnek ide, volt bennem is egy kis ellenérzés. Hogyan fog tudni megbirkózni egy családos asszony a mi vidékre járást, sok mozgást igénylő, s meglehetős szigort, határozottságot is feltételező munkánkkal? Most már nyugodt lélekkel mondhatom: nagyot csalódtam — nagyon kellemesen! Azt is tudom eg3'éb- ként, hogy engem szigorúnak tartanak időnként, de nekem az az álláspontom: az, aki másokat ellenőriz, mutasson példát a saját munkájában. A A rendőrség országos adatai szerint egy év alatt harmadával nőtt a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények száma. Nehezedik a gazdasági helyzet, drágul az élet, egyre több helyen találkozunk hiánnyal — s ez rendszerint megteremti a maga sötét hátországát. A gabonaforgalminál mi a helyzet? — Jót is, rosszat is mondhatok. Örömmel vettük tudomásul, hogy az első fél évben tartott leltárok jobb eredménnyel zárultak, mint tavaly. A mátészalkai üzemünkben például tavaly igen nagy, öt és fél milliós hiányt találtunk. Most már „csak” 320 ezer volt a hiány. A zajtai üzemünkben viszont sokalljuk a 800 ezres hiányt, összességében a kép javult, ez a gazdálkodási fegyelem, a munkafegyelem, a szervezettség javulására is utal. S talán az se közömbös, hogy idén bevezették a vállalatnál a minőségi bérezést. Tehát, ha a malomban vagy a keverőben eredményesen, jó minőséggel, reklamáció nélkül dolgoznak, a fizetésükön felül akár húsz százalékkal is többet kaphatnak az érintett dolgozók. Ha viszont rossz a munkájuk, nem kapják meg a teljes bérüket se ... A cél egyértelműen az, hogy érdekeltté tegyük a dolgozót a jó munkában. ^ A lopások, sikkasztások száma emelkedőben vagy csökkenőben van a vállalatnál? — Sajnos, némi növekedést mutatnak a statisztikák, több a lopás, ittasság miatti fegyelmik száma, a kiderített bűncselekmények miatti feljelentés. Persze az előző évhez mért növekedést más szemmel is lehet nézni: úgy, hogy ez lényegében a megerősített rendészet eredménye — az addiginál több esetben lepleztek le tolvajokat vagy más bűnt elkövetőket... De azt hiszem, a tendencia itt is az, ami országosan tapasztalható — a könnyű pénzszerzési módoknak többen dőltek be .. . Viszont nagyobb súlyú bűncselekményre nem derült fény. Annak előtte volt pár komoly esetünk. 1974-ben a fehérgyarmati üzemvezető öt évet kapott, egy raktáros két évet — több mint félmilliót sikkasztottak. 1980-ban a mátészalkai körzeti üzem egyik vezetője került bíróság elé, mert vállalati költségen építkezett. Remélem, egyhamar nem találkozunk ilyen vagy hasonló esettel. Itt a nagy munka, az aratás ideje. Mit jelent ez a vállalatnál a vagyonvédelem, a rendészeti munka, az ellenőrzés szempontjából? — Meg kell erősíteni a rendészetet, hiszen a gabona átvétele nagy munka, sok idegen gépkocsi fordul meg telepeinken, s őrizni is kell az átvett terményt. Fokozottan ügyelni kell a tűzvédelemre, hiszen ez is a tulajdonvédelem része. Hasonlóképpen a rend, a tisztaság is fontos. Elképzelni is rossz, hogy' milyen pusztítást vihet végbe egy porrobbanás — sajnos, ha nem is nálunk, de más malomban már volt rá példa. Ugyancsak ide tartozónak vélem a munkavédelmi-balesetvédelmi előírások szigorú megtartását, ellenőrzését, A Végül egy olyan kérdés, mely már a W jövőre utal: mit jelent a vagyonvédelem. az ellenőrzés szempontjából a már önöknél is használatos modern, adatfeldolgozó technika? — Azt hiszem, a számítógépes adatfeldolgozás előnyeit nem kell külön ecsetelni. Gyors, pontos, naprakész. Ám ehhez az is kell, hogy az ezzel dolgozók ugyanilyen felkészültek, pontosak legyenek — elvégre a gép csak akkor téved, ha rossz adatot táplálnak bele. Amióta bevezettük a vállalatnál, sok előnyét látjuk — de az is biztos, hogy nem kevés tanulnivalójuk van az üzemek, raktárak dolgozóinak is. Űj típusú bizonylatok, űrlapok használatosak, azokon kódolni kell különféle adatokat, melyek befutnak a számítógépre — egy-egy tévedés igen nagy munkát adhat később. Egyszóval itt is, mint a munkánk minden más területén: a szervezettség, a rend, a fegyelem alapvető fontosságú. Én teljes mértékben osztom a véleményt, mely szerint annál a vállalatnál, ahol rend van, jól szervezetten folyik a munka, ott lényegesen kevesebb a „kiskapu", a visszaélésre lehetőséget nyújtó alkalom. Márpedig ez azzal is jár: kevesebb a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmény is. Köszönöm a válaszait! Tarnavölgyi György ... a technika bennünket körülvevő csodái és vívmányai nemcsak kényelmessé teszi életünket, hanem egyúttal elkényeztet valamennyiünket. Mégpedig annyira, hogy egy- egy szellemes és ügyes gépezet elkopása, tönkremenetele után csak állunk ügyefogyottan, és eszünkbe sem jut, hogy valamikor — talán nem is olyan régen — magad uram, ha szolgád nincs, megfogtuk és megcsináltuk azt a bizonyos dolgot. Mindez arról jut eszembe, hogy szóvá tette a közelmúltban egy tsz- elnök: „ugyan mit gondolunk, ha nem lesz pénz a milliós értékű meV____________________________ liorációt végző gépekre, és a kész határt karbantartó eszközökre, vajon ki fogja megcsinálni helyettünk?” Kérdése és a benne rejlő rossz sejtelem egyáltalán nem alap nélküli. Mert bizony — hogy a föld megjavításánál maradjunk — néhány tucat ember fog neki a sok ezer heklárnak, és a „hiper-szuper” lézerrel vezérelt gépsor úgy varázsolja át a kis táj földrajzát, hogy a helybéliek csak karba tett kézzel figyelnek. Ha pedig nem elég jó a Iájékozódóképességük, még el is tévedhetnek hazafelé, mert úgy átformálódik a határ képe. Aztán elköltöznek a földtúrók, és néhány hét múlva már megkezdi a természet visszahódítani, ami az övé. Jön a káka, a nád és a hínár... A tsz- nek pedig vagy maradt pénzé kar- bantartógépekre, vagy nem. Ezen a ponton most biztosan jó néhány helyen felsóhajtanak: bizony a mi határunkban is ott megy gallyra a sok befektetett millió . .. Pedig biztos akad. aki azt mondja: talán elő lehetne venni kaszát, kapát, ásót és gereblyét, hogy lefolyjon a víz azon a csatornán, és az oldala se omoljon be. Erre bizonyára nem kerül már sor, hiszen ki győzné egy ilyen nagy természetátalakítás utómunkálatait kézzel . . . Az azonban nagyon elgondolkodtató, hogy miért nincs a mi műszaki embereinkben annyi kurázsi, hogy maguk fogjanak hozzá ilyen szerkezeteket konstruálni? Némelyik olyan egyszerű, hogy majdnem érthetetlen, miért kell ezért dollárt adni. A válasz világos: együtt adják a gépsort. És hogy miért nem fognak hozzá a műszakiak? Semmi érdekük nem fűződik hozzá. Egyszerűbb nyolcvan százalékos anyagi támogatással a készt igénybe venni. A húsz százalék saját erő „kipengetése" pedig — részben a gépek csillagászati ára miatt — akkora összeg, hogy elég kiheverni. Hogy a kép teljes legyen, illik hozzá tenni: nem nagyon álmodozhat egy magyar műszaki, mert olyan anyagok beépítésére nem is gondolhat, mint amit az importmasina tartalmaz. Pedig lehetne talán hasonlót csinálni, de azt sem érdemes annak, aki megtehetné. Ha kimegy az ember egy gazdaság gépparkjának roncstelepi részére, láthatja, mennyit törődnek a használhatatlan berendezésekben megmaradt jobbfajta anyagokkal. Egy ezermester mit összebarkácsolhatna belőle ... De nekünk nem kellenek az ezermesterek! Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy a készt vegyük meg, és ha elromlott benne valami, akkor késszel helyettesítsük. Az a bizonyos tsz-elnök felidézte a meliorációval kapcsolatban: „valamikor kubikosok ásták az árkot, és a gazda tisztán tartotta". Nincs messze az idő, amikor ismét csákányra, lapátra kapunk és magunk fogunk hozzá a határ rendbetételéhez — fűzte tovább a jóslatot, mivel ők már évtizede várnak a térségi meliorációra. Ha így lesz, az az idők nagy változásának jeléül fogható majd fel. Csak az igazságtalanságok konzerválódnak. Aki hozzájutott, annak meglesz, aki meg nem, az majd verejtékével teremti meg magának. A lényeg nem ez, hanem más. Nevezetesen: a technika csodái, és a gazdaság, valamint a szabályozás néha ajándékszámba menő juttatásai rövidesen megcsappannak, hogy rosszat ne jósoljunk, elfogynak. Rossz hír ez mindenkinek, némi vigasz viszont talán a megmaradt ezermestereinktől várhatunk. Hétvégi interjú Veres Mihály OSZTÁLYVEZETŐVEL Csáki szalmája-e a közvagyon? A KM 1987. július 4. 0
