Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-27 / 175. szám

1987.július 27. Kelet-Magyarország 5 Megyei Ifjú Gárda Szemle A KISZ megyei bizottsága, az Ifjú Gárda Szabolcs-Szat- már Megyei Parancsnoksága és .a KISZ Nyíregyházi Váro­si Bizottsága július 31 és augusztus 2 között rendezi meg Nyíregyházán — Sóstón — a XIV. Megyei Ifjú Gárda Szemlét. A megnyitó ünnepségre jú­lius 31-én kerül sor. Az ün­nepi bevonulás, zászlóbehoza­tal és beszéd után kulturális műsorral veszi kezdetét az esemény, amelyben az idén is helyet kapott a lövészet, a harcitúra, a menetdalverseny. A záróünnepséget augusztus 2-án, vasárnap délután 4 óra­kor tartják, ahol értékelik a háromnapos táborozás leg­fontosabb tapasztalatait és átadják a díjakat a legjobb egységeknek. AZ MHSZ MEGALAKU­LÁSÁNAK 40. évfordulójára készül a szövetség nyírbáto­ri városi vezetősége és a vá­ros vonzáskörzetéhez tartozó számos honvédelmi klub. Részt vesznek a Szocialista hazáért elnevezésű játékso­rozatban, az MHSZ video- és diafilmszemléjén, a Negyven év a honvédelemért című irodalmi, képző- és fotómű­vészeti pályázaton. Megke­resték a szövetség alapítótag­jait, s felkérték őket, hogy tartsanak élménybeszámolót a klubtagoknak. Gyarapítják a városi emlékszoba kiállítá­si anyagát, a ‘legjobb közös­ségeket az Élenjáró Klub cím megszerzésére ösztönzik Ingyenes műszaki vizsgálat Gépkocsik szén-monoxid-, fékhatás- és lengéscsillapító mérését, valamint a' fényszó­rók beállítását vállalja az AFIT Nyíregyházán a XIII- as autójavítóban augusztus 1-én, szombaton délelőtt 7 órától 12 óráig. Az ingyenes vizsgálatokon túl apróbb hi­bák kijavítására is sor ke­rülhet — ugyancsak pénz nél­kül. A szakemberek KISZ- műszak keretében végzik majd a munkákat. Bárki el­viheti az autóját. Veszély a járdán Hetek óta védőkerítés nél­kül, balesetveszélyt tarto­gatva éktelenkedik a megye- székhely szívében, a Felsza­badulás úton a lebontott ház helye. Másfél-két métert es­het a figyelmetlen járókelő a járdáról — az egykori pin­cébe — mert gazdátlanul hagyták a terepet. Sajnos, nem szúrt szemet azoknak sem, akik hatósági­lag felelősek az alapvető rendszabályok megtartásá­ért, s tehetnek azért, hogy senki ne veszélyeztesse a gyanútlan járókelők — gyer­mekek, öregek — testi épsé­gét. Mindez nyitott kérdés, de reméljük, a veszélyeket je­lentő gödör nem sokáig ma­rad nyitott... (p) Az új egri érsek püspökké szentelése és beiktatása Dr. Seregély István kineve­zett érseket július 25-én, szombaton püspökké szentel­ték és beiktatták az egri egy­házmegye érseki tisztségébe. Az ünnepségen részt vett Paskai László prímás, esz­tergomi érsek, a magyar ka­tolikus püspöki kar elnöke, ott voltak a püspöki kar tag­jai, valamint a megye terü­letén működő protestáns egy­házak és felekezetek képvi­Fiatalok találkozója Az egészséges életmódra kí­vánt ösztönözni a KISZ Köz­ponti Bizottsága, amikor meg­hirdette a Természetesen — egészségesen mozgalmat. A felhíváshoz két középiskolás azzal csatlakozott, hogy 33 nap alatt körbegyalogolja az országot. A fiatalok július 28-án, azaz kedden érkeznek megyénkbe, ahol első pihenő­rakoztató versenyek (autós ügyességi vetélkedő, kispá­lyás labdarúgás, rúdramászás, bige- és kerékpárverseny, ha­lászléfőzés) következnek. Este a Pokolgép együttes ad kon­certet, majd bál zárja az if­júsági találkozót, amelyre mindenkit szeretettel vár a KISZ Mátészalkai Városi Bi­zottsága, valamint a tyukodi fiatalok. jüket Kisvárdán tartják. A KISZ Kisvárdai Városi Bi­zottsága azt javasolja a túrá­zást, természetjárást kedvelő fiataloknak, hogy 1—2 órára csatlakozzanak a két közép- iskoláshoz. A városi strand előtti parkolóban várják őket július 29-én, szerdán reggel 8 órakor. selői. A Vatikánt Francesco Colasuonno érsek, rendkívü­li ügyekkel megbízott pápai nuncius képviselte és több magasrangú külföldi egyházi személyiség is jelen volt. A szertartást követő fogadáson Miklós Imre államtitkár a magyar kormány, Heves me­gye és Eger város tanácsa nevében köszöntötte a hiva­talába lépő új egri érseket. Bár a hét végén volt né­mi eső, a kukorica levele ernyedten lóg a földeken, a kalászban megtöppedtek a szemek, az uborka a leg­több helyen már kisült. Rég nem tapasztalt szárazság sújtja a megyét, esőt kí­ván ember, növény egy­aránt. Varga Gyula, a vas­megyeri Micsurin Termelő- szövetkezet elnöke is gond­terhelten lesi az időjósok szavait. — A Rétköz, ahol a Micsurin Tsz is gazdálkodik, valaha a Tiszántúl legvizesebb tája volt. A szárazság ennek ellenére gond itt is? — Több évtizede vagyak már a pályán, de az utóbibi negyedszázadban nem volt hasonló aszályra példa. Ne­künk eddig a belvíz okoz­ta a legtöbb fejfájást, bat éve például a búzának csak a kalásza látszott ki a ten­gerből. Az is rengeteg vesz­teséget okozott a szövetke­zetnek, mégis azt mondom, inkább sok víz, minit e for­ró, eső nélküli nyár. Mert ez ellen jószerivel képtelen felvenni a harcot az ember. — Öntözni nem lehet? — Sajnos. Víznyerő he­lyeink szinte teljesen bi­i apadtak, a Pátrohai-, illet­ve -a Belfő-Csatarnából ta­lán még a békák is elme­nekültek már. Ráadásul kis teljesítményű öntözőberen­dezéseink vannak, de hát a füntrenidszer híján a na- gyobfhakfcal se mennénk ! többre. — Hol a legkritikusabb a helyzet? — Egyértelműen a kuko­ricánál . A búzának — eb­ből nyolcszáz hektáron ve­tettünk, de kétszázon a nagy télben kipusztult a növény — már egyébként sem használ az eső, hiszen befejezzük lassan az aratást, de a tengerin még valamit lendíthet. Aim a tavalyi ho­zamokról már letehetünk. — Hány forint eddig a ki­esés? — A kalászosokban a szi­gorú tél, illetve a esapadék- szegény nyárelő mintegy öt­millió forintos kiesést oko­zott, ehhez jön még a rep­ce, illetve a szálasok há­rommilliós vesztesége. Ta­valy szövetkezetünk a majdnem 9,5 tonnás hektá­ronkénti kukoricatermésé­vel az IKR-taggazdaságok között is kiemelkedő telje­sítményt ért el. Még nem tudjuk, pontosan mennyit vesztettünk, de hogy sok milliót, .az biatos. — Ennyire kilátástalan a szö­vetkezet helyzete? — Kritikus időket élünk, de pánikról egyelőre leg­alábbis szó sincs. Az állat- állomány szálastakarmány­szükségletének nyolcvan száaaléka már biztosított, úgy tűnik, még tartalékra is futja. A napraforgónk majd kétszáz hektáron szépen vi­rágzik, nemrég még a tava­lyi 2,2 tonnás átlagtermés­nél is többet ígért... majd meglátjuk. S aminek na­gyon örülünk, a cukorrépa állja a betonkemény földet. — És a jószágok? — Semmiféle kondíció­veszteséget nem tapasztal­tunk náluk, a növendékek­nél is még csak most kel­lett áttérnünk a kiegészítő takarmányozásra. Azt ta­lán mondanunk sem kell, hogy a legelőkön elszáradt a fű, s a kinti kutak sem bírják már. Innen a faluból kell kivimnünk a vizet a szomjazó jószágoknak. — Mit tehet ilyenkor a szak­ember? — Ha már a fejsze elve­szett, megpróbálja legalább menteni a nyelét. Igyekszik a lehető legkisebbre csök­kenteni a betakarítási vesz­teséget, s ha már nem is lesz szemtermés, azon van; legalább lédús takarmánya legyen. S készül az őszi be­takarításra, tailajmunikák- ra ... és persze továbbra is várja az esőt. B. G. ______________________________ _______) Bár hét végén megszűnt a nagy forróság, még mindig so­kan keresnek felüdülést Gergelyiugornyán. KÉRDEZZEN— VÁLASZOLUNK CZINE GÁSPÁR, A BELPOLITIKAI ROVAT MUNKATÁRSA VAKJA A KÉRDÉSEKET Ezen a héten Czine Gáspár, a belpolitikai rovat mun­katársa várja az olvasók közérdekű kérdéseit. Kérjük, hogy olvasóink legkésőbb csütörtökön délig juttassák el kérdései­ket szerkesztőségünkbe levélben, vagy telefonon a 11-277- es telefonszámon. MÉHÉSZEK FIGYELMÉBE Július 29—30-án szúnyogirtás Mint arról lapunkban hírt adtunk, júliusVvégén első íz­ben vetnek be helikoptert megyénkben a szúnyogok el­len. A helikopteres szúnyog- irtásra a megyeszékhelyen és környékén július 29-én, 30- án kerül sor, melyet három hét múlva megismételnek. A szúnyogirtást az UNITOX 14 nevű magyar vegyszerrel vég­zik, amely az emberre, a me­legvérű állatokra és a halak­ra ártalmatlan, egyedül a méhekre veszélyes. Ezért hív­ják fel a szakemberek a mé­hészek figyelmét, hogy eze­ken a napokon ne engedjék ki a méheket „legelni” a kö- vetkező helyeken, ahol a szú­nyogirtásra sor kerül: a Csá­szárszállási tavak, a Lukala- posi víztározó, a Bujtosi ta- vak, a Sóstó, az Érpatak vá­rosból kivezető szakasza, a sóstói erdő környéke. A helikopteres szúnyogir­tásra a városi tanács, a MÉM repülőgépes szolgálat és a városi közegészségügyi és járványügyi szolgálat együtt­működése alapján kerül sor. A szakemberek külön hang­súlyozzák, hogy az alkalma­zott vegyszernek semmilyen káros hatása nincs az ember­re, ezért védekezést nem kí­ván. A négyesre 211 ezer A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények — a nyere­ményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 59 fogadónak volt, nyereményük egyenként 211627 forint; 3 találata 7071 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 883 fo­rint; a 2 találatos szelvények száma 190 296 darab, ezekre egyenként 33 forintot fizet­nek. (MTI) MEGÉGETT KISLÁNY A MEZŐN Elütötte a kombájn A tűzoltók, a rendőrök vi­szonylag csendes hétvéget tud­hatnak maguk mögött, annál mozgalmasabb szombatot, vasár­napot zártak a megye mentősei. Szombaton Tiszalökön egy negy­venhárom éves férfi mellkasára betongerenda zuhant. Sorozatos bordatöréssel került a kórházba. Nagykállóba az esti órákban egy közúti baleset három könnyű sé­rültjéért mentek a mentők, míg Tuzsérról egy verekedés négy kárvallottját vitték a kisvárdai kórházba. Nagyecseden egy sú­lyosan sérült tizenkét éves kis­lányt találtak a mezőn, akit a nyíregyházi kórház intenzív osz­tályára szállítottak. A kislány súlyos égési sebekkel került a kórházba, az eset körülményeit most vizsgálják. Tegnap Belegrádon egy nyolc­éves gyermek leesett a padlásról, kórházba került, mint az a nyír- szőlősi férfi is; aki szintén egy háztetőről zuhant le. Két súlyos baleset is történt tegnap: Raka- mazon a főutcán ütött el egy kombájn egy kerékpárost, a bi­ciklisen már nem lehetett segí­teni. Estére Szakoly és Balkány között motorkerékpár és sze­mélykocsi ütközött, a motorost életveszélyes állapotban . szállí­tották kórházba. o Amint azt a felvétel is bizo­nyítja, nem nyújt épületes látványt Nyír­egyházán a Ke­let Áruházzal szembeni terü­let egy része. Az illetékesek szerint a föld­buckák a be­ígért fényújság alapozó mun­káihoz kelle­nek. Persze van itt szemét is bőven. (Fotó: Jávor) o M Kaiét­agyarországj képek! B _ r - ji ww nciTO KRÓNIKA OLGA NAPJA A Nap kél 5 óra 15 perc­kor, nyugszik 20 óra 27 perckor. A Hold kél 6 óra 27 perc­kor, nyugszik 21 óra 32 perckor. Száztíz éve született Po­zsonyban és New Yorkban halt meg Dohnányi Ernő (1877—1960) zongoraművész,. zeneszerző, karmester és zenepedagógus, a XX. szá­zad egyik legnagyobb ma­gyar előadóművésze. Várható időjárás ma es­tig: az északi, északkeleti, majd északnyugati szél egy­re erősebb, zivatarok idején . viharos, illetve délután már gyakorta viharos lesz. Gya­kori zápor, zivatar várható. A hőmérséklet csúcsértéke 24—25 fok körül. FOGADÓÓRA. Rákóczi András, a Kisvárdai Városi Tanács elnökhelyettese júli ­us 27-én, hétfőn 10-től 12 óráig, valamint július 29-én, szerdán 15-től 17 óráig várja ügyfeleit hivatali helyiségé­ben. Megér egy mosolyt — Az az érzésem, hogy a vőlegényem nős. — Miből gondolod? — Tegnap rúzsnyomo- kát hagytam az arcán, és ma ugyanott egy kék folt volt. Olvasószolgálat Hitek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: KERTÉSZ SÁNDOR Esti ügyelet:. 1.5-124 Természetesen — egészségesen „Jó reggelt kívánunk, a Tyuhé rádió megkezdi műsa­rát ...” — a tréfás beköszön­tőt először 1984-ben hallhatták a tyukodiak. Az idén már a negyedik alkalommal hívják találkozóra a lakóterületi KISZ-fiatalokat. Az augusz­tus 1-i programban előadás hangzik el a helyi KISZ-bi- zottságok és a tömegszerveze­tek kapcsolatáról, majd szó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom