Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-25 / 174. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET Csaknem hihetetlennek hangzik, hogy Bállá László már hatvanéves. Akik ismerik öt, ma is megcsodálhatják fiatalos külsejét, mindig elegáns megjelenését, családi hagyományként őrzött elmaradhatatlan csokornyakkendöjét, gyors és energikus mozgását, szűkebb és tágabb hazája minden jelenségére és változására figyelő tekintetét. A „Kusidok" fajtájából való. Ha más országokban, távoli vidékeken jár szűkebb hazájától, mindig két lényeges dologra figyel: milyen tárgyi és szellemi érték származott el a szülőföldről, és mit vihet haza. A kárpát-ukrajnai magyar irodalom „mindenese” ő. Neve összeforrott a „semmi talajáról” induló magyar nyelvű irodalmiság megteremtésével, kibontakozásával és fejlődésével a verhovinai részeken. 1927. július 23-án született az Ungvártól néhány kilométerre lévő Pálóc községben, tisztviselő családban. Iskoláit Kassán, Ungváron és Kisvárdán végezte, 1946-ban pedig Pécsett tett rendkívüli tanári vizsgát. Az írással, az irodalmi alkotómunkával korán, már kisdiák korában megismerkedett. Mindössze 13 éves, amikor írni kezdett a gimnáziumi diáklapba, sőt később a lap szerkesztését is rábízták. Minden bizonnyal itt lett a lapszerkesztés szerelmese, ekkor jegyezte el magát egy életre az újságírói munkával. Munkásságának ez a két pillére ma is szoros egységben, példaszerű harmóniában van egymással. vei németül és több szovjet nép nyelvén is megjelentek. Az 1950-es években főként verseket írt. Első könyvét még három lírai kötet (Kitárom karom, 1954; Rohanó évek sodrában, 1956; Nyári hangok, 1961) követte, de aztán az utóbbival lényegében le is zárult Bállá László „költői” korszaka. Azóta verseket inkább csak gyermekek számára írt (Kip-kop kalapács, Tapsi-titok, Nevető csillagok) Az 1960-as évektől kezdve a fő műfaja a regény (A Juventus 1 űrutasai, 1963; Hidi Pista biciglista, 1964; Meddő felhők, 1964; A lemezcsattogtató, 1984) és főként a novella (Parázs a hóban, 1967; A világóra ketyegése, 1970; Visz- szapillantó tükör, 1977; Totális fényben, 1984; A legfőbb parancs, 1986) lett. Közben több .riportkönyve (És legördül a függöny, A Holnap öröméért, Értekezem, tehát vagyok) és képzőművészeti esszégyűjteménye (Csillogó, lobogó, vibráló tájak) is megjelent. Az 1970-es években drámákkal is jelentkezett. Két drámáját (Lütkető napok,* Influenza) a Beregszászi NépBalla László: színház társulata vitte színre és mutatta be jelentős sikerrel. Az 1960—70-es évek prózai írásaiban az új élet és az új társadalmi rend ellentmondásai, az éles társadalmi problémák állottak elsősorban Bállá ábrázolásának középpontjában. Az 1980-as évek prózájában művészi hang- és magatártásváltás tanúi lehetünk. A Totális fényben és a Legfőbb parancs legjobb írásaiban már inkább az etikai, erkölcsi problémák, az emberi magatartás indivi- duálisabb helyzetei és „a legfőbb parancs” a megmaradásra, kerülnek az ábrázolás előterébe. Bállá László hatvanéves. Köszöntjük őt úgy is, mint testvérlapunk, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjét. Kívánjuk, hogy még sokáig legyen szervezője és szellemi vezére a terület irodalmának, kulturális életének, és kivételes tehetségét kamatoztassa tovább e Kárpátok alá szorult kicsiny népcsoport és a magyar irodalom javára, a területen élő népek és etnikumok megelégedésére. Pál György Ő maga így vallott erről a Kárpátontúli Ifjúság riporterének 1984-ben; „Ha úgy | adódna, hogy nem végezhetnék újságírói munkát, úgy : érezném, hogy levágták az j egyik kezemet. Ha az írói j munka lehetőségeitől foszta- I nának meg, úgy tekinteném, l hogy a másik kezem is hiámy- j zik. Mindkét kezünkre egyaránt szükségünk van.” Bállá László művészi pá- ' lyájának kibontakozása egy- : beesett a felszabadulás hozta társadalmi és az újabb nemzeti-állami sorsfordulóval. Legnagyobb művészi élménye, „az éhség legendája” után a felszabadulás, az új társadalmi lét, az új közösségi életforma kialakulása volt, s az ezekre a problémákra való érzékenysége mindmáig megmaradt. A szovjethatalom élső éveiben, a kisebbségi sors romjain ő vállalkozott elsőként a magyar nemzetiségi irodalom megszervezésére és megteremtésére. Ez a vállalkozás akkor igen bonyolultnak látszott. És nemcsak azért, mert a területnek alig volt számon tartott irodalmi hagyománya, hanem azért is, mert a társadalmi átalakulás túlfeszített légköre, az irodalmi életre nehezedő szabványos kritériumok, mint a helytelenül értelmezett pártosság, az irodalmi demokratizmus és népiesség stb., akkor egyáltalán nem kedveztek az efféle vállalkozásnak, a nemzetiségi létezés és megmaradás lehetőségei keresésének még az irodalmi élet területén sem. „Pályafutásának kezdeti szakaszát — írta róla Kovács Vilmos az 1960-as évek végén — az úttörők ismerős sorsa szabta meg. Helyzete azzal bonyolódott, hogy pioníri. szerepének kettőssége (irodalompolitikus és irodalmár volt egy személyben) kettős kötelezettséget rótt rá: érvényesítenie kellett az irodalomszervezésben akkor fennálló meglehetősen merev, gyakran következetlen szempontokat, azonkívül írásaiban valami olyasmit kellett produkálnia, ami — a korabeli mintákhoz hasonlóan — félreérthetetlenül bizonyítja egy szervezendő irodalom létjogosultságát.” Az eltelt évtizedek alatt rendkívül sokoldalú munkát végzett több felelős funkcióban. Még egészen fiatalon, 1947-ben már az ungvári Szépművészeti szalon igazgatóhelyettese. Később, amikor 1947 nyarától megjelent a Kárpáti Igaz Szó, mint műfordító helyezkedett el a lapnál. Volt hírlapíró és szerkesztő, kiadói és tankönyvkiadói lektor az ötvenes években, sőt egyetemi tanár is a hatvanas évek első felében. A magyar tannyelvű iskolák megszervezése után — Drávái Gizella mellett — több mint fél tucat irodalmi olvasókönyvet is írt a tanulók és tanárok számára. 1967-től mindmáig az önálló szerkesztésű, magyar nyelvű Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője. Kezdeményező szerepe volt a József Attila Irodalmi Stúdió létrehozásában, a lap gondozásában megjelenő versesfüzetek sorozatának megindításában, a Neon és a Lendület című irodalmi melléklet ki- fejlesztésében. Mindezeken túl számos társadalmi, közéleti funkciót is betöltött, illetve betölt ma is. Hosszú évek óta tagja a területi párt- bizottságnak, képviselője volt a területi tanácsnak. Az Ukrajnai Újságíró Szövetségnek és a Szovjetunió Írószövetségének tagja, az Ukrajnai Írószövetség területi szervezetében a magyar szakosztály vezetője. Bállá László színes és sokoldalú írói egyéniség. A napi újságírói, szerkesztői és közéleti tevékenység mellett igen jelentős irodalmi munkásság van mögötte. Az irodalmiság minden műfajában otthonosan mozog. Költőként és prózaíróként, kritikusként és műfordítóként, újságíróként és tankönyvszerzőként, sőt drámaíróként képes volt, és képes ma is figyelemre méltó, olyan jelentős művek alkotására, amelyek értéket képeznek nemcsak a szűkebb haza, hanem az egyetemes magyar irodalom számára is. Első verses könyve (Zengj hangosabban!) 1951-ben jelent meg, amely egyben a terület magyar irodalmának első hajtása is volt. Azóta mintegy 30 önálló kötete látott napvilágot elsősorban a Kárpáti Kiadó, de budapesti, kijevi és moszkvai kiadók gondozásában is magyar, ukrán és orosz nyelven egyaránt. Egyes műK ertemben sokáig kísérleteztem a barackokkal, egy sem akart megmaradni. Két-három évig élt — vége. A talajt nem szerette-e vagy portánk mikroklímájában nem volt valami a kedvére, nem tudom. Alighogy termőre fordult, elpusztult mindegyik. Gondoltam, megpróbálom valami erős, csökönyös alanyon felnevelni. A szomszédban volt néhány sárga szilvafa. Termése apró, vékony húsú, alig van haszon belőle. Tulajdonképp gyomnövény, nekem nem is kellett, de alig győztem irtani az áthullott gyümölcs magvából meg gyökérhajtásokból cseperedő vesszőket: egy-kettőre megvastagodtak, s konokul kapaszkodtak a földbe. Egyszer azután meghagytam az egyiket. Gondoltam: ha ebbe oltom bele a barackot, talán megmarad. A dologgal azonban nem siettem. Hagytam a kis fát jól megerősödni. Három főágat nevelt. Az egyik tavaszon ezeket csonkká fűrészelve, három barackvesszőt oltottam mindegyikbe. Mivel utolsó reményem volt, hogy kertemben mégis megtelepítem a barackot, izgalommal vártam az eredményt, naponta kimentem megnézni, mit csinálnak az oltványaim. És szemem előtt lejátszódott a kilenc vessző kilenc regénye, tanúja voltam néhány eltérő viselkedésmódnak, s minthogy akkor már ismert volt előttem a modern botanikának az a megállapítása, hogy a növények is kifejtenek szellemi tevékenységet, megpróbáltam mindegyiket értelmezni. öt vessző sorsa gyorsan eldőlt. A szokott idő elteltével kettőről nyomban meg lehetett állapítani, hogy megfogant. kezdtek pirosodni, duzzadni a rügyei. Háromról pedig az vált nyilvánvalóvá, hogy nem lesz belőlük semmi. Megfonnyadtak, megráncosodtak. öt oltványom tehát azonnal döntött. Határozott egyéniség lehetett mindegyik. Kettő rendkívül vitális, a léthez mindenképp ragaszkodó, talán kissé komformista, gyorsan leküzdötte nosztalgiáját a régi fa, a régi anya iránt, amelyről levágtam, nyomban szövetségre lépett az új, életerős, bár kissé vad befogadóval. A három pusztuló pedig nyilván nonkom- formista: habozás nélkül visszautasította a boldogulást kínáló új közeget, a régi neÜzenet az álmok világából Vitalij Az álmok világából ho: üzenetet Vitalij Butyrin i montázsai. A litván mű\ — aki néhány napig a lit- klub vendégeként Nyír házán tartózkodott — at legjelesebb művészei ki tartják számon. Szovjetu kívül közel húsz ország volt már önálló kiállítás ezen kívül 47 nemzetköz; tótárlaton is sikeresen S2 pelt. Grand Prix-díjat n többek között Franciaors ban, Jugoszláviában, 1 gyelországban. Marokkó A 40 éves művész a Lí Fotóművész Szövetség v tőségének tagja. Most To ban látható tárlata. mes barackanyára emlékezett makacsul, irtózott tőle, hogy bekapcsolódjék az idegen alany nedvkeringésébe, inkább engedte elszikkadni a saját nedveit, egy idő múlva ki is fordult az ismét növekedésnek induló csonkból. Négy olyan oltóvessző is volt azonban a fában, amelynek a jövője még teljesen talányosnak látszott. Mint a négy élt, de rügyet bontani egyikük sem mutatott semmi kedvet; pontosan abban az állapotban voltak, ahogy behelyeztem őket. Valami talán dúlt bennük, mintha kétségek rágnák mindegyiket, mintha súlyos gondokkal küzdenének; így legyen-e vagy úgy ... — s így maradtak még sokáig, ebben a feszült várakozásban, se az enyészetnek nem adták meg magukat, se az élet mellett nem határoztak még véglegesen. Valamelyik reggel azt láttam: az egyik fonnyadozni kezd, másnap még kettőn vettem észre a pusztulás biztos jeleit. Már csak egy viaskodott önmagával. És ez az egy vessző még napokig nem szánta el magát. El-eljártam hozzá, megpróbáltam bepillantani tépe- lődéseibe, reprodukálni igyekeztem vívódó érzéseit. Ügy éreztem, most már i videsen határoznia kell í nek az oltóvesszőnek is. \ lami ideges feszültség vib: lását véltem felfedezni - kony héja alatt, mintha m már bizonyos kényszerhe zet elé állítaná az, he olyan sokáig nem enge közel magához a pusztul; Az alanyból érkező ned- már valami feszítő erővel 1 vetéltek a metszésfelület bebocsátást, a vessző rüg is mintha . . . nem, nem pi sodtak. de mintha megjel volna rajtuk valami lehel nyi fényesség, s úgy látsze csak nagy erővel lehetne n visszatartani őket a duz dástól. De a vesszőnek a belse ben még mindig forrom valami. Ügy érezte: valami köti A hűség? Igen: a hűség. Vagy inkább: a Hűség, í nagybetűvel, megszemélye ve, kissé idealizálva. A I ség a régi fához; a Hűs egy szó, amelynek már kább csak nemesen csel hangzása van, mint érteli Mert vajon igazi hűség-e ha inkább pusztulni enged rügyeket, amelyeket a r fáról hozott, semmint h< megadva magát az alanyi — sőt. annak részévé vá —, kibontsa őket, felnevi itt, az új törzsön, a régi ai fiait, unokáit, dédunok boldoguláshoz vezesse ől teljesítve a sejtjeibe írt parancsot: gyümölcsöt h ni? Igen. Talán ezért vállí Bállá László hatvan éves KM A legfőbb parancs