Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-24 / 173. szám

8 Kelet-Magyarország 1987. július 24. Rajt: augusztus 16-án Labdarúgás, megyei I. osztály A Szabolcs-Szatmár megyei Labdarúgó Szövetségben elkészítették az 1987—88. évi labdarúgó megyei bajnokság 1. osztály sorsolását. A nyitófordulóban rangadóra kerül sor, a Mátészalkai MTK a Nagykálló csapatát fogadja. A két feljutó — Baktalórántháza és Kemecse — egymás, ellen kezd, a találkozóra Baktán kerül sor. Az őszi befejező forduló időpontja: november 22. KlUlíill Balaton-átúszás ötödször A nyár egyik legnagyobb tömegsportrendezvénye a Ba­laton-átúszás. Először 1982- ben rendezték a versenyt. Akkor még csekély volt az érdeklődés, azóta viszont egyre többen vállalkoznak a több órás próbára. A hétvégi, immár ötödik tóátúszás előtt elkészült a tavalyi első ezer próbázó ranglistája. Ebből az is ki­derül, hogy a házigazda So­mogy megyei Tanács V. B- elnöke nemcsak támogatja az eseményt. Dr. Gyenesei Ist­ván (2:07,36 órával) az 538. lett. Az átlagos időeredmény 2:12,40 óra volt. A szombati és vasárnapi Balaton-átúszás ezúttal is ré­sze az olimpiai ötpróba sport­akciónak. Boglárlelle és Rév­fülöp között 5,2 kilométert kell teljesíteni. Akik három óra alatt célba érnek, öt pon­tot kapnak. Az Európában egyedülálló édesvízi tóátúszás szervezői gondoskodnak a biztonságról. Mindenki saját felelősségére indul, de igazolnia kell az úszástudást, kötelező az or­vosi vizsgálat. Rajt csak jó idő, legalább 21 fokos víz esetén lesz. A résztvevők a több mint ötezer métert egy ötvenmétereniként csónakok­ból alkotott úszófolyosóban tehetik meg. Egyszerre mind­össze kilencszáz próbázót en­gednek vízbe, így biztosított, hogy vihar esetén mindenki gyorsan kimenthető. A hagyományoknak megfe­lelően péntektől már várják a jelentkezőket. í. forduló, 1987. augusztus 16., 16,30: Fehérgyarmati SE—Tiszavas­vári Lombik, Mátészalkai Mun­kás TK—Nagykállói Községi SE, Tyukodi Tsz SE—Leveleki Tsz SE, Záhonyi Vasutas Sport Club—Nyíregyházi Volán DSC. Baktalórántházi Tsz SE-Keme- csei MEDOSZ SE, Máriapócsi Tsz SE—Nagyecsedi Tsz SE. Nagyhalászi Textiles SE—'Tu- zséri Érdért MEDOSZ SE, Ti- szalöki MEDOSZ SE—Varsány- gyürel Tsz SE. 2. forduló: VIII. 22., 16,30: Varsánygyüre—Máriapócs, Nagyecsed—Baktalórántháza, Kemecse—Záhony, Ny. Volán— Nagyhalász, Tuzsér—Tyúkod. Levelek—Mátészalka. Nagykál- lö—Fehérgyarmat, Tiszavasvári _Tig79lfilf 3. forduió, VIII. 30., 16,30: Fehérgyarmat—Levelek, Má­tészalka—Tuzsér, Tyúkod—Ny. „Egy kirándulás, kis kiruc­canás ..De nem folytatjuk hogy „semmi más", mert a nyári hónapok sok hasznos időtöltésre adnak lehetőséget. A legmelegebb évszak a ki- kapcsolódás. a pihenés ideje, egyben a szabadidősportoké. Augusztus 7. és 9. között minden bizonnyal a gergelyi- ugornyai Tisza-part kerül az érdeklődés középpontjába. Itt kerül megrendezésre az a nagyszabású szabadidősport­esemény, amelyet a KISZ mátészalkai városi bizottsá­ga, a városi művelődési köz­pont, a területi klubtanács, a városi tanács ifjúsági és sportcsoportja rendez. Volán, Nagyhalász—Kemecse. Záhony—Nagyecsed, Baktaló­rántháza—Varsánygyüre, Má­riapócs—Tiszalök, Tiszavasvári —Nagykálló. 4. forduló, IX. 6., 16,00: Máriapócs—Tiszavasvári, Ti­szalök—Baktalórántháza, Var­sánygyüre—Záhony, Nagyecsed —Nagyhalász, Kemecse—Tyú­kod, Ny. Volán—Mátészalka, Tuzsér—Fehérgyarmat, Levelek —Nagykálló. 5. forduló, IX. 13., 16,00: Fehérgyarmat—Ny. Volán, Mátészalka—Kemecse, Tyúkod— Nagyecsed, Záhony—Tiszalök. Baktalórántháza—Máriapócs, Nagykálló—Tuzsér. Tiszavasvá­ri—Levelek. Nagyhalász—Var­sánygyüre. 6. forduló, IX. 20., 15,00: Baktalórántháza—Tiszavasvá­ri, Máriapócs—Záhony, Tiszalök —Nagyhalász, Varsánygyüre— Tyúkod, Nagyecsed—Mátészal­ka, Kemecse—Fehérgyarmat. A programban lesz „Tisza- bringa" kerékpártúra, amely­nek útvonala: Vásárosna­mény, Csaroda, Tarpa, Gu­ides, Jánd, lesz kispályás lab­darúgótorna, fejelő- és szkan- derbajnokság, kerékpáros ügyességi és éjszakai ter­mészetjáró akadályverseny. Ezenkívül szórakoztató mű­sorokra is sor kerül: közre­működik Maksa Zoltán, a Duma duó, a Shimli Shov és Szemerey László bűvész. Az ÁISH és a KISZ-mb munka­társai fórumot tartanak az if­júságról, a sportról. Aki ezek után is unatkozik, video- programok, számítógépes já­tékok között válogathat, film­Ny. Volán—Nagykálló, Tuzsér— Levelek. 7. forduló, IX. 27., 15,00: Fehérgyarmat—Nagyecsed, Mátészalka—Varsánygyüre. Tyúkod—Tiszalök, Nagyhalász —Máriapócs, Záhony—Baktaló­rántháza, Levelek—Ny. Volán. Nagykálló—Kemecse, Tiszavas­vári—Tuzsér. 8. forduló, X. 4., 14,00: Záhony—Tiszavasvári, Bakta­lórántháza—Nagyhalász, Mária­pócs—Tyúkod, Tiszalök—Máté­szalka, Varsánygyüre—Fehér­gyarmat, Nagyecsed—Nagykál­ló, Kemecse—Levelek, Ny. Vo­lán—Tuzsér. 9. forduló, X. 11., 14,00: Fehérgyarmat—Tiszalök, Má.- tészalka—Máriapócs, Tyúkod— Baktalórántháza, Nagyhalász— Záhony, Tuzsér—Kemecse, Le­velek—Nagyecsed, Nagykálló— Varsánygyüre. Tiszavasvári— Ny. Volán. 10. forduló, X. 18., 13,30: * li Hagyományos . rendez­vény az Eger SE Marl­boro Kupája. Rangosnak ígér­keznek az idei küzdelmek, mert a házigazdák mellett je­lezte érkezését a Trnava, a Presov (csehszlovákok), a Las Palmas (spanyol), az Eus­kirchen (nyugatnémet), a ZTE. a Debrecen és a DVTK. ^ Magyarország női tőr- vívó-válogatottja világ­bajnok lett Lausanne-ban, miután a döntőben 9:6-ra nyert Románia ellen. A csapat tagjai: Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Stefanek Gertrud, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin. vetítésre is sor kerül. A há­romnapos találkozó részvéte­li díja 200 Ft, ötfős csopor­tok jelentkezése esetén 800 Ft. amelyet postai utalványon lehet befizetni július 30-ig a KISZ mátészalkai Városi Bi­zottsága címére, Lenin tér 1. szám. A sportesemény résztvevői között értékes kemping- és sportfelszerelést sorsolnak, főnyeremény egy öt sebessé- ges versenykerékpár. Min­den sportot, turisztikát ked­velő fiatalt szeretettel várnak augusztus 7-én, pénteken 20 óráig beérkezőleg a gergelyi- ugornyai strand kempingjé­ben. \ Nagyhalász—Tiszavasvári, Zá­hony—Tyúkod, Baktalóránthá­za—Mátészalka, Máriapócs—Fe­hérgyarmat, Tiszalök—Nagykál­ló, Varsánygyüre—Levelek, Nagyecsed—Tuzsér, Kemecse— Ny. Volán. 11. forduló, X. 25., 13,30: Fehérgyarmat—Baktalóránt­háza, Mátészalka—Záhony. Tyúkod—Nagyhalász, Ny. Vo­lán—Nagyecsed, Tuzsér—Var­sánygyüre, Levelek—Tiszalök. Nagykálló—Máriapócs, Tisza­vasvári—Kemecse. 12. forduló, XI. 1., 13,00: Tyúkod—Tiszavasvári, Nagy­halász—Mátészalka, Záhony— Fehérgyarmat. Baktalórántháza —Nagykálló, Máriapócs—Leve­lek, Tiszalök—Tuzsér, Varsány­gyüre—Ny. Volán, Nagyecsed— Kemecse. 13. forduló, XI. 8., 13,00: Fehérgyarmat—Nagyhalász, Mátészalka—Tyúkod, Kemecse —Varsánygyüre, Ny. Volán— Tiszalök, Tuzsér—Máriapócs, Levelek—Baktalórántháza, Nagykálló—Záhony, Tiszavas­vári—Nagyecsed. 14. forduló, XI. 15., 13,00: Mátészalka—Tiszavasvári, Tyúkod—Fehérgyarmat, Nagy­halász—Nagykálló, Záhony— Levelek, Baktalórántháza—Tu­zsér, Máriapócs—Ny. Volán, Ti­szalök—Kemecse, Varsánygyü­re—Nagyecsed. 15. forduló, XI. 22. 13,00: Fehérgyarmat—Mátészalka, Nagyecsed—Tiszalök, Kemecse —Máriapócs, Ny. volán—Bak­talórántháza, Tuzsér—Záhony, Levelek—Nagyhalász, Nagykál­ló—Tyúkod, Tiszavasvári—Var­sánygyüre. Détári nem játszik Lip­csében az NDK váloga­tottja ellen, mivel szerződé­sében az áll, hogy csak UEFA vagy FIFA által kiírt rendez­vényekre engedi el együttese, az Eintracht Frankfurt. Kurmai Z. vezet! Az 1986—87-es labdarúgó­bajnokságban az NYVSSC NB Il-es csapatának mérkő­zéseit összesen 28 játékveze­tő dirigálta. Köztük legtöbb­ször a miskolci Kurmai ju­tott szóhoz, 4 alkalommal fújta a sípot a szabolcsiak mérkőzésén. További sorrend: Lója L. (3), Ádám, Hazafi, Kovács II. L., Roxin, Varga L. (2—2), Aczél, Cséki, Eőry, Fekete, Győri, Halmosi, Ha­mar, Horváth Gy., Horváth O., Komáromi, Maczkó, Mes- tér, Nagy L., Nagy II. J., Puhl, Segovits, Szabó J., dr. Szőke, Vankó, Varga J., Var­ga S. (1—1). A A Metripond NB Il-es ^ csapata is megkezdte felkészülését. Jelentős a klub veszteséglistája, mert legjobb- jaik közül Kovács G. a Sze­ged SC-hez, Adorján pedig a Kaposvári Rákóczihoz igazolt. Érkezett Kántor a Szolnoki MÁV MTE-ből és az ózdi Je- gesi. Tömegsportnap Ugornyán Orendi: „Kiegyenlített küzdelmet várok . . Atlétika Szombaton magyar-bajor viadal Nyíregyházán Hagyományosan minden évben találkozik a bajor és a magyar utánpótlás atléta- válogatott. Idén először ha­zánkban vidéken. Nyíregyhá­zán rendezik meg az össze­csapást. Ezúttal a szombati párosviadalon a magyar szí­neket négy megye — Hajdú- Bihar, Szolnok, Borsod-Aba- új-Zemplén és Szabolcs- Szatmár — legjobb 21 éven aluli atlétái képviselik. A csapatot az NYVSSC atlétái­nak vezető edzője Orendi Mi­hály jelölte ki, aki elmondta, hogy eddig általában a ma­gyar csapat győzött fölénye­sen. Most kiegyenlítettebb küzdelmet vár, hiszen a ma­gyar utánpótlást négy me­gye legjobbjai képviselik. A magyar csapatban az NYV­SSC atlétái közül Bekecs Sándor, Nagy Csaba, Daku Mónika. Mádai Mónika, Ha- vacs Katalin, Baja Gabriella, Viroszt Beáta. Borbély And­rea, Bártfai Tünde és Potyók Judit szerepelnek. Egyébként a mieink közül már többen szerepeltek a felnőtt váloga­tottban, valamint a csapat legjobbjai készülnek- az idei ifjúsági EB-re és IBV-re. A bajor vendégek péntek este érkeznek és vasárnap utaznak vissza. Az egynapos viadal szombaton 15,30-kor kezdődik, míg az ünnepélyes megnyitó időpontja 16 óra lesz. A jövő évi visszavágót az NSZK-ban rendezik. Mai műsor Labdarúgás. NYVSSC— Kisvárdai SE, előkészületi mérkőzés, Nyíregyháza, Ti­szavasvári úti pálya, 17 óra, vezeti: Ajler. KOSSUTH RÁDIÓ 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8,20: Tudományos figyelő. — 8,50: Verbunkosok, nóták. — 9,40: Amerre a Galga folyik. — 9,59: Versek. — 10,10: Zene­kari muzsika. — 11,10: A rádió irodalmi lapja. — 12,30: Ki nyer ma. — 12,45: Külpolitikai arcképcsarnok. — 13,00: Klasz- szikusok délidőben. — 14,10: Operettfelvételek. — 14,45: Kri­tikusok fóruma. — í5,00: Nem­zetiségeink életéből. — 15,30: Felejthetetlen operaénekesek. — l(j,05: Madame Curie VII/6. rész. — 16,51: Tompa Mihály: A jávorfáról. — 17,00: Kár ér­te? — riport. —' 17,30: Időseb­bek hullámhosszán. (ism.). — 18,15: Mese. — :-,25: Könyvúi­donságok. —• lf ' : Esti mese. — 19,15: 20-as stúdió. — 20,15: Három szólamb r. — 21,15: Ki­látó. — 22,20: Tíz-: perc külpo­litika. — 22,30: Csémbalómu­zsika. — 23,3^: Szimfonikus táncok. — 0,1-4,20: Zenés műsor hajnalig. PETŐFI ÁDIO 4,30; Reggeli / nás műsor. — 8,05: Strauss or • rettek. —8,50 : Tíz perc külpo :ika (ism.). — 9,05—i2,00: Zer délelőtt. — 10,25: Válaszoló T: hallgatóink­nak. — 11,30: I iaton rádió.— 12,10: Dean Ma cin énekel. — 12,25: Édes an anyelvünk. — 12,30: Népi muzsika. — 13,05: Pophullám. — rű0—16,53: Pén­tektől pénteki-. — 15,05: Könyvről köny ért. — 17,08: Popzene. — 17, 0: Ötödik se­besség. — 18,30: Fiataloknak! — 19,05: Sport. — 19;10: A Fi­ataloknak! folytatása. — 19,45: Egészségünkért! — 19,55: Régi nóta, híres nóta. — 20,50: Sport. — 21,20: Sikerlemezek. — 22,00: Bob Dylan (ism.). — 23,20: Noktürn. — 0,15—4,20: Zenés műsor hajnalig. BARTÓK RÁDIÓ 6,05: Muzsikáló reggel. — 8,12: David Ojsztrah hegedül. — 9,02: Kamarazene. — 9,50: Operaáriák. — 10,10: Csak fia­taloknak! (ism.). — 11,05: Len­gyel zeneszerzők. — 11,55: Operaáriák, -r 12,34: Kürtzene. — 13,05: Rádiójáték (ism.). — 14,01: Zenekari muzsika. — 14,59: A Mandel-kvartett hang­versenye. — 15,50: Könyvszem­le (ism.). — 16,00: A főszerep­ben: Mirella Freni VIII'3. rész. Mascagni: Fritz barátunk — opera. — 17,37: Versek. — 17,42: Vezényel: Lamberto Gardelli. — 19,05: Vonósnégyesek. — 20,05: Filharmonikus zene. — 21,40: Operaáriák. — 22,10: összefoglaló a Bartók szemi­náriumról. — 22,40: Dzsessz. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa.) — 17,30: Hí­rek. — Jó hétvégét! Kulturá­lis és sportprogramajánlat. — Debreceni hívogató. (Bálint István) — 18,00—>18,30: Észak­tiszántúli krónika. — Lapszem­1987. július 24., péntek le. — Műsorelőzetes. (A délutá­ni adás szerkesztője: Ágoston István.) (Szombat) 8,00: Hírek. — Lapszemle. — Évfordulónaptár. — 8,20: A hé­ten történt . . . összeállította : Korpás Éva. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Hobbimikrofon. — Hallgatóink leveleire dr. Kövér Antal vá­laszol. — Debreceni Nyári Egyetem ’87 (Kolláth Adrien­ne). — Turistaszemmel (Korpás Éva). — Fogadott élet (Veszp­rémi Erzsébet). — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szer­kesztője: Samu András.) MAGYAR TV 9.00: Tévétorna nyugdíjasok­nak. SZÜNIDEI MATINÉ: 9,05: Hajnalka és a Sárkány­király. Bolgár mesefilm (ism.). — 10,30: Úszó jégtáblák. Tévé­film (ism.). — 11,25: Panorá­ma. Világpolitikai magazin (ism.). — 12,25: Mozgató. Tévé- torna mozgáskorlátozottaknak. — 12,35: Képújság. — 17,05: Hí­rek. — 17,10: Három nap tévé­műsora. — 17,15—19,00: Péntek délután, — 17,15: Évgyűrűk. A nyugdíjasok műsora. — 17,45: Téka. Közhasznú információk. — 17,55: Reklám. — 18.00: Ab­lak. Közéleti szolgáltató mű­sor. — 19,00: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Rek­lám. — 19,30: Hiradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Szomszédolás. — 21,35: Reklám. — 21,40: Van öt perce? Verdi: Nabucco — Szabadságkórus. — 21,45: Buj­dosó András számonkérése. Té­véfilm. — 22,55: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,45: Képújság. — 17,50: Cso­datopán. Tévéjáték — II/2. rész (ism.). — 19,05: Tévétorna. — 19,10: Alkalmazott művészetek. Kékvirág ország. Finn riport­film Irma Kukkasjarvi textil­művészről (ism.). — 19,30: Ion Ivan Ronca hárfázik (ism.). — 20,00: Jakob és Adele. NSZK tévéfilm. 1. A próbaút — 2. Miért nehéz egy tevét eladni? — 3. öregkori szerelem. — 4. örömhír. — 21,00: Híradó. — 21,15: Belvedere. Fia*al operett­énekesek nemzetközi versenye. — 21,40: Reklám. — 21,45: Pa­rabola (ism.). — 22,15: Vívó Világbajnokság. Kardcsapat döntő. Közvetítés Lausann-e- ból, felvételről. — 23,05: Kép­újság. II Kelet­lílayyarorszáq SZLOVÁK TV—1. ,9,00: A Napocska. — 9,35: Színházi közvetítés (ism.). — 11,20—12,00: Kék fény (ism.).— 13,30: Csehszlovákia—Argentína (teniszmérkőzés). — 17,55: Po­zsonyi magazin. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Mezőgaz­dasági magazin. — 19,30: Hír­adó. — 20,00: Természetfilm­sorozat. — 20,30: Polip (olasz tévésorozat). — 21,35: Dalok a képernyőről. — 21,55: Luke, a gavallér (amerikai film). SZLOVÁK TV—2. 17,05: Só a fűben (tévéjáték). — 17,55: Csehszlovákia—Argen­tína (teniszmérkőzés). — 19,00: Tévétorna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Hiradó. — 20,00: Fia­talok tévéklubja. — 21,05: Aca­demia Istropolitana (dokumen­tumfilm). — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Animációs filmek. SZOVJET TV 14,00: Hírek. — 14,15: Doku­mentumfilm. — 14,45: Jack I London hősei a képernyőn. — 15,55: Hírek. — 16,00: Élet és tudomány. — 16,45: Világhír­adó. — 17,00: K. Weber: Di­vertimento. — 17,15: Dolgozat felnőtteknek. — 19,00: Híradó. — 19,40: Ferdinand Ljusz éle­te és halála (4.). — 20,45: Vi­lághíradó. — 21,00: Békekon­cert. — 22,30: A férfi, az férfi (film). — 23,10: Hírek. — 23,15: Zenés műsor. MOZIMŰSOR Krúdy móri: RÁZÓS FUTAM. COUNTRY TEXASBAN Béke moii de.: FALFÜRÖ Béke mozi da.: A LATOR. HURRIKÁN Móricz Zs. mozi: VÉGTELEN TÖRTÉNET Sóstói KISZ-iskola szabadtéri: FALFÚRÖ Sporthírek Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—S. Teleíonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pl. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73400. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—0. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 20. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hlrlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1000 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 210—08162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 120,- Ft, félévre 258,- Ft, egy évre 518,- Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.:Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 20 000 HU ISSN 0133—2008.

Next

/
Oldalképek
Tartalom